|
 Vendég: 76
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Vannak a sorsnak figyelmeztető jelei.
 N
Sok évvel ezelőtt kezdődött, és hosszú idő telt el azóta is, hogy emlékké vált ez a történet. Lányom - határozott és jó szervező képességgel megáldott erős egyéniség. A családi példát követve tanári diplomát szerzett egy vidéki nagyvárosban. Állást kapott egy középiskolában és hamarosan férjhez ment egy kollégájához. A házasságkötés előtt -mint manapság szokás - egy évig együtt éltek, ismerkedve a közös élet problémáival. Ez az együttélés kiállta a próbát, ezért eldöntötték, hogy hivatalosan is összekötik sorsukat. A házasságkötéssel járó feladatokat maguk megoldották. Mivel a rokonság mindkettejük részéről távol lakott, szállást is szereztek a meghívott rokonoknak, barátoknak egy kollégiumban, ami - tavaszi szünet lévén az iskolákban - éppen bérelhető volt.
Az esküvőre a délutáni órákban került sor, majd utána egy vendéglőben terítettek vacsorára. A vendégsereg a kicsi teremben - egy u alakban kialakított , egészen a falak mellett - foglalhatott helyet. Kényelmetlen volt annak, aki a fal melletti ülésről ki akart menni...Az ülésrendet az ifjú pár tervezte meg...szomorúságomra elég tapintatlanul. A sarokban a fal mellett ültem, lábam alig fért el az asztalok lábai miatt.
sajnos, szóvá tettem a lányomnak, aki azt válaszolta /kissé talán szívtelenül!/:
- Ugyan anya! Itt most nem te vagy a fontos! /pedig állítólag én voltam az úgynevezett "örömanya" - örülnöm kellett volna, de nem tudtam.
A fiatal vendégek jól érezték magukat, volt tánc, dalolás és sok ital - még külön egy folyosói szobában is, ahova rendszeresen kijártak emelni a felszolgált italadagot, amiről előre a z ifjú pár gondoskodott. tény, hogy alaposan felöntöttek a garatra. Éjfélkor indultuk a szállásunkra. Mi örömszülők egy baráti házaspár kocsijával érkeztünk és - bár piás volt mindenki, a kocsit a tulajdonos nem akarta a vendéglő előtt hagyni, érthető okból, hiszen reggel korán indulni akartunk az ő balatoni nyaralójukba. mivel sok évvel korábban én is ebben a városban tanultam, a sofőr barátunk elvárta, hogy kalauzoljam. Ez reménytelen feladat volt, mert éjszaka és számomra teljesen ismeretlen helyen volt a vendéglő. Így természetesen eltévedtünk, feleslegesen kóvályogva a városban és végül a rendőrség előtt kötöttünk ki - íme a sors fintora! Igazoltatás után - jóakaratúan beszámítva, hogy honnan jövünk, nincs helyismeretünk - megúsztuk egy mérsékelt helyszíni bírsággal. Fizettem és rendőrautó vezetett bennünket el éjjeli szállásunkra.
A szálláson a portás alaposan és gorombán lehordott.
- Mit képzelnek, hogy folyamatosan szállingóznak ide, ez kérem nem hotel.
Kiderült, hogy a férj szülei már korábban megérkeztek és éppen lefekvéshez készültek, amikor mi betoppantunk a négyágyas szobába a baráti házaspárral. A mi helyünket foglalták el, és újra a goromba portás segítségét kellett kérni. A gond megoldódott. Ekkor azonban újabb "borzalom" következett: Unokaöcsém - csontrészegen randalírozni kezdett, majd mikor csillapítani próbáltuk, még inkább megvadult. Barátunk erélyes fenyegetésére eltávozott, hogy folytassa az ivást valahol a városban - gondot okozva ezzel, hogy reggel milyen állapotban és hol találjuk meg, hogy hazatérjen velünk. Idegileg teljesen kikészültem.
A házasság a kedvezőtlen jelek ellenére néhány évig - az első gyerek születését követően még harmonikusnak ígérkezett. Vejem azonban nem volt egészséges, betegesen munkamániás viselkedése iskolájának sok dicsőséget hozott , tanítványai szép sikereket értek el az országos tanulmányi versenyeken, ismerték, becsülték, kitüntették. A házasságuk azonban kezdett megromlani éppen emiatt. A tanév szüneteiben vőm szenvedett, nem tudta lekötni semmi. Depressziója az évek során egyre inkább elmélyült, erős dohányos lett, inni kezdett és beszűkült az érdeklődése. Csak a lányaira volt büszke - idő közben született egy másik lányka is - örökösen róluk áradozott, különösen a fiatalabb lett a kedvence...ami az idősebb kislánynak tüskét vert a szívébe.
A kapcsolatot szinte megszakította a saját szüleivel, testvéreivel, velünk, illetve belebetegedett, ha érintkeznie kellett velünk. Sajnos, a család nem tudott mit kezdeni ezzel a sok figyelmeztető tünettel, ami végül váratlanul a vőm - magányos helyzetben való - halálához vezetett közvetlenül karácsony után. Azért írom ezt most, mert hamarosan itt az évfordulója ennek a szomorú eseménynek. Néhány napot halála előtt nálunk töltöttek, majd egyedül haza utazott, hogy bevásároljon szilveszterre... otthonában szívroham végzett vele...
