|
 Vendég: 97
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
decsy: Gyors kioldás művészete
,,Ádám öleli Évát, én meg nemigen értem a tréfát..."
Elmentek! De valószínűleg csak rövid időre kell kibírnom nélkülük... Majd nemsokára visszajönnek, andalognak majd egyet az orrom előtt, mintha itt se lennék, aztán továbbállnak. Hiszen átnéznek rajtam. Csak egymásnak léteznek, csak egymást látják. Vagy én nem létezem? Ajj, nem tudom...
*
-Most meg miért sírsz? Hiszen minden rendben van! Itt vagyok veled!
-Hát pont ezért! A boldogságtól Ez annak a jele nálam, hogy Te már soha nem kerülsz ki a szívemből!
*
Egy-két ember elmegy mellettem, miközben idenyög egy Hello-t, éreztetve velem, hogy "Ja! Te is itt vagy? Bocsi... ". Szánalmas sors a portás élete! Továbbra is kitartóan hallgatom a zenét és Müller Pétert olvasok. Változatlan állapot délután fél kettőtől. Most négy óra ötvennégy perc van. Egy perccel többet írtam, mert mire leírom, eltelik. Mire felfogjuk már el is múlik...
*
-Milyen jó lenne, hogy miközben itt sétálunk, hirtelen megállna az élet! Például az a nő, ott velünk szemben megállna, nem sietne a villamos után. Vagy ezek a galambok a fejünk fölött nem repülnének, hirtelen lefagyna minden, ami él és mozog. Megállna minden, csak Mi lennénk, ketten! Nem lenne jó?
-De! Ebbe én is belegondolok sokszor! Milyen jó lenne...
*
Mintha megállt volna az élet... Pár ember lézeng errefelé néha, de egyébként csak én vagyok itt. Rettenetes érzés! Nevetni akarok, azokkal lenni, akiket szeretek! Nem pedig magányosan egy asztal mögött ülni egész délután! Ráadásul semmi értelme! A telefonom is merülni kezdett. Pedig még másfél óra... A szerelmesek helyére nézek, akik nemrég velem szemben ültek. Láttam őket magam előtt ugyanúgy, mint akkor. De lehet, hogy nem egészen őket...
*
-És azt írta, hogy utálja Miskolcot, mert mindenről te jutsz az eszébe és mindenhol téged lát!
-De Fanni! Hiszen Neki így jobb! Ő már nem az, aki volt! Bizonyára félrebeszél...
*
Hahó, jöjjön már valaki ide hozzám! Elunom az életem! Sehol senki. Oké, értem... Egyedül kell lennem, hogy elmélyedjek a gondolataimban, megismerjem önmagamat, meg ilyenek... De hiszen ismerem magamat! Nincs szükségem egyedüllétre! Például tudom, hogy képtelen vagyok egyedül lenni. Talán félek... De nem hiszem! Bár most mégis azt érzem, hogy... valahogy... nagyon nyomasztó itt ülni egyedül... EGYEDÜL! Kirázott a hideg.
*
-Hagyj békén, nem érted?! Eressz el!!
(Az ajtó becsapódik, a fiú a lány után rohan. A lány érzi, hogy a fiú követi. Ez a célja. Körülbelül 3 perc elteltével a lány a háta mögé néz, de nincs mögötte a fiú. Kétségbeesetten körülnéz, de sehol senki, csak a sötét város. Visszafut a házba. Sírva borul a fiú karjaiba.)
-Nagyon megijedtem, amikor éreztem, hogy nem vagy mögöttem!
*
Nah, szép... Elment mellettem egy csaj, rám köszönt és összerezzentem! Túlságosan lekötöm magam az írással. Vagyis csak próbálom lekötni magam vele...
*
- Nem lesz sok ez egyszerre? Színjátszó, késő délutáni órák, magánénekórák, meg minden?!
-Nem, Mama! Most erre van szükségem! Legalább elfoglalom magam! ...A jövőm érdekében.
*
Meguntam a saját zenéket, rádióra váltok inkább. Egész jó számok vannak így délután! Még ezt sosem figyeltem meg. Nem volt rá időm, vagy fölöslegesnek tartottam? Nem tudom.
Na, végre valami élet! Jó érzés! Vagy a tizedik ember megy el itt mosolyogva! Rám mosolyognak és én vissza rájuk. Energiát kapok tőlük, mintha valamivel több lennék, azáltal, hogy én is adhatok nekik. Imádom ezt az érzést! Bár ezt nem értem most... Egyedül ülök itt, oldalakat panaszkodok, hogy milyen iszonyú érzés ez az egész és erre boldogságot érzek, hirtelen, a semmiből előtörve. Na, ezt ki érti? Mindegy, azt hiszem nincs ellenemre! Hehe... Pardon, újabb szerelmesek a láthatáron. A szilencium ideje alatt! Hát mi ez?! Ezek ezzel sincsenek tisztában? Nem elég, hogy olyan helyen, ahol nincsenek kettesben, de még ebben az időben is ráadásul... Kész!
