|
 Vendég: 32
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,212
|
|
 MM
Kiro: A sárkány útja II. Fejezet
Mire magamhoz tértem már a szobámban feküdtem és Aki ült mellettem Rei pedig az ablaknál állt és engem figyelt. Eddig fel sem tűnt, milyen helyes, és szép a napfényben. Kék szemei szinte izzanak, a fekete hosszú haja leengedve csücsült erős vállain, és habár jól titkolja nagyon aggódik értem. Hiszem három év alatt összeszoktunk. Valami mégis furcsa volt a tekintetében.
-Áh, végre hogy felkeltél!- szólalt meg Rei morogván.
-Hála Buddhának!- Kiáltott fel Aki, és kiszalad szólni a főnöknek, hogy jól vagyok.
-Óh, látom mennyire örülsz nekem, ne titkold ennyire. -válaszoltam gonoszkodó hangon Reinek.
-Hm, nemhogy elmondanád mi történt veled fent a tetőn!? Rá hoztad mindenkire a frászt!
-Nem emlékszem túl sokra, csak annyi rémlik, hogy valami sárkányt említett a srác és valamilyen Yuki-samat!
-Az lehetetlen! Yuki-sama már rég halott!- cserdült fel Rei.
-Hm, és ezt te honnan tudod! - Szólt közbe Kamijó- sensei.
-Mert, ott voltam mikor meghalt Yuki-sama.
-Sensei ti most miről beszéltek én le vagyok maradva.-mondta Aki.
-Nyugi nem vagy egyedül.-nyögtem ki nehezen.
-Kérlek fordulj meg Kiro!
-De miért?- néztem rá furán.
-Kérlek!- válaszolta csendesen.
Ahogyan megfordultam éreztem ahogyan szinte égetnek a szemeik és az állandó „ez lehetetlen” mondat elhangzása után kimásztam az ágyból, mit sem törődve, hogy fél meztelen vagyok és megnéztem a hátam. A sárkányom mögötti türkizfa felett lángok voltak, a szemei kéken izzottak és a Tünde pedig kardot ragadott. Csak álltam bambán és azt hittem álmodom, olyan mint aki oda tetoválta volna ezeket, míg aludtam. Ránéztem Reire, elindultam felé valahogy megbotlottam és megint minden elsötétült előttem. Néhány óra múlva magamhoz tértem, de már késő éjszaka volt, és magamban azon tűnődtem hogyan lehetek ilyen gyenge, hiszen ez nem én rám vall. Rei ott ült az ablakpárkányon és nézte a csillagokat. Ismét feltűnt, hogy milyen helyes, soha nem éreztem ilyet. Lassan kikászálódtam az ágyból és oda mentem hozzá, persze most magam köré csavartam a lepedőt.
-Rei mért nem mész pihenni?Nem kell rám vigyáznod, jól vagyok!
-Nem tudok aludni, és mert aggódom érted. Te jól vagy? Szinte remegsz a fáradtságtól!- válaszolta halkan.
-Rei, igenis jól vagyok, nem a fáradtságtól remegek, hanem attól, ahogyan most rám nézel. Hiszen soha nem tekintettél nőként rám, csak mint munkatársra! Vagy rosszul látom?
Rei nézett némán, lassan magához húzott, gyengéden átkarolt és megcsókolt. Szinte éreztem, ahogyan a szíve egyre hevesebben ver, és egyre jobban megkíván.
-Ezt nem lenne szabad. Tudod nagyon jól!- szólalt meg.
-Mért nem? Régóta ismerlek és csak most jöttem rá, hogy szeretlek.
-Én is tudom, én is ugyan így érzek, de pihenned kell. Meg nem szabad kockáztatnunk a miniszter életét sem. Hiszen, ha harcra kerül sor, nekünk őt kell védenünk nem egymást. Ha meghal az a mi szégyenünk lesz. Azt pedig nem tudnám megbocsájtani magamnak, mint azt sem, ha mondjuk téged nem védelek meg és a kezeim között kell meghalnod!
Ezzel a szavakkal, és egy heves lendülettel megfogott, ölbe vett és visszatett az ágyba betakart és mellém feküdt megnyugtatás képpen. Reggel amikor magamhoz tértem, már nem volt mellettem, csak egy kis virágokkal tele cseresznyefa ág volt a kihűlt helyén. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból felöltöztem, és az ajtó előtt már Aki várt.
