|
 Vendég: 97
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Hiszünk benne vagy nem....
Tara Scott
A jóslat
A nagy luxusautó, himbálózva állt meg, a hepehupás réten sebtében kialakított, parkolóban. Kiszállt, kinyitotta a hátsó ajtót s kisegítette az édesanyját a puha, süppedős ülésből. Bence is pillanatok alatt kilépett a szélesre tárt ajtón, miközben a másik oldalon is kinyílt az első, hátsó ajtó, s felesége, és az édesapja szintén kiszállva, egyszerre be is csukta mindkettőt. Pár másodpercig, csak szemlélődtek, majd elindultak a színes forgatag felé.
Nándi, ahogy körülnézett, mosolyogva állapította meg magában, hogy vannak dolgok, amik nem változnak az idő haladtával. Mikor még a középiskolából a hétvégéket itthon töltötte, a búcsúk idején ugyanígy megjelentek a körhintások, a céllövöldések, a vattacukorárusok. Csak most új, modern körhinták, óriás hinták, várják a szórakozni vágyókat, a céllövöldék is megújultak, és megjelentek a felfújható ugráló várak. A kézművesek kirakodó vására is csak az utóbbi években vált jellemző színfoltjává a vidéki búcsúknak. Bence vattacukrot kért, mire a nagyapja kézen fogta, s elindult vele abba az irányba, amerről az édes illat terjengett a levegőben. Éva Norbi vállára tette a kezét, s mikor ránézett, egy másik irányba mutatott, ahol birkabőröket látott egy sátornál kiteregetve. Megnézné őket, mondta mivel olyan régen szeretett volna venni egy pár darabot a házukba. Nándi csak annyit kérdezett mosolyogva hogy van-e nála elég pénz? Éva miközben visszamosolygott rá, csak bólintott, s elindult.
Anyja szokása volt, ha temetőbe, bárhová mentek együtt, míg beszélgettek, kézen fogta, mint gyerekkorában, s ő mindig rácsókolt anyja kézfejére.
Így indultak most is tovább. Míg beszéltek a munkáról, mindennapjukról, életükről, lassan haladtak az árusok sorai között. A másik sorból hangosan átkiabált nekik Nándi unokahúga. Mindjárt odamennek hozzájuk válaszolták, csak megvárják Évát, és Bencééket. Anyja meglátott valakit, s megkérte Norbit, várják meg, mert beszélnie kell az illetővel, s már el is indult. Épp egy könyvsátor előtt álltak, így a férfi nézegetni kezdte a kínálatot. Felvett pár darabot, elolvasgatta a hátlapjukon a tartalmukat, mikor egy meleg kéz megfogta az övét. Felpillantott az olvasmányából mosolyogva, de abban a pillanatban az arcára fagyott a mosoly. Egy tarka ruhába öltözött idősebb asszony állt mellette, fején fehér kendő, piros rózsamintákkal, s mielőtt meg tudott volna szólalni, belenézett a tenyerébe. Majd zavartan elengedte a kezet, s felnézett.
Valamit mormogott szinte csak magának, Nándi egy szót sem értett belőle, majd hangosabban valami utat emlegetett, meg nagy bajt.
Nándi nem tudta mit kezdjen a helyzettel, kivett a tárcájából némi pénzt, s az asszony felé nyújtotta. De az megigazítva a fején a kendőt megfordult, s elvegyült a mindkét oldalról áramló tömegben. Nándi tétován ránézett a kezében lévő ötszázasra, s visszatette a tárcájába. A mozdulatot befejezve ért el a tudatáig, mi is történt valójában. Rossz érzés fogta el. „Mit is… Valami útról beszélt, meg valami nagy bajról…” tovább töprengett volna, de Bence a vattacukortól fülig maszatos szájjal közeledett, nagyapja kezét fogva. Norbi nevetve vett elő zsebkendőt, hogy rendbe tegye fia száját, s mire befejezte már anyja is ott állt mellettük, és Éva is nagy köteg birkabőrt cipelt feléjük. Norbi elé sietett, elvette tőle, s a slusszkulcsot kivéve autóstáskájából elindult a parkoló felé. Míg a csomagtartót nyitotta, rossz érzés fogta el. „Út, vagy úton nagy baj… Legalább a pénzt fogadta volna el!” – gondolta.
