|
 Vendég: 15
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,204
|
|
Elszorult a torka, és csak nehezen tudta visszatartani könnyeit, miközben a Nyugdíjbiztosítóhoz indult, hogy űrlapot kérjen a nyugdíjigényléséhez.
 M
Amikor odaért, látta, hogy többen várakoznak előtte. Most is torkában dobogott a szíve, pedig nem is orvosi vizsgálatra várt, hiszen csak be kell adnia a tavaly már megkért szolgálati idő elismerési határozatot és elmondani, hogy létszámleépítés miatt meg fog szűnni a munkaviszonya, közös megegyezéssel. Azért választotta ezt a lehetőséget; és nem a korengedményes nyugdíjazást, hogy a munkáltatójának ne kelljen utána fizetni valamivel több, mint egy évig a nyugdíjának az összegét. Másrészt szerencsére jött ez a lehetőség, hogy 40 évnyi munkaviszony meglétével kérhesse a nyugdíjazását. Mindig is méltányos volt másokkal, a saját hasznát nem igen nézte.
Az évek folyamán többször felidézte magában a több, mint 40 évnyi munkavégzés viszontagságait annak minden előnyével és hátrányával. Most megint egy új mérföldkőhöz érkezik és elkezdődik egy visszaszámlálási időszak. Nyugdíjba készül, de ott motoszkált az agyában az a bizonyos „kisördög”, mint máskor is, hogy először még meg kell érni, mint mindent. Hiszen annyian készültek már rá, hogy leadják a terhet a vállukról, hogy átadják a stafétabotot a náluknál fiatalabbaknak, hogy ők vigyék tovább. De ezt nem mindenki érhette meg. Egyáltalán nem is bánja, hogy számára is véget ér egy korszak. Még szakmai tanulmányai megkezdése előtt munkát vállalt, hogy segítse a családot, majd annak elvégzése után már teljes munkaidőben dolgozott.
Főnökeit mindig tisztelte, sőt meg is szerette, hiszen volt olyan munkahelye, ahol 22 évig dolgozott egyhuzamban. Nála sokkal idősebb, apja korabeli főnöke ösztönözte őt a továbbtanulásra, s a munkahelyen feltételként is megszabták a magasabb végzettséget. Azután pedig a szakmával kapcsolatos továbbképzéseket is elvégeztette vele és a többi munkatárssal is. Ezt a főnökét azért is nagyon szerette és tisztelte, mert látta, hogy a főnök nem csak elvárja a beosztottjaitól a munkát, de saját maga is ugyanúgy dolgozott egész nap, mint a beosztottak. Soha nem éreztette, hogy nincs szüksége rájuk, néha még mondta is: „Ha én egyedül mindent el tudnék végezni, akkor nem kellenének a beosztottak”. Amikor valaki neheztelt rá, mert gyors munkatempót diktált, akkor azt mondta: „Majd még visszasírnak maguk engem. Azt kívánom, hogy soha rosszabb főnökük ne legyen!” Volt, aki a háta mögött „hajcsárnak” nevezte, pedig csak megkövetelte azt a munkát, amiért a dolgozók fizetésüket kapják. Nem tartott semmit sem titokban. Ha valaki nem jó munkát végzett, akkor jutalomosztáskor megnevezte a dolgozót, elmondta, hogy miért nem kapott jutalmat és mit vár el tőle a jövőben.
