|
 Vendég: 17
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,204
|
|
Nem mindegy, hogy szegény vagy gazdag családba születünk. Ahol a családi körülmények nem a megfelelőek, mert az apa ugyan dolgozik, de alkoholista, az anya meg háztartásbeli, és nem tud folyamatosan járni a tsz-be, hogy elég munkaegységet szerezzen, és emellett a piacra is jár, ott a gyereknek sokszor be kell segítenie, és nélkülöznie kell. Főleg a szülők szeretetét. Pedig nem kellene, hogy így legyen. Az apát ritkán lehet látni, azt is csak részeg állapotban, ilyenkor az anyának sincs elég türelme a gyerekekhez. A gyerekeknek meg többet kell dolgozniuk a háznál, sokszor a részeg apát is helyettesítve, mert csak így tudnak valahogy eléldegélni.
 M
Nem hullott minden az ölembe. De minden, ami megadatott, azért keményen meg kellett dolgoznom. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy soha nem voltam nagyravágyó, pedig már gyermekkoromban is felfigyeltem rá, hogy osztálytársaimnak szebb volt a ruhája, a cipője, míg nekem több volt a foltozott ruhám volt, mint az új. Az öregek mindig azt mondták, hogy nem szégyen a foltos, csak a rongyos. Sokszor viszketett a bőröm a szúrós kötött mellénytől, a harisnyához gumit használtunk, de így is sokszor lecsúszott a lábaimon. Egyiket sem kedveltem.
Csak akkor tudtam úgy öltözködni, ahogy szerettem volna, amikor munkahelyen dolgozni kezdtem és saját keresetem lett. Mert azért, amit otthon segítettem, és amiért a tsz-ben dolgoztam az édesanyám helyett, amikor az nem ért rá, azért fizetést nem kaptam. Készruhám is csak azután lett, mert vagy anyám varrt ruhát nekünk, vagy varrónővel varratta meg. Otthon készült a kötött kesztyű és zokni. Arra húztuk a cipőt, meg a hócipőt, ami nem ázott át.
Mély kútból húztuk a vizet, és sparhelten melegítettük a mosáshoz és a főzéshez. Parazsas vasalóval simítottuk ki a ruháink ráncait. Tv-ről, mosógépről és hűtőszekrényről nem is álmodhattunk.
Fájt a szívem, amikor a nagyanyámék a tanyasi házukat otthagyva faluba költöztek, és egy kicsit el is szomorodtam azért, hogy ők már „villanyos” mosógéppel mosták a ruhákat.
Ezért aztán igazán nagy öröm volt a számomra, amikor férjemmel való házasságkötésünk után egy évvel beköltözhettünk a félig-meddig elkészült új családi házunkba, ahol már volt villany, fürdőszoba, majd televízió is lett. Azelőtt csak az általános iskolában volt Tv-készülék, ahova hétvégenként jártunk le filmeket nézni. Otthon csak telepes rádiónk volt.
Később, amikor tranzisztoros rádiót vettünk, akkor azt is néha vittem magammal a munkahelyre, és hallgattam a zenét. Nagy divatja volt akkor ennek, meg a Szokol táskarádiónak is. Ez majdnem olyan volt, mint a Maxim Gorkíj Anya c. regényében: „akinek volt sárcipője, felvette, ha szárazság járta is, akinek meg volt esernyője, magával vitte akkor is, ha sütött a nap.”
Férjemmel való házasságkötésünk után a közös házépítés érdekében páromnak el kellett adnia az autóját, - az ő családja tehetősebb volt -, mert első volt a családi ház, hogy aztán később benépesüljön A mi lányaink már több mindent kaptak, mint én gyermekkoromban. De nem vihettük túlzásba az ő ajándékozásukat sem, hiszen egy ideig sok mindent hitelre vásároltunk. Örültünk, ha mindig volt annyi pénzünk, amennyire szükségünk volt. És emlékszem, még az én gyerekeimnek is volt térdén foltos nadrágjuk, mert hiszen csak ott kopott igazán, így nem kellett mindig újat venni. Divat is volt a folt, főleg, ha valamilyen virágos vagy állatos alakút varrtunk rá.
Gyors- és gépírónak tanultam, és otthon nem hiányzott az írógép, mert éppen eleget ütöttem a billentyűket a munkahelyen. Nem is lett saját írógépem addig, amíg a munkahelyi selejtezésnél nem sikerült néhány száz forintért egy „csattogós” írógéphez jutnom. Ekkor már a munkahelyen számítógépek is voltak, de nekem akkor az nem hiányzott, igaz, hogy nem is tellett volna rá.
