|
 Vendég: 52
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Egy gyerekorvos története, akit a gyerekek szentjének neveznék
 N
A jó doktor bácsi
Első osztályos koromban egy jó doktor bácsi megmentette az életemet. Messze laktunk az iskolától, körülbelül két kilométert kellett gyalogolni naponta oda és vissza is. Utunk - mert a környékről sokan jártunk abba a falusi iskolába - egy homokos dombvidéken vezetett át - Szitásdombnak hívták - építkezéshez onnan hordták a homokot. Szabálytalan mélységű, kisebb-nagyobb gödrök is voltak. Télen - akkoriban kemény telek voltak, sok hó esett - gyakran beleléptünk a mély, hóval telt gödörbe, de kihúztuk egymást. Hosszú és fáradságos út volt az iskolába járás, de mi gyerekek élveztük, mert jól játszottunk közben, sohasem verekedtünk , nem veszekedtünk. Télen kedves játék volt a Krisztus-kereszt formálás:
-- Zárt lábbal és kiterjesztett karokkal hanyatt vágtuk magunkat a puha hóterítőn - kereszt alakú nyomunk maradt. Egy ilyen játék okozta halálos betegségemet - vékony kabátom, ócska cipőm teljesen átázott, és megfáztam. Este - anyámnak el akartam mondani aznap tanult kedves versikét - ma is emlékszem még szövegére - de egyetlen hang sem jött ki a torkomon. hamarosan magasra szökött a lázam is, fulladni kezdtem, majd köhögni.
Nevelőapám éjfél tájban a homokdombokon át gyalog -hogy is mehetett volna másként! - felkereste a falusi körzeti orvost. Már aludt, fáradt volt a napi beteglátogató körútjától. Nővére nyitott ajtót apának, de megmondta azt is, hogy nem kelti fel bátyját, majd reggel szól neki, hogy jöjjön ki hozzánk. Így is történt, de addigra már alig éltem a fullasztó köhögéstől és a láztól.
A doktor azonnal látta, hogy nagy baj van, diftériás lettem. Írta a kórházi beutalót és kérte, hogy azonnal vigyenek kórházba. Anyám megfenyegette:
- Ha meghal a gyerekem, maga lesz felelős miatta, mert nem jött időben..
- belátom, de nem tehetek róla, nem ébresztettek fel, de talán még nem késtünk el.
Nem volt egyszerű eljutni a kórházba, apa a karjában vitt gyalog a buszmegállóig, onnan busszal a nagyjából öt kilométerre levő kórházba.
Ott azonnal kezelésbe vett egy komor képű orvos - csóválta a fejét nagy aggodalommal és injekciókat szúrt mindkét combomba. Anyám könyörgött neki:
- Doktor úr, mentse meg egyetlen kincsemet, az apját már elvesztettem, ő a mindenem
- Asszonyom, mindent megteszek, de csodát nem tehetek, reménykedjünk, imádkozzunk...
Megengedték, hogy a külön szobában - a diftéria fertőző, súlyos betegség volt akkoriban járványok is voltak - anyám is velem maradjon. A szoba berendezése egy vaságy, asztalka, szekrényke, két szék. Anyám a széken ülve virrasztott, bóbiskolt mellettem több éjszakán át. Ez fontos volt, mert ő könyörögte belém kanalanként a levest és a teát...
Néhány nap múlva egy délután izzadni kezdtem, patakokban folyt rólam a víz, átázott az ágynemű, a padlóra is jutott verítékemből.
Anyám kétségbeesetten hívta a nővéreket - apácák voltak akkoriban ápolónők a kórházban. Hárman is jöttek és anyámat megrémítették:
- Meg fog halni a kislánya, mert most már a halál vize veri...- térdre vetették magukat és hangosan imádkoztak értem, anyámmal együtt.
Kisvártatva jött a jó doktor bácsi , aki mégis csodát tett velem.
- Asszonyom, ne sírjon, ez az izzadás azt jelenti, hogy életben marad a kislánya, most fordult jobbra a betegsége...
Így történt. Visszakaptam az életemet. Ezzel még nincs vége a történetnek...
Évek múlva, amikor gyermekeim születtek a jó doktor bácsi lett a fogadott házi orvosunk. Különleges ember volt, mert nem fogadott el havi járandóságot - mint ez szokás mostanában - ő csak akkor jött, ha szükség volt rá, sajnos, elég gyakran, mert első lányom gyengécske volt születésétől tízéves koráig: nyolc alkalommal esett át tüdőgyulladáson, de minden fajta gyerekbetegség is megfertőzte.
A jó doktor bácsi - ha kellett - naponta jött injekciót adni, karácsony este is ott ült velünk a karácsonyfa mellett, mert lányom éppen szamárköhögéssel fuldoklott. Alig fogadott el némi honoráriumot. Nem is volt autója sem, motorkerékpáron, viharkabátban jött a nagy hidegben, mindig - amikor szükség volt rá. Elmondhatom, hogy hozzá hasonló elhivatott orvossal nem találkoztam rajta kívül .
Áldja meg őt - már rég meghalt - poraiban is Isten. Szent volt, a gyerekek szentje. |
|
|
- október 18 2010 19:00:17
ebben egyetértek veled. kevés az ilyen ember. orvosban pedig még kevesebb! megható történet!  |
- október 18 2010 19:32:15
Drága Mamuszka!
