|
 Vendég: 77
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Szavak, melyek hatnak ránk...
 N
Tara Scott
Szavak ereje
Hónapok teltek el a baleset óta. Egy reményteljes élet egy pillanat alatt fájdalommal teli, nehéz teherré, nyűggé vált. A műtétből felébredve a nővérek szánakozó pillantásából, halk suttogásából sejtette, hogy nem az ő tragédiája a legnagyobb a történetben. Amikor rákérdezett az éppen infúziót ellenőrző nővértől, hogy vannak a szülei, halkan csak annyit mondott, „a főorvos úr tájékoztatni fogja mindenről”, s gyorsan kisietett. A tájékoztatás alapos volt, és mindenre kiterjedő. A vigasztaló szándék mindössze egy mondat volt: „nem szenvedtek sokat.” Azután rátért az ő állapotára az orvos. Nem kertelt, nem hitegette, a rideg tények: a hátralévő életét kerekesszékben fogja tölteni. Tizennyolc évesen, minden erejét az edzésre fordította, hogy megnyerje a versenyt, ahová szüleivel igyekezett. Szinte a semmiből tűnt fel velük szemben a mikrobusz. Kivédhetetlen volt az ütközés. S minden elveszett. A szülei, az egyetem, ahol ősszel kezdte volna meg a tanulmányait… Ketten maradtak a bátyjával, Péterrel. Mikor hazakerült a kórházból, hogy meg tudjanak élni Péter nappali tagozatról levelezőre váltott, és munkát keresett. Sanyi egész nap egyedül volt, így volt lehetősége a zavartalan gondolkodásra. A bátyja mindent elkövetett, hogy életet, reményt leheljen belé, és amíg beszélt hozzá el is hitte, hogy az orvosok is tévedhetnek, hogy neki is akarni kell újra járni. De amikor egyedül volt, másképp látta a helyzetet. Nem teheti tönkre a testvére életét, nem élhet örökké a nyakán. Sokszor eljutott odáig, hogy tenyerébe öntötte az összes altatót, a víz is mellette volt, de nem olyan könnyű eldobni magunktól az életet. Egy délután elszenderedett, s látta Péter riadt tekintetét, míg ébresztgette. „Tudja, mi jár a fejemben” gondolta akkor, s belehasított a felismerés. A bátyja magát hibáztatná egész életében, ha ő megtenné. Elszégyellte magát. Az internethez menekült. Keresett sorstársakat, blogot indított. Aztán egy nap váratlan meglepetés érte. Épp egy sorstársa által munkához jutott. Először nem is akarta elhinni, hogy tőlük mindössze két sarokra egy hatalmas épületben működő intézményben lett munkatárs. Az automata telefonközpontban ült, és segített az ügyintézés egyszerűsítésében a segítséget kérőknek. Az öröme azonban nem tartott soká, mert az ügyfelek legtöbbször reá zúdították minden haragjukat, gorombák voltak vele volt, aki meg is fenyegette. Hamar elment a kedve, de kellett a pénz így továbbra is igyekezett udvariasan útbaigazítani a hozzá fordulókat. A munkaidő végén komoran, fáradtan gördült hazafelé. Egy cukrászda előtt haladt el minden alkalommal, s a tavaly is nyári munkán ott dolgozó lány kedvesen invitálta egy fagylaltra. De ő csak intett mosolytalan arcával, s tovább haladt. A lány felidézte az előző júliust, amikor Péterrel és Sanyival sokat nevettek, s ő titokban abban reménykedett, hogy idén talán a fagyizón kívül is találkozhat a fiúval. Aztán amikor meglátta a kerekesszékben szertefoszlott minden álma. Sanyi oda sem ment hozzá többé. Pétertől tudta meg, mi történt.
Egy reggel már az utcára kiérve érezni lehetett, hogy harminc fok felett áll meg dél körül a higany a hőmérőkben. Sanyi intett a lánynak, s igyekezett időben megérkezni munkahelyére.
Alig foglalta el a helyét, máris megszólalt egy női hang a készülékben miután megkérdezte a szokott udvariassággal, miben segíthet?
- Köszönöm szépen, már segített. Éppen azért hívom, hogy megköszönjem. A kollégája mondta meg, hogy aznap önnel beszéltem, és ma itt találom.
