|
 Vendég: 84
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 N
Következmények nélkül
A kávézó teraszán ültem reggel kilenc órakor és néztem a semmibe. A város élte az életét: mindenki tette, amit szokott. Már ekkor is meleg volt, mintha nem is augusztus derekán lennénk vagy csak én éreztem a borzasztó hőséget: szinte feszített a levegő. Nagy volt a forgalom, mégsem hallottam az autók zaját. Fojtogatott valami, és a szívem a torkomban kitörni készült. Láttam magamat távolról: kétségbeesettnek tűntem és parányinak.
Kavargattam a kávét, csak körbe, körbe, mintha ez lenne a megoldás! Egy csöppet sem tudtam belőle inni, nem bírtam a feszítő érzéstől, ami már-már a vesztemet okozta.
Vagy tizenöt percen keresztül ültem ott, húztam az időt. Persze már eldöntöttem, hogy így lesz, nem volt értelme az időt húzni. Majd felálltam, majdhogynem szédelegve indultam el a járdán.
Fogalmam sem volt, hogy mentem el az üzletig, csak folyamatosan az órámat néztem, hogy a megbeszélt időben odaérjek, majd telefonáljak. Kavarogtak a fejemben a gondolatok, egymást ütötték, verték. A szívem nem is vert: ordibált! Fuldokoltam! Mit teszek? Most még semmi nem történt, most még elfuthatok! Még élhetem a nyomorult kis életem, ahogy eddig. Fussak el?
Nem.
Már az üzlethez értem, ahogy megbeszéltük. Csak be kell mennem, és felhívnom, hogy milyen sütit vegyek. Ez a jel. Ez az egy kérdés. Akkor Ő már tudni fogja, hogy itt vagyok.
Megtettem. Nem láttam a számot a mobilon, csak éreztem. Feltettem a kérdést, és szinte simogatott a hangja, ahogy azt mondta: itt vagyok.
Megvettem valamilyen süteményt, ki tudja, hogyan és mit kértem. Begyömöszöltem a táskámba a narancslé és a lepedő mellé.
Kiléptem az üzletből, már csak pár méter volt az ajtóig, Keresni kezdtem a kulcsot (pár napja másoltattam a bejárati ajtóhoz és a lakáshoz is), ott volt a táskám egyetlen zsebében, mégis annyira remegett a kezem, hogy alig tudtam kivenni és a zárba helyezni. Megbeszéltük, hogy én bemegyek és az ajtót nyitva hagyom Neki.
Ahogy a zárral matattam, már éreztem az illatát és a teste melegét, ahogy a fülembe súgta: várj!
Itt a világ is elmúlott tőlem, mert tudtam: nincs vissza út! Itt van már és minden meg fog történni!
Mosolygott és kivette a kezemből a kulcsot és a táskámat is. Én csak álltam, mint aki béna. Szédültem a forróságtól, ami testemet végig égette. Szó sem jött ki a számon, csak a szívem kalapált, mint egy kisiskolásnak, aki először lép be az óriási iskolába, és fél az ismeretlentől, de mégis oly kíváncsi mindenre.
Halottam, ahogy elfordul a zárban a kulcs.
- Siessünk- mondta Ő.
Elindultam a lépcsőn, fel a negyedik emeletre. Az egész életem a lépcsőkön hevert, gyorsan tapostam végig rajta, kipirult arccal, egyre feljebb.
Az ajtót is Ő nyitotta ki és zárta be. Bent voltunk a lakásban.
Semmi különös: egy majdnem üres lakás (csak most), a hálóban egy franciaágy, a nappaliban egy ülőgarnitúra, kissé kopott. Borzasztó kellemetlen és fülledt volt a levegő. Az ablakot nem nyithattuk ki, sőt a redőnyt sem húzhattuk feljebb, mert mi NEM voltunk itt. Sehol nem voltunk. Időn kívüli hely, amiről most senki sem tud. Még soha nem történt velem ilyen, hogy sehol sem vagyok. Furcsa érzés: jó is, meg nem is.
