|
 Vendég: 3
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,204
|
|
szösszenet
 M
Vizsgaemlékek a második évezred első éveiből
(2011-01-31)
Negyven elmúltam, amikor beültem a főiskolapadba. Az első szóbeli vizsgám 2002 második napján volt, és remegtem, mint a nyárfalevél, ha meglebbenti egy kis tavaszi szellő.
Úgy döntöttem belül magamban, hogy ha ez a vizsga sikerül, akkor végigcsinálom a négy évet, ha azonban nem, akkor nem nekem való a főiskola.
Nem volt még rálátásom a főiskolai dolgok menetére, nem ismertem a tanárokat sem eléggé, sem pedig a különböző szokásokat, elvárásokat.
A filozófia vizsga már tartott, miközben a tanszék titkárságán voltam bent egy ismerősömnél, akiről kiderült korábban, hogy a férje volt a gépjárművezető oktatóm, s együtt jártunk szülői értekezletekre is Egerbe, mert a lányaink osztálytársak voltak a középiskolában. Ő mesélte, hogy milyen hír járja a filozófia házi dolgozatomról, több évfolyamon is fel lett emlegetve.
Életem első főiskolai dolgozata volt, melyet Descartes téves elméleteiről írtam. S mikor megírtam, és visszaolvastam, el sem akartam hinni, hogy azt én írtam.
Ez a hír egy kicsit enyhített az izgalmi remegésemen, ahogyan visszamentem a többiekhez a folyosóra. Mikor bementem és kihúztam életem első főiskolai tételét, már csak a kezem remegett. Isten velem volt, mert Descartest húztam ki, s ezzel úgy éreztem, hogy a sorsom is megpecsételődött.
- Tudja Magdi, olyan csodás dolgozatot írt eme férfiúról, hogy kíváncsian várom, miket tud még ezen kívül elmondani. – mondta nevetve a tanár.
Megírtam életem első vázlatát, majd mikor rám került a sor, az első mondatok szinte dadogva hagyták el a számat, majd egyre jobban belelendültem, s talán olyanokat is mondtam, amik nem ehhez a tételhez tartoztak.
A tanár megköszönte, és egy ötöst kanyarított a leckekönyvembe.
Földöntúli mámorban mentem ki a teremből, s el sem akartam hinni, hogy végre az életben valaki úgy értékelt, ahogyan meg sem érdemeltem. Mert maximalista lévén úgy éreztem, hogy amit most teljesítettem, az nem volt ötös.
A harmadik félévben többnapos anyag volt a civilszférából művelődés filozófiából. Már a főiskolán is híre ment, hogy ezen a területen mennyire aktív vagyok mind a falumban, mind a kistérségben és megyei szinten egyaránt. Egyszer a tanár úr az egyik szünetben odajött, s felkért, hogy a következő foglalkozásunkon tartsak előadást a témából, kiemelve az NCA-t, hiszen az éppen alakulófélben volt.
Az előadás sikerült, majd mikor eljött ebből is a szóbeli napja, én még mindig nagyon izgulva toporogtam az ajtó előtt a nálamnál sokkal fiatalabbak között, majd egyszer csak rám került a sor.
Kihúztam a civiles tételt.
- Na, ezt már nem hiszem el. Magdi, kérem, tegye vissza a tételt, ezt a témát jobban tudja, mint én, hagyja meg másoknak, cserébe azt a tételt mondhatja el, amelyiket akarja.
Befelé a buszon a helyi társadalmat néztem át, ám erről akkor is tudtam volna rizsázni, ha egy szót sem tanulok. Így történt, hogy ismét ötös került a leckekönyvembe.
Az ötödik félévben ismét volt tantárgyam a tanár úrral, művelődés politika. Ott is téma volt a civil szféra. S mikor tételt húztam, ismét kihúztam. Ezúttal azonban nem rakatta velem vissza, én meg azt a tételt nem tanultam, úgy gondoltam, hogy ismét visszarakatná velem. Tévedtem. S bár sok mindent elmondtam, amit kellett, egy dolgot viszont kifelejtettem, s ezért először kaptam tőle négyest a több félév során.
Azonban nem minden tanár állt így hozzám az évek alatt. Amikor felvettem az egyik félévben a szociológiát, rögtön éreztem, hogy ez a nekem való tantárgy. Abból is remek kutatásom, dolgozatom született, amit szintén kiemeltek, ám amikor eljött a szóbeli ideje, itt reszkettünk igazán. Már a második félév végén jártunk, s volt egy kis tapasztalatunk, és hírünk a tanárok módszereiről. Nos, ennél a tanárnőnél elhíresült, hogy nagyon kevés embert enged át. Hoztuk mi is a formát. Harmincöten futottunk neki, és csak hármat engedett át. Az UV-én egyedül voltam, mert a kijelölt időpontban más elfoglaltságom volt, így a tanszéken benn vizsgáztam. S tudom, hogy ötösre sikerült, egyetlen kérdése sem volt, amire ne tudtam volna válaszolni, mert ő aztán nemcsak a tételt kérdezte, hanem innen is, onnan is. Négyest kaptam.
