|
 Vendég: 111
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Szösszenet a múltból
 N
Németi Csaba: A buszon
A minap a 172-es buszon utaztam. A tülekedés, a tolakodás, az emberek sóhajtozása, panaszkodása hallatszott minden felől. A gazdasági és politikai helyzetet tárgyalta mindenki, mindenki értett mindent – pedig senki nem értett semmit -, tudta a megoldást. Jómagam, fogalmam sincs ma sem, hogy hogyan fogunk kimászni a gazdasági válságból (szerintem:sehogy).
Fiatal, majdhogy nem gyerekes hangok ütötték meg a fülemet. Két 16 év körüli bakfis lány beszélgetett – gimnazisták lehettek -, a téma nem volt túl érdekfeszítő, de rájöttem, hogy tévedtem.
Kezdeti téma:
-Úgy útálok suliba menni ilyenkor. Süt a nap, jó idő van. Arcát az ablak felé fordította a szőke kislány.
-Én is – mondta a másik, de már annyi lógásom van, hogy elszakad a cérna.
-Te, ismered a Sünit?
-Hát persze. Beával szoktak lógni. A múltkor tök mustrára vettek, nem is olyan jó fej, de azért el lehetne lötyögni vele.
- Na, most akkor döntsd már el, hogy kell az a fazon vagy nem. Szerintem nem.
- Te tudod.
- Te, tudod, hogy matek lesz az első óra? – kérdezte a szőkébbik.
-Aha.
- Tanultál?
- Aha – s hatalmas lufit fújt a rágóból. – Egész este a matekot bújtam, még a faterom is segített.
- A faterod?
- Aha, persze közben kihangsúlyozta, hogy no Balcsi, ha megbukok, és nem érdekli egyáltalán, hogy ez egy osztálykirándulás.
- Hű b…meg, ez gáz!
- Az, de mindent bevetettem, még plusz feladatokat is csináltam a példatárból.
- Hát, ez nekem nem jutott eszembe. Ha megbukok b…meg, megbukok.
- Ilyen könnyen vagy vele, b..meg?
- Hát…???
- A Balcsin akarok ráhajtani a Sünire.
- Gondolod, hogy a Bea csak úgy átpasszolja neked? B…meg, az a csaj úgy bele van esve, mint légy a mézbe.
- Nyugodt legyél, lehúzom a pasit a csajról, csak nem szabad megbuknom. Mindenből jó vagyok, csak az a rohadt matek és fizika nem érdekel.
- Engem se.
- Igen, csak nálad nem gond a bukás, ha én megbukok, még DISCO-ba se mehetek. Jó neked, nem csinálnak ügyet az ilyesmiből.
- Már nehogy azt hidd, b…meg, csak tudni kell leszerelni őket. Sűrű a felhő fölöttem is, idő kérdése, hogy mikor tör ki a vihar.
- Nem mondod, b…meg.
- De mondom, engem se engednek el a Balcsira, ha megbukok. Vagány akartam lenni, azért nem mondtam előbb.
Egymásra néztek, én meg őket, emlékek elevenedtek fel bennem. A halványabbik szőke szólalt meg:
- B…meg, szerintem minden matek tanár hülye.
- Szerintem is.
- Az én hajdani véleményem is ez volt, azóta persze ez változott, de nem vagyok biztos benne, ha újra tanulnék, nem osztanám a két lány véleményét.
- Nagyon be kell dobni magunkat a dirinél. Hogy a francba taníthat egy iskolaigazgató matekot?
- Hát, én tökre be fogom dobni magam.
- Kár, hogy a diri nem olyan, mint a felesége, az tök klassz csaj.
- Hát az, az. Mit gondolsz, miről beszélgetnek az ágyban?
- Nem tudom, de van elképzelésem. Például az évszámokról. Tanárnő megkérdezi, hogy mikor született József Attila és mikor volt a mohácsi vész. A diri meg megkérdezi a számok végösszegét és négyzetre emelteti. Ha a végösszeg is jó, akkor más is jó…
Mindketten nevettek, én is elengedtem egy mosolyt.
Újabb lufi, s egy elgondolkodtató kérdés:
- Csak azt tudnám, hogy, hogy csinálja a tanárnő a sminkjét, mert az tök király.