Egymással szemben állva éreztem, ahogy ver a szívem és az Övé is.
- Nem bírom ezt a feszültséget, még soha nem tettem ilyet- mondtam neki.
- Semmi baj, minden rendben lesz. Ezt akartuk, vagy nem?- kérdezte.
- De.
- Leveszem a hangot a telefonról – mondta.
- Én inkább kikapcsolom.
Aztán minden olyan gyorsan történt. Gyönyörű két rövid óra. Felejthetetlen. Mintha ezer éve együtt élnénk, úgy történt minden mozdulat. Minden olyan volt, ahogy annak lennie kellett: kellemes, érzelemmel teli, hosszú meleg ölelés, távol mindentől…
A lepedőt visszacsomagoltam a táskámba.
A telefonján volt egy pár hívás, így visszahívta a feleségét. Hosszasan beszéltek valamiről, engem különösebben nem érdekelt, mert a sminkemet próbáltam helyrehozni, avval foglalatoskodtam.
Felöltözött. Megcsókolt lágyan, finoman, ahogy szokott.
- Mennem kell.
- Még ne! – kértem.
- De igen –határozott volt, ahogy a léptei is a lépcsőházban.
Ott ültem egyedül a kopott fotelben, és nem tudtam másra gondolni, csak a lehetséges következményekre.
Sokáig csak ültem, aztán eszembe jutott, hogy hamar haza kell érnem, mert még sok a dolgom.
A férjem felhívott egy óra múlva, hogy közölje velem a jó hírt: megvette nekem a hőn áhított laptopot és most viszi feltelepíteni a programokat rá. Pár óra múlva hazajön. Azt mondta, hogy nagyon szeret. Boldog voltam. Megígértem neki, hogy addigra megfőzöm a kedvenc ételét, és hogy nagyon finom lesz.
ese23 |
|
|
- december 17 2010 13:25:31
Érdekes történet!
ese az okát csak és kizárólag Te tudhatod!
Nem vagy egyedül a problémáddal, jól leírtad, gratulálok: Pircsi |
- december 18 2010 22:40:00
Kedves Ese!
Szépen mesélted el, ezt a nem mindennapos, de talán nem is oly ritka történetet. Az ösztön és erotika, és ki tudja mennyire szoros kötelékek játszanak szerepet ezekben az esetekben. Egy biztos, biológia, s talán a másik féltől történt elhidegülés. Vagy egyszerűen csak izgalmat keresni, ami feltüzel. Nem derült ki írásodból minek van nagyobb szerepe. Jól írtad meg, lépésről lépésre ézerni lehetett az izgalom fokozódását, a vágy ébredését, és a végén a kevésbé értékelt embert, aki saját magát sem érti, azt meg pláne nem, hogy mit keresett és mit kapott meg belőle a motelban. Talán csak "sex és más semmi". A boldogság itt most elmaradt. Élvezettel olvastam végig írásodat. Jól sikerült.
Szeretettel: pipacs |
- december 19 2010 16:44:59
Kedves Ese!
Megértően és beleérzően olvastam ezt a történetet. Bizony, ahogy Pipacs is írta, nem mindennapos, de talá nem is oly ritka.
Mindenki életébe beléphet egy harmadik (legyen az férfi, vagy nő), és el kell dönteni, hogy megtegye vagy ne tegye. Van az úgy,hogy az embernek az eszére kell hallgatnia, még ha a szíve másként diktálja is. Büntudat nélkül sehogy sem lehet megúszni.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- december 20 2010 11:20:18
Kedves Mindenki!Először is köszönöm, hogy elolvastátok ezt a kis szösszenetet! Mindent jól láttok és éreztek belőle.
Ez van, és ez lesz, amig a világ világ lesz.
Köszönöm őszinte hozzászólásaitokat.
Szeretettel: ese23 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
