|
 Vendég: 104
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Remény? Egy szallagavató, ahól minden megváltozik.
Otthon aztán levél várta. Levél, amely tudatta vele, elfogadták programját, Jani cége megvenné. Szerzödéskötésre hívták.
-Hurrá! - Lelkendezett Sára -Tudtam, hogy megveszik! Szuper!
- Az. Ez életem elsö hivatalos munkája. Nyuszkó, most már meg tudom venni az adó-vevöt. A létez? legkisebb kell, mert nem akarom, hogy Játszódjon. Megmutatom, hogyan
terveztem. - Zoltán lelkesen magyarázta el, milyen adó-vevöt képzelt. Olyant, amely picike, akár egy ékszer.
- Arra gondoltam, olyan helyre teszem, ahol a legjobban, legoptimálisabban tudja felvenni a változásaidat.
- Az hol van?
~ Úgy gondoltam, a fejeden és a szíved környékén. Ezt majd még ki kell próbálni. - És Zoltán teljes energiájával azon munkálkodott, hogy megtalálja az ideális vételtávolságot, azt, hogy a másik vevö még élesen vegye a jeleket. Azon törte a fejét, hogyan tudná megoldani a zsinórok és vezetékek, okozta akadályt Azt, hogy a fejen elhelyezkedö müszer összeköttetése a vevövel ne legyen látható. Éjszakákon át, tervezett, próbált, de végre úgy találta sikerült. Már csak az volt hátra, hogy elrejtse. Azt kellett kitalálnia hogyan. Egyik délután, amikor hazafelé indultak, Zoltán egy ékszerbolt elött megállt. Úgy gondolta a legjobb megoldás egy ékszer lenne.
- Ide bemegyünk. - Fogta kézen Sárát.
- Miért? - Kérdezte az, csodálkozva. - Mit akarsz?
- Úgy gondoltam, a müszert talán egy ékszerbe tudnám elrejteni.
- Milyenbe?
- Nem tudom, talán egy kö, egy fülbevaló, vagy valami, ami a fejeden van. Azt kell kitalálnunk, hogy mi legyen. És szeretnék neked venni valami mást is, aminek semmi köze a müszerhez. Azt csak úgy, mert szeretlek. - Zoltán már régen meg akarta kérdezni Sárát, hogy talán még sem bánná, ha eljegyezné, de félt. Félt, hogy elutasítja, hisz mondta, hogy nem lesz a felesége. De úgy gondolta, ha nem eljegyzésnek szánja, talán elfogadna töle valamit.
- Mi mást? - Sára gyanakvóan kérdezte - Mondtam, hogy nem megyek hozzád.
- Tudom, de úgy gondoltam, hogy talán elfogadsz tölem valamit, ami nem kötelez semmi-
re, csak szeretném, ha mégis tudnád, mennyire szeretlek. Még nem vettem semmit, pedig már elég régen együtt vagyunk ahhoz, hogy kapj tölem valamit. Meg aztán...
- Holnap lesz a szülinapod! - villant át Sára agyán.
- Igen, s szeretném, ha tudnád, akár gyürüvel, akár anélkül én akkor is hozzád tartozom.
- ígértél valamit!
- Tudom, de az még nincs itt, s remélem nem is lesz. Csak a MOST van. Én MOST szeretném megkérni a kezed, nem majd. MOST szeretném tudni, hogy úgy egyébként hozzám jönnél-e?
- Egyébként? Igen! - Sára, ahogy kimondta rádöbbent, igent mondott párja lánykérésére.... Te most megkérted a kezemet? - Nagy szemeit ráemelte Zoltánra.
-Igen, mert azt szeretném, hogy tudd, én már hozzád tartozom.
- De csak ameddig itt vagyok, Zolcsikám ígérd meg, csak addig. Attól kezdve szabad vagy oké?
-- Ha így akarod, legyen így. Akkor nekem már úgyis mindegy. Van még 3 év a suliból, addig úgysem lehet több. Utána majd meglátjuk. -Átkarolta Sárát, aki belesimult karjaiba, s meghatottságában kicsordult a könnye. Szíve mélyén ö is szerette volna, de nem akarta lekötni a fiút, mert félt. Most mégis örült párja ragaszkodásának.