- Hát az, tényleg az b…meg.
- Gondolkoznom kell, ezt a minősítést még nem hallottam… Leesett. Ha ők mondják. Az Az biztos baróra meg tudja csinálni, és tényleg tök király.
Mind a ketten az ablakon bámultak kifelé.
- Figyusz! Nem bukhatok meg! Érted?
Egymásra néztek.
- Hűha!
- Gáz van?
- Járni akarok a Topissal, csak a Balcsin tudok vele összejönni.
- A rockerscráccal?
- Igen.
- Te nem vagy komplett. Együtt járnak éneklő Mimózával.
- Nyugi! Kemény arc és kemény tekintet. Levakarom a csajt, mint meszet a falról.
Két korombeli hölgy beszélgetésére leszek figyelmes.
- Túl vagytok az esküvőn?
- Igen – a válasz nem valami örömteli.
Egymásra néznek.
- Nem értem mi a bajod? Férjhez ment a lányod egy kamionsofőrhöz. Mi a rossz ebben?
- Nincs diplomája. A családban mindenkinek van, a lányom is főiskolát végzett.
- Akkor mi van?
- A férje csak egy sofőr.
Ezt a mondatot úgy mondta ki, mintha a sofőrök mind leprásak lennének.
-Elfelejtettél valamit drágám, hogy történetesen kb. ötször annyit keres, mint egy diplomás. Azonkívül Te mondtad, hogy két nyelvvizsgája is van, egy felsőfok, egy középfok. Nem hinném, hogy szégyelni kellene
a vejed. Ha a fiatalok megértik egymást, mi a fenét agonizálsz ezen.
- Nincs diplomája! Érted!?
- Én értem, de Te nagyon nem értesz valamit.
Eltűnődök a hallottakon:diploma nélkül nem ember az ember, sőt féreg, el kell taposni.
Ismerőseim között vannak ilyen gondolkodású emberek, egynek segítettem, azóta Ő Isten első helyettese. Ő a legokosabb, a legjobb, legfőbb tevékenysége a semmi.
A busz megáll:útfelbontás van. Az utasok szidják a közlekedési társaságot, a város polgármesterét, az ellenőröket, szóval mindenkit, aki ilyenkor szóba jöhet. Előttünk 150-200 méteres kocsisor. Nem sietek különösebben, de maximálisan megértem a zúgolódóakat, akik dolgozni és ügyes-bajos dolgaikat mennek intézni.
A két lány felé fordulok, arcukon aggodalom.
- El fogunk késni – majdnem egyszerre szólalnak meg.
- A diri nem fogja megkajálni a dugót - szólalt meg a szőkébbik.
- Nem b…meg, mi a pi…t csináljunk? Ha gyalog megyünk is elkésünk.
- Az már biztos.
Beállt a busz a megállóba.
- Nincs más, kérünk igazolást.
- Hülye vagy? Három nap van hátra a tanévből. Gondolod, a diri az utolsó nap fog jegyet adni? Kérünk igazolást a közlekedési társaságtól, azt is csak holnap tudjuk bemutatni. Azt is csak akkor, ha nem indítanak vizsgálatot a KT-nál, mert rajtunk kívül nem igen kell másnak igazolás. Szerintem itt senki nem áll bukásra rajtunk kívül, csak mi.
Van logika abban, amit a két lány mond. Ha belegondolok, igazolás helyett jó tanácsot kapnak a KT-tól:
- Máskor kelljenek korábban (ha csak még nincs másik tíz ember, akinek igazolásra van szüksége).
- Kapcsolja már be a légkondit! – kiabáltak a sofőrnek. Két-három perc múlva szidalmak tömb kelege zúdult a sofőrre:
- Maga hülye, a fűtést kapcsolta be!
Keresetlen szavak röpködtek a levegőben. Hallgatok, figyelek, beszélnek helyettem is. Idős hölgy kalapjával legyezi magát s közben hangosan mondja a magáét:
- Több, mint 40 évet dolgoztam, 3 gyereket neveltem, s ezt kapom! Tűrhetetlen! Már a nyugdíjas bérlet is …Ft-ba kerül, a kenyérről nem beszélve.
