|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
Radnai István:
HOBÓK NAGYPÉNTEKEN
Az asztalra csapta az osztálykönyvet. Porzott volna, ha nem lett volna naponta ötször forgalomban.
Afféle büntető-telep volt pestieknek, míg a budai renitensek Rákospalotára kerültek. Száműzetésbe!
Elég volt ehhez, ha valaki egy darabig a tanárság helyett töltőtollas maszekká vedlett, amÍg az iskolában tiltották a golyóstollat. Aztán vissza a katedrára!
Majd elfelejtettem a nagy egyenlőségben kicipelték a katedrát, így a tanári asztal a padsorral egy szintre került, ennek még lesz jelentősége.
Bizistók, nem tudom, hogy is hívták? Talán ő is disszidálásból megtért bárányka volt, mint a kerékpárbajnok földrajztanárunk?
Ő bezzeg, mielőtt a nyakába vette volna a világot, mielőtt Hegyeshalomnál újból ledobta, mint a szeneszsákot, buzgón tekerte a pedált, mígnem egy stráfkocsi zúzott kövön nem találta magát a kanyarban.
Szóval kanyargós életpályák voltak, az nem derült ki, versenyen vagy edzés közben történt-e?
Csak úgy elmesélte, miután hosszasan nézett ki a Toldy ablakán, mint, aki ismét a szabad levegőre vágyik.
Majd kijelentette: - Fiúk, nem érdemes idejönni, öreg a nő! Levetette a pongyoláját, ezt úgy hívják exhibicionista.
Vannak nők, akik a keblüket és férfiak, akik az iskola előtt a ballonkabátjukat szétnyitva....
szóval ők a lányiskolák elé járnak!
Majd a tábla elé akasztott térkép elé lépett, mi járhatott az eszében - a Tour de France, vagy más?
Az az egy biztos, ő már nem indulhatott, így elmesélte, hogyan landolt a zúzott kővel megrakott lovaskocsin.
De térjünk vissza Hobóhoz.
Az első óra végén mindenkinek volt egyese, volt, akinek több is.
Ilyen velem csak a Rákócziban fordult elő. Perényi tanár úr megmagyarázta: - Nem vagyok kíváncsi a szellemi bravúrjaidra!
Ugyanis az volt a szokása, hogy félbehagyott egy mondatot, és akire rámutatott annak be kellett fejeznie.
Nekem háromszor sikerült, pedig padtársaim - a pad alatt - ország-várost játszottak - de ezúttal magyarórán.
Megosztott figyelmemért járt egyetlen tanórán a három egyes, és kettes magyarból, háromnegyed évkor.
Nem is tudtam mire vélni, hogy matekból meg hármasom lett!
De mindig elkalandozom Hobótól. A hobók észak-amerikai csavargók voltak, a szerkocsin vagy tehervagonok fékező fülkéjében, olykor az ütközőn utaztak és leugrottak az állomás előtt, amikor a váltókon a vonat lassított - átgyalogoltak az állomáson, olykor szereztek egy darab kenyeret, egy kulacs vizet, és mielőtt a másik mozdony gyorsíthatott volna - egy ugrással fent voltak. Ritkán vétették el.
A prérifarkasok vagy a kóbor ebek megtakarították a vasutasoknak a temetést!
De mindez megint csak később derült ki, hogy szavamat egymásba ne öltsem.
Mert bizony, mi a nyelvünket is kiöltöttük! Neon - ez volt a vezényszavam -és nyolc-tíz kamaszfiú nekifeszült a padsornak, a tanári asztal a falhoz, a tanárnő az asztalhoz szorult, ahogy a padsorom előre lendült, védhetetlen és kiszámíthatatlan volt!
Ez már a sokadik egyes után történt.
Mármint ezúttal alkotmánytanból, mert Hobót a sors ezzel a csapással szerencséltette. Ráadásként a száműzetésre!
Álmos szeméből ítélve hajnali négykor kelt, valahol Rákosborzasztón vagy Felső-Gödön.