A 22 év alatt a munkaköréből adódóan nem csak a napi levelezést, iktatást, iratkezelést kellett végeznie, de kávét és teát főzött a közvetlen munkatársainak, a főnökének, a főnöke vendégeinek és fel is szolgálta azokat, ahogy illik. A boltban folyamatosan megvásárolta a hozzávalókat. A kertjéből gyakran vitt frissen vágott virágokat főnöke virágvázájába, aki ennek mindig nagyon örült. Voltak olyan esetek, amikor a főnöke ebédre hívta meg vendégeit. Ekkor egy az erre a célra kijelölt vendéglakás konyhájában megterítette az asztalt, felrakta a tányérokat, evőeszközöket. A legalsó szinten lévő ebédlő helyiségből az első emeletre vitte fel a levest a tálban, a második fogást pedig tányérokon, akár csak egy vendéglőben a felszolgáló. Még a bort is felnyitotta, hogy a főnökének már csak töltenie kelljen a vendégei számára. Amikor a vendégek elfogyasztották az ételt, a desszertet és az italt is, utána felszolgálta a kávét. Neki kellett elmosogatni az edényeket és visszarakni a szép barna színű konyhaszekrénybe. A főnöke szerette, ha ő végzi el ezt a feladatot és nem a takarítónők. Igyekezett is mindenre vigyázni, s ha mégis eltört valamit a nagy igyekezetében, igen nagy volt a bűntudata, pedig többen azzal vigasztalták, hogy csak „fogyóeszközről” van szó.
Eszébe jutott, hogy nem sokat változott a világ a négy évtized alatt, hiszen a főnököt most is éppúgy ki kell szolgálni, mint azelőtt. El kell mosogatnia a teás és kávéscsészéket, az italos poharakat, most is meg kell vásárolni a tea és kávékészítéshez a hozzávalókat. Az utóbbi években jelenlegi munkahelyén annyira lecsökkentették a létszámot, hogy munkaköri feladatai mellett neki kellett elvinni a leveleket is a postára.
Leveleket fogalmazott, mentett, nyomtatott, iktatott, iratokat kezelt, telefonokat kapkodott fel és kapcsolta, ahova kérték. Üzeneteket adott át a főnökének és más munkatársaknak. Telefaxon is adott le üzeneteket; amik érkeztek, azokat meg a címzettekhez továbbította. Időpontot egyeztetett, majd visszahívta az illetékeseket. A postán érkező leveleket naponta átvette, s azt is ő osztotta szét a munkatársaknak.
Reggelente mindig korán beért, hogy a kávé hamar lefőjön. Inkább fél órával előbb bent volt a munkahelyen, mintsem elkésett volna. Ezt tette több mint 40 éven keresztül. Ez idő alatt kezdetben vonattal, később autóbusszal járt be a munkahelyére. Eközben sokat gyalogolt, de ezt sem bánta, hiszen ezt az időt legalább a szabad levegőn tölthette télen és nyáron is. Nyáron örült, ha a munka végeztével hazafelé sütkérezhetett a napsütésben, télen pedig a havas parkon keresztül sétálva fürkészte a fákat, bokrokat és az ott megbújó, vagy éppen élelmet kereső madarakat.
Most lezárul egy korszak és ezután legalább lesz elég ideje az otthoni teendőkre. Hamarosan kitavaszodik, s már tervezi is, hogy megvásárolja a vetőmagokat. Már össze is írta, hogy milyen fajtákra van szüksége.
Mégis, most úgy érezte, nagy változás elé néz.
Elmúlt már 40-41 éve, hogy elindult egy úton, miközben mindig igyekezett az elvárásoknak eleget tenni, amiről úgy gondolja, hogy többé-kevésbé sikerült. Olyan volt a munkahelyen is, mint egy gondoskodó családanya. Ez a feladat ezután már csak a családja körében és a háza táján folytatódik tovább. Nem kell többé hajnali 5-6 óra között kelnie, nem kell sietnie a buszra, aztán a munkahelyre. Most lesz ideje nyugodtabban megreggelizni, meginni a teát, kávét odahaza. Aztán a napi teendőket eltervezve nekiállni az otthon végzendő munkáknak. Lesz ideje többször melegételt adni az asztalra, s a takarítási munkákat is maradéktalanul el tudja végezni. Több ideje lesz a kutyára, a macskákra, hiszen azok után is kell nap, mint nap takarítani. Több ideje lesz a kerti és cserepes virágainak a gondozására, hiszen most majd sikerül mindet új földbe átültetni, amire az elmúlt években rendszerint elmaradt, vagy csak felerészben sikerült.