Korombeli férfi jól érthetően, tagoltan jegyzi meg:
- Örüljön, mert maga dolgozhatott, de én csak akarok, nem kellek sehova. Két szakmával munkanélküli vagyok. Élvezze a nyugdíját, s ne háborogjon!. Most sokan munkanélküli segélyből nevelik a gyerekeiket, s lehet, hogy soha nem lesz nyugdíjuk. Úgyhogy fogja be a száját, örüljön, s üljön a seggén! Értve vagyok, mama?! Utóiratként megjegyzem, a maga nyugdíját is meg kell, kéne teremtenie valakinek, valakiknek. Harminchét év után kerültem az utcára. A segélyem fele sincs a maga nyugdíjának… s közben szúrós tekintettel nézett a hölgyre.
Nem tudom mennyi lehet az idős nő nyugdíja, nem szól egy szót sem, arcát enyhe pír lepi el.
Kinézek az ablakon, egy csodajárgány húz el a szembelévő sávban.
- Veszek egy kocsit.
A hang irányába fordulok, fiatal, 30 körüli férfi és felesége 3 év körüli gyerekkel.
- Miből?
- Nem tudom, de kihasználok minden lehetőséget, hogy még többet keressek.
- Anyádék is segítenek, anyámék is, most fizettük ki a lakást. Csak aludni jártál haza.
Az asszony könnyekkel küszködött.
- Azt ígérted, most már velünk fogsz törődni.
- Úgy is lesz, csak még megveszem a kocsit.
Miközben hallgattam őket, pro-kontra, azt hiszem, ezt nem itt kéne megbeszélni. Nincs jelentősége, hogy kinek adok igazat, a férj hozzáállása tetszik, az asszony a lelkemből beszél és ott a kissrác.
Az utasok többsége még mindig a válságnál tart, miközben a két diáklány egyre idegesebb. Versenyben fújják a lufikat. Megúnják, újra beszélgetnek, eléggé sajátos stílusban. A szőkébb indít:
- Na apukám, ezt a karót is benyaljuk… Egész nyárra meg van a műsor, az érző szívű muti és a magát nem kímélő fater monológjának hallgatása.
- Nálunk is ugyanaz a felállás. A változatosság annyi, hogy a 4 éves öcsikét vihetem a játszira.
Látszik rajtuk az elkeseredés. Lassan kikerülünk a dugóból. Sajnálom őket. Támadt egy ötletem:elkísérem őket. Néhány perc múlva leszálltunk az iskolánál, s odaléptem hozzájuk.
- Szevasztok. Végighallgattam a beszélgetéseteket – kezdtem – megpróbálok segíteni nektek.
Nagyon furcsán néztek rám, farkasszemet néztem velük.
- Oké – mondtam, hosszú haj, gyűrűk, láncok, kopott farmer, fakult tetkó, piros póló, plussz 52 év. Nem valami bizalomgerjesztő.
- Csak azt akarom, hogy bemegyek veletek az órára és megmondom a dirinek, tényleg a busz miatt késtetek, szó sincs lógásról.
A gyanakodás nem húnyt ki a szemükből, tétován kérdezte a szőkébbik:
- Tényleg megtenné a bácsi?
- Menjünk – válaszoltam. Mennyit késtetek?
- 30 percet.
A második emelet az ő tempójukban nem nekem való. A szívem…, de túléltem.
- Nyugi lányok, csak kifújom magam.
Nem gondoltam, hogy a következő másodpercekben olyan meglepetés ér, hogy letaglóz és 160-as szívverést okoz. Kopogtam, beléptem a tanterembe, köszönésemre a tanár felém fordult, tekintete dühös volt.
- Tanítás közben ne zavarjon senki meg…
Elakadt a szava, nekem meg a lélegzetem. A két lány a helyére ment. „Atya isten, ez a doktor. Simán megvágja a lányokat. De nem, ez nem lehet a Doki!”
- Menjünk ki - szólt valaki hozzám valahonnan. Ez a hang a Dokié volt.
Teljesen összezavarodtam, a folyosón tovább néztük egymást.
- Mohikám, Te mi a fenét keresel itt?
Nincs mese, ez a Doktor. A nevekkel bajban vagyok, de az arcokkal nem, s ez az arc és hang 4 évig volt jelen az életemben.
