|
 Vendég: 83
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Az igaz szeretetről....
Tara Scott
Változások
A szeme fogta meg, az első pillanatban. A szép barna, szelíd őzikeszemek. Tetszett az is, hogy nem viselt sminket. Húsz deka felvágottat kért, s míg elvette és a lány kezébe számolta a pénzt, az végig mosolygott rá. Kissé kellemetlenül feszengett festékes munkásoveralljában, s gyorsan elköszönve igyekezett az ajtón kifelé. Másnap a lány szólította meg, míg szeletelte a felvágottat.
- A környéken dolgoznak? – mosolygott közben kedvesen, míg rápillantott.
- Igen. Az iskola felújításán. Könnyebb ilyenkor, a szünet idején – fizetett a reggeliért.
Egyre többet beszélgettek. Aztán jött az első randevú, később a bemutatkozás mindkettőjük szüleinek. Egy év múlva, összeházasodtak. Albérletbe akartak menni, végül, hogy takarékoskodni tudjanak, Kriszta szüleihez költöztek a szoba-konyha, fürdőszobás melléképületbe. Kifizették a rájuk eső rezsit, összehúzták magukat, s amit csak tudtak félretettek. Csak ritkán engedtek meg maguknak egy-egy mozit. Ruhát, cipőt, csak ha már nagyon muszáj volt. Gyuri hétvégéken lakásfestéseket vállalt, s mivel precízen, szépen dolgozott egyre több helyre hívták. Futótűzként terjedt a híre. Így hétvégén keveset volt otthon. Kriszta pocakja növekedni kezdett, jelezve, hogy kis lakót rejt. Bár megértette, hogy férje értük dolgozik, hiányzott neki sokszor főleg hétvégén. Gyuri szülei gyakran ott töltötték a vasárnapot, olyankor együtt volt a család legalább estefelé. Hamarosan vállalkozó lett, mert már nem győzte a felszaporodott munkát. Egyik kollégáját maga mellé véve, reggeltől estig dolgoztak. Jöttek a vidéki hívások, hirdetnie sem kellett magát. Napközben sokszor eszébe jutott Kriszta, és nagyon bántotta, hogy épp a legnehezebb időkben nem lehetett mellette, de új lakásba akarta vinni a kis családot. Szerencsére Petike éjszaka érkezett, így végig felesége mellett lehetett. Hogy ne essen ki a munkából, a két nagymama állandó ügyeletben volt Kriszta, és a kicsi mellett. Petike első születésnapját, a külvárosban vásárolt családi házban ünnepelték. Hogy megkönnyítse Kriszta mindennapjait, hamarosan mindenféle háztartási gépet beteremtett a házba. Még mosogatógépet is beszerelt, hogy minél többet tudjon a kicsivel foglalkozni. Az asszony szépen ellátta a háztartást, főzött mire hazaért, s a kisfiú is szépen fejlődött. Ő pedig boldogan mászkálta körbe a létrán mások szobáit festőhengerrel, vagy tapétával. Ahogy kérték. Már több alkalmazottja volt, így több házat tudott vállalni, sőt. Felújítást is vállaltak, és ez még több megrendelést eredményezett. A nagyszülők természetesen egymásnak adták a kilincset, s Kriszta egy nap, amikor együtt volt a család bejelentette, hogy tanulni akar. Az első meglepetésből felocsúdva természetesen biztatták. Szinte egyszerre mondták, hogy a gyerekre ne legyen gondja, természetes, hogy segítenek. Gyuri meglepte egy autóval, hogy ne legyen időhöz kötve. Igaz, hogy hat éves volt, de régi autószerelő barátjával átnézette, csak az után fizette ki, hogy az biztonságosnak ítélte meg. A szülők elismeréssel néztek Gyurira, míg Kriszta ment egy kört az utcájukban. Aztán az első iskolásnapok egyikén kisminkelve, lakkozott körmökkel tért haza. Az anyja már hazament, amikor Gyuri megérkezett a munkából. Mikor kérdőre vonta, hogy miért késett több mint egy órát, nevetve azt válaszolta, hogy az egyik lány hazavitte. Ő festette ki. Mire Gyuri elhúzta a száját, s az asszony engesztelőn bújt hozzá.
- Tudod, ott mindenki így jár.