Otthon Zoltán nekilátott, hogy kipróbálja képes-e megcsinálni, amit elképzelt. 2 órájába telt, míg sikerült megfelelöen összeállítani a müszert, amely funkciójában hasonlított egy EEG-készülékhez, hisz az volt a feladata, hogy az agyhullámokat figyelje. Tudta, hisz az orvossal megtanácskozta, milyen jelek azok, amelyek jók, és hol van a rossz tartomány. Az egyik elektróda elhelyezkedése a homlok közepére került. Ezt akarta eltakarni, hogy ne lehessen látni. Ezért egy kövekkel kirakott fejpántot vettek, amelynek közepéröl kiemelte a követ, s az elektródát beleragasztotta. Ezután a követ visszatette a helyére, így csak a k? látszott, mint eredetileg. A többi elektródát egyenletesen elosztotta mindkét oldalon a halántékon, illetve hátul a tarkón. Az összeköt? vezetékeket a fejpánt aljára ragasztotta, így azt is el tudta tüntetni. Az egész zsinórcsomag a haj alatt folytatódott, ahol az adó-vev?be süllyesztette. Amikor elkészült ráigazította Sára fejére, hogy ne szorítson, de azért feszes legyen, s tudja venni a jeleket. Az egészet aztán összekötözze a számítógéppel, amelyet úgy állított be, hogy a jó tartományba maradjon. Egy kicsit feljebb állította a biztonság kedvéért, hogy legyen id? a figyelmeztetés után. Éjszakára egy másikat tervezett, amely puha anyagból készült, s így kényelmes alvást biztosított. Ett?l kezdve biztonságosan tudta figyelni szerelmét. Ha otthon voltak a gépen futott a progam. Azt kellett még kiokoskodnia, hogy napközben hogyan tudja venni a jeleket. Ezt egy laptoppal oldotta meg, amelyen a központi gép programja futott, így ha iskolában voltak, akkor is érzékelt a gép a lány minden változását. Hogy ne kelljen a táskát mindig magával vinnie, a mobiltelefonjára adta a végs? jelzést. Egy jelrendszer segítségével mindig tudta, ha baj van, s akkor a telefon riasztott.
Másnap alkalmazták is, letesztelték, hogy milyen határig m?ködik a vev?. Örömmel tapasztalták, hogy jók a vételi viszonyok, ideális a távolság, hisz amikor Sára a földszinten, Zoltán a negyediken volt órán, akkor is tökéletesen m?ködött. Suli után azt is kipróbálhatták, hogy müködik, akkor, ha fokozott igénybevétel volt, hisz Sára a szalagavatót szervezte. Az ö osztálya a ballagtatok egyike, feladatuk volt a bál megszervezése, illetve lebonyolítása. Ebben központi szerepet vállalt Sára. Ellenörzött mindent, amit kellett. A ruhatárat, büfét, hangtechnikát.
Zoltán a tornacsarnok egyik padján ült, és párját nézte. Elgondolkodva játszott a nyakában lévö lánccal, amelyen a félszív lógott. A másik fele Sáránál volt. Úgy gondolták, ez is mutatja összetartozásukat, de nem hivalkodóan. Arra eszmélt, hogy egy srác áll mellette.
-Szia, te vagy Zoltán?
-Igen, miért?
-Józsi vagyok, Sára küldött, azt üzeni, nézd meg a hangosítást, mert valami nem stimmel. Megnézed?
-Aha - Szólt, s elindult.
-Sárát nézted? - Érdeklödött a barna hajú fiú Fél fejjel magasabb volt, mint Zoltán. Jó kiállású srác, nagy barna szemekkel.
-Igen, miért? .. Nézett rá kíváncsian Zoltán.
-Jó bör, kár, hogy olyan, amilyem.
-Milyen? - Érdekelte a fiú véleménye, mit tart kedveséröl.
-Egy kicsit beképzelt.
-Beképzelt? Nekem nem tünik annak.
-Nem tudom, de olyan furcsa. Már elsöben kiszúrtam magamnak,de...
-De?
-Megközelíthetetlen. Keveset tudunk róla. Általában magában gubbaszt. Sohasem vett részt még az osztály bulikon. Csak a könyveit bújja. Magának való csaj. Kár, pedig jól néz ki.
-Ti már els?t?l osztálytársak vagytok?
-Igen.
-Nem próbáltál közeledni?
-Nem. Az osztály bulik általában arra szolgáltak, hogy megismerjük egymást. Minden hónapban mindig másnál buliztunk. Ö egyikre sem jött, s minket sem hívott. Úgy hogy nem is igazán ismerjük. Olyan különc.
-Kicsoda? - Lépett hozzájuk egy szöke lány, aki szintén Sára osztálytársa volt.