Az idei lesz az első olyan Karácsonyom, amikor elmondhatom, hogy egy számomra igazán nagy értékű ajándékot, s egyben munkaeszközt kaptam. De még most is hajlottam volna arra, hogy lemondjak róla, ha van más, fontosabb ennél. Mert az évek során mindig volt valami fontosabb, ami egyben az egész család javát is szolgálta.
Most értem el odáig, így a nyugdíjazásra várva, hogy saját számítógépem legyen. Ezt is csak azért vettük, hogy ha már otthon leszek, akkor is tudjak gépen dolgozni, mert így könnyebb a verseket, prózákat leírni és gyorsan el is lehet küldeni őket.
Közben az öreg írógép a padláson letakarva vár jobb sorsára, s több mint valószínű, hogy soha többé már nem csattognak a billentyűi. Meghibásodott, és talán már írógépjavító sem létezik. Mennyit változott a világ!
Igaz, hogy az autónk, amit a házépítés érdekében eladott után csak 14 évvel később vásároltunk, már javában benne van a „felnőttkorban”, de most már elmondhatom, hogy számítógépem is van, ami új és nem kiselejtezett, mint az írógép. Ez már valami! Így a 58-adik évem felé közeledve.
Torma Zsuzsanna
Kaposvár, 2010. december 02.
|
|
|
- december 03 2010 12:53:20
Zsuzsikám!
Nagyon szépen leírtad életed eddigi történetét dióhéjban, hát kezet-
foghatunk. Igaz, hogy én 6 évvel idősebb vagyok Nálad, de ugyan azt az életutat mesélhetném el mint Te, annyiban volt más, hogy Anyukám beteg volt, Apám tartotta el a családot, a szüleit is!
A foltozott ruha, a kötött zokni és kesztyű, a kinőttruha minden stimmel!
Szeretettel gratulálok ircsi |
- december 03 2010 13:08:33
Kedves Pircsi!
Köszönöm szépen, hogy olvastál. Kezet fogok veled így "virtuálisan", és kezet foghatok még sok másik tagtársammal is. Egyik hozzászólásomban írtam is valakinél, hogy az itt jelenlévő tagtársak életútja, annak alakulása visszavezethető a gyermekkorunkra.
Üv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 03 2010 16:09:05
Kedves Zsuzsanna!
Úgy éreztem írásodból, hogy bár az anyagi helyzetetek nem volt rózsás, de az érzelmi oldalát gazdagabbnak érzékeltem felnőtt korodban. Nem biztos, hogy akiknek több volt, boldogabbak is voltak.
Ez vigasztaljon!
Szeretettel ölellek. Tara. |
- december 03 2010 16:43:19
Szia Zsu!
Az jutott eszembe, hogy " senki nem igérte, hogy könnyű lesz ", hát nem is kapjuk egykönnyen. A küzdelem időnként sokkal értékesebbé teszi viszont a dolgokat. Magamat is így szoktam biztatni.
Szeretettel: pipacs |
- december 03 2010 19:14:58
Átérzem, mert az én életem is ilyen volt, keményen kellett megküzdeni mindenért...
Örülök, hogy most már majd hétvégente is net közelben leszel, s lehet, hogy te is jobban függővé válsz, mint eddig... Ami jó is lesz, meg nem is. ...
Szeretettel: Léna |
- december 04 2010 13:09:52
Kedves Tara, Pirospipacs és Lenabelicosa!
Örülök, hogy itt voltatok, olvastátok írásomat. Volt egy kis gubanc a számítógép összeszerelésénél és a hangfal csatlakozásával is, de most már rendben van és mindenhova be tudok lépni itthon is a számítógépen.
Kedves Lena! Attól nem kell félni, hogy mindig itt fogok ülni a számítógép előtt. Ma is csak délután, 2 óra körül került erre sor, amikor az otthoni teendőimet elvégeztem, de ma főzés sem volt, szerencsére. Ha a konyhában is dolgoztam volna, akkor még nem értem volna ide.
Nyáron pedig a kerti munkák miatt biztosan kevesebb időm lesz, mint ősszel és télen.
Majd meglátjuk. Talán ha mindig itthon leszek, nem kell olyan "kutyafuttában" végeznem az itthoni feladataimat és több időm lesz Rátok!
Üdvözlettel és köszönettel:
Torma Zsuzsanna
|
- december 05 2010 18:48:03
Kedves Zsuzsa!
Nagyon jól írtad meg.Igen, a mi korosztályunk ezt mind átélte,és még is boldogak voltunk
Szeretettel:Gyula |
- december 07 2010 10:25:41
Köszönöm, kedves Gyula, hogy Te is itt voltál és olvastad írásomat. Igen, a magam módján én is boldog voltam.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. május 13. hétfő,
Szervác, Imola napja van.
Holnap Bonifác napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
