|
 Vendég: 108
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
...nagy hidegben, hóban.
 N
Menekülés
Maróti László
Az ember a falu felől futott az erdő felé. Havas, hideg tél volt, amit a ragyogóan sütő nap sem tett sokkal elviselhetőbbé. Vastag, de rongyos kabátján már az sem látszott, hogy az nem régen még mundér volt. Elől kezével fogta össze. Egyre fáradtabb volt, mert a tisztáson áthaladva a hó minden lépésnél besüppedt a talpa alatt. Nem nézett hátra. Azóta biztosan utánam indultak, gondolta magában és odaérve úgy vetette magát az erdő széli bokrok közé, mint aki végre célba ért és megmenekült. Pedighát... Az ágakon meredeztek a hópelyhek, mint mágnesen a felborzolódott vaspor. Ez nagy hideg jele. Záporoztak megizzadt nyaka köré, az érzéstől majdnem felkiáltott. Erejét vesztve dobta el magát a bokrok takarásában. A hideg elviselhetetlen volt. Mégis azért fohászkodott, hogy jöjjön egy szél, s temesse be árulkodó lábnyomait. Néhányat szusszant, azután felnézett, jönnek-e már üldözői.
Számára vége volt a háborúnak. Az egész csapat elpusztult. Legalább megnézte volna, ki volt a kettő, akiknek a hullája megvédte a repeszektől. Majd megfulladt ájultan fekve, arccal a hideg sárban. Az ellenség, ha egyáltalán közel jöttek a katonák, azt hihették, meghalt. Fulladozva levegő után kapkodva tért magához. Melléből a szúró fájdalom miatt alig tudott felállni. Sokáig nem is mert, inkább fülelt, van-e valaki a közelben. Kivárta az est sötétjét, s akkor nagyon nehezen felállt. Bordája, vagy bordái törhettek el. Kibírhatatlan volt a fájdalom, de mégis ajándék, hiszen élt. Neveket suttogott: Józsi, Pisti, éltek-e még? Pali, Franci? Valaki? Senki?
A Kárpátoktól gyalogolt el egészen idáig és akkor magyar földön éri a baj. Régen érzett olyan meleget, mint a falu szélén ahol a gazda fia megengedte neki, hogy a szénában kialudja magát. És mire ébred? Valaki kiáltja: Odaát! Én engedtem meg neki. Ott, a szénában! És akkor ez a hála! Futó léptek közeledtek, fegyverek felhúzása csattogott, hogy lőjenek és kioltsák az életét. Nem tudta, mit akarhatnak, de ilyenkor elég, ha meglátják, s már tüzelnek is. Otthagyta a helyét. Kitárta a távolabbi ajtót, de visszasietett s közvetlen a hangok felőli bejárat mellett a széna alá kúszott. Jól gondolkozott. Mellette kicsapódott az ajtó, sokan a szénába döfködtek, de valaki kiáltott: ott ment ki! Futottak tovább a távolabbi ajtó felé. Újra csend lett, s ebben a csendben közeli csoszogó lépéseket hallott. Bizonyára vasvilla zizzent a szalmában. Sssss! Sssss! Aztán az is elment.
Sokáig maradt a széna alatt.
A békét közben kimondták. Senki nem mondhatja rá, hogy szökevény. A hadnagy és a szakaszvezető meghalt, meg igen: mindenki meghalt. Hová, kihez mehetett volna, hogy tisztelettel jelentem, én még harcra kész vagyok!
Már közeledett Debrecenhez, amikor megjött ez az igazi nagy hideg. Széllel érkezett és majd megbénult tőle. Egy ilyen szél most azonnal betakarta volna lábnyomait. Megadná ő magát az üldözőknek, de azok meg sem kérdeznék, ki fia áll a célgömb mögött. Megölnék egyszerre több puskából is amilyen felajzottak voltak.
Kis idő után összeszedte minden erejét és nagynehezen talpra állt. Gondolta is, hogy ezt a kis erőt már csak a félelem adhatta, ami bizony nem sokáig lesz segítségére. Futni már nem tudott. Csodálkozott, honnan támadt az ötlete, de hátrálva folytatta, hogy lábnyomai érkező emberre utaljanak, ha ugyan az üldözők annyira hiszékenyek lennének. Percekre futotta a lelkierő. Soha nem ismert gyengeség és álmosság kerítette hatalmába. Abban a pillanatban, amikor rejtekhelyet talált és térdre esett, tudta, biztos volt benne, hogy onnan már soha többé nem áll föl. Csodálkozott, hogy az addig sajgó lábfeje fel sem veszi a hideget. Pedig bokája körött az elnyűtt bakancsban minden rést hó töltött ki. És nem zavarta. Csak egy pillanatra húnyom le a szemem, mert ha elalszom, végem. Csakhogy a tervezett pillanat hosszúra sikerült. Arra gondolt, hogy ha jobban kezd fázni, arra biztosan felébred majd. Apját látta. Fejcsóválva mondta: ejnye fiam, hiszen tudhatod, hogy ha most elalszol, megfagysz. Tudom, apám, tudom én, de kell, hogy egy kis erőt gyüjtsek. Nagyapja lépett előre s kedvesen pohár borral kínálta. Nem fogadhatom el én azt, mert akkor elálmosodom, nagyapám, de azért kedves magától. Nagyon kedves. Föl is kéne már talán állnom, mert különben tényleg elalszom. Na, lásssa-e? Mindjárt könnyebb így. De jó, hogy nem ittam meg a borát. Pedig, tudja, egy kis forraltbor, az mindjárt fölmelegítene. Nagyapja befordult konyhába, de már nem látta kijönni...
