|
 Vendég: 111
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 MM
thea: A zöldséges válasza
Egyszer csak azon kapom magam, hogy a nikotintól, időtől és munkától megsárgult körmöket figyelem, ahogy idegesen indulnak feltérképezni a kötényzseb belsejének minden egyes miliméterét. Ránézek a barnára aszott, majd évszázados bőr furcsa térképére, és nem tudom többé levenni róla a szemem, Ez a bőr... Ez már valami. Ez a bőr túrta már fel szűz föld esőszagú halmait és vetett bele valamit, ami az életet táplálja. Ez a bőr érintett már tollat, és írt alá vele olyan papírokat, amik egész életeket, sorsokat változtattak meg. Ez a bőr őrködött tucatnyi gyerek és unoka álma fölött selymes, éppenhogy pelyhedző koponyák lágy bőrén simítva végig. Ez a bőr már tapintott mindent, amiért megszületni érdemes, fut át az agyamon. Megbabonázva figyelem, ahogy a két remegő, nyugtalan kéz egy agyonrongyolt dobozt húz elő a szintén agyonhasznált kötényzsebből, és idegesen kaparva az ázott kartonon, nagy lassan egy szál cigarettát varázsol belőle elő. A pillanatot mágikus jelentőségűnek érzem, pedig nincs benne semmi különös. Mégis éppen ez az, ami furcsa mód megborzongat. Mint egy Márquez-regényben, fut át az agyamon, ahogy a lusta szellő eltáncoltat magában egy műanyag zacskót a lépcső és a korlát között. A kutyaugatás, az apró kavicsok a földön, a fák csupasz ágai mind baljós sejtelmet árasztanak, más jelentést kapnak; hirtelen semmi sem az, mint aminek látszik. Az ilyen pillanatokért érdemes élni, még akkor is, ha elképesztően ritkák - amikor hirtelen rádöbbenünk, hogy mind egy nagyobb erő, hatalom részesei, eszközei vagyunk. Én ezt úgy hívom, hogy hirtelen belepillanthatok a végtelenbe. Csodálkozva fordulok a sarki kisbolt mellett álló zöldségesbódé tulajdonosa felé, mint e rendkívüli pillanat kétségtelen előidézője felé. A néni persze nem érzékel az egészből semmit, csak szép komótosan szívja immár parázsló végű cigarettáját.
- Elnézést, mit is tetszett mondani?
- Hogy piros az ég alja, holnap nagy szél lesz, kedvesem.
- Nem, előtte. Miről tetszett beszélni?
- Én? -kérdez vissza tanácstalanul. - Azt hiszem, a paradicsomról. Hogy milyen vacak az idén. Mint minden más is.
- Hogy tetszik bírni? - Magam is meglepődöm a kérdésen. Nem vagyok az a lelkizős fajta, azt pedig végképp nem bírom, ha hamis részvétről kell biztosítanom félig idegen embereket. És valóban, a kérdés inkább cseng szárazon, mint együttérzőn. Egy pillanatra elbizonytalanodok, mit is akarok én hallani a Kati nénitől? (Már ha így hívják.) Hogy az élet kibírhatatlan, és hogy becsüljem meg a sorsomat? Hogy az élet nem is olyan rossz, és a vihar után jön a napsütés? Hogy ő már túl öreg és fáradt hozzá, hogy pont most kezdjen el ezen gondolkozni? Mielőtt azonban tovább folytathatnám saját tetteim mozgatórugóinak analizálását, a tökéletes válasz már meg is érkezik fásult, egykedvű hangon:
- Bírom, mert bírni kell. Ezt mondta az uram mindig. Tavaly temettük. És ha már ő nem is, hát én bírom helyette, mert bírnom kell.
