|
 Vendég: 90
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Aki egyszer megérint egy tigrist, az soha nem felejti el az érzést....
 N
Tara Scott
Tigriskaland
Akik ismernek minket, tudják, hogy nagyon szeretjük az állatokat. Három kutyával, és hat cicával élünk együtt. Egy cicát fogadtunk be, úgy tíz-tizenegy éve, velünk van egy tíz-, és három hatéves kölyke. Egy pár hetes kölyköt pedig két éve, december ötödikén este az autónk alól hoztam be, a mínusz öt fokból.
Ennyi állattal együtt élni is már egy kaland, mégis életem egyik legcsodálatosabb pillanata volt - mármint az állatok terén -, mikor egy pár napos tigrist tarthattam a tenyeremen. Gondolom, most valakiben felmerül, hogy talán az alvó anyja mellől loptam el. Na, ennyire azért sosem lennék bátor, még jóval kisebb állattal sem. Nem. Ezer kilométereket sem kellett utaznom érte. Mindössze, ötven kilométerre távolodtunk el városunktól.
A lányaink még kicsik voltak, s minden évszakban ellátogattunk egy-egy hétvégén Jászberénybe, az állatkertbe. Így folyamatában figyelemmel tudtuk kísérni, az állatkölykök fejlődését. Vittünk magunkkal zöldségféléket, főleg sárgarépát, gyümölcsöket, vagyis amit az állatoknak nyugodt szívvel odaadhattunk. Az egész családnak élményt jelentett, az ott eltöltött idő. Egyszer selyemmajmok születtek tavasszal, és az egyik olyan pici volt, hogy kifért a rácson, és rendszerint meg is tette, nem kis vidámságot teremtve maga körül. Ezen felül az állatkert környezete, egész területe nagyon szép, játszótérrel, étkezési lehetőséggel. Akkor is tavasz volt, már félig bejártuk szokott útvonalunkat, közben ebédeltünk, a gyerekek hintáztak kicsit, mi pedig egy padon megbeszéltük azokat a dolgokat, ami hét közben, idő hiányában elmaradt. Aztán tovább indultunk.
Megálltunk, a nagymacskák ketrecénél. A gondozójuk éppen takarította az egyik üres helyet. A gyerekek kérdezgették, s lassan belefolytunk mi is a beszélgetésbe. Hamar kiderült a számára, hogy egy állatszerető család komolyan érdeklődik a napi teendői iránt, s a beszélgetés során arra is fény derült, hogy az öccse ugyanabban a mezőgazdasági szakközépiskolában végzett, ahol én. Észrevettem, hogy az egyik tigris farka itt-ott, rászáradt vértől foltos. Mikor rákérdeztem, hogy talán megsérült-e valahogy, nevetve mondta, hogy pár napja kicsinye született. Olyan szeretettel beszélt róla, hogy éreztem, ő azért van itt, mert itt akart lenni, az állatok közelében. Végül magával hívott minket. Megkerültük a kis épületet, és beléptünk a tigrisek házába.
Az anya ki volt zárva, hogy a kicsi pihenni tudjon, csak időnként etetni engedték hozzá. A gondozó odament az aprósághoz, az felemelte a fejét, a szeme még nem nyílt ki, csak a szagra, és zajra reagált. Olyan óvatosan, mintha attól félne, hogy elrepül, felvette a csöpp kis állatot, odahozta, és én nem akartam elhinni a mozdulatot: Felém nyújtotta. Én egymás mellé téve a tenyeremet, kinyújtottam, s ő ráfektette. Akkora élmény volt, hogy elérzékenyültem. Nem lehet elmondani az érzést. Az anyjához képest olyan apró, olyan törékeny volt, hogy szinte képtelenségnek tűnt őt látva, hogy egyszer hatalmas, félelmetes állat lesz belőle. Felemelte a fejét újra, s bár a szemem könnyes lett, elnevettem magam, mert rám fújt. A nyaka olyan gyenge volt még, hogy a feje ide-oda ingadozott rajta, majd elfáradt, és a tenyeremre fektette. A bundája hasonlított a házimacskákéhoz, csak míg a cicáké simogatva a testükhöz simul, az övé tömöttebb volt, és miután a kezem elhaladt, újra merőlegesen állt a testéhez képest. Erősebb, vastagabb szálakból állt, mégis selymes volt. Aztán valamiféle nyávogó hangot adott ki, de már benne volt, a nagymacska zönge. Egyáltalán nem hasonlított a kiscicák hangjára. Fenyegető hajlítások voltak benne, amitől mindannyian nevettünk, de halkan, nehogy megijedjen. A csukott szemeivel, olyan védtelen volt. Adtam egy puszit a fejére, s halkan odasúgtam neki:
- Nőj nagyra!
Óvatosan visszaadtam a gondozójuknak, s ő nagyon vigyázva rá, visszatette a helyére. Mocorgott egy picit, aztán elcsendesedett. Még beszélgettünk kis ideig, majd nagyon megköszönve az élményt tovább indultunk. Amikor természetfilmet nézek a televízióban, és tigriseket látok, mindig felidézem az érzést, ahogy a tenyeremen feküdt. De nem ott érzem. A szívemben, amit maga után hagyott. Mindenkinek ismerni kellene az érintésüket. Talán jobban tudnánk értékelni a jelenlétüket a földön, mert ész nélkül pusztítunk mindent, csak amikor a kihalás szélére kerül egy-egy faj, akkor kezdünk kapkodni. Pedig minden egyes elvesztett állatfajjal szegényebbek leszünk.
Mikor fogjuk fel? Amikor már késő lesz?
|
|
|
- november 19 2010 13:44:25
Az az állatkert tényleg ilyen, én is elvittem kétszer is a gyerekeimet, csak én jóval messzebbről.... a selyem majmokra én is emlékszem... 