Most majd nem kapál, gyomlál egyfolytában. Lesz ideje többször megállni és leülni a telkükön lévő kis ház elé az asztal mellé. Lesz ideje pihenve szétnézni a virágokra, és hosszabb ideig gyönyörködni gondos két keze által végzett munkájának „gyümölcseiben”.
De előbb még meg kell érnie azt az időt, hogy nyugdíjas lehessen. A visszaszámlálás már elkezdődött: 20, 19, 18,1 7, 16, 15, 14, 13, 12.
20-ig leadja a munkavégzéséhez használt eszközöket, a rá bízott készülékeket, iratokat. Még nem tudja, ki fogja az ő munkáját végezni, hiszen személyének helyettesítése csak belső átcsoportosítással valósulhat meg, de ez már nem az ő gondja.
Most csak arra kéri Istenét, hogy segítse meg őt, hogy megérhesse a január 20-át, s utána teljesülhessen az a vágya, hogy egyedül csak családjának élhessen. Arra az időre, ami még megadatik számára.
Torma Zsuzsanna
2011. január 12.
|
|
|
- január 12 2011 13:08:54
Kedves Zsuzsanna!
Elgondolkodtatott remek írásod. Azt számolgattam, hogy ha valaki érettségi után munkába állt, akkor is 58-59 évesen mehet nyugdíjba. Sehol a világon nem lenne szabad ennél tovább dolgoznia senkinek. Ezért halljuk lépten-nyomon, hogy alighogy nyugdíjba ment....
szeretettel olvastam: Tara |
- január 12 2011 13:16:51
Kedves Tara!
Köszönöm hozzászólásodat, és egyetértek Veled abban, hogy azok, akik legalább ennyit dolgoztak, azok mind elmehessenek nyugdíjba, de még a férfiak is. Hiszen tudva lévő, hogy legtöbb esetben ők azok, akik nem érik meg még a nyugdíjkorhatárt sem. Az állam ilyeneken igen sokat tud spórolni. De hogy az a pénz nem a szegények ölébe vándorol, az is biztos.
Én is csak reménykedem, hogy lesz időm pihenni is!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- január 12 2011 14:18:18
Kedves Zsuzsanna, engedd el a félelmed, s lásd már most magadat boldog nyugdíjas éveidben, és hogy azt tedd, amit szeretnél.
Szeretettel. LÉna |
- január 12 2011 14:39:17
Kedves Lena!
Örülök, kedves, optimizmusra sarkalló szavaidnak. Örömmel és várakozással nézek elébe a nyugdíjas éveimnek, bár tudom, hogy bizonyos szemszögből nézve nem lesz minden olyan tökéletes, ahogy szeretném, de majd megpróbálok csak annyit otthon tartózkodni, amennyit muszáj, és a többi időmet odahaza, vagy kint a telken eltölteni kertészkedéssel. (A konyhában persze sokszor nem leszek egyedül, de majd csak lesz valahogy. Tudod: "Közös lónak....", "Közös konyhának....", Anyámmal külön főzünk, de egy konyhában, egy tűzhelyen.)
Azt hiszem, ezt senki nem kívánhatja magának.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- január 12 2011 15:09:08
Zsuzsikám!
Nagyon élveztem történetedet, akár én is leírhattam volna ugyanezt,
az én életutam is pont ilyen volt csak én még 38 évi munkaviszony
után elmehettem nyugdíjba, mert 47-es vagyok! Egy munkahelyem volt 30 évig utánna 8 év szülőgondozás!
Jó kis olvasmány volt!
Puszillak: Pircsi |
- január 12 2011 18:57:30
Kedves Zsuzsa!
Jó volt olvasni remek írásodat! Közben gondolataim csapongtak.Én is hamarosan nyugdíjba megyek és várjuk már első unokánk születését. Az előzőleg megállapított 55 év korhatár reális volt. Ezt a mostanit soknak tartom! Reménykednünk kell,hogy megérjük,élvezhetjük majd nyugdíjas éveinket! Ezt kívánom mindannyiunknak!
