|
 Vendég: 90
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
A mély, igaz szerelemről, mindenen át...
Tara Scott: Szerelem
Már szendergett éppen, tizenegy óra múlt pár perccel. Kis álomképek futottak szemei előtt, de még hallotta, ahogy távolabb a főúton autó haladt, s egy-két kutya ugatni kezdett. Az éjjeliszekrényen elkezdett a mobilja rezegni, s a sima felületen elindult a széle felé. Világított a kijelzője, így látta meg, hogy hová nyúljon érte. „Émi” olvasta a kijelzőn, barátnője Noémi becenevét.
- Helló! – szólt bele vidáman, nagy hangon az apró készülékbe, s már teljesen ébren volt.
- Szia! – hallotta barátnője letört hangját – Nem aludtál még? – kérdezte fakó hangon.
- Nem, dehogy! – hazudta, mert érezte, hogy valami komoly baj van.
Pár napja beszéltek, akkor mondta, hogy a férje napokra vidékre megy ellenőrizni, azért merte Émi felhívni, tudta, hogy egyedül van. Különben ilyen későn nem telefonálna.
- Nem jól vagy? – célzott barátnője szívproblémájára.
- Most nem a szívemmel van baj, illetve….
- Találtak valami más bajt is?
- Szerelmes vagyok – hallatszott a hangján, hogy mosolyog, de hallatszott sok más is.
- Ne hülyéskedj!- majd némi csend után – Ó te szegény. Mesélj! Hogy történt?
- Egy rendezvényen voltunk a hétvégén, és ott zongorázott. Többször összenéztünk, mindig rám mosolygott, aztán a szünetben odajött. Azt mondta, hogy látta rajtam, hogy szeretem a zenét. Kértünk kávét, és leültünk beszélgetni.
Némi csend állt be, barátnője megkérdezte ott van-e még?
- Persze, csak olyan nehéz elmondani. Olyan volt egy idő után, mintha már évek óta ülnénk, és beszélgetnénk. Aztán még játszott, de előtte megkért, hogy maradjak ott, még folytatni akarja velem a beszélgetést. Akkor gondoltam, hogy el kellene menni, mert éreztem, hogy később már nehéz lesz.
- Jani nem volt veled? – kérdezett közbe barátnője.
- Ő? Tudod, hogy az ilyen zenei rendezvények őt nem érdeklik, meg meccs volt a tévében.
- Tehát, maradtál. – sóhajtott barátnője.
- Maradtam? Utána kimentünk a folyópartra, leültünk egy padra. Éjjel egy órakor mentem haza. Azt mondta, találkozni akar még velem.
- És Jani, mit szólt, hogy olyan későn mentél haza? – kérdezte csodálkozva.
- Aludt. – hangja lemondó volt – Ne vess meg! Nem értem, mi történt velem. Mintha megbabonázott volna. Nem ért hozzám, még a kezemet sem fogta meg…
- Ezt nem is feltételeztem rólad, ahhoz már túl régen ismerlek.
- Jaj, ne emlékeztess a korunkra! Közel az ötvenhez… hülyeség az egész!
- A szerelem nincs korhoz kötve. Csak a fiatalok hiszik, hogy csak ők lehetnek szerelmesek. És eszembe sincs megvetni téged. Találkoztál vele azóta?
- Kétszer. Szerveztem neki egy előadást. Nem hiszed el, de remegek, ha a közelemben van. Amikor meg el kell válnunk… Tudod mit nem értek? Hogy hiányozhat ennyire valaki, aki sohasem volt a tiéd?
- Ezt pont tőlem kérded?
Egy pillanatra csend lett, majd Émi megdöbbent hangja hallatszott újra:
- De hát vége. Nem?
- Dehogy van vége! Sohasem lesz vége.
- De már régen nem beszélsz róla. Azt hittem…
- Ezért kezdtem azzal, hogy te szegény. Fogalmad sincs, mit vettél magadra.
- Szoktatok találkozni?
- Olykor-olykor a munkám miatt. Olyankor belém mar, még mindig büntet, hogy akkor nem mentem vele. Akkor aztán napokra végem van. És még arra is vigyázz, hogy ne látsszon rajtad. Ráadásul úgy hiányzik, hogy majd beledöglesz. Tudom, miről beszélsz.
- Annyiszor találkozunk, annyit beszélgetünk, és nem beszéltél róla? Le vagyok döbbenve. Mióta…
- Húsz körül. Még kimondani is sok.
- Találkoznunk kell. Megnézem a naptáram, várj! Jövő hét hétfő? Este hét, nyolc körül?
- A szokott helyen ott leszek. Puszi, aludj jól!
- Te is!
Kattant a készülék. A hétvége hamar telt el. Hétfőn egyedül volt reggel, a férje dolgozni, az egyik fiú munkába, a másik visszautazott az egyetemre. Elkészítette a kávéját, bekapcsolta a rádiót, s leült a konyhaasztalhoz. Tíz órára kell mennie a vállalkozásával kapcsolatban ügyeket intéznie. Este Émivel, jól kidumálják magukat. Ideje lesz már.
„Nyolc óra van. Híreket mondunk”- hallotta a helyi rádió bemondóját – a hétvégén autóbalesetben elhunyt ….. ismert helyi vállalkozó.”
Hallotta a nevet, de nem akarta felfogni. Aztán a részletes hírekben elmondták azt is, hogy történt. Letette a poharat az asztalra, s hirtelen felfogta, hogy az ő számára végleg kiürült a világ. Hirtelen sikítani kezdett. Kezeivel megfogta a fejét, és teljes erejéből. Neeem! – sikította.