Míg igyekezett vissza a családhoz, nézelődött, de sehol nem látta az asszonyt. Katiék az unokahúgáék, már csatlakoztak hozzájuk, s együtt indultak tovább. Este mielőtt hazaindultak volna, a zajos, zsúfolt fővárosba, még megvacsoráztak a szülői házban. Anyja szalonnát, kolbászt pakolt be egy kosárba, gyümölcsöt, tojást tett mellé gondosan csomagolva, és a süteményből is műanyag dobozba.
Nehezen ment a búcsúzkodás, s mielőtt kigördült volna a hatalmas autó az udvarból, anyja még beszólt a nyitott ablakon:
- Óvatosan vezess fiam! Nem kell sietni. Csak hazaértek….
- Vigyázok édesanyám. Ne aggódjatok! Biztonságos autó ez. – még kiintett az ablakon, majd meglódult a négy kerék alattuk, s kifordultak az útra. Az édesanyja szavai, mint a tamtamdob doboltak benne. Mindig elmondja ugyanígy, most mégis valami rossz érzés fogta el. De Bence jókedve, ahogy csacsogott a jól töltött napról, elkergette a sötét gondolatokat. Azonban ha nem is figyelt fel rá, jóval óvatosabban lassabban hajtott, mint máskor. Éva csodálkozott is, de magában örült, legalább gyönyörködhet a tájban. Bencét elnyomta a fáradtság, s fejét félrebillentve az ülésben aludt. Halkan megbeszélték, a következő heti teendőket, intézni valókat. Sötét este volt, mikor Nándi bezárta az udvaruk végében lévő garázs ajtaját, s észre sem vette mekkorát sóhajtott megkönnyebbülve.
A következő napokban nem hagyta el a fővárost, de keresztül-kasul autózta nap, mint nap a munkáját végezve. Egyszer eszébe jutott az asszony a jóslatával, de már csak legyintett magában. „Nem kell az ilyeneket komolyan venni. Csak érdekessé akarják tenni magukat. Látta, hogy jól vagyok öltözve, gondolta elrontja a napom…. Csak… a pénzt vajon miért nem fogadta el?” Erre a kérdésre megint kezdett kialakulni az a rossz érzés, de megszólalt a telefonja. Éva mindig kérte, hogy vegyen kihangosítót, de nem volt rá ideje. „Holnap veszek” – határozta el.
Este felesége figyelmeztette, hogy reggel kilencre várják az autót a szervizben.
- De jó, hogy vagy nekem, – ölelte át őt – mire is mennék nélküled? Teljesen kiment a fejemből. Míg várok a kocsira, megveszem a kihangosítót. Megígérem.
- Sokkal nyugodtabb lennék, ha használnád. – nyomott a szájára egy puszit az asszony – Bencét elhozom én az oviból. Siess haza! Jó?
- Jövök, ahogy csak tudok.
Egymás után fordultak ki az udvarról, s mögöttük lassan bezáródott az elektromos kovácsoltvas kapu.
Nándi leadta az autót a szervizben, s meghagyta, hogy a fékeket, és futóművet alaposan nézzék át! „Sosem lehet tudni” – gondolta. A szerviz mellett elővette a telefonját, hogy taxit rendeljen, amikor a háta mögül egy mentőhelikopter repült el felette alacsonyan, nagy zajt keltve. Felemelte a fejét, hogy megnézze, így nem hallhatta az autót, ami éppen felé tartott, elvesztve felette vezetője az uralmát.
A mentőorvos, ujjait a nyaki ütőerére nyomta, s megrázta a fejét kollégája felé.
|
|
|
- október 10 2010 19:31:26
nagyon! nagyon-nagyon!
most csak ilyen buta szavakkal tudom magam kifejezni és csak remélni tudom, hogy megérted õket... |
- október 10 2010 21:13:28
micsoda dramaturgia....olyan gondosan illesztgetted a rossz előérzetem tégláit mint a nagy kőműves mesterek... és a mestergerenda alatt megroggyantam...
Fatalista voltam,vagyok... ami elrendeltetett az ellen nem tehetünk semmit sem... |
- október 10 2010 21:15:55
Kedves hipervandor.
Értem, és köszönöm szépen. Engedj meg, egy kis kiegészítést! Vannak cigány származású barátaim, s egy barátnőm elmondta, hogy a régi igazi idős jósnők köztük, nem fogadtak el pénzt attól, akinek a halálát látták.