Szeretettel:Geot |
- január 13 2011 08:32:57
Kedves Pircsi!
Kívánom Neked, hogy nagyon sokáig élvezd a nyugdíjas éveidet.
Lehet, hogy nekem is lesz szülőgondozás, de már a nyugdíjamon belül. Aki nem hal meg előbb, mint a szülei (anyja, apja) az valószínüleg mind megéri, hogy a szüleit öregésgükre gondoznia kell.
Kedves Geot!
Örülök, hogy Te is hamarosan nyugdíjba mehetsz, és már az unokád születését is várhatod. Nekem még sajnos nincsen, és az is lehet, hogy nem fogom megérni, hogy legyen. Pedig nagyon szeretem a kisgyermekeket. Kívánom, hogy erőben, egészésgben érd meg a nyugdíjazásodat, és születendő unokádban sok örömed leljed!
Kedves Szilvia!
Örülök, hogy így gondolod, hogy megérdemeljük a pihenést. Ezzel elismered eddig végzett munkánkat családon belül és kívül. Ezt köszönöm Neked! Én is remélem, hogy mindketten már csak a családunkért élhetünk és nem oszlik meg a figyelmünk, az erőnk és az időnk. Még ha új céljaink már nem is lesznek, de talán több időnk jut pihenésre is, nem csak a munkára.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Szilvike anyukája
|
- január 13 2011 10:28:57
Amikor feleségem elérve a felső korhatárt végre nyugdíjba ment, felsóhajtott: "Végre csak háziasszony lehetek". Ugyanabban az évben lett saját lakásunk. Szerencsére megadatott naki a háziasszonykodás öröme, és még gasztronómiai szakírónak is felcsapott.
Az már más kérdés, hogy élete utolsó 15 évében én kellett hogy gondozzam. De a főzést sohasem adta fel, az volt az öröme, hogy a családjának főzhetett.
Akinek sikerült elérni a nyugdíjat, az szerintem boldog. Én is rettentően örültam.
Remélem boldog nyugdíjas éveitek lesznek.
üdv
Imre  |
- január 13 2011 10:50:24
Kedves Imre!
Örülök, hogy Te is olvastad szerény kis írásomat, a nyugdíjazásra való várakozás közben felmerült gondolataimról. Bizony, boldogok lehetnek azok, akik ezt megérhetik. Mert ugye tudjuk, hogy...
Én ugyan nem vagyok gasztronómiai szakíró, bár egy-néhány receptemet közölték a Somogyi Hírlapban, egyik-másik bele is került az évente kiadott receptgyűjteménybe. Ez évben annyi volt a recept, hogy az én két beküldöttem nem került bele, de azért a kötetet most is megvásároltam. Talán, ha nyugdíjas leszek, több időm marad ezeknek a receptes könyveknek az áttanulmányozására is. Talán..
Köszönöm!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- január 13 2011 10:54:17
Kedves Zsuzsa!
Sajnos az ember ha már ledologozott egy életet mint a hősőd, csak akkor fogja fel, hogy hiába érzi ugy, hogy becsülettel ledolgozta azt a negyven évet és most szeretne megpihenni, nem tud. De nem a saját önhibája miatt ha nem mert a társadalom négy évtized alatt a feje tetejére állt. Elszomorító, hogy szinte mindenütt a világon nincs becülete a munkának, Pontosabban hiába fizetted be a nyugdijjárulékot abból már nem biztos, hogy látni is fog valamit. Ilyenné vált a világ |
- január 13 2011 11:50:25
Kedves Avi BEn Giora!
Köszönöm, hogy olvastál, véleményeddel egyetértek. Sőt továbbmegyek: a mi gyermekeinknek, akik most közel 30 évesek és 30 felettiek, vajon lesz-e majd elfogadható összegű nyugdíja, mert ha mi megérjük, és még élünk néhány évig, talán nekünk még lesz.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- január 13 2011 16:10:10
Kedves Zsuzsanna!