Sok arc vonult el előtte. Látta az egész századot. Rendes egy banda volt. Hogy azok mit meg tudtak inni, hát az nem is igaz. Lányok? A lányokról...nahát, az már igaz, hogy a lányokról mindegyik csak beszélt, de mind akkor találta ki. Elmosolyodott, mert a kellemes langymeleg tényleg idejében érkezett. Jól is esett, csakhát nagyon álmosító ez így. Most már tényleg nem szabadna elaludnom. Föl is kelek, mer’ ideje lenne elindulnom. Ennél többet már nem gondolkozott. Színek jöttek. Különböző színek, mosolyok arcok nélkül. Ez hogy lehet... Na, ott már világosodik, megyek, aztán majcsak hazaérek egyszer...
A Városi Hírfutár beszámolója a nagy port felverő gyilkossági per második napjáról:
„A három becsületes gazda vallomása teljesen egybehangzó és meggyőző volt: ezek, akiknél a vádlott tetemes kártyaadósságot halmozott fel, tanuvallomásukban kötelességüknek tartották rámutatni arra az árulkodónak látszó körülményre, hogy a tartozást – ha késve is – megkapták ugyan, mégis elgondolkodtak rajta: éppen ehhez a közismerten állandó anyagi gondokkal küszködő adósukhoz honnan került hirtelen annyi rengeteg pénz és hogy egyidejűleg éppen ennek igen tehetős szülei váltak a minden rendes ember lelkét felkavaró brutális gyilkosság áldozataivá.”
A Városi Hírfutár jelenti:
„A tél lassú elvonultával a minap N. falu határában az erdőben játszó gyermekek találtak rá Béres János utász-honvéd holttestére. Minden valószínüség szerint ezt a szegény katonát fogadhatta be egy éjszakára a fél éve bűnösnek kikiáltott Kovács Nagy János, hogy az a szalmában egy éjszakát elalhasson. Engedte ezt azzal a számítóan gonosz szándékkal, hogy majd azután őrá tereli a szörnyű gyanút, mintha ő lett volna az, aki öreg szüleivel ilyen könyörtelenül végzett”.
- vége -
Göteborg, 2010
|
|
|
- november 16 2010 08:19:38
Kedves László!
Szomorúan végződő novella, amelynek mondanivalója teljesen egyértelmű. A házába a szökött katonát befogadó fiú megölte a saját szüleit, csak, hogy a kártyaadósságát vissza tudja fizetni. De, hogy elkerülje az igazságszolgáltatást, próbálta a tettet a szökött katonára terelni. Annak ugyan sikerült megmenekülnie, ám a nagy hideg a hóban marasztalta, és ott is lelte halálát, de szívében békével távozott el.
Itt állhatna most az a közmondás, hogy "a hazug embert előbb elérik, mint a sánta kutyát".
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- november 16 2010 10:50:55
Köszönöm, Zsuzsanna, hogy vettél rá fáradságot.
Üdvözlettel: PiaNista M.L. |
- november 16 2010 10:57:13
László!
Tátott szájjal olvastam, végig szépen megfogalmzott szomorú végű
novelládat! Nagyon tetszett!
Nagyon tehetséges vagy írásban és zenélésben is biztosan, habár azt nem hallhattam!
Szívből gratulálok Neked: Pircsi |
- november 16 2010 13:01:52
Köszönöm szépen, Pircsi47
(e-mail megy)
PiaNista |
- november 16 2010 14:25:55
Kedves László!
Erre a fordulatra igazán nem számítottam. Vér profi írás. Gratulálok!
Üdv: Tara. |
- november 16 2010 15:53:54
Kedves [i]Tara Scott[/i]! Ez igazán jól esik, ha tetszett és nagyon köszöm, hogy elolvastad!
Üdvözlettel:
PiaNista |
- november 16 2010 16:55:11
Perfecto. Én is egy szuszra olvastam végig. Gratulálok.
Szeretettel:
Léna |
- november 16 2010 17:05:56
nagyon tetszett...ez is |
- november 16 2010 17:10:52
Köszönöm, Hölgyeim, hálásan, köszönöm az olvasásokat!
PiaNista üdvözlettel |
- november 16 2010 21:36:44
Kedves László!
Szomorú történet, mégis szerettem olvasni.
Szeretettel: pipacs |
- november 16 2010 21:45:38
Kedves Pipacs, köszönöm, hogy olvastad!
Üdvözlettel:
PiaNista |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