Annyira szeretném az írásodat kötelező olvasmánnyá tenni az orvosi egyetemeken, de még az orvosi hetilapba is betenném. Most, amikor tele vagyunk dilettáns, hozzá nemértő, hanyag, felelőtlen orvossal, megmutatnám mindnek, mit jelentene az orvosi eskü. Persze abban az időben nem bulizták végig az egyetemi éveket, majd annyit tanulnak, hogy kettessel átcsússzanak.... Hát olyanok is!
Persze lenne megoldás, én az össz évi teljesítményük alapján csak annak adnék diplomát, amelyik végig tartotta a 4-es átlagot.
Ennyi! És akkor az menne oda, aki tanulni akar, nem csak a markát tartani. Köszönöm szépen írásodat, jó volt olvasni.
Szeretettel ölellek: Tara. |
- október 18 2010 20:46:20
Drága Tara - köszönöm, megtisztel a véleményed és teljesen egyetértünk az orvosokról alkotott véleményeddel
szeretettel ölellek mamuszka |
- október 18 2010 21:29:39
Kedves Mamuszka ! Megható és egyben csodálatos történetet vetettél papírra! Bizony akkoriban ilyen gyerekkorunk volt.Viszont sok ilyen szent doktor élt és dolgozott,akinek hivatása volt a foglalkozása és időt,fáradságot nem kímélve gyógyította a betegeket! Ma már sajnos nincsenek ilyen orvosok,de mi még mondhatjuk,hogy ismertünk ilyen csodadoktorokat!
Sok szeretettel:Geot |
- október 19 2010 07:29:21
Nekem is volt egy ilyen doktorbácsim, akinek az életem köszönhetem.
Budapest ostroma alatt tüdőgyulladásom volt. Ami akkor életveszélyes betegségnek számított. A háztömb kijelölt orvosa nem vállalta a kezelésem.
És akkor Nagymamám (KRL) minden veszélyt vállalva átment a szomszéd háztömbbe, Tónay doktor bácsihoz. Ami életveszélyes volt, mert az utat tűz alatt tartották az oroszok.
És Tónay bácsi hajnalok hajnalán, amikor még nem lehetett messzire látni, fehér orvosi köpenyében laposkúszásban átjött az úton, és beadta nekem az injekcióket. Minden nap, amíg meg nem gyógyultam... |
- október 19 2010 09:13:51
Azt hiszem nem véletlenül alakult úgy régen, hogy tisztelet övezte az orvosokat. Az embernek szólt, nem a fehérköpenynek. Ezt felejtették el sokan, hogy csupán a köpönyeg nem vált ki semmit az emberekből. Szép írásod, ha olvashatná a doktorbácsi, bizonyára vidáman lóbálná lábait most egy felhő szélén csücsülve. Gratulálok Mamuszka! Ez szép volt!
Szeretettel: pipacs |
- október 19 2010 13:35:38
A régi Doki bácsik, a hívásra bekopogtatósak, akik meglehelték és dörzsölték a tenyerüket, nehogy a gyerek forró testéhez hideg kézzel nyúljanak...
Már el is felejtettem és köszönöm,hogy most emlékezhettem rá... hogy volt nekem is egy ezüst cvikkeres, halkszavú és türelmes Kovács doktor bácsim.... |
- október 19 2010 16:19:41
Örömmel látom, hogy voltak jó doktorbácsik - akikre szeretettel gondolunk vissza és akik olyanok voltak, hogy szent volt számukra a hivatás, gyógyítani akartak és nem meggazdagodni - és egész életükben tanultak, mint a jó pap, hogy minél hatásosabban gyógyíthassanak. - Szívesen olvasok ilyen orvos történeteket is /Réztábla a kapu alatt, Isten áldja doktor úr ...stb/
szertettel köszönöm a hozzászólásokat - mamuszka |
- október 20 2010 09:14:43
Bizony régen sok minden másképp volt, én is az életemet köszönhetem egynek... Könny csordult ki a szememből. Eszembe jutott, hogy 10-15 éve nem messze a házunktól egy autó a keskeny út miatt becsúszott az árokba, másik autó kellett, hogy elvontassák. Az utasok ott ténykedtek, nem tudták mit csináljanak. Épp takarítás után voltam, beinvitáltam őket a házba. Segítettem nekik, jöttek, kihúzták a kocsit és elvitték egy szerelőhöz, ők pedig egy másik járművel mentek haza a Jászságba. Kiderült, hogy a sofőr valamikor orvos volt a faluban, és ő mesélt néhány esetet, ami velem is megesett anno. Még ő volt hálás nekem, mert egy hónap múlva visszajött és egy ajándékkal is meglepett, hogy segítettem nekik. Ilyen kicsi a világ...
Szeretettel. Léna |
- október 20 2010 13:44:18
Kedves Léna!
Legalább találkoztunk jó orvosokkal is. Nem szoktam általánosítani, de a mai fiatal generációból hiányzik a hivatástudat és megfeledkeznek az esküről...tisztelem a kivételeket - akad néhány,de nem véletlenül halnak meg közülünk skan, akik még élhettek volna, ha jókor jó kezekbe kerülnek
szeretettel kö szöntlek mamuszka |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