-Sára - szólt Józsi.
-Ja, egy beképzelt liba.
-Te például lány vagy, próbáltál érdekl?dni, miért ilyen? Hátha meg van rá az oka.
-Mi oka lenne, azon kívül, hogy nem ereszkedik le hozzánk.
-Mit tudsz róla?
-Semmit, de nem is érdekel.
-Miért nem? Együtt jártok már harmadik éve, és nem tudod miért ilyen. Nem gondolod, hogy talán oka lehet annak, hogy így viselkedik?
-Micsoda? - kérdezte a lány, s Zoltánra nézett -Te talán tudod? Úgy beszélsz, mintha tudnál valamit, pedig senki nem tud. A tanárok kedvence. Neki sok olyan dolog van engedve, ami nekünk nincs. Ez igazságtalan nem?
-Igazságtalan? Szerinted az nem igazságtalan, hogy egy fiatal lány, aki olyan, mint te, minden percében a halállal küzd? Hogy nem élhet úgy, mint kortársai? Szerinted ez nem igazságtalan? Vagy az, hogy az édesanyját csak a kórházban láthatja? Soha nem ölelhette magához. Ez nem igazságtalan szerinted? - Zoltán hangja egyre izgatottabb lett, mert érezte, meg kell védenie párját.
-Mi van??? - kapta fel döbbenten a fejét Józsi, s összenézett az osztálytársn?jével. - Te most mir?l beszélsz?- kérdezte.
-Nem mir?l, hanem kir?l. Soha nem érdekl?dtetek Sáránál, hogy miért nem megy veletek bulizni? Miért? Osztálytársak vagytok nem?
-Soha nem beszélt róla! - Felelt a lány
- Miért? Te beszélnél, ha tudnád, bármelyik pillanatban megszünik a külvilág, vagy ha édesanyád beteg lenne? Dicsekednél vele?
-Nem. -Jött a válasz. A lány döbbenten, hitetlenkedve állt.
- De jól esne, ha lenne valaki, aki érdeklödik felöled. Igaz? - Zoltán a lejátszóval bíbelödött. Megtalálta a hibát.
-De te ezt honnan tudod? Azt akarod mondani, hogy Sára beteg? - kérdezte Józsi döbbenten.
-Igen, és édesanyja is.
-Mióta,
-Születése óta.
-Honnan veszed? - Döbbent meg ismét a lány.
-Én érdekl?dtem, nekem nem megközelíthetetlen, mint nektek. Ha akarsz valamit tudni, kérdezz, s ne a látszatból ítélj!
-Ti együtt vagytok! - Esett le a lánynak.
-Igen, pedig én nem járok ide még egy éve sem. Csak tavaly második félévt?l. Na ez
kész, akár be is kapcsolhatjátok. Ha baj lenne vele a buli alatt, szóljatok. Tudjátok, hol találtok. Csak Sárát keressétek. - Meglátta párját, éppen a büféböl jött, felé tartott.
-Saci rendben lesz az erösít?.
-Mir?l beszéltél velük? - kérdezte Sára, hisz látta, hosszan beszélget osztálytársaival.
-Rólad.
-Rólam? Mit?
-Elmondtam egy-két dolgot rólad.
-Miért? Miért mondtad el?- méltatlankodott Sára.
-Hogy tudják, ne higgye senki, hogy beképzelt liba vagy.
-Azt mondták?
-Igen, de most már gondolkozzanak egy kicsit! Haragszol Nyuszkó, - ölelte át kedvesét Zoltán - Nem hagyom, hogy bárki bántson, hisz nem tud rólad senki semmit. Nem akartam, de amikor elkezdték, úgy éreztem, meg kell mondanom.
-Azt is elmondíad, hogy együtt vagyunk?
-Igen. Én büszke vagyok rád, tudod? Ugye nem baj? Ne haragudj?!- Zoltán kér?n nézett párjára, aki egy mosollyal nyugtázta. -Szeretlek, ne feledd.
-Tudom csak... mit mondtak?
-Nem vártam meg, hogy bármit is mondjanak. Lesz rám egy kis idöd? Szeretnék táncolni veled.
-Táncolni? Azt mondtad, nem tudsz. - mosolyodott el...- Nem lesz baj?
-Majd te megmutatod. Nem, legalábbis remélem. Most majd megtudjuk, hogy üzemel a program. Azt szeretném, ha jól ereznéd magad. Tudom, hogy szeretsz táncolni. Én úgyis csak veled táncolok. Tudod. - Simogatta végig Sárát Zoltán.
