|
 Vendég: 14
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,204
|
|
Lena Belicosa
(2009-10-27)
VONAT A MÚLTBA
A vonat zakatolása szinte már bántotta a fülét, pedig még csak két órája volt úton. Az állandó, monoton hangok, mintha azt súgták volna neki: el-visz-lek, sze-ret-lek, el-visz-lek, sze-ret-lek. - Bizony úton vagyok, a vonat valóban elvisz, de vajon van-e valahol valaki, aki szeret? – gondolta magában. Miközben ezeken járt az agya, kinyílt a kabin ajtaja és belépett egy harminc körüli csinos nő, aki az ő szemmértékével nézve, bizony egy „bombázó” volt.
- Helló, megengedi, hogy ideüljek? – kérdezte a nő.
- Igen, csak nyugodtan helyezkedjen el kényelmesen. – felelte hősünk.
- Szeréna vagyok. – mondta a lány, miközben a kezét nyújtotta útitársa felé.
- Alfréd, de csak Frédinek hívnak. – mondta a férfi, és enyhén megszorította a nő kezét majd kedvesen rámosolygott.
- Kérlek, tegeződjünk, én jobban érezném magam! – kérte Szeréna, majd ő is visszamosolygott. – Elárulod, hogy hová utazol?
- Rendben van, szia, Szeréna. Én most úgy döntöttem, hogy vonattal átutazom egy kicsit Európát, s komppal megyek át Angliába, ahonnan ismét vonattal megyek majd Skóciába és Te?
- Az én utam rövidebb, csak Münchenbe megyek, de örülök, hogy addig is lesz útitársam.
- Igen, én is örülök, mert eddig csak a vonat zakatolását hallgattam, s már majdnem az agyamra ment. Akarsz valamiről beszélgetni?
- Jó lenne. Épp egy konferenciára megyek, ahol az időutazásról lesz majd szó. Hallottál már erről, s van erről valami véleményed?
- Túl sokat nem tudok erről a témáról, láttam már filmeket és olvastam könyveket, amelyekben ez előfordul, azt viszont nem tudom, hogy a mostani valóságunkban ez hogyan is lehetséges.
- Egy kutató arról tart majd előadást, hogyan utazott vissza előző életébe. Kitaláltak valamilyen új eljárást...
Beszélgetésüket a vonat hirtelen fékezése szakította félbe, kezdetben a fém sikítása, majd valamilyen tompa zaj hallatszott, és megállt a vonat. A csomagok szanaszét repültek a kabinban, az ablak csupa por lett, nem lehetett rajta kilátni sem. Frédi lehúzta az ablakot és kinéztek. Zord hegyeket láttak, és sehol sem látszott emberi civilizációnak nyoma sem. A vonat a semmiben állt, hiszen sínek sem voltak, és finom szemcsés por kavargott az egész szerelvény körül. Fogalmuk sem volt, hol lehetnek. Kinyitották a kabin ajtaját, s már hallották is a többi utas értetlenkedő mondatait, kérdéseit.
Volt egy férfi, aki nyugtatni kezdte az embereket, majd arra kérte őket, hogy szálljanak le, és gyűljenek össze valamennyien a mozdony mellett. Az emberek tovább adták az üzenetet a vagonokba, majd mindegyikről szálltak lefelé az emberek, s indultak a vonat eleje felé.
Néhány perc múlva már egymást kérdezgették, hogy mi történhetett, majd minden szem abba az irányba nézett, ahol az az ember állt, aki mély torokhangján beszélni kezdett.
- Kérem, figyeljenek rám egy kicsit. A nevem Hajós Zénó, én is a vonat utasa vagyok, és én sem tudom, mi történt, viszont itt van a mozdony vezetője, aki elmondja azt, amit látott, tapasztalt.
