|
 Vendég: 74
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
novella
 N
Radnai István:
MIFÁN TEREM A PESTI GYÜMÖLCS?
A szomszédlánnyal általában csak nyáron találkoztam. Csak nyaralni jártam a kétlakiak falujába. Még villany sem volt, csak romantika, kút és petróleumlámpa, baromfi és kecske, tojással és tejjel - a háború után nagy szó, de elláttak.
Évközben persze iskolába jártam, de Budán, ahol ugyancsak kertes házakban laktunk, még ha emeleten is, bérlakásban. Költöztünk is néhányszor, ilyenkor egyegy nyáron kimaradt a vidéki jó levegő.
Hogy járt-e iskolába? Talán igen, mert a műlábait csak akkor csatolta le, ha a fűbe vagy az átmelegedett homokba ültünk.
Pajzán játékaink éppen hogy az illem határain belül maradtak,. habár jól nevelt fiúcska voltam oldalra fésült hajjal.
De a természet, ha lappang is az emberben abban a korban, az érdeklődést nehéz visszafojtani.
A lányok valami olyan titokzatos hiánnyal rendelkeztek, ami felettébb ingerlő, másrészt, évről évre duzzadtabb almamellekkel örvendeztetett meg.
Az utolsó utca volt, általában idősebb emberek lakták, akik szabadidejükben a barackosba jártak, amelyet felparcelláztak. A zöldség a házikertben, a kukorica, meg a krumpli a barackos meleg és a kvarcszemcséktől szinte vibráló homokjában megtermett. Természetesen mezténláb jártunk, és legalább akkor élvezet volt a forró homokba mélyeszteni a lábunkat, mint felnőtt korunkban...
De ne szaladjunk annyira előre! Még gyerekek voltunk és éretlen barackot kóstoltunk.
Piroskának nagy tervei voltak, legalább akkorák, mint a Meseautó titkárnőinek, a valódinak, akinek a vágyak netovábbja a könyvelő volt. Hiszen mindketten korosodtak, míg a vezérigazgató úr elérhetetlen volt, de nem a fiatal gépírónőnek.
Hiszen éppen gépírónőnek akart tanulni, mivel kapálni ugyebár nem tudott volna.
Az én vitorláshajóm árbocai már valamelyik kikötőben meredeztek, hiszen a motoros jacht kevéssé volt romantikus, talán egy gőzös, amelynek vitorláit kedvező szélben felvonták.
Megtörtént, hogy én kerültem az írógép mellé, mint bankfiú, akinek nem volt titkárnője, hiszen ez volt a lényege ennek a munkakörnek!
Minden munkamenetet magunk végeztünk. A lányok ugyancsak, hiszen aláírták, hogy elvesztik az állásukat, ha férjhez mennek!
Csak a képzeletem segít, ha arra gondolok, hogyan tudott volna Piroska felszállni a vonatra, mert abban porfészekben csak elemi iskola létezett, igaz, később oda bevezették a villanyt.
Láttam, amikor nagyfiú koromban arrafelé kerékpároztam, a légvezetéket, és a távíródrótokat az országút mentén, amelyek állandóan duruzsoltak. Talán a széltől, de lehet, hogy az elektromosságtól. Elfelejtettem a fizikatanárnak feltenni a kérdést.
Egyébként süket is volt, kémiát tanított, ezért tüzér volt két világháborúban.
De már nem akarok visszatérni a háborúhoz, csak annyira Piroska minkét lába lefagyott menekülés közben, hiszen a vonatok nem jártak, csöpp lábain pedig...A front közeledett, két tűz közé kerülni ki szeretne.
Az anyja a hátára kötötte, ahogy a kofák a kosarat, kendővel a vállukra kötve, elöl megcsomózva. Ezerkilencszáznegyvennégy-negyvenöt tele komiszul hideg, havas tél volt.
Így aztán láb nélkül érkezett a faluszéli viskóba.
Talán nem is ház volt eredetileg, csak pajta vagy istálló, esetleg présház.
Minden tisztességes háznak tornáca volt, ennek az ablakai a határra néztek, arrafelé néhány gyümölcsfa mögött szőlők kezdődtek.
Később megtudtam, nem várta meg, hogy elvegyem a szüzességét.
Sebaj, akkoriban a lányok még szűzen mentek férjhez, legalábbis azt hittük.
Mert abban a felfokozott és egyben izgalomtól remegő állapotban inkább zavarban voltak a fiatalok, mintsem vizsgálgatták a párjuk érintetlenségét. Okos nő eladta és előadta magát, a félénkebbjének meg sem kellett játszania.