Sokkal fiatalabbnak gondoltalak, de most már jobban értem életbölcsességedet. A nyugdíjazás nagy élmény - jómagam már nagyon régen átéltem , szintén munkaviszonyom megszűnése miatt "korengedménnyel" mehettem el - és bár nagyon vártam, tervezgettem, hogy mi-mindent megtehetek majd - amikor váratlanul sor került rá, nagyon furcsa érzés volt, hogy az iskolába becsengettek a diákoknak, de én nem megyek többé át reggelente a parkon...és nem találkozom többé tanítványaimmal, nem tanárnő leszek, hanem egy nyugdíjas senki...Utána pedig hamarosan beteg lettem és bár egy ideig kertészkedtünk - ahogy te is tervezed - élveztem a háziasszonyi teendőket /amire korábban nem volt időm/ - a betegség mindent tönkre tett...és persze a rendkívül kevés nyugdíj /akkor nem érte el a tíz ezer forintot sem/ - ma is kevés...
Mindezt azért mondtam el, mert tökéletesen át tudom érezni ezt a kettősséget: örülni és kicsit félni, hogy hiányzik a megszokott tempó..
Kívánom, hogy élvezd egészségben sok évig a nyugdíjas éveket és valósítsd meg, amire vágyol, utazz és élj a kedvenc idótöltésednek..
sok szeretettel mamuszka |
- január 14 2011 09:46:06
Kedves Mamuszka!
Csak most értem ide, mivel néhány verset előbb elolvastam, de sajnos azokra is kevés az időm.
Örülök, hogy fiatalabbnak gondoltál, s talán nem is vagyok még annyira öreg (hiszen március 17-én töltöm be az 58. évemet, ha megérem), de mivel már 15 éves koromtól kezdve van munkaviszonyom, így elértem a több mint 41 éves szolgálati időmet. A nyugdíjazáshoz pedig a több mint 40 évi tiszta munkaviszonyt, mivel 1 évig munkanélküli járadékon voltam (kaptam 22-23 ezer forintot havonta).
A kettős érzelem azért nyilvánul meg nálam is, mivel egyrészt biztosan hiányozni fog a napi munkába járás, másrészt örülök, hogy nem kell rohanni. De az is biztos, hogy odahaza sem lesz mindig felhőtlen mindig, mivel nem magam vagyok a "gazdasszony" a házban. Hiszen ott van még idős édesanyám, aki külön főz magának, és Niki lányom is sokszor főz legtöbbször saját magának (ritkábban a mi részünkre is), és így a konyhában néha sok a "mozgás", jövés-menés, egymás kerülgetése.
Amíg dolgozom, addig hétközben csak esténként és hétvégeken "tüsténkedem" a konyhában, de ha mindig otthon leszek, akkor már nem lesz ugyanaz a helyzet. Talán ettől is tartok egy kicsit.
Remélem, hogy lesz bennem kellő tolerancia és türelem is egymás elviselésére. Egyébként amikor már a kertbe és a telekre lehet menni (és kell is) munkálkodni, akkor úgy is a legtöbb időmet a szabadban fogom tölteni. Addig sem leszek odahaza.
Köszönöm szépen jókívánságaidat, bár már nem vágyakozom különösebben semmire, csak a nyugalomra, és arra, hogy csak egy helyen legyek "rabszolga", mert az életünket így is fel lehet fogni.
Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
|
- január 14 2011 09:56:46
Kedves Zsuzsanna!