*
- Négyig van órám, de fél hétig van kimenőm. Sz.tér? Vagy elém jössz a sulihoz?
- Nem kérsz inkább tovább kimenőt? mehetnénk hozzánk is!
- Na jó, rendben van! De mit hazudjak akkor?
*
Megint nem történik semmi. Erről nem tudok írni már... Csak egy óra van hátra! Talán, ha kitartóan várok, előbb utóbb eljön az én időm és végre felállhatok innen! Meg kell tanulnom várni... Kitartóan várakozni...
*
- Ugye hamarabb jössz reggel és Te ébresztesz? Vagy tudod mit? Ne ébressz fel! Csak feküdj mellém. Hidd el, fogom tudni, hogy ott vagy mellettem.
- Hát nyilván, mivel most kértél meg rá...
- De ez így mégis jobb!
*
Kéne valamit tanulni is... A törikönyv nyitva, egy nyílon akadt meg a szemem, ráírva: ,,Napóleon távozása a hadsereg nélkül"
Előttem van az önbizalommal megáldott, megerősödött Napóleon, aki már a hadsereg nélkül is elegendőnek érzi magát ahhoz, hogy bárkivel szembe tudjon szállni, hogy bárhol helyt álljon. egyedül is képes céljai elérésére, bármely jó és rossz terv elvégzésére. Vagy talán csak azért mer elindulni egyedül, mert bízik benne, hogy a sereg követni fogja és nem hagyja őt magára...? Hmm... Már csak 45 perc! Hajrá! |
|
|
- január 13 2011 15:18:43
Kedves Decsy!
Látom, annak ellenére, hogy 73-szor is megnyitódott ez az írás, még sem írt hozzá senki semmit.
Egyszer már itt voltam és elkezdtem olvasni, de aztán a munka miatt nem folytathattam tovább, de elsőre úgy éreztem, nem is annyira érdekes.
De, most hogy végigolvastam, mert volt rá időm, látom, hogy nem is annyira érdektelen ez az írás. Hiszen ott ülsz egy portásfülkében (valószínüleg), biztosan tanulsz közben, vagy tanulnod kellene a történelemkönyvből, de mindig valami eltereli a figyelmedet, amiről itt párbeszédes formában írsz.
Talán, ezekből a füleddel elkapott párbeszédekből később majd egy önálló novellát is fogsz írni.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- január 13 2011 17:54:26
Érdekes az egész amit leirtál. Mondjuk a cimamit adtál nekije nem figyelemfelkeltő és nem is fedi a tartalmat. Én azt adtam volna cimnek, hogy Párbeszéd az idővel avagy Tanulás helyetti fejtörés. Nem rossz csak valahogy szét van kicsit esve és nincs ami egységbe tartaná. Össze vissza a vége az amivel megpróbálod átfogni az egészet, hogy hol jár az eszem csak az órát figyelem, nem jó tanulni de a meló se kellene
Mikor mulik máér el a szolgálat ó
Hol jár az eszem csak a törin nem |
- január 13 2011 18:51:12
Igazából a párbeszédeket nem akkor, ott hallom. Azok az emlékeim,a miket próbáltam összefűzni az ott történtekkel, azt pedig az élettel. Hiszen az élet hasonlít ehhez néha: egyedül ülünk, várjuk, hogy valaki odajöjjön hozzánk, vagy valaki megszólítson minket. De ez nem mindig így történik. Az emlékek, a párbeszédes részek legjava egy szerelmi kapcsolatból valók. Igazán csak az értheti ezt a novellát, aki már átélt hasonlót vagy aki igazán ismer engem. Igyekeztem ezzel a novellával adna másoknak valamit. Nevezzük tanulságnak, vagy akár biztatásnak. Köszönöm a véleményeket, kritikákat, segítségeket! |
- január 14 2011 17:44:38
Kedves Decsy!
A párbeszédekből valóban ilyesmire lehet következtetni. Viszont ezt egy kicsit jobban kikellett volna emelned a múben/ez csupán az én véleményem nem kell berágni miatta /. Mert a sok csapongás pont ezt a lényeget nyomja el. Mert belevetted a portási munkát és a tanulást is de ezekre elág lett volna egy egy apró utalás. Ennek ellenére jó irás és valóban adtál is vele valamit. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