Aztán új ruhák, cipők kellettek, mondván kinézik maguk közül. A vizsgaidőszakban már csak akkor volt főtt étel, ha valamelyik nagymama főzött. De minden ment tovább, hiszen Kriszta tanult. Amikor Petike óvodás lett, Kriszta egy cégnél helyezkedett el. Munka mellett tanult tovább. Egyik vasárnap az ebédnél, két színházjegyet tett le az asztalra. Párja kérdő tekintetére csak ennyit mondott könnyedén:
- A többiek is ott lesznek – célzott a munkatársaira.
Furcsán érezte magát rendesen felöltözve. Nem volt hozzászokva. Az asszony bemutatta mindenkinek. Az utolsó férfi, valami hangzatos nevű, megkérdezte mivel foglalkozik?
-„Szobafestő vagyok” akarta mondani, de csak az első két betűig jutott, mikor felesége a szavába vágott:
- Vállalkozó. Gyuri, vállalkozó. – s megrovóan pillantott rá.
Attól az estétől, valami megváltozott. Kriszta egyre többször túlórázott, s ha hazaért a könyveibe bújt. Ha Peti elaludt, s ő magához akarta ölelni, egyre többször tolta el magától azzal, hogy még tanulnia kell.
S most itt áll a komor, sötét folyosón a tárgyalóterem mellett. Kriszta a padon ül, a hangzatos nevű mellett. Másik oldalon a fia bújik az anyjához. Az ő láthatásáért pereskedik. Amióta felesége elköltözött, alig láthatta a gyereket. Folyton valami kifogással fogadja, ha felhívja. A gyerekre nézett, s Peti elfordította a fejét. Mintha ő lenne a hibás. Persze őmiatta vannak most itt, miatta kellett idejönniük!
Állt még pár percig, a gyerek, időnként ránézett, de amint a tekintetük találkozott, újra elfordította a fejét.
Amikor hirtelen elé lépett, és leguggolt a gyerek őszinte érdeklődéssel nézett rá nagy szemeivel. Ő megfogta a két kis kezet, és vigyázva, hogy a hangját megtartsa, a fia szemébe nézett.
- Kisfiam! Soha ne felejtsd el, hogy nagyon szeretlek! – puszilta meg gyorsan az arcát, majd felállt, s elindult a folyosón a kijárat felé.
|
|
|
- október 17 2010 18:53:48
Huhhh. Ez találó, és sok hasonló sorsot láttam.
Szívszorító érzés az, mikor egy kis gyerek kerül ilyen helyzetbe, s ahol az apa gürcöl... Sok házasság került így válságba...
Még sok minden kikívánkozik, de ezt inkább nem írom le.
Szeretettel. Léna |
- október 17 2010 21:00:09
Kedves Léna!
Köszönöm szépen. Én is a gyerekeket sajnálom a legjobban, és sajnos be kell vallanunk, hogy ilyenkor az anyák sem gondolnak rájuk.
Szeretettel: Tara. |
- október 18 2010 07:31:21
Mennyire igaz a történeted!!!! Nagyon tetszett! Néha nem válnak el a szülők ilyen helyzetben,éli mindenki a "maga" életét. Az igazi vesztesek mégis mindig a gyerekek!
Szeretettel:Geot |
- október 18 2010 11:55:03
Kedves Geot!
Éppen erre szerettem volna felhívni a figyelmet, és arra, hogy az előrelépéshez a társunk áldozata szükséges. Szomorú, ha utána már éppen az kevés, aki a segítségünkre volt. Az emberek gyakran elfelejtik, honnan indultak.
Szeretettel: Tara. |
- október 18 2010 14:13:30
Három éves volt a fiam, amikor elváltunk. A gyerek nálam maradt.
Később rendeződtek a viszonyok, és már mindketten új házasságban élve együtt segítettük lakáshoz a fiunkat.
 |
- október 18 2010 15:07:34
Kedves Domokos!
Így kellene mindenkinek. Szép példát írtál. De sajnos a szülők a gyermekeket vagy figyelmen kívül hagyják, vagy ami még rosszabb, felhasználják egymás ellen. Fel sem mérik, milyen sebeket ejtenek a kis lelkükön. Talán sosem gyógyul be. Megköszönöm, hogy időt szántál rám.
Szeretettel ölellek: Tara. |
- október 18 2010 15:45:02
A fiam mondta kamaszkorában:
"Apu! Milyen jó, hogy idejében elváltatok, így nem tették tönkre mindhármunk életét." |
- október 18 2010 16:22:00
Ha két ember nem tud együtt élni, bármiért. Jobb különválni. De lehet normális kapcsolatban tovább élni, és elsősorban a gyermek, gyermekek életét előtérben tartani. Minden más megoldás csak rossz lehet. De sajnos ez nagyon ritka. Embernek maradni ebben a helyzetben, intelligencia kérdése. Hát.... Ezért olyan ritka.  |
- október 18 2010 19:10:11
valósághû és kemény és nagyon tetszett! többet nem is nagyon tudok mondani... grat! |
- október 18 2010 19:16:32
Kedves hipervandor!