- Nem sokat láttam. – kezdte zavartan a masiniszta. - A szerelvény a megszokott tempóban ment a síneken, amikor erős fényt láttam, és azt, hogy eltűntek a sínek, eltűntek a fákkal teli dombok, amiket utoljára láttam, és egyszeriben csak itt voltunk. Kezdetben mintha egy homokvihar kellős közepében lettünk volna, aztán megállt a vonat. Azt gondoltam, hogy kisiklottunk, de nem úgy álltunk meg, és nem történt szerencsére semmi baj. A fékek rendesen működtek, pedig már nincs sín a szerelvény alatt. Nem értem én sem, mi és hogyan történhetett. Sajnos nem tudok többet mondani.
- Köszönjük. – ragadta a szót magához Zénó. – Látott, észlelt esetleg valaki valami olyasmit, amiről úgy véli, hogy meg kell osztania velünk?
Néma csönd volt. Senki sem akart beszélni, az értetlenség, a kíváncsiság, a tehetetlenség, a csodálkozás és az ideges feszültség jelei voltak az emberek arcain.
Alfréd összeszámolta, hogy hányan vannak. Tizenkét férfi, kilenc nő és hat gyerek, ebből egyről gondolta, hogy tizenkét év alatti, a többi már benne volt a kamaszkorban. A hat gyerek közül három fiú és három lány volt.
Közben Zénó, aki mint kiderült tapasztalt utazó hírében állt, igyekezett egy kicsit megszervezni a teendőket. Hamarosan összegezte, hogy a mobiltelefonok nem működnek, semmilyen kapcsolatot nem tudnak létesíteni a civilizált világgal. A Büfé kocsin van annyi élelmiszer és innivaló, amivel ez a kis közösség talán egy hétig kihúzza. Fegyverük nincs, csupán a mozdonyon egy riasztópisztoly, egy fejsze és néhány kisebb szerszám. Kés dolgában álltak a legjobban, hiszen a vonaton is volt 18 db, és az utasoknál is akadt kisebb vadászkés és bicska. Most valóban az következett, hogy egy kicsit feltérképezzék, hogy hol is vannak. Csapatokra osztotta az embereket. Hősünk, Alfréd, a zord, vad hegyek felé indult, nyomában Szerénával és még három férfival. A többiek a laposabb vidékek felé indultak három irányban. A mozdonyvezető, három nő és négy gyerek a vonat környékén maradt.
Frédiék rátaláltak egy kis ösvényre, amely azt bizonyította, hogy jártak már arra, tehát vagy emberek, vagy állatok élnek erre. A vidék nem volt ismerős senkinek sem, s ahogyan haladtak a homokos talaj, sziklás, köves vidékké változott, és az ösvény is kétfelé vált. Frédi és Szeréna elmentek balra, míg a három férfi jobbra. Ahogyan hősünk és újdonsült ismerőse lassan kaptatott felfelé a sziklák irányába, egyszer csak egy barlangot vettek észre. Megálltak és hallgatóztak, hiszen nem tudhatták, hogy ember vagy állat lehet-e odabenn. Semmi mozgás nem volt, azonban a bejárathoz érve különös illat csapta meg az orrukat.
- Érzed ezt az illatot? – kérdezte Szeréna.
- Igen. Olyan, mint valami keleti fűszer és a füst keveréke.