Ahogy ezt kimondja, egy pillanatra rám sunyít, amíg kifújja a cigarettafüstöt, majd tekintete újra a közeli domb felé téved, és tudom, hogy lélekben már nincs is itt velem. Eszembe jut a tegnap este. Olyan tökéletesen reménytelennek tűnt minden. Pont olyannak, mint az elmúlt három hónapban minden éjszaka. Reggel lezárom az agyam - a munkámé és a barátaimé vagyok -, de este egyedül maradok, és olyankor a csend beszélni kezd hozzám. Minden egyes szava százszorosára hangosítva dübörög a fejemben. ,,Itthagyott", mondja a Csend, nem kellettél neki. ,,Hagyjál", mondom, régi történet. A hang azonban undok, makacs társ, nem tágít. Egészen a fürdőszobáig kísér, ahol kényszerít, hogy a tükör felé forduljak. ,,Nézd csak meg magad, te szerencsétlen!" suttogja, ,,Kinek kellenél? Egy senki lettél, egy árnyék, nem akar téged senki és nem is fog soha.." ,,Nincs velem semmi baj", hátrálok rémülten, ,,akkora probléma nem lehet velem!" ,,Nézz bele a tükörbe! Mit látsz?" Vonakodva belenézek. ,,Egy bukott embert." ,,Szereted ezt az embert, akit itt látsz?" ,,Gyűlölöm!"- suttogom megtörten, a hideg csempére rogyva, öntudatlanul nyüszítve. ,,Tudod, mit kell tenned." - figyelmeztet a hang, aztán hirtelen otthagy magamra. Ilyenkor bántom magam. Néha csak kicsit, hogy a testem csak egy picivel fájjon jobban, mint a lelkem. Van, amikor nagyon. Van, amikor annyira utálom magam, hogy azt érzem, megfulladok az undortól. Hallottam már magam kétségbeesve öklendezni azon a pár színes kövön. Láttam már magam olyan kétségbeesve sírni, ahogy senki nem látott még és nem is fog soha. És minden, minden csak neki szól, minden csepp vér vagy könny, pedig őt már az sem érdekli azóta, hogy a világon vagyok. ,,Istenem!" - lihegtem bele a tükörbe tegnap, saját felpuffadt, nedves arcomat vizslatva, ,,Istenem, én annyit szenvedtem már. Becsaptak, kihasználtak, itthagytak egy soha ki nem mondott vallomással a szívemben, azóta tudom, merre jár, mit csinál, és a szívem szakad meg, hogy ilyen sok volt ő nekem és én ilyen kevés neki, és akkor még próbáljak bosszút ne állni, ne légy gyerekes, mondják, nőjél fel, légy felnőtt, és mehetek a kórházba, most kell döntenem, nem, így nem vállalhatom, mégis a te döntésed, mondják, pedig én csak 18 éves vagyok, miért kell ilyen döntéseket hoznom, miért nem lehetek gyerek? Mikor lesz végre elég?" zokogtam, miközben azt gondoltam, én már mindent tudok az életről, én már átéltem minden átélhető borzalmat. Most, ahogy a zöldségárusnő végtelenül nyugodt, mindent látott és tapasztalt, aszott bőrét nézem, nevethetnékem támad. Mit tudok én? Az égvilágon semmit. Miért sajnálom magam? Részben az én hibám, ami történt. Olyan senkinek, olyan szánalmasnak érzem magam. És hónapok óta először végre élőnek, embernek is. |
|
|
- december 07 2010 08:54:25
Kedves Thea!
Nem reménytelen a helyzeted. Valaminek a felismerése már eredmény. Örülök hogy élőnek, embernek érzed Magad!
Szép volt az a próza, nagyon tetszett. Remélem sok szépet olvashatunk még Tőled!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 07 2010 17:43:16
Kedves Thea!
Abszolút profi módon sikerült megjeleníteni, amit el kívántál mondani nekünk. Mondják, "Mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb." És ez természetesen igaz is, de ha körül nézünk magunk körül megláthatjuk, hogy vannak mások akik sokkal nehezebb terhet cipelnek, és már nincs is nagyon idejük, lehetőségük változtatni. Ez a viszonyítás. Végtelenül fontos az életünkben, és ezt nagyon jól megfogalmaztad.
Szeretettel gratulálok: Tara. |
- december 09 2010 11:25:25
Kedves Thea!
Egy mondat nagyon felébresztett. " hogy a testem csak egy picivel fájjon jobban mint a lelkem ". A cél, hogy egyik se fájjon! Bizony a lélek és a szív sokszor jobban tud fájni. Nagyon megérintő az írásod, de minden napban vannak apró villanások, amik széppé tehetik, és segítenek. Az írás is ilyen. Gratulálok!
Szeretettel: pipacs |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