A mi iskolánk a Hűvösvölgyben, egy zárda helyén, erdőségek vették körbe, s mint pántlika húzódott a villamos vonala, zötyögött rajta, olykor masnihoz méltó kanyarokon át, egy sárga és szögletes, nyitott peronos múzeumi darab.
Amikor az asztalhoz nyomtuk és már nemcsak zümmögött az osztály, mint a virágot vagy döghúst kereső dongó, sírva szaladt az igazgatóhoz.
Az igazgató előző évben osztályfőnökünk volt és csak annyit kért, fiúk, nem bánom, ha hátulról a másodikok lesztek magatartásból, csak ne az utolsók!
Becsülettel helytálltunk, észrevétlenül szöktünk ki a magasföldszinti ablakon a karének elől, pedig az énektanárnő a lányosztállyal megszállta a lépcsőfordulókat is, nem csak a kaput, ahol a bibircsókos Margit néni, a pedellus őrködött, zord tekintettel.
A föld és a tenger, a völgy és a hegység... A gyönyörű szőke Mari csillogó szopránját csak egy-két zöldséges kertnyi távolból élveztem, pedig nagyon szerelmes voltam és a szólamát így is megtanultam.
A szünetekben az udvaron Irén settenkedett körülöttem, a húga! De mivel ő az alt szólamot erősítette, nálam labdába sem rúghatott.
Ma már bezzeg bánom, hiszen búgó hangú gömbölyűsége olyan jövőt ígért volna! na, jó, jövőnek mondom és gyönyörökre gondolok! Elmulasztott gyönyörökre.
A kantátát pedig hagyjuk borítsa jótékony feledés. Az énektanárnő nagyhercegi származású férjét még az ostrom alatt begyűjtötték a generalisszimusz fogdmegei, hogy a Ljubjankában vagy Szibériában végezte-e szegény Galicin Demeter, aki ismét Dimitrijjé változott egy puskalövés erejéig!
Lehet, hogy már a szomszéd ház falánál. ha szerencséje volt a davajgitárból egy egész tárat beleeresztettek és nem kínozták meg!
Miért is Hobó? Az igazgató lejött az osztályba, hóna alatt az osztálykönyvvel. Az osztályelsőnek persze volt radírja a tolltartóban! Kitette az osztálykönyvet és közben magyarázott.
Megsajnáltuk a tanárnőt, amikor valami betekintést engedett a sorsába. Mi elmondtuk, panaszainkat az egyes osztályzatokról, amit zokon vettünk. Akkor még nem hívták karónak, de már nem volt szekunda és ötös volt a legjobb jegy vagy a hetes?? Mert olyan is volt.
Kisvártatva visszajött a legbájosabb tanárnővel és egy könyvvel.
Az alkotmánytanhoz hozzátartozik, hogy más országok törvényeit, életét és persze a kapitalizmus izgatóan rothadó szagát is megismerjük...
Az utolsó tíz percben, a kicsengetés előtt becsukta a könyvet és feladta a leckét! Hogy minek nyitotta ki egyáltalán, hiszen betéve ismerte a kedvenc történetét?
A következő órán már könyv nélkül mesélt a hobókról. Ezúttal negyed órával a csengetés előtt váltott át a csillagos-sugaras-búzakoszorús tankönyv forgatására. Később kiegyeztünk – fele-fele - huszonöt perc a hobókról, húsz perc csengetésig az 1949-es kitudja hányas törvényről, meg a szocializmus soha fel nem épüléséről.
Így lett Hobó és ezért még a keresztnevére sem emlékszem, nyúzott alakjára, fáradt szemére sem.
Azóta pihenésképpen nyilván örökre lehunyta, hiszen vagy ötvenöt év is eltelt azóta.
Közeledett az iskolaév vége, a szünet április negyedikére és annak hetére esett, így nagypénteken reggel megjelentünk az iskolában.
A tanárok szórakozottan felkaptak a tanáriban egy-egy osztálykönyvet és eltévedtek a folyosón. Mindenki a másik osztályába nyitott be. Margit néni sietősen kicsöngetett. Már nem emlékszem még rázta-e akkor a csengőt, vagy már elektromos csengő működött-e, igaz gyakran volt áramszünet, kéznél volt a másik.