- Figyelj – mondtam – ne haragudj!
- Ne mondj semmit! – s bámult rám. Minden stimmel, gyűrűk, láncok, farmer, hosszú haj, és a legváratlanabb helyzetekben való felbukkanás. Ha jól számolok, alig több, mint 30 éve ugyanúgy mennek a dolgok.
- Igen, de most nem kettőnkről van szó.
Miközben beszéltem, agyamba tódultak az emlékek. A Doktor, az iskola esze, agya, büszkesége, kiváló sportoló, egyszóval a suli zsenije, és én, az iskola szégyene. Bár a tanulással nem volt gond, de a magatartásom, öntörvényűségem a tanulmányi eredményemen is meglátszódott. Mindenben a lényeget, az összefüggést kerestem, ha megleltem s megértettem, a lecke kész, a részleteket meghagytam az eminens, azaz a Doki féle diákoknak. Szívesebben olvastam, mint tanultam. A szellemi párbaj szinte napi szinten jelen volt kettőnk között. A focipályán szinte utaztunk egymásra, úgy heti két alkalommal.
- Röviden. Nem a lányok tehetnek róla, hogy elkéstek.
Elmondtam a dolgokat, persze csak ami rá tartozott.
- Nem változtál semmit, most is másokért próbálsz tenni valamit. Ide figyelj Mohikám! Nem ígérek semmit, figyelembe veszem amit mondtál, s ennek megfelelően fogok eljárni.
- Tudom.
- Adott szó.
- Adott szó. Üljünk le – mutatott a fogasok alatt lévő kispadra.
- Órád van. Nem?
- Igen, – mondta kelletlenül, az ajtóhoz lépett – szabad foglalkozás van, csak csendben legyetek. Van húsz percünk beszélgetni.
- Ha már a tanítást abbahagytad miattam. Szép karriert futottál be, iskolaigazgató lettél. Gratulálok, és ezt komolyan mondom, nem illendőségből. Bár úgy tudom, matematikusnak készültél.
- Valóban, de a tanítás is vonzott. Lehet, lettem volna egy középszintű matematikus vagy még annál is rosszabb. Tanárnak elég jó vagyok, szeretnek a diákjaim úgy érzem. S mivel igazgató is vagyok, és matek és fizika órán is szakítok időt az emberre is, a diákjaim ezért végtelen hálásak.
Nőtt egy métert előttem, de nem mondtam neki.
- Tulajdonképpen neked köszönhetek mindent.
Meglepődtem, úgy néztem rá, mint ha ő lenne a szentháromság.
- Nem értelek.
- Az egészet, az az ominózus verekedés indította el, mikor kiálltál Törpe mellett és meg akartál verekedni Melákkal Csunyiért.
Csunyi volt az iskola legcsúnyább lánya, legalább is első ránézésre. Erősen festette magát, ebből voltak problémái, de mindig elnézték neki. A helyzet az volt, ha ránéztél, egyből azt mondtad:De ronda! Második felvonás:Csunyi nézett rád hatalmas dióbarna szemeivel, felfele göndörödő hatalmas szempillákkal, és te egyből bocsánatot kértél a ki nem mondott szavakért, úgy tudott nézni, abba bele lehetett halni.
Csunyival ketten akartak járni, Csunyi viszont senkivel sem. Illetve volt valaki, de az foglalt volt, s ezt a lány maximálisan tiszteletben tartotta. A két srác úgy döntött, megverekednek a lányért. Melák, olyan 170 cm magas, nagy darab, erős srác, Törpe 155 cm, vékony, törékeny gyerek volt, de első volt a tanulásban. A verekedés ötlete Meláké volt. Biztos volt győzelmében, amíg közéjük nem álltam. Azt mondtam:
- Lesz verekedés, csak velem!
Én 160 cm, 60 kg-os, erős testalkatú srác voltam.
- Oké – mondta Melák – tanítás után a focipálya mellett.
Kimentünk a pályához, besétáltam egy bottal a pálya közepére és rajzoltam egy hatalmas nyolcast, úgy 3-4 méterest. Mindenki engem nézett. Az ötlet egy magyar klasszikus írótól származik.
- Na, mi lesz Melák?
- Mi ez? – kérdezte.