A következő félév végén már a két féléves anyagból volt szigorlatunk. Ez volt az első szigorlatom. Itt se tudtam, mire lehet majd számítani. De ismerve a vizsgáztatási módszert, még a legjobbak is be voltak ijedve. A dolgozataim, kutatásaim és a szóbelim is jól sikerültek, mégis cidriztem, mert emlékszem, hogy húzott már meg úgy, hogy nem érdemeltem meg. S bizony ezt most is bevonzottam. Már csak huszonnégyen futottunk neki a vizsgának. A tanárnő türelmes volt, még enni sem evett egész nap, mi pedig reggeltől este hatig ott dekkoltunk, mert csak a végén volt eredményhirdetés. Én tizennyolcadiknak kerültem sorra. A tanárnő elfelezte a csoportot. Az első 12 átment, a második 12-őt elhúzta, mindegy volt, hogy ki mit tudott. Ismét hozta a papírformát. Tudom, hogy amit produkáltam nem volt ötös, de egyes sem.
A vizsgaelnök, akit személyesen is ismertem, és már évek óta kolleginának hívott, pedig nem voltam csak egy laikus népművelő, azt mondta, hogy nem tehet semmit…
Este megvártam a tanárnőt és együtt mentünk le a lifttel. Kértem, hogy adjon az UV-re egy másik időpontot, mert amit kijelölt, azon a napon lesz a válóperem. Ezt meg is beszéltük. S már a földszinten mondtam neki, hogy találtam egy szociográfia pályázatot, amire szeretnék írni. A szemembe nevetett. Én pedig eldöntöttem, csak azért is megírom. (Az előzmény az, hogy azért húzott meg, mert nem tudtam elég magyar szociográfiát felsorolni. Szerinte ezt érettségin is kérdezték, csak hát én már 24 éve érettségiztem akkor, és teljesen reálosként képeztem át magam humánná. Semmi másból nem volt utóvizsgám.)
Az UV ismét remekül sikerült, ismét nem volt egyetlen kérdése se, amire nem tudtam felelni, úgy éreztem, hogy brillíroztam, s ismét csak négyest kaptam.
A pályázatra megírtam a szociográfiát, amivel nyertem is, és még 50.000 Ft pénzjutalmat is kaptam hozzá.
A következő félévben a tanárnő egyszer csak behívatott az irodájába, s arra kért, hogy adjak már neki ebből a pályázatból egy példányt, mert hát valami köze neki is volt ehhez.
Innentől kezdve azonban gyökeresen megváltozott a viszonyunk. Tegező viszonyba kerültünk, s arra lettem figyelmes, hogy alsóbb évfolyamokról, nappalisok, levelezősök zsinórban kerestek fel a főiskoláról a szociológia folytán.
Ez a két UV arra is jó volt, hogy megszeressem a szociológiát, ne adjam fel, és bizonyítsak, és érjem el, hogy másképp gondolkodjon rólam valaki. Ez a kapcsolat ma is megvan. A szóban forgó szociográfiát kibővítettem, mert még fejezeteket írtam hozzá, s ebből született meg az első könyvem, melynek címe: Menni vagy maradni? S ez a tanárnő írta hozzá az utószót. S nem régen a Facebookon jelzett, hogy csodálja a kitartásomat… S a legfontosabb az volt, hogy elindított az írás pályáján, ugyanis azóta írok.
A legtöbb tantárgyból sikerült négyes, ötös szinten tartanom magam, ám volt egy másik tanárnő, aki nem tudott engem hová tenni, és ő a négy félév alatt sosem értékelt úgy, ahogyan kellett volna. Írhattam bármit, mondhatta bármit, a dolgozataimra csak ő adott négyest, és szóbelin sem volt hajlandó 3-nál jobbat adni. Ma sem értem, de már nem is akarom.
Eljött a szakdolgozat ideje, s valószínűleg olyant értem meg, amit kevesen. Ugyanis a tanárok kerestek meg engem, hogy szeretnék, ha az ő tárgyukból írnám a szakdolgozatomat. Szociológia, művelődésfilozófia, andragógia. Az utóbbi annak a tanárnőnek a tantárgya volt, aki mindig lehúzott. Kellemetlen helyzetbe kerültem. Mind a három téma feküdt nekem. Viszont a szociológia olyan testre szabottan volt kiírva, hogy már a falon olvasva kitűnt, hogy ezt nekem írták ki. A tanár úr megértette, hogy miért nem a civiltémából írok. De az andragógia tanár nem. Olyan témán dolgoztam nála, mely nemcsak andragógia, hanem már belement a pszichológiába is, ugyanis jól beleástam magam abba, hogyan fejlődhet a személyiség az életünk során átélt lelki és fizikai szenvedések által. Már ekkor tudtam, hogy az államvizsgán be fog tartani, ő lesz az elnök, ő a tanszékvezető.