Megértem "közös konyhás" aggodalmaidat, ezt is jól ismerem gyermekkoromból, szegények voltunk és mindig közös konyhás albérletben, majd nagyszüleimmel éltünk együtt, két tűzhelyen ment a főzés fatüzeléssel, kormozással, hamuval...veszekedésekkel..türelem kell. sok!
a kert igazi oázis volt - és házasságom ideje alatt már magam ura lettem, de most egy pici panellakásban, betegen a férjem főz helyettem és velem illetve segítségemmel, ami okot ad a súrlódásokra /van elég!/
de mégis sokkal jobb lesz neked a nyugdíjas jövő, a jót hamar meg lehet szokni...megértem, hogy csak nyugalomra vágyol - én is, néha még megszólalni sincs kedvem, annál többet beszélnek helyettem, körülöttem..
szia és minden jót! |
- január 15 2011 17:09:55
Köszönöm, kedveds Mamuszka!
|
- január 16 2011 15:59:30
Kedves Zsuzsanna, írtam neked pár napja egy privit rigó ügyben.
Gratulálok a jó írásodhoz és kivánok jó egészséget, hosszú és kellemes nyugdíjas éveket Neked, és mindenkinek itt fölöttem!
Itt a Svédiában, ahol jó 30 éve élünk, már érkezésünkkor 65 év volt a nyugdíjkorhatár nônek, firfinak egyaránt. Már vagy 4-5 éve szó van a 71 éves határról is, miközben a fiatalok meg nem jutnak munkához; most a legvalószínübb, hogy 67-re emelik a határt. Én ugyan hét éve vagyok nyugdíjas, de még sokat járok fellépésekre. A zenét szerencsére elég idõsen is lehet folytatni. Viszont egyéb szempontból is értem a hozzászólókat, mivel a feleségem még dolgozik és én fôzök, én vezetem a háztartást, soförködöm a családnak (bár mindegyikünknek van jogsija, de felesleges a kocsit egész nap parkoltatni egy vagyonért). Legkevesebb idõ az írásra jut s azt mindegyikõtök tudja, milyen elkeserítô.
Sok öleléssel Neked és Mindenkinek:
PiaNista |
- január 17 2011 18:40:02
Torma Zsuzsanna kedves!
Nekem a következő a véleményem, ami fáj:
Az eszkimóknál ma sincs nyugdíjrendszer azt hiszem. Régebben ugye az öregeket beültették egy csónakba és viszlát. Had éljenek a fiatalok. Na igen, elszaporodtunk rendesen e sárgolyón, és nem irigységből / azt mondom mindig nem irigykedni kell, hanem utánozni / de meglehet nekem sem jut már nyugdíj, attól tartok. Tartok, de nem félek, hiszen nem látom a jövőt előre ugye, ki tudja mi lesz. De hogy aki életét végig dolgozta és ki van szúrva a szeme... nos felháborító. Plussz ugye a bürokratikus papírmunka. Csak anyám féltem.
Satya |
- január 19 2011 12:31:17
Kedves PiaNista és Sancho!
Köszönöm, kedves hozzászólásotokat, véleményeteket, tapasztalataitokat.
Én nem hiszem, hogy muszáj lenne a nyugdíjkorhatárt mindjobban kitolni, mivel nagyon jól tudjuk mindannyian, hogy rengeteg ember (nő és férfi) van olyan, aki éppen hogy megéri a nyugdíjkorhatárt, vagy csak néhány éve van még vissza, hogy a pihenést élvezze. Másrészt nagyon sokan örökre eltávoznak még a nyugdíjazásuk előtt, nekik már nem kell nyugdíjat fizetni az állam részéről.
Aki leglább 40-41 évet ledogozott, azoknak mind megengedném, hogy nyugdíjba menjenek és élvezzék a szabadabb életet, amíg még lehet. Mert különben az egész élet egy "rabszolgamunka", hiszen sokan nem győzik a fizetésükből kiifzetni, amit életük során ki kell. És mire megöregszenek,legtöbbüknek már csak a betegség marad "ajándéknak".
Én is féltem a gyerekeimet, hogy nekik majd lesz-e nyugdíjuk egyáltalán, és mennyi? Ahhoz munkahely is kell, hogy szolgálati időt tudjanak szererzni.
Köszönöm, hogy itt jártatok.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. május 13. hétfő,
Szervác, Imola napja van.
Holnap Bonifác napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