- A nyolcas fele a tiéd, a másik fele az enyém, a körből kilépni illetve a másik körébe átlépni nem szabad, mert automatikusan K.O. Remélem ennyit megengedsz a kisebbnek?
- Te hülye vagy!
- Mi van, nem mersz kiállni?
Beállt a körbe. A pálya szélén felhangzott:
- Jön a tesitanár!
Valaki beköpött bennünket. Ez a valaki Törpe volt, nem akarta, hogy Melák megverjen, ami egyébként nagyon valószínű volt.
- Igen Mohikám, Tőled tanultam! Ez a sztori a mai napig kíséri az életemet. Tőled tanultam hinni az erőben, mármint a lélek erejében. Nagyon sokszor felrémlett bennem ez a kép, hinni kell abban, amit csinálok, másképp megette a fene.
- Sokat gondolkodtam azon a körön, legyőzted volna Melákot. Nem megverted volna, legyőzted volna. Veled mi van? Melózol? Mesélj!
Elmondtam az életemet távirati stílusban.
- Kár érted, jobbat érdemelnél.
- Kár a fenét. Az életet gondolatok és érzelmek irányítják, ami valamilyen hatás következtében jön létre. Ha ki tudjuk választani a megfelelő cselekvést boldogok vagyunk, ha nem, akkor a gondolat és érzelmek ellen cselekszünk, ami erőszak saját magunkon vagy másokon. Nem sokat szenvedtem, függetlenül attól, ahogy éltem. A kompromisszum nem egyenlő az éned megtagadásával. Kompromisszumot köthetünk mi egyes szám első személyben másokkal, másokért. Tudniillik, gondolataink, érzéseink nem csak a mi életünk része.
- Megint tanultam Tőled valamit.
- Megyek Doki, vigyázz a nebulókra és magadra.
- Várj! – elnézett a folyosó vége felé – Végre! – morogta – erre várok kicsengetés óta. Gyere, bemutatlak a feleségemnek.
- Ne haragudj, de… - megragadta a karom, s vonszolt maga után.
Felesége háttal állt nekünk, diáklányokkal beszélgetett. Megveregette a vállát, megfordult.
- Bemutatom Neked a feleségemet Mohikám. Ő a feleségem…
Nem tudtam megszólalni. Ott állt előttem Csunyi harci színekben. Mindketten kerestük a szavakat, szeme elpárásodott egy kicsit, hirtelen a nyakamba ugrott és adott 2 cuppanós puszit.
- Mohikám, – mondta elcsukló hangon – hát Te élsz? Mi van veled, veletek? – s mondott egy nevet. El kell jönnöd hozzánk, hányszor emlegettünk.
- Hát nem orvos lettél?
- Nem, történelem szakos tanár vagyok.
A csengő megszólalt.
- Most már tényleg mennem kell.
- Megint kaptam Tőled valamit.
- Jegyezd meg Doki! Bölcs ember nem várja, hogy higgyenek neki, nem hiszi tévedhetetlennek magát, de él a reménységgel, hogy szavai gondolatot ébresztenek…
…
Még egyszer ránéztem Csunyira. Mit ne mondjak: a sminkje tök király volt.
|
|
|
- december 26 2010 19:06:51
Ez nagyon ott van... semmi sem történik véletlenül... Nagyon tetszett.  
Szeretettel. Léna |
- december 28 2010 18:40:13
Kedves Csaba!
Nagyon érdekes, tanulságos történet volt. Megértge végigolvasni. Azt hiszem, én is kaptam Tőled valamit. Az a bizonyos mondat, amit Valika is kiemelt, az azt hiszem, öröktörvényű lehet, de félek, hogy ezt csak kevesen tudják.
Gratulálok a történeg megírásához.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 30 2010 14:55:30
Remek! nem is kell többet mondanom!!! |
- december 30 2010 17:45:40
Hát ez óriási írás! Zseniális! Nagyon-nagyon tetszett!!!!! Még sok ilyen jót nekünk!
Szeretettel: Tara |
- április 01 2011 18:55:42
Érdeklődve, és örömmel olvastam minden szót! Lendületes, energikus, pergő történet.
Gratulálok!!
Megyek, mert vár a következő történeted...
Szeretettel: Glica |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