-Van még egy kis dolgom, aztán a tied vagyok. Addig csak nézel?dj. -
Zoltán leült az el?bbi helyére. Ahogy letelepedett, megjelent mellette négy lány, köztük az, akivel az el?bb beszélt.
-Tényleg igaz, hogy Sára beteg? - kérdezte hitetlenkedve egy fekete hajú lány.
-Igen, miért? - Nézett rájuk.
-Mi baja van? - érdeklödtek szinte egyszerre.
Zoltán dióhéjban elmesélte mi van párjával. A lányok arcán döbbenet látszott, alig tudtak megszólalni.
-Soha nem gondoltam erre. Miért nem mondta? Miért hagyta, hogy azt higgyük beképzelt?
-Nem akartam, hogy sajnálkozzatok. - szólalt meg Sára, aki közben odaért, s hallotta,miröl beszélnek. - Meg aztán nem is akartam beszélni róla. Még Lolának is csak kés?bb tudtam elmondani. ? volt az elsö, akivel beszéltem err?l, s anyuról. De megkértem, ne szóljon nektek, senkinek. Igaz? -Nézett kérd?n a fiúra -
-Igaz. Ne haragudj?! Haragudtam rájuk, mert kiközösítettek, amikor te nem ezt érdemled! - Zoltán megsimogatta Sára haját.
A háttérben felhangzott az igazgatón? köszöntöje, kezdetét vette a bál. A lányok még mindig megdöbbenve álltak, míg Sára meg nem szólalt.
-Nincs semmi baj már, mert van, aki vigyáz rám. Nem érdekel, ki mit mond, az a fö,hogy Lola velem van. Megyünk táncolni? - Karolt a fiúba büszkén Sára, és elindult a táncparkett felé.
Zoltán kitör? örömmel vitte táncba partnerét. Eleinte zavarban volt, hisz ritkán táncolt, de egyre jobban belejött, de a zene lassan hatalmába kerítette. Nézte kedvesét, akinek csillogó szeméböl kiolvasta, hasonlóan érzi magát. Arca kipirult, mámoros hangulata örá is átragadt. Tartotta karjai közt az imádott lányt, s úgy érezte, csak ?k léteznek a földön, senki más. Azt akarta most, hogy ez mindig így maradjon, s tudta ezért meg is fog tenni mindent.
Sára életében elöször táncolt nyilvánosság el?tt, hisz soha nem merülhetett bele igazán. Most mégis úgy t?nt neki, mintha világéletében Zoltán karjai közt járt volna. Most, hogy párja karjában ropta megszünt körülötte a világ, csak Zoltánt látta, aki szintén felszabadultan járta mellette. Fekete haja a homlokába lógott, melyet hátrasimított. Határozottan kedvére volt a hangulat, s elhatározta, hogy akármi történjék is, örömet szerez szerelmének és magának is, hisz ö is felszabadult Érzékelte a fiú kezeit csípöjén, ahogy simogatja tánc közben, s egyre ziháló lélegzetét arcában. Érezte partnere fokozódó vágyát, ahogy egyre hevesebben szorítja. Átölelte, hisz neki is jól esett most ez az érzés, ahogy a zene ritmusa átjárja testüket, minden porcikájukat. Teljesen a zene hatalmába került, csak Zoltán szemeit látta, amelyben különös tüz égett. A tüz, mely tudatta vele, hogy csak ? kell neki, csak öt akarja. Érezte határtalan szerelmét, kicsorduló imádatát. Egyszerre csak sípoló hangot hallott, Zoltán hirtelen megállt. Átkarolta.
- Nyuszkó, üljünk le, hallod?! - Kifulladva, zihálva tartotta karjában, s a pad felé irányította.
-Sára most érezte csak, hogy szíve erösen ver, kapkodja a leveg?t Párjába kapaszkodva
leült. Lassan rendezödött a szívverése, s a lélegzete is. A sípolás abbamaradt.
- Ez most mi volt? - Szólt végül- Riasztás?
- Nem, csak figyelmeztetés, hisz úgy állítottam be, hogy a határérték felett jelezzen. Látod, nyertünk! Itt vagy velem! - Zoltán felvillanyozva simogatta Sára arcát. Határtalanul boldog volt Tudta sikerült Nyert! Sikerült megvédenie kedvesét, hisz most jól vizsgázott a program, idöben jelzett.
