|
 Vendég: 101
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
mamuszka: Sorsfordulat
Az elmúlt évszázad közepén érettségiztem - kitűnő eredménnyel - és felvételt nyertem a budapesti egyetem bölcsészkarára magyar, történelem szakra.Szegény családból származom, abban az időben - a háború után - különösen sokat nélkülöztünk. Nevelőapám - fizikai munkásként keveset keresett, anyám sokat betegeskedett, nem tudott munkát vállalni. Így mindössze annyi segítséget kaptam, hogy nem ellenezték továbbtanulásomat, noha anyagi támogatásukra nem számíthattam.
Mióta a betűkkel megismerkedtem, természetesnek tekintettem, hogy tanári pályát választok - mint apám, aki sajnos születésem előtt tíz nappal meghalt. Így én őt csak fotókról és családi elbeszélésekből ismertem. Tehetségesnek mondták, akiből híres tudós vagy művész is lehetett volna, ha nem ismeri meg egészen fiatalon édesanyámat - aki szép volt, szegény és műveletlen - akinek tíz éven át udvarolt /akkoriban ezt így nevezték/ - és mielőbb feleségül kívánta venni, de ehhez is tíz évet kellett várni. Ekkorra kapott tanítói állást szolgálati lakással egy Bakony menti falucskában. Kántortanítóként a falusi értelmiség tisztelt társaságához tartoztak. Házasságkötésük után egy év múlva jelentkeztem születésre, de apám nem tudott megvárni, villámgyorsan elvitte őt az agyhártyagyulladás. Anyám magára maradt kisemmizve, munka és lakás nélkül egy újszülöttel - ez voltam én.
Nagyszüleimnél nevelkedtem hatéves koromig, mikor anyám újra megtalálta társát egy hozzá illő munkásember személyében. Jó ember volt, tanulatlan, de értelmes, dolgos és nyitott. Saját gyermekeként nevelt és szinte - érzésem szerint visszatekintve - tisztelte gyermeki tehetségemet, olvasottságomat. Neki árultam el először, hogy egyetemi tanár szeretnék lenni. Csóválta a fejét hitetlenkedve:
- kicsim, ez nem szokás, nőket nem neveznek ki egyetemi tanárnak.
- majd én leszek az első, - válaszoltam nagy, talán túlzott önbizalommal, gyermeki naivitással. Rám hagyta. Így teltek az évek és én jól tanultam, készültem jövendő vágyott hivatásomra.
Érettségi után, egyetemi felvételem ellenére nem éltem a továbbtanulás lehetőségével, ugyanis nagyon szerelmes lettem - mint egykor édesapám - a szerelem kedvéért dolgozni mentem egy kereskedelmi vállalathoz számlázónak. a munka megviselt lelkileg, mert naponta nyolc-tíz órában számlákat írtam - monotonsága nem elégített ki, szabadidőm pedig nem volt. 1956-ban kitört a forradalom, és az én szerelmesem a bukás után végleg eltávozott az országból és soha többé nem tért vissza. Vele mehettem volna, de nem tudtam elképzelni életemet idegen földön és anyámat sem hagyhattam itt. Új szerelemről nem álmodoztam. Két év múlva jelentkeztem újra egyetemre, ezúttal egy vidéki városba, ahol korábban még sohasem jártam, de kezembe került egy magyarországi útikönyv és ebben lapozgatva megtetszett a város és újra éledt a gondolat: tanárnak tanulok mégis. Felvettek és életem legszebb évei következtek öt éven át laktam kollégiumban remek szobatársakkal, tanultam kiváló tanároktól három szakon és amikor végül megkaptam a diplomámat, már doktori disszertációmmal is elkészültem. saját magam gépeltem le és még abban az évben summa cum laude minősítéssel meg is védtem.
Tanári pályám maga volt az élvezet, - tárgyaimat, tanítványaimat, kollégáimat becsültem, szerettem - és szép eredményeket értem el tanítványaimmal. Ezekről írni, külön történet lehetne. Végül az utolsó tizenkét évben főiskolán filozófiát oktattam és docensként mentem nyugdíjba. ez azt jelenti, hogy teljesült a vágyam, és noha vargabetűkkel, de sorsom jóra fordult. Kinek köszönhető? a sorsnak - és persze magamnak is.
|
|
|
- október 16 2010 15:13:35
Kedves Mamuszka!
Szép példát mutattál írásoddal kitartásból, szeretetből. Lányként abban az időben valóban nem lehetett könnyű elérni a célodat. Én szívesen olvasnék több részletet az életedből. érdekelne az is, hogy éltétek meg 56-ot akkori fiatalként. Milyen volt a diákélet, hogy fogadták társaid a törekvéseidet?
Szeretettel ölellek. Tara. |
- október 16 2010 17:29:19
Kedves Tara!
Eléggé kiszolgáltattam magam ezzel a személyes vallomással, de nincs szégyellni való, ugyanakkor nem szeretném, ha bárki azt hinné, hogy "elszálltam magamtól" - mindössze az akarat erejéről akartam írni...hogy a lehetetlennek látszót is meg lehet valósítani...kellő fegyelemmel, sok kitartással és - alkalmanként - nélkülözésekkel is.
Legszívesebben könyvet írnék erről az időszakról, de már elkéstem időm és erőm nincs hozzá
Köszöntelek sok szeretettel...ha érdekel a téma - még írok róla - ölel mamuszka |
- október 17 2010 08:44:08
Kedves Mamuszka!
Nagyon tetszett az írásod.Nehéz,de szép korszak van mögötted.
Én is megettem a kenyerem javát,de azokat a szép éveket már nem tudjuk visszahozni,de emlékei örökké élnek.Igazán büszke lehetsz magadra.Minden tiszteletem a tied.
Maradok szeretettel:Gyula |
- október 17 2010 18:27:55
Sok minden kikívánkozik belőlünk, s néha kell a kitárulkozás is. Másnak lehet benne olyan információ, ami átsegíti valamin, s a te életedben voltak fordulatok, amik példaként, tanulságként, okulásként is hasznos lehet.
Szeretettel: Léna |
- október 17 2010 20:18:17
Kedves Gyula!
Örülök, hogy úgy fogtad fel életrajzdarabkámat, aminek szántam: tanulságnak - unokám is okult belőle - árván maradt, de hogy tanulhasson , nyaranta pénzt keresett , most ösztöndíjjal külföldön főiskolás és több nyelvet is tanul...érdemes küzdeni - bár nem könnyű...
szeretettel mamuszka |
- október 17 2010 20:19:53
Kedves Léna!
köszönöm az olvasást, valóban a buzdítás volt a célom írásommal...és remélem, hasznos is..
ölellek szeretettel mamuszka |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