Nagyon jó kis történet. Szeretettel.Léna |
- november 19 2010 13:45:10
Mennyivel emberibbek az állatok!
Ösztönös cselekedeteik mindig igazak.
Szeretettel Joli |
- november 19 2010 15:44:13
Az állatokban a legnagyobb értéknek azt tartom, hogy nem hazudnak, és feltétel nélkül tudnak szeretni, nem várnak érte semmit, a szeretetért végtelenül hálásak...még a vadállatok is..
szeretettel Sarolta |
- november 19 2010 16:25:00
Az állatok érdek nélkül szeretnek, és hálásak. Megértem, hogy kikívánkozott tolladból, ez a történet kedves Tara! 
Szeretettel: pipacs |
- november 19 2010 16:58:39
Kedves Léna!
2-3 éve átépítették az egész állatkertet. A farkasoknak hatalmas kifutójuk van, és a többi állatnak is. hatalmas tavat telepítettek, és rajta átívelő fahídról lehet nézni a vízilovak etetését. Ha lesz rá időd, nézd meg a neten! Megéri.
Szeretettel ölellek: Léna. |
- november 19 2010 17:05:32
Tara!
Én is nagy álltbarát vagyok, de voltam is amióta az ezem tudom!
Nagyon kedvesen leírtad a kis tigris kalandodat!
Ötletet adtál, eszembe juttattad az én nagy állatkalandomat!
Gratulálok: Pircsi |
- november 19 2010 17:05:55
Kedves Jolán!
Képzeld el, amikor az a csöpp kis állat fenyegetően megmorgott. Mikor látom filmen, hogy nevelőszülők gondoznak ilyen kis állatokat, eszembe jut az érzés, ahogy a kezemben tartottam. Olyankor kicsit irigykedem. De biztos megérted. 3 kutyánk van, ebből 2 az utcáról került hozzánk. 5 cica, ők a házban élnek velünk. Imádjuk őket.
Szeretettel. Tara. |
- november 19 2010 17:12:17
Kedves Mamuszka!
Úgy bizony! Ezért is fáj a szívem, amikor azt látom, hogy kóborló kutyák keresnek élelmet miközben egy csomó üres udvart látok. Egy kis ételért, simogatásért vigyázna a házra, a gazdájára. Megértem, hogy az anyagi helyzetük az embereknek nem enged sok mindent, de egy kutya etetése helyett nem igaz, hogy felesleges dolgokra nem költ egy hónapban. Így van?
Szeretettel ölellek: Tara. |
- november 19 2010 17:18:59
Kedves Pircsi!
Nagyon várom, hogy megírd! Imádom az állatokat, így természetesen a történeteket is. Írásaidból ítélve remek történet lesz. Örülök neki, ha épp az én írásom révén olvashatjuk.
Őszinte szeretettel ölellek: Tara. |
- november 19 2010 17:25:16
Kedves Pipacs!
Ahogy a végén írtam, ész nélkül pusztítjuk az állatokat. Minden írás egy lépés lehet ahhoz, hogy talán egyszer nagyobb összefogással megakadályozzuk, hogy állatok a kihalás szélére kerüljenek. Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Tara. |
- november 20 2010 04:09:14
Elbűvölő az írásod, tökéletesen visszaadtad a "simogató" élményt.
Tudod engem végkép elfog valami szorongó szomorúság.. rácsok között ezek a szabad és függetlenségre termett állatok... |
- november 20 2010 13:51:06
Drága Tarám,
végig olvasva írásodat, mindig jobban meggyőződök hatalmas szívedről. Szép élményt osztottál meg velünk, de még tanulságosabb a befejező rész. Sok embernek el kellene olvasnia.
Köszönöm az élményt, amit megosztotál velem, velünk.
Szeretettel ölel barátnőd: Radmila |
- november 20 2010 17:10:11
Kedves Etusom!
Csak a saját élőhelyükön működő szafariparkban engedném megnézni az állatokat. Mindig a kutyáimból indulok ki, mert ők vannak látótávolságon belül. 40 m hosszú a telkünk. Az egész terület a rendelkezésükre áll. Csak fű van, és gyümölcsfák, meg rengeteg díszbokor két sorban, hogy árnyékot adjanak. Tiszta izom mind a három, egészségesek, esznek rendesen. De mikor látok kutyákat állandóan megkötve, megszakad a szívem értük. Az állatoknak mozgásigényük van, az egészségükhöz hozzátartozik. És ha megnézzük a Soleil cirkuszt, medvék és egyéb állatok nélkül is óriási sikerük van.
Szeretettel ölellek: Tara. |
- november 20 2010 17:25:18
Drága Milácskám!
Az ember önzőségében nem lát tovább az orránál. Ha nem így lenne, nem tenné módszeresen tönkre a helyet, ahol él. Kihal egy állatfaj? Túllép rajta. Mert nem tud tovább gondolni ezzel a veszteséggel. Majd a saját kárán.
Szeretettel puszillak Barátnőm: Tara. |
- november 20 2010 20:50:25
Tara! Olvstam a Kutyakomédiádat, amikor feltetted, h jól tudom én voltam az első!
puszi ircsi |
- november 21 2010 16:45:09
Pircsikém!
Tudom, és újfent köszönöm. Valamelyik este rákerestem a fajtára a neten. Még olyan tündér kis mackó kölyköket! Úgy sajnálom, hogy nem láthattam kicsinek. Bár azt szoktam neki mondani, hogy nem tudom hol és kinél, de hogy nekem született, az biztos!
Azt hiszem, ő is így gondolja.
Puszi: Tara. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