Frédi elővette a zseblámpáját, és valahol büszke volt magára, mert indulás előtt kivett néhány hasznos dolgot a csomagjából, többek között egy zseblámpát, bicskát, öngyújtót, néhány sebtapaszt, egy műanyagpoharat és egy törölközőt, majd betette egy kis táskába, a büfé kocsiból pedig 4 db szendvicset is bepakolt, mielőtt indultak, kitudja mikor érnek vissza! Felkapcsolta a lámpát és megfogta Szeréna kezét, majd beléptek a barlangba. Teljes sötétség honolt mindenfelé, beljebb érve azonban furcsa rajzokat láttak a falakon, amiket talán ember is festhetett oda, mégis idegenszerű volt minden. Alacsony volt a mennyezet, ezért nagyon le kellett hajolniuk, miközben egyre beljebb és beljebb értek. Távolabb láttak valami világosságot, és ennek irányába indultak tovább. Szeréna halkan felsikoltott, megijedt valamitől. Frédi odavilágított, s azt látta, hogy a lány valami áttetsző valamibe lépett, ami sűrűbb volt, mint a víz, és ráragadt a lány cipőjére. Kis tószerűség volt, a zseblámpa fénye nem hatolt át igazán rajta, nem lehetett látni azt sem, hogy milyen mély. Frédi körülnézett, hátha talál valamit, amit bele tudna lógatni. Nem messze volt is néhány faág, amiket mintha odakészített volna valaki. Elvett egyet és belelógatta a tóba. Nem ért le az aljára, a bot talán másfél méter lehetett. Az biztos, hogy jobb, ha ezt a fura pocsolyát kikerülik. A szélén óvatosan lépkedtek, és az a különös illat egyre erősebb lett, ahogyan a fény is. A barlang falai már aranyszínben fürödtek, a zseblámpára sem volt szükség. A falak mellett több csomóba rakott faágat is láttak, amiket talán tűzrakáshoz használhatott valaki. A falakon itt is rajzok voltak, de nem igazán embereket ábrázoltak, inkább olyanok voltak, mint a mesékből ismert tündérek. Alacsonyak, kicsit hosszúkás a fülük, és vékony a karjuk, lábuk. A rajzokon valaminek a megünneplése lehetett talán, mert egy hatalmas asztal körül ültek ezek a lények és az asztalon egy csuporszerű edény volt látható, amiből egy ismeretlen lény ugrott elő. Halra hasonlított, azonban volt neki lába. Szeréna közelebb ment a falhoz és hangosan felsóhajtott.
- Olyan mintha valami mesevilágba csöppentünk volna. Nézd azt a lényt? Tudod hol láttam ilyent? Hyeronimos Bosch festményein. Az egyik legvitatottabb festő, aki a középkor alkonyán festett és sok művészettörténészt ejtett már zavarba műveivel. Engem is érdekel a művészete. Próbálták megfejteni a műveit, az egyes tárgyak, állatok a festményein szimbólumok voltak. S ha jól emlékszem, akkor a hal nála a gonoszság, a sátánizmus jelképe volt. S különös alakjaival leginkább az emberi gonoszságot akarta kifejezni.
- Mivel foglalkozol tulajdonképpen Szeréna? – kérdezte Frédi.
- Én is festő vagyok, azonban már más irányvonalat képviselek, viszont néha én is hajlok a szürrealista festmények felé. Bosch-ról pedig tudni kell, hogy az ő munkássága akár előfutára is lehetett volna a szürrealista festészetnek. S nézd, az asztal körül pontosan huszonhét lény ül. Ez is biztosan jelent valamit.
|
|
|
- szeptember 21 2010 07:37:08
végigizgultam a történetedet! foytatása is lesz? |
- szeptember 21 2010 07:44:40
Igen, kb, még 5 részlet, mert egyben hosszú lenne betenni ide.
Azt elfelejtettem odaírni, hogy folyt. köv....
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Léna |
- szeptember 21 2010 07:45:16
Kedves Lena!
Az egész történet igen misztikusan hangzik számomra. De a végén még sem derült ki, hogy az időutazás egy álom volt-e csupán, mert én arra gyanakszom.
Ha nem álom volt a főhős részéről, akkor bizonyosan továbbfolytatódik ez a történet.
Én legalábbis szívesen továbbolvasnám!
Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
 |
- szeptember 21 2010 07:59:53
Ez nem álom most, hanem egy kisebb scifi történet. Még több részletben fogom majd ide betenni.
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Léna |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. május 13. hétfő,
Szervác, Imola napja van.
Holnap Bonifác napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
