|
 Vendég: 11
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
egy rövid hangulatpróza az elmúlásról
Lám... szélsebesen elrohant fejem fölött ez a pár kósza év, s nem sejthettem, hogy most... éppen most, ugyanazt fogom érezni, ugyanazt fogom látni, mint akkor.
Mily furcsa, kellemes érzések rohanják meg egyszerre, egymás után, ismét gyönge, meghatott lelkemet. Oly közel érzem most magam a régmúlthoz! Nem siettem eléggé, s utolért a tegnap, visszahozta nekem egykori érzéseim, s gondolataim egyvelegét.
Kellemesen hûvös szél simogatja megfáradt testem minden pontját, s képzeletben tovaszállít egy kis darabot szívembõl. Köröttem hatalmas fák sóhajtoznak, fülembe susogják a nyár emlékeit, s tarka leveleik álmosan takarják be a hûvös talajt.
Még egy pár hosszú nyújtózás az ég felé, s álmot bocsát rájuk a rohanó idõ.
Az õsz jelei még alig mutatkoznak, mégis teljes egészében érzem az átmeneti halál hívogatását, öntudatlan álom, melyben sosem lesz részem... vagy talán mégis... egyszer, majd, ha testembõl kiszáll az életnek hervadó rózsája, s a végszóra még egy utolsót dobban szívem... a leges legutolsót.
A szürke utcákat róják lábaim. Lehajtott fejjel némán, s magányosan lépkedek tova. Kihalt a táj, csak az õszi szél jött velem szembe, s egy sárgult falevél... csendes társ. Halkan dudolászik fülemben egy dalt... az Elmúlás dalát...
Hirtelen oly könnyûnek érzem magam... furcsán könnyûnek, mintha én magam lennék a szél.
Döbbenten veszem tudomásul, hogy hangos kiáltásom nem más, mint egy gyönge fuvallat hangok nélkül, hogy életem rózsáját kezeimben szorítom szirmok nélkül, hogy lelkem immár a semmiben áll tudat nélkül, s tûnõ testemet szerte hordja az õszi szél az utolsó végszó nélkül...
|
|
|
- január 31 2008 12:31:03
Hangulatos, légies, mégis kicsit fájó az írásod, hiszen az elmúlás folyton ott leng minden mondata között.Mégis érzi az olvasó, hogy ez csak egy röpke érzés, egy pillanata az életed útjának, hiszen a természeti képek, az õsz, a sárguló falevél nem csak az elmúlást jelképezi, hanem az élet valódiságát is.
Jó volt olvasni, együtt érezni és elmerengni, kinek errõl, kinek arról.
Várom a következõt.. |
- január 31 2008 18:52:06
Nagyon valós érzéseket rajzoltál elénk, a színek a képek,az õsz az elmúlás és a magányosság. GratulálokElgondolkodtató .. |
- február 01 2008 12:06:43
Szia!Átéreztem a mondani valódat az írásodból!Ismerõs egy érzés!!
Ügyes vagy nagyon, csak így tovább! |
- október 12 2008 20:16:40
Kedves Cassandra!
Megvagy, megfogtalak, de te is!
Régen futottunk már össze! Tudod, korábban a virtuson "fogdostuk" egymást édes-kedves szavainkkal!
Véleményem szerint az életben az a legnagyobb siker, ha szembe tudunk nézni minden gond nélkül az elmúlással, a halállal, úgy, hogy életünkben ez a legnagyobb siker, ami nem az egónknak, (ez minden magának akar elkönyvelni, a kis mohó!) hanem a Valónknak (Kosztolányi szavaival Õsmagunknak!) kell! Valójában tehát nem a Siker, mint cél (siker) hajkurászása kellene, hanem a halál megszépítése kell, hogy legyen az élet legfontosabb sikere, ez a Valóságunk Sikere!
Visó |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. január 15. szerda,
Lóránt, Lóránd napja van.
Holnap Gusztáv napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