Szóval velem is megesett a nászéjszaka, néhány koccintás után,igaz, reggel talán nem is emlékeztem.
A gépírás helyett a közelebbi kocsmába vitt Piroska útja, vagy alkalmilag vigyázott a gyerekekre, ha aratni mentek a felnőttek. esetleg a városba bevásárolni, hát áthívták pesztonkának.
Gyereket sosem láttam a szoknyája körül, legalábbis saját gyereket nem. Írógépet meg nem volt módomban ajándékozni neki, az a banké volt, otthon olvasgattunk vagy lábteniszeztünk siheder korunkban, aztán a gyerekkocsi is megérkezett az életünkbe, falu helyett, nagyritkán a Balaton jött szóba.
Tegnap rám köszönt egy ráncos koldusasszony, magyarul. Nem volt rajta fekete kendő, nem tartotta elém a mocskos feketekörmű kezét, nem is hajlította be természetellenesen a derekát, amely a "munkaidő" végeztével valahogy mindig kiegyenesedik!
A nevemen szólított, becenevemen, amit csak a gyerekkori ismerősök tudhattak. Nem mertem neki pénzt adni, a meghívást pedig nem fogadta el.
Csillogó gyerekszeme, amely a csodák csiklandós világába csalogatott - hitegetve azzal, amit úgysem vettem volna el, fáradt és fénytelen volt. Csak felvetette a tekintetét, talán rám sem mert nézni és mégis valami érdeklődést és bizalmat vétem felfedezni benne.
Jól nevelt fiú voltam, így nem tudtam, most hogyan viselkedjek, még mindig régimódi műlábain billegett, pedig nem volt csípőficama. Hosszan néztem utána, minden eszembe jutott, a gyerekkor, az érettebb vagy éretlen gyümölcsök, amiket a paradicsomi állapotok közepette magunk szedtünk.
Mire eszembe jutott, hogy egy zacskó almával vagy őszibarackkal utána fussak, elnyelte a szembe áramló tömeg.
Lépteim lassulva kopogtak az aszfalton és a betonkockákon, de ilyen kis zajokat elnyom a dízelmotorok dübörgése.
A lelkiismeretet is, vagy mégse?
|
|
|
- november 08 2010 08:36:40
Kedves István!
Istenemre mondom, ez a történet most nagyon meghatott, és talán nem véletlenül, a vége tetszett nekem a legjobban, onnantól, hogy a "Tegnap rám köszönt egy ráncos koldusasszony,magyarul".
Azt hiszem, a lelkiismeretet még a dízelmotorok dübörgése sem tudja elnyomni.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- november 08 2010 09:18:56
igazad van! mert a budapesti koldusok, bérkoldusok a Regátból, vagy ki tudja honnan! Rabszolgák és estefelé összeszedi őket az utóés viszii a tömegszállásra - űtlevelüket elvették, a pénzzel el kell számolni!
Ha nem teljesítettek aznap, még a sovány kaja sem jár4
Ha egy féllábú, akinek a jobb lába hiányzik, a rendőrésghez fordul vagy netán kiutasíták -HARMADNAP, de lehet, hogy másnap a helyén kéreget egy új, és annak is biztos lehetsz a jobb lába hiányzik - de a lgtöbben púpost szimulálnak!!!
A vak koldus kiment a divatból - mármint az olyan, aki a "munkaidővégén lekapja a sötéts szemüveget!
A történet persze nem erről szól, de a bérkoldusok NEM TUDNAK MAGYARUL, primitiv tábla van a kezükben vagy csak egy műanyagpohár!!! |
- november 08 2010 10:30:12
István, ez jó kis írás, gratulálok!
üdvözlettel:
PiaNista |
- november 08 2010 15:34:04
Ez most nekem is tetszett.... Az élet is produkál sok olyan sztorit, amit érdemes megírni, akkor nem is kell olyan nagyon kitalálni...
Szeretettel. Léna |
- november 08 2010 17:24:56
Ez az! Imádtalak olvasni kedves István!
Csillognak még a betűk is, és sziporkázik az egész hétköznapi történet. Nagyon tetszett!
Szeretettel: pipacs   |
- november 08 2010 18:43:15
Kedves István! Nagyon tetszett a történeted! Meghatódtam tőle és bennem is gyerekkori emlékeket idézett!
Szeretettel olvastalak!Geot |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