A szakdolgozatom ötös lett, és a védés is. Minden félévet 4,1 és 4,8 között zártam, a szigorlataim is 3-4-5-sek voltak. S mikor kihúztam az államvizsga tételt, most cserbenhagyott a híres tételhúzó képességem, mert szociológiát, vagy filozófiát szerettem volna húzni, de sikerült belenyúlnom az andragógiába.
Mikor elmondtam, amit tudtam, összevissza kérdezgetett, és sikerült jól összekevernie bennem mindent, majd teljes blokk állt be nálam, s már képtelen voltam utána egyetlen szót is kimondani.
Mikor kimentem, el voltam keseredve, mert ismerve a tanárnőt, ha ötöst érdemeltem volna, akkor se adott hármasnál jobbat, akkor most szerintem egy háromnegyed feleletre lehet, hogy elhúz.
Végig ebben a hitben voltam.
S mikor kijöttek utánam, akik felkészültek, míg én vizsgáztam, mesélték, hogy mekkora veszekedés volt. A szociológia tanárnő és a filozófia tanár kiálltak mellettem, de a „NYANYA” nem engedett, és nem volt hajlandó kettesnél jobbat adni.
Így történt az, hogy 8 félévnyi jó teljesítmény után, csak egy hármas került a diplomámba, mert az akkori számítási módszerrel ez jött ki, sajnos.
A szakdolgozatom viszont kötelező irodalom lett addig szociológiából, ameddig a tanárnő nyugdíjba nem ment.
|
|
|
- January 31 2011 17:10:06
ismerős emlékeket idéztél bennem...sajnos vannak olyan pedagógusok a pályán,akiknek nem az a célja, hogy a legjobbat hozza ki belőlünk...tetszett az írásod |
- January 31 2011 20:37:52
Kedves Léna!
Ha én lennék ilyen intézmény vezetője, bizony ellenőrizném a tanárok viszonyát a diákokhoz, és nem engednék semmiféle kitolásos akciót. A legjobb tanulóknak is léteznek olyan tételek, melyeket kerülne. De ha egész idő alatt teljesített, ilyenkor a tanár is lehetne jóindulatú. Én rendet tennék! Évtizedek óta beszélnek róla, és nem változik semmi. Örülök írásodnak, hátha "Illetékes elvtárs" is idetéved.
Szeretettel ölellek: Tara |
- January 31 2011 20:45:24
Lena!
Nem akarlak megsérteni de ez a Nyanya szerintem két doloög miatt tartott be neked. Először is azért mert irigy lehetett rád, hogy tul a negyedik ikszen vágtál neki az egésznek. És ami a legfontosabb szakmai féltékenység. Föleg ez. Lányom aki már 22 évesen megszerezte az első diplomáját szintén szembesült hasonlókkal. Igaz itt volt módja felülvizsgálatot kérni és kapott is ahol betudta bizonyitani a saját igazát. Igen ám de az életben sajnos nem igy van és mistb ezt a keserű tapasztalot nagyon nehezn emészti. Szóval jobb az az iskolai kudrarc mint az életben megtapasztalni Tetszett az irásod |
- January 31 2011 21:00:27
Kedves Mse, Tara, Avi köszönöm, hogy olvastátok. Larissza írásai ihlettek, hogy én is felemlítsek egy felnőttkori tanulási élményt.
Avi, telibe találtad. Csak én nem mertem ezt leírni. A nő nem tudta elviselni, hogy akkoriban a Heves M. Hírlap külső tudósítója voltam, s ha nem én írtam, akkor minden hónapban írtak rólam a lapok. Vagy a pályázataim, vagy civil tevékenységeim, vagy a kulturális munkáim, vagy az önkormányzati munkám, vagy kistérségi kezdeményezéseim kapcsán. Vagyis amit a főiskolán tanítottak én megéltem a mindennapokban. Azt nem tudom, hogy jó hír-e vagy nem, de a következő évben nyugdíjba küldték, de még úgy is bejárt, de már nem ő volt a főnök...
Ugyanezt megéltem a Mérlegképes könyvelői vizsgámon is... ott is egy tanár volt a ludas. Nem köszöntem meg neki. Úgy hallottam, két év múlva meghalt. Én nem ítélkezem, a sors elrendezi, amit el kell.....   |
- February 01 2011 06:47:16
tetszett a történet |
- February 01 2011 15:50:17
Lena! Ez van sajna manapság az egész világon. A vén dinók/ahogy én nevezem ezeket/ nem tudják elviselni hogy nekiki leáldozott és jönnek a fiatalok. A baj az az egészben hogy sajnos még most is sok a hatalmuk. Jól megirtad é jó lenne más helyre is feltenni hagy lássák. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. May 13. Monday,
Szervác, Imola napja van.
Holnap Bonifác napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