Temetése mínusz húszfokos hidegben - fagyos földben , elromlott hangszóró mellett zajlott. Sokan búcsúztak tőle: kollégák, diákok..barátok.
a megpróbáltatásoknak - számunkra - még az ő halála után sem lett vége. A több száz kilométeres út felénél a hideg téli éjszakában lerobbant az autónk... és ott kellett megoldani a hazatérést, ki hogyan tudta. Nem volt egyszerű ez sem.
Nem vagyok babonás, de ha visszagondolok a sors figyelmeztető jeleire, elgondolkodom: hátha mégis van ebben valami fontos... |
|
|
- december 15 2010 12:42:13
Kedves Mamuszka!
Azt írod a elején, hogy: "Lányom - határozott és jó szervező képességgel megáldott erős egyéniség." Talán túlságosan is határozott volt, úgymond: nem engedett a 48-ból, s ezért történhetett meg, hogy nem volt tekintettel Rád, az édesanyjára az esküvő alkalmával. Sajnálom, hogy mindenki jól érezte magát, csak Te voltál az, aki kellemetlenül viselte az egészet.
Sajnálom, hogy aztán, több év elteltével sem alakult úgy a kapcsolatotok a fiatalokkal, ahogy szeretted volna.
Szomorú volt a befejezés.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 15 2010 13:24:42
Drága Mamuszkám!
Nagyon szomorú családi történet!
Bizony baj nem jár egyedül. Gondolom azóta megnyugodtatok!?
Az évfordulók mindig feltépik a sebeket.
szépen leírtad, ölellek: Pircsi |
- december 15 2010 16:18:06
Kedves Zsuzsanna!
köszönöm, hogy megértetted bánatomat, ami lelkemben mély nyomokat hagyott - pedig csak a látványos részét írtam le - és sok fájó részlet családi titok...
Együttérzésedért hálás vagyok
szeretettel mamuszka |
- december 15 2010 16:21:50
Pircsikém - köszönöm , hogy olvastad és véleményt mondtál. Tökéletesen érvényesült itt, hogy a baj nem jár egyedül...de nem is igazán az engem ért sérelem fáj, inkább a családom, a lányom, az unokáim nehéz sorsa...
nagyon nehéz felejteni...különösen most, amikor itt az évforduló...
szeretettel ölel mamuszka |
- december 15 2010 16:50:39
Kedves Mamuszka!
Szomorúan olvastam végig írásodat. Valóban nem éreztem lányod viselkedésében a szeretetet és tiszteletet irántad. Valószínű férjét sem úgy szeretette ahogyan kell. Mert szeretni csak " felfelé lehet ". A pech sorozat, az emberek viselkedésének köszönhető. Egyben biztos vagyok, Te minden Tőled telhetőt megtettél. Nyugodj meg!... ez nagyon fontos. Ne rágódj a múlton, és várd nyugodt szívvel a Karácsonyt. Kívánok Neked minden szépet és jót!
Szeretettel: pipacs |
- december 15 2010 17:06:03
Kedves pipacs!
hálásan köszönöm kedves vigasztaló soraidat...és a jövőre vonatkozó jó kívánságaidat.
Valóban egész életemben igyekeztem megfelelni a szerepeknek szóló elvárásoknak - nem mindig sikerült, sőt - mint a példa is mutatja visszafelé sült el...visszaélni is lehet a szeretettel. Ez megtörténhet bárkivel. Eltűnődöm sokszor - mit hibáztam el??? Nincs válaszom...
szeretettel üdv. mamuszka |
- december 15 2010 17:47:46
Drága Mamuszka!
A "Jóslat" c. írásomban letettem a voksomat a "jelek" mellett. Bizony mindenhol ott vannak az életünkben, de sajnos kevés esetben vesszük észre időben. A legtöbbször inkább utólag tudjuk visszapörgetve az eseményeket meglátni, az intő jelekbe. A szomorú az, hogy szerintem Te láttad a jeleket, és utólag is bánt, hogy nem tudtál tenni ellene. De ne felejtsd el! Minden úgy történik, ahogy történnie kell!
Szeretettel ölellek: Tara. |
- december 15 2010 22:00:07
Drága Tara!
bizony igazad van, láttam a jeleket, de van egy elvem , miszerint hagyni kell az embereket, hogy maguk irányítsák sorsukat, amíg másoknak nem ártanak - a megbántás nem elég ok... lányom elég rideg, talán önző is, de ezt nem tőlem örökölte,, és csak a maga tapasztalatai változtatták meg most már őt is...nem csak térben, lélekben is messze van, noha sorsunkban vannak hasonlóságok...engem a körülmények kényszerítettek keményre, ő mindent megkapott - ezért nem tudok válaszolni magamnak a MIÉRT kérdésre.
köszönöm, hogy elolvastad és hozzá fűzted gondolataidat
szeretettel Sarolta |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