A sikoly egyre nőtt, nőtt. Elhagyta a házat, s betöltötte az utcát. Az emberek értetlenül megálltak, s hallgatták, hogy merről jöhet, de mindenfelől hallották. S tovább haladt, egyre messzebb. A Szent Márk téren ijedten röppentek fel a galambok, s a tér felett köröztek. A Tengerekben a halak lehúzódtak a fenék közelébe. A Grand-kanyonban gellert kapott, és visszhangzott mindenfelé. Felfelé tört az ég felé, s egyre hidegebb lett. Majd zuhanni kezdett, s lassan halkulva elcsendesedett.
A férje talált rá, a konyha kövén. Már jég hideg volt.
|
|
|
- szeptember 27 2010 20:46:39
Tara kedves!
Nagyon szép történetet írtál, igazán megható!
bizony nagyon igaz, nem csak a fiatalok szerelmesek, de az idősebb korosztályt is meglepheti a szerelem és erről senki sem tehet!
sajnálom a szerelmeseket!
Gratulálok, élményszerű olvasmányodhoz ircsi |
- szeptember 28 2010 09:31:57
Érdekes történet, jól megírva. Szeretem, ahogy az emberi lélek mélyére ásol. Gratulálok!
Szeretettel, Feri |
- szeptember 28 2010 11:16:17
Néha látok öreg néniket és bácsikat kézenfogva járni, meg összebújva. És olyankor mindig elmosolyodok.
Milyen jó, hogy még ennyi idősen is érezhet szerelmet az ember!
Gratulálok az íráshoz, tetszett!
Üdv:
C. Smith |
- szeptember 28 2010 18:36:25
Romantikus, ugyanakkor tragikus szépségű történet a "halálos szerelemről" - teljesen beleéltem magam - mert velem is megtörténhetett volna...
szeretettel olvastam
mamuszka |
- szeptember 28 2010 20:33:49
Tetszett a történeted, bár elég szomorú.. |
- szeptember 28 2010 20:34:43
Kedves Pircsi!
Köszönöm szépen, hogy időt szántál rám. 20 évig tartott ez a szerelem, anélkül, hogy közel kerülhettek volna egymáshoz igazán. Nagy árat fizettek érte. |
- szeptember 28 2010 20:47:02
Kedves hubart!
Az álmom valamikor az volt, hogy pszichiáter legyek. Aztán elolvastam Csehov "6-os számú kórterem" c. művét, és úgy döntöttem nem kell nekem "ahhoz" 6 évig tanulni. De érdekel, és megfog az emberek élete, mindenestől. A szerelem pedig a legnagyobb örök talány.
Köszönöm, hogy olvastál.
Üdv: Tara. |
- szeptember 28 2010 20:58:04
Kedves Smith!
Én belül azt hiszem, sosem fogok megöregedni. Az olyan emberek, akik belül fiatalok maradnak, talán idősebb korukban is jobban fel merik vállalni az érzelmeiket. De lehet, hogy csak én gondolom így. |
- szeptember 28 2010 21:03:31
Kedves Mamuszka!
Sajnálom, amit írtál, mert egy örök kérdés marad ilyenkor megválaszolatlanul: "mi lett volna ha?" De megköszönöm, hogy elolvastad írásom.
Szeretettel: Tara. |
- szeptember 28 2010 21:05:25
Kedves heaven!
Sajnálom, ha elszomorítottalak, ezért holnap hozok egy vidámat, ami rendkívül HASZNOS is!
Üdv: Tara. |
- szeptember 29 2010 08:41:37
Megható a történet, és remekül beszélted el nekünk... Köszönöm, hogy olvashattam.
Szeretettel: lÉna |
- szeptember 29 2010 11:53:08
Kedves Tara!
Egyetértek azzal, hogy nem csak fiatal korban eshetünk szerelembe, főleg ha a házaspár egyik tagja egyedül marad. Nem törvényszerű, hogy bárki is társ nékül maradjon élete végéig.
[code][/code]A két nő párbeszédéből sok mindent meg lehet tudni.
Igazán nagy lehetett a szerelem. És a sikoly még annál is nagyobb, hiszen: "egyre nőtt, nőtt. Elhagyta a házat, s betöltötte az utcát. Az emberek értetlenül megálltak, s hallgatták, hogy merről jöhet, de mindenfelől hallották. S tovább haladt, egyre messzebb. A Szent Márk téren ijedten röppentek fel a galambok, s a tér felett köröztek. A Tengerekben a halak lehúzódtak a fenék közelébe. A Grand-kanyonban gellert kapott, és visszhangzott mindenfelé. Felfelé tört az ég felé, s egyre hidegebb lett. Majd zuhanni kezdett, s lassan halkulva elcsendesedett."
Örülök, hogy olvashattam!
Üdv.: Torma Zsuzsanna |
- szeptember 29 2010 11:55:47
Kedves Tara!
Azt ne kérdezd meg, hogy a bekeretezett szöveg nélküli rész hogyan keletkezett. Rossz helyre nyúltam az egyik ujjammal és először elment a már beütött szövegem, majd újra kezdtem a hozzászólást. A mentésnél láttam, hogy mi lett belőle! Mindig olyan történik velem is, ami még eddig nem.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- szeptember 29 2010 12:59:59
Drága Tara,
a szerelem bennünk él, csak a tárgyát keressük. Ez esetben amint elveszett a szerelem tárgya, az élet is megszű nt létezni.
Szomorú történetedhez gratulálok.
Szeretettel : Mila |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