Szeretettel ölellek: Tara. |
- október 10 2010 21:18:08
Kedves Etus!
Egyet értünk, és köszönöm. Én is úgy gondolom, hogy ha eljött az időnk....
Szeretettel üdv. Tara. |
- október 11 2010 08:46:23
Egy szuszra elolvastam, bár sejtettem a végkifejletet, mégis végig izgultam, megfogott az írásod, sok tekintetben is. A falusi búcsú, a régi ismerősök, a luxus, amiben azóta élnek, s amit nem is ismernének, ha falun maradnak. A jósnő... én úgy tanultam az asztrológus barátomtól, hogy nem helyes elmondani, ha rossz hírt látnak... Csak körülírni, figyelmeztetni szabad...Azóta azt is megtanultam, hogy még a rossz hír is csak lehetőség, mert rajtunk múlik, hogyan alakul az életünk...
Nagyon jó az írásod.
Szeretettel. Léna |
- október 11 2010 11:46:03
Kedves Léna!
Köszönöm szépen a véleményedet. Igen. Rengeteg jelet kapunk, de nem mindig vesszük észre. Van azonban amin nem tudnánk változtatni. Úgy gondolom, itt sem lehetett volna elkerülni. Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Tara. |
- október 11 2010 12:30:43
Kedves Tara!
Én inkább nem szeretném, ha előre megjósolnák, hogy mi vár rám, vagy családom tagjaira. Én mindig nagyon aggódós vagyok,l ha a gyermekeimről és férjemről van szó. Ugyanakkor bizakodó is, hogy minden rendben lesz.
Vannak dolgok, amik végkifejlete rajtunk múlik, de - mint már annyiszor meg is történt -, vannak olyan események, amiket nem tudunk irányítani, sajnos.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- október 11 2010 13:23:30
Kedves Tara!
Megrendítő és megdöbbentő, de valóságos az írásod. Bizony vannak emberek akik figyelmeztetnek bennünket, de vannak események is, amikről nem veszünk tudomást. Talán a hitetlenség,... miért pont én, miért pont velem? Nem régen hallottam egy megtörtént esetet, hogy az édesanya mindig rászólt kisfiára, hogy ne másszon fel a fára, mert leesik, és meghal. A fiú így halt meg. Azt mondják vonzani is tudjuk a bajt, ha gyakran gondolunk rosszra. Tanulságos történeted, jó közzétetted!
Szeretettel: pipacs |
- október 11 2010 13:55:42
Én hiszek a jóslatokkban és megérzésekben. Nem minden esetben, de bizony feltételek megléte esetén. Mint ez is.
És hátborzongaóan írtad meg!!!
 |
- október 11 2010 14:12:33
Kedves Zsuzsana!
Nehéz kérdést adtál fel. Tudni, vagy nem tudni? Azért nehéz, mert ahogy írtad is, nem mindig tudjuk kivédeni a bekövetkezését a rossznak. De talán tompíthatjuk a hatását.
Köszönöm, hogy nálam jártál.
Szeretettel: Tara. |
- október 11 2010 14:16:29
Kedves pipacs!
Ez annyira igaz, hogy pár éve egy reggelinél azt mondtam a lányomnak, hogy ne egye meg a zöldpaprika csumáját, mert vakbélgyulladása lesz. Alig 2 hét múlva operálták vele. Imádja, most is megeszi. De már szabad.
Köszönöm, hogy elolvastad. Szeretettel: Tara. |
- október 11 2010 14:20:19
Kedves NDI!
Sajnos épp ez az eset, ami kivédhetetlen volt. Pedig a másik fenyegető lehetőséget épp el akarta kerülni. De így van ez az életben.
Köszönöm szépen a véleményedet.
Szeretettel ölellek: Tara. |
- október 13 2010 10:55:06
Drága Tara,
örömmel látom a szép hozzászólásokat, Osztozom a véleményükkel.
Szeretettel gratulálok, és ölellek: Mila |
- október 13 2010 18:39:38
Drága Milácskám!
Köszönöm szépen.
Szeretettel ölellek: Tara. |
- november 01 2011 22:04:53
Kedves Tara!
Nagyon megfogott az írásod. Mert akár hisz valaki a jóslatokba, akár nem, ha szembesül vele mégiscsak befészkeli a félelem magát. S ezáltal be is vonzza.
Szeretettel: Gizi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