-Jó reggel.
-Neked is Kiro-chan. Jobban vagy már?
-Köszönöm jobban. Rei hol van?
-El kellett menni, kapott egy másik feladatot.
-Az meg hogy lehet? És mi lesz a miniszterrel? Most mi van?-kérdeztem izgatottan.
-Kiro, nyugodj meg Kamijó-sensei elmond mindent neked.
-Értem. De legalább te tudsz valamit Reiről?
-Sajnos nem, nekem sem mondtak semmit! - válaszolta Aki.
Valahogy mégsem értettem, ahogyan mentünk végig a folyosón, csak Reire gondoltam, a csókjára, arra hogy nincs e valami baja, szinte elveszettnek éreztem magam nélküle. Meg azokon a szavakon járt az eszem, amiket mondott. Ha meghalnék ő nem bocsájtaná meg magának. Lassan beértünk a Senseihez.
-Kiro-chan, remélem jobban vagy? - kérdezte aggódó, de mégis morcos tekintettel, mintha tudná mi történt az éjszaka.
-Köszönöm Kamijó-sensei jobban. Sok kérdés merült fel most bennem, amire választ szeretnék kapni.
-Tudom Kiro-chan, tudom hogy kíváncsi vagy, de mindent megtudsz időben.
-De én most akarom tudni! Hol van Rei? És mi ez hogy nem mi vigyázunk a miniszterre? És ki az a Yuki-sama?- kérdeztem hevesen.
-Reinek egy új küldetése van elég ha ennyit tudsz. Neked pedig más dolgod lesz,és nyugodj meg. A miniszterre meg Aki és Tsuchiya valamint Zero fog vigyázni! Yuki-samaval pedig este találkozol akkor mindent megfogsz tudni, kérlek elégedj meg ennyivel!
-Hát rendben, de akkor sem nyugszom meg. Én már nem értek semmit, nem bírom ezt a tudatlanságot!- válaszoltam feldúltan.
Majd ki is fordultam a szobából ott hagyva Akit a főnökkel. Ahogyan végig haladtam a folyosón a szobám felé, szinte annyira forgott az agyam és olyan ideges lettem, hogy neki kellett dőlnöm a falnak, hiszen nem voltam még olyan jól. Igaz tudtam Tsuchiya és Zero ugyan olyan jó harcosok,mint mi voltunk, de már annyira megszoktam a rám bízott feladatott, hogy nem tudtam elképzelni mást. Hirtelen az ablakon kinézve megpillantottam Reit ahogyan felül a motorjára. Hosszú fekete haját lassú mozdulatokkal kötötte össze, és a kék szemei visszatükröződtek a motortükrében. Olyan tökéletes volt, olyan szép. Oda akartam kiáltani neki, de mint ha egy hang sem akart volna kiszaladni a számon sehogy sem. Nagyon meg ijedtem és ki is csordult a könnyem. Majd ekkor láttam meg hogy Rei felnézett és észre vett, intett egyet, hogy minden rendben, de ekkor megint összeestem, s elsötétült minden előttem. |
|
|
- november 16 2010 15:31:22
Jól szövöd! |
- november 16 2010 16:16:24
Köszike |
- november 16 2010 16:41:33
Izgalmas, nagyon tetszik...
Szeretettel. Léna |
- november 17 2010 12:58:00
Kedves Kiro!
Tudom, hogy e történet megírása nagyok sok odafigyelést igényel. Mégis, talán nem ártana e helyesírásra jobban odafigyelned, ugyanis van ahol az igekötőt nem írod egybe az igével. De van itt egy mondat, amit talán más fogalmazásban jobban meg lehetne érteni:
"de mint ha egy hang sem akart volna kiszaladni a számon sehogy sem." Vagy el kellene hagyni a "sehogy sem" szavakat, vagy e két szó használatával másként fogalmazni a mondatot.
Ettől függetlenül valóban jól szövöd a cselekményt, és igen misztikus (szinte hihetetlen) dolgok történnek, amelyekre valószínüleg a folytatásban megleljük a választ.
Szívesen olvasom a folytatást is, és kérlek, ne haragudj meg azért, amit írtam. Nem kritikának, csak segítségnek számtam!
üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. január 30. csütörtök,
Martina, Gerda napja van.
Holnap Marcella napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