- Zolcsi megvédett a program? - esett le hirtelen Sárának is, amit hallott.
-Igen, ez azt jelenti, hogy bátran tehetsz akármit, a gép jelezni fog idöben, ha baj van.
Babuci, hallod, nyertünk! Most már nem kell rettegned attól! Hallod?! Most már akár tervezhetünk is! - Zoltán arca kipirult, Szemei csillogtak, látszott boldogsága. Izgatottan ölelte magához azt, aki az életet jelentette számára. Nem érdekelte most hol van, hogy vannak körülöttük, hogy nézik. Csak az járt a fejében, sikerült itt tartania a lányt, hogy legyözték azt az akármit Érezte Sára boldogságát is, látta könnyt?l csillogó szemeit.
-- Babuci, nem lesz semmi baj már, látod, mondtam, hogy megcsinálom! Most már mindig velem maradsz, hallod?!
-- Zolcsi te... te... - Sára mondani akart valamit, de nem tudott. Nem tudta hogyan mondja el örömét, hogy most már jövöje is lesz, nemcsak múltja. Hirtelen elötörtek belöle a szavak, s most már folyamatosan mondta párjának, szinte súgva:
Adtál nekem eröt, egy ajándékot
Az idövel szemben egy kis haladékot
Addig éljem szépen az életemet
Míg ez a vidám élet el nem temet
Ajándék nekem a mostani életem
Ajándék, mert csak Töled kérhetem ,;
Mert nincs más, kit így szeretek
Kit igazán el sosem feledek
Zoltán két tenyerébe fogta Sára arcát, s ö is egy verssel válaszolt.
Boldog vagyok, mert azt mondtad: Carpe Dien,
Boldog vagyok, mert csak Te vagy velem ilyen
Boldog vagyok, mert Veled tovább élek
Most már elhiszem: Amíg élek remélek
-Igen Saci mindig remélj, hidd el, hogy van a ma után is már holnap. Érted? Van holnap, a jövö. Most már nemcsak a múlt és a most létezik, mert legy?ztük azt. Hallod? Legy?ztük! -Zoltán forrón, lázasan megcsókolta a lányt. Magához ölelte szorosan. Sára szemeiböl elindultak könnyei, folyt végig az arcán, de hagyta.
-Köszönöm Lolcsi! Köszönöm neked, hogy...
-Ne babám, ne, tudod, hogy nekem csak te vagy, érted, veled élek, tudod. S szeretnék
még nagyon sokáig melletted kelni, feküdni, és egyáltalán élni. Veled! Most nem számít semmi, csak az, hogy legyöztük azt.
-A félhalált! - szakadt fel Sárából a szó.
-Igen azt. A félhalált. Most már nincs uralma feletted. Érted?! Nincs!
A körülöttük állók erre a szóra felhördültek, hisz ök nem tudták mit jelent az, amit látnak, hallanak, csak álltak és figyelték öket. Most, mintha letaglózott volna mindenkit ez a szó. Érezték most, hogy valami olyan történt, amit ök nem is tudnak elképzelni sem. Némán álltak. F?leg Sára osztálytársai voltak körülöttük, hisz futótüzként terjedt el az, ami az el?bb téma volt. A lányok nem tudták magukba tartani, s elmondták sorban a többieknek az osztályban. S most a szóra mindegyikük megdöbbent, erre azért nem számított egyikük sem. Most mindenki elszégyellte magát azért, mert semmit nem tettek, hogy Sáráról megtudjanak valamit. Ebben a pillanatban jöttek rá, mekkora hibát vétettek, amikor közömbösek voltak egyik társuk iránt. Ha tehették volna, visszacsinálták volna ezt a három évet. Pontosan tudták azonban, hogy ez lehetetlen, nem tehetnek már semmit. Most csak álltak lehajtott fejjel, s szégyenkezve pillantottak egymásra.
-Mi történik itt? - Lépett közéjük az igazgatón? - Valami baj van?- Kérdezte ijedten, mikor Sárát meglátta. -Történt valami? Miért sírsz? .
Zoltán eszmélt, hogy hol van. Lassan rendezödött lelkiállapota.
- Nincs semmi, csak pihenünk egy kicsit. -Felelt gyorsan.
-De miért sír? - Nézett Sára könnyes arcára, hisz ? tudta mi van a lánnyal - Fáj valamid?
-Nem, nincs semmi baj. Köszönöm, minden rendben - Hüppögött még Sára.