Nagyon köszönöm, hogy elolvastad. Mai kép. Sajnos. |
- október 19 2010 09:43:27
Kedves Tara!
Sajnos a pénz sokmindent törnkre tesz. Igaz, szerintem még az igazi szeretet is hiányzik, megérteni, elfogadni, és támogatni a másikat, aki értünk dolgozik. Szomorú történeted, mindennapi. Ezt most remélem nem érted félre, hiszen az írásod megérintő.
Szeretettel: pipacs |
- október 19 2010 14:35:01
Ez egy igazi konfliktus.... emancipáltak lettünk és egyben a saját áldozataink is.
a gyerek vagy gyerekek.. nem lehet kipárnázni a falat!
Ki adja fel smenekűl el az is kétesélyes...
Köteteket lehetne írni azért a férfi magatartásról is... mikor érzi hím soviniszta létében maszkulin mivoltában sértve magát... és, hogy
lehet a hajszálrepedésekből Grand Kanyonokat kreálni....
Talán egyszer összekapom a bátorságomat és megírom az érem másik oldalát.... |
- október 19 2010 15:50:39
Kedves Pipacs!
Egyáltalán nem értettem félre, hiszen én is épp ezt látom, hogy egyre gyakrabban történnek meg hasonló esetek. Itt a férj minden támogatást amit csak tudott megadott a felesége fejlődéséhez. Végül Ő lett kevés. Pedig a nemeslelkűségét bizonyítja, a gyermek iránti viselkedésével. Példaértékű, s talán az esélye is nagyobb így, hogy egy jó kapcsolatot fog tudni kialakítani a fiával.
Köszönöm szépen, hogy időt szántál írásomra.
Szeretettel ölellek: Tara. :* |
- október 19 2010 15:54:44
Kedves Etus!
Nagyon szeretném, ha megírnád, mert egy ilyen történetet, annyi szemszögből lehetne vizsgálni. Jó lenne, egy másik verzióját olvasni. Egy új szempontból is megvizsgálhatnánk. Sajnos ahogy Pipacs is írta, egyre gyakoribb jelenség. Végül is, ma bármikor tanulhat az ember, ha akar. A mi időnkben ilyen lehetőségek nem voltak. Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel ölellek: Tara. |
- október 19 2010 16:43:14
Kedves Tara....
Szingli jelenség mondják a társadalom kutatók, csonka családok mondják a szociográfusok... és előtérbe helyezik a felelősség vállalást.. magunkért, egymásért a ránk bízottakért és a kiszolgáltatottakért...
Nagy falat ez nekem.. és érintett is vagyok...nagyon mélyen érintett!
Ebből következőkből.. elfogult is..
Talán inkább kisregény téma.. de ilyenre sem tehetségem, sem jogosítványom sincs...Asszonyok nemzedékeinek élete lenne a bizonyosság átívelve korszakokat sorsokat egy ilyen vállalkozáshoz.Nincs fedezetem, nem érzelmileg hanem szókincsben és előképzettségben. |
- október 19 2010 21:30:32
Etusom drágám!
Olyan aranyos Vagy. Komolyan. Előképzettség? Az mit jelent? Az írásaidból látom, semmi baj a szókincseddel. Én közel 50 évesen egy könyvvel kezdtem. Dühből kezdtem neki, mert az érettségi után 30 évig csak egy-két levelet írtam, ha nem lehetett telefonon intézni. Középiskolában az irodalom tanárom biztatott az írásra, de még a nyomtatott nagybetűs írásomat is nagyon nehéz elolvasni. Aztán jött egy ötlet, és azt gondoltam, annyira jó, hogy érdemes lenne megírni. Persze nem nekem. Aztán 2 napig mintha valaki verte volna a fejem állandóan. Nekifogtam, és 1 hónapon át napi 6-8-10 órában nyomtatott nagybetűkkel megírtam az első könyvemet. Az Accordia kiadó igazgatója Dr. Balázs Tibor olyan dicsérő levelet írt, hogy bőgtem, mint egy ..... gyerek. Csak anyagilag nem tudtunk megegyezni. Hát, ennyit az előképzettségről. Biztos vagyok benne, hogy meg tudod írni.
Szeretettel ölellek: Tara. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
