|
 Vendég: 13
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Írásom az emberekrõl szól
Fejünk fölül a tetõt
Amikor a gyermek világra jön, rögtön érzi, hogy egy egész más világba csöppent, mint amilyen helye volt a védelmezõ anyaméhen belül. Ott sem mindegyiknek lehet része minden jóban. Némelyiknek már ott elkezdõdik az igazi megpróbáltatás, ha leendõ szülõanyja nem él egészségesen. S amikor elõször szívja magába a napvilág levegõjét, nehezére esik fejletlen tüdejének, s fel sem tud sírni úgy, ahogy egy egészséges csecsemõhöz illik. S amikor végre hangosan felsír, abban benne van egy egész élet öröme és panasza is.
Talán jobb lenne, ha egyáltalán meg sem érkezne az a gyermek, akire életében csupa rossz vár! De mégis megérkeznek, s felneveli õket édesanyjuk egészségben, vagy betegségben. Ha elveszítik édesanyjukat vagy más közeli hozzátartozójukat, vagy ha szülõanyjuk valami oknál fogva nem akar, vagy nem tud róluk gondoskodni, jobb esetben örökbe fogadja õket egy szeretõ család, vagy nevelõszülõkhöz kerülnek.
Gondolom, sokan hallottak a különbözõ gyermekotthonokról, SOS-gyermekfalvakról, ahol állami támogatásból és segítõ emberek támogatásából tartják fenn az intézményeket, és így az árva gyermekek nem szenvednek hiányt nevelkedésük során.
Még ha így is kezdik életüket édesanya, vagy édesapa védõszárnyai nélkül, akkor sincs nagyobb esélyük arra, hogy az életbe kikerülve rosszabb esélyekkel induljanak. A nevelõszülõ - bár nem édesanyja a gyermekeknek-, ugyanolyan jó anyjuk lehet, mintha saját édesanyjuk nevelné õket. Õk a hivatásos nevelõszülõk. Ugyanakkor a teljes családban sem mindig fenékig tejfel, és nem biztos, hogy mindig jó helye van a gyermeknek, ilyenkor a gyámhatóság el is viheti a rossz családi körülmények között nevelkedõket.
Kerülhet a család nagyon rossz anyagi körülmények közé. A gyermek elveszítheti szüleit, a szülõ is elveszítheti gyermekeit. De hogy milyen érzés fejünk fölül a tetõt elveszíteni, nem tudhatja senki átérezni igazán, csak aki megéli.
S van úgy, hogy teljesen kilátástalanná válik egy új otthon és ezzel együtt egy új munkahely megszerzése. Sokan vannak, akiknek már nincs kilátásban semmi más megoldás, mint hogy az állam segítségét várják. Közülük többen kapnak szociális segélyt, de az a pénz- ismerve a mai árakat- nem sok mindenre elég. Arra biztosan nem, hogy albérletet és rezsit tudjanak belõle fizetni, és még a legalapvetõbb élelmiszereket is jusson. Ezért a szociális segély mellett sokan kiállnak az utcára koldulni, több-kevesebb sikerrel.
Sokan évek óta az utcán élnek. Többen a "csillagos égbolt alatt", papírból és egyéb hulladékból összetákolt odukban. Inkább választják a túlélésnek ezt a formáját. Nem mennek az éjjeli melegedõkbe sem, mert féltik azt a keveset is, ami van nekik.
Nyáron is többen meghaltak, és télen még nagyobb erre az esély.
Somogy megyében már háromszázan élnek az utcán.
Mennyien lehetnek az országban és mennyien az egész földgolyón?
Milyen gondolatokkal és érzésekkel várják a Karácsonyt, Jézus születésének ünnepét? Élteti-e õket a remény, hogy a következõ év jobb lesz, mint az idei?
Akinek ma még van hova és kihez hazamenni, annak biztosan ritkán jutnak eszébe ezek a gondolatok. Azért én mégis remélem, hogy sokan vagyunk!
Torma Zsuzsanna, 2007 Karácsonya
|
|
|
- február 15 2008 12:38:30
Valahol a tudatunk mélyén mindezt tudjuk és ha keservesen is elfogadjuk, hogy ilyen a világ. |
- február 22 2008 20:23:46
Eszembe jutnak ezek a gopndolatok, nem is egyszer. Tudom , vannak nehéz sorsok. Majd lépten nyomon látok olyat, amitõl nagyon dühös leszek. Pénzt adok, majd valamiért vissza kell még mennem az üzletbe, s aki kért ennivalóra, vidáman issza a feleseket. Vagy, Ennivalóra kér és ha felajánlom, hogy mondja meg mit vegyek, akkor úgy néz rám mintha loptam volna tõle. Tudok olyan "hajléktalanról" aki esdekelve kér, mankóval csoszogva a belvárosabn, és láss csodát egy hét múlva egy peremkerületi buszon látom mankó nélkül, és kiderül, hogy háza is van. Ez csak egy töredéke a tapasztalataimnak. Sajnos ezek az emberek, akik elveszik mások adakozó kedvét. A többség talán nem ilyen, hanem valóban rászoruló. Õket igazán sajnálom. nagyon jó az írásod. Szeretettel: zsuzsu |
- március 03 2008 12:10:29
Kedves Zsuzsu!
Egyetértek hozzászólásoddal és véleményeddel. Valóban sokszor elveszik a koldulók az adakozó kedvet.Fõleg akkor, amikor lehet látni rajtuk, hogy képesek lennének dolgozni és mégsem azt teszik. Én is sajnos naponta találkozom többel is a hazafelé vezetõ utamon a városban. Az is lehet, hogy az igazi rászorulók nem is mernek koldulni és leszólítani az embereket. Akik csak csendben tartják a kezüket, azokat inkább tudom sajnálni.
Üdvözöllek: Torma Zsuzsanna |
- július 12 2009 12:40:29
Engem is gyakran ezek a gondolatok foglakoztatnak. Az utóbbi féléveben 4 temetésen voltam.El kell fogadnunk, hogy ilyen a világ. Szeretettel: Molnár József |
- április 08 2011 11:46:54
Igazi, "szoció" novella, a bajokat jól érzékelő, azokra megoldást kereső és egyenlőre nem találó panasz, jól megfogalmazva!
Anndy  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. április 05. szombat,
Vince napja van.
Holnap Vilmos, Bíborka, Vilmos napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