- Ennek örülök, de miért sírsz? - Faggatta tovább, érezte valami történt. Nem akarta, hogy baj legyen.
-Azért mert... mert... - Nem tudta folytatni, ismét sírva fakadt, így Zoltán mesélte el, hogy a program jól vizsgázott. Tisztában volt vele, hogy az igazgatón? tud arról, amit, készített, hisz az ? engedélye nélkül nem lehet az iskolában más gépi programmal dolgozni.
-Tényleg megtervezted?
-Igen, és figyelmeztetett! Sikerült!!
A következö napokban Zoltán beszámolt a tanári karnak a program m?ködésér?l. Arról, hogy mi hogyan következik egymásból.
-S hogyan tudtad megoldani, hogy a fejen legyen. A megoldás érdekelne. - A technika tanár még a programot értette, de sehogyan sem tudta elképzelni a kivitelezést.
-Ha akarja tanár úr, megmutatom. -Felelt Zoltán, s kifelé indult az ajtón. - Akkor velem kell jönnie.
A tanárok Zoltán után indultak, hisz mindenkit érdekelt, vajon mit talált ki egy fiatal fiú. Követték egészen Sára osztályterméig. Óra volt, így nem tudta mit tegyen, de az igazgatónö bekopogott, s belépett Az osztály felugrott.
-Üljetek le. Na lássuk! - Szólt Zoltánnak.
-Saci, gyere ide, - nyújtotta kezét a lány felé, aki nem értette, mit akarnak t?le, de odalépett mellé. - Semmi baj, csak nyugi. Egy kicsit leveszem, de ne izgulj jó? Mindjárt visszaadom.
-Jó, de miért? Valami baj van?- Kérdezte ijedten.
-Dehogy. Itt van. - mutatott Sára felé a fiú.
-Nem látok semmit, - lepödött meg a tanár.
-Tudom, az volt a célom, de talán így. - óvatosan levette a lány fejéröl a pántot. A telefonja éktelenül sípolni kezdett. - Jól van, na! - Átadta az igazgatón?nek a pántot, aki alaposan megnézte, majd továbbadta a többieknek.
-És az adó-vevö? - A számítástechnika tanár felvillanyozva vette szemügyre a pántot. Ámulattal bámulta az ékszert, s teljesen megbabonázva tartotta kezében. Sehogy sem fért a fejébe, hogyan tudta kigondolni ezt. A megoldás különösebben érdekelte, többször megforgatta kezében, alul felül megnézte az illesztéseket. Amikor észrevette a kö alá rejtett elektródát sürü fejcsóválásba kezdett, majd kíváncsian, de némi büszkeséggel nézett tanítványára.
-Az, itt van - Emelte fel Sára haját Zoltán. Apró fekete kis vevö villant elö, amelyet a lány nyaklánca tartott, s a haja eltakart.
-Nahát! Tört fel az ámulat a tanárokból.
-Kérem szépen, had tegyem vissza. - Zoltán gyors mozdulattal elvette, óvatosan Sára fejére illesztette a pántot, majd a csatlakozásokat is eligazította. A telefon két rövid sípszóval jelezte, hogy érzékeli a jelzést.
-Oké. -nyugtázta, s megcsókolta a megszeppent lányt- Minden rendben, csak nyugi!
-Mindezt hogy találtad ki? - Az igazgatón? teljesen el volt büvölve, s ámulattal nézte a fiatalokat. ö nem hitte, hogy meg lehet csinálni. Amikor Zoltán benyújtotta a kérvényt, ö is kíváncsi volt, mire jut a fiú. Úgy gondolta, ha esélyt ad egy gyerek életének javításához, rajta ne múljon. Tisztában volt Sára állapotával, hisz amikor beiratkozott az összes orvosi papírját becsatolta. Azért jelentkezett a magyar tagozatra, mert tehetséges, szép verseket ír. És mindig minden versenyt megnyert. Sajnálta, de szíve mélyén remélte, hogy nem lesz vele semmi baj. Aztán az els? zuhanás után már csak azt kívánta, ne szenvedjen sokat legalább.
-Hogy van édesanyád? - Kérdezte hirtelen, mert eszébe jutott asz anya állapota is.
-Változatlan, sajnos.
-Sajnálom... Tanítás után gyere fel az irodába, szeretnék beszélni veled. - a tanárokhoz fordult - Kíváncsiak még valamire.
-Nem.
-Köszönöm tanár úr, - fordult az óraadóhoz - elnézést a zavarásért.
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