Kitódultunk az udvarra, körbe-körbesétáltunk fegyelmezetten, senki sem rohangált és senkinél nem volt tízórai. Nagypéntek volt.
Margit néni talán el is bóbiskolt, mert tíz óra vagy tizenegy lehetett, amikor az igazgató úr üzenetével valaki lesietett az udvarra, csendben bevonultunk az osztályba, felkaptuk a táskánkat...
Az osztály hobói aznap nem tuján, vagyis az ütközőn utaztak, a kalauz sem kérte aznap a jegyeket.
|
|
|
- szeptember 21 2010 07:53:06
Kedves István!
Úgy veszem észre, hogy zsinórban, most az iskolai évekre való visszaemlékezésé, illetve az osztálytalálkozóké a fő téma. Lehet csemegézni, és én szeretek ilyen történeteket.
Nagyon szép, érthető mondatokat, régi kifejezéseket olvastam ebben a visszaemékező történetben. Helyükön voltak a vesszők, a pontok. Most már tudom, kiket neveztek hobóknak, és mit neveztek tujának.
Úgy látszik, nem sokat változott a helyzet azon a téren, hogy a tanárnőket manapság is meg tudják félemlíteni a "hobólelkületű" diákok. De azért abban az időben nagypénteken tudták, hogy csendben kell maradniuk, hiszen a harangok is elnémúltak ezen a napon.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- szeptember 21 2010 07:59:57
A megfélemlítés - ez esetben KÖVETKEZMÉNY VOLT! A rossz hangulatát a diákokon bosszulta meg...
Igazgatónk, Puska István, korábban tanyasi tanító, töltollas kisiparos, birkózó - nyugdíjasként festőművész - nagyon értett az EMBERI LÉLEKHEZ, a tanárnő pedig, amikor megértette a helyzetet és megbékélt, egyik kedvencünk lett ...
Nem volt sosem öncélú és gonosz a viselkedésünk, diákcsínyek - kárt nem okoztak!
DIÁKÉLET ÉS IFJÚSÁG - a [b]terror[/b] ellensúlyaként!
Talán érted?! |
- szeptember 21 2010 08:34:39
Közhely, mennyire más világ volt akkor. Voltak diák csínyek, de bennünk volt a felnőttek iránti tisztelet és bár untuk, de a mindenkori ünnep tisztelete is.
Olvasmányos, élvezetes volt az írásod.
Szeretettel Joli |
- szeptember 21 2010 09:41:47
Érdekes történet, s tanulságos, mert ami "diákcsínynek" indult, a következmény valóban pozitív lett.... Ne ez ma már biztos nem működne... persze nem lehet biztosra venni semmit sem...
Szeretettel: Léna |
- szeptember 21 2010 16:56:08
Novellád mozaikdarabjai egységes emlékképpé állnak össze, és elvisznek bennünket suhanckorunk nosztalgia által megszépült jellegzetes világába. Jó visszaemlékezni.
Örömmel olvastam.
Üdv, Feri |
- szeptember 21 2010 17:43:43
Lám, idősödő felnőttként hogy megszépültek emlékeidben az iskolai évek diákcsínyei, a tanárok viselkedése milyen eleven...a nagypéntek pedig szinte csodát tett a maga módján...Érdekes történet, sok olvasódat nosztalgiázásra késztethetné.
/Rengeteg történetem van az iskoláról diákként, tanárként is mesélhetnék, egy könyv is megtelne vele. Mindenképp egészen más volt minden, mint itt és mostanában - jó, hogy már túl vagyok rajta..de így is elég jól tájékozott vagyok, lányom még gyakorolja és sokat panaszkodik
barátsággal mamuszka |
- szeptember 23 2010 18:28:19
István!
Ma olvastam, amit email-ben elküldtél, remek film volt, látam magam előtt az egész szitut!
Jó kis madárkák voltatok!
Gratulákok ircsi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. december 03. kedd,
Ferenc napja van.
Holnap Barbara, Borbála napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