Sanyi nem akart hinni a fülének, így hirtelen nem is tudta mit mondjon meglepetésében.
- Köszönöm, de csak a munkámat végzem… - rebegte.
- A kedvességének, segítőkészségének hála hetekkel előbb elintéződött az ügyem. Tudja, azt hiszem, mindenki utálja ezeket az automata központokat. Míg hallgatjuk a végtelennek tűnő felsorolást, arra gondolunk, hogy még semmit nem intéztünk, de már ráment egy csomó pénzünk, mire a munkatárs felveszi a telefont, és itt jön a lényeg. Mert legtöbbször unott, kioktató, érzi az ember, hogy legszívesebben elküldene valamerre.
Sanyi csak hallgatta, s a nő a pénzét rááldozva folytatta: - Higgye el, hogy az automata központ is kevésbé idegesítené az embereket, ha utána legalább egy értelmes, és egyáltalán valóban segíteni akaró illető ülne ott. Tehát még egyszer köszönöm szépen, hogy az ötletével valóban megoldódott a problémám. Taníthatná a többieket. Minden jót kívánok önnek, viszont hallásra!
Sanyi megköszönte, s elköszönve egy kicsit még tartotta a kagylót, mielőtt helyére tette. Aznap leperegtek róla a gorombaságok. Valami megmozdult benne a beszélgetést követően, s egyre csak nőtt, növekedett teret követelve magának. Tanítani. Igen. Taníthatna… Azt még kerekesszékből is lehet… És… tanulhatna… talán újra járni.
Sokkal vidámabban gurult hazafelé. „Jólesne egy csoki fagyi!”- gondolta, és odafordult az ablakhoz.
A lány nem is akart hinni a szemének. A fiú mosolyogva kérdezte:
- Ha szépen kérlek, kihoznál nekem egy jó nagy adagot a csokiból?
- Hát persze! – villant a lány fehér fogsora.
A hideg édesség, jobban ízlett, mint bármikor gyerekkorában.
- Tanulni fogok! – fogadta Pétert az előszobában csillogó szemmel lelkesen.
Péter leengedte a vállát, mintha hirtelen valami nagy terhet engedett volna el, s nagyot sóhajtott.
- Hála Istennek tesó! Üdv az életben!
|
|
|
- február 07 2011 20:25:18
Megható, életízű - talán igaz - a történet. Apróságokon múlik az életkedvünk, célunk, változása...milyen messzi van az isten és mégis milyen közel...
szép novelládat meghatódva olvastam..sokan erőt meríthetnének belőle -
szeretettel mamuszka |
- február 07 2011 21:22:42
Drága Mamuszka!
Annyi mindent mondunk egymásnak, és soha nem lehet tudni, mikor, melyikkel indítunk el a másikban valamit. De ha mi építő, jó dolgokat indítunk, nagy eséllyel jókat fog generálni. Csak nem tudom, miért de könnyebb az embereknek bántani, sérteni mint jót mondani. Pedig amit mi adunk, azt kapjuk vissza.
Szeretettel ölellek: Tara |
- február 07 2011 21:52:47
Nagyon tetszett műved! Nehéz helyzetben is meglátod rejlő pici fényt. Kitartás, kitartást!
Szeretettel:majus |
- február 07 2011 22:13:48
Kedves Május!
Valóban igyekszem magam is a rosszból is a lehető legjobbat kihozni. De ha tudok, másoknak is segítek kialakítani ezt a pozitív gondolkodást, mert valóban a lehető legtöbbet, legjobbat hozza ki az emberből. Köszönöm, hogy időt szántál rám Szeretettel ölellek: Tara |
- február 08 2011 06:48:42
Szia Tara! a mai napot Veled kezdtem, és örülök! Annak örülök, hogy erőt sugároznak a szavak, a gondolatok. Ezt az akaratot akarják most elvenni az emberektől...remélem nem járnak sikerrel! Mindig jön egy Fénysugár- engedd Magadhoz!
Szeretettel:Glica |
- február 08 2011 09:38:58
Nagyon szép, kerekre megírt történet, optimista végkicsengéssel.
Engedj meg egyetlen apróságot: az olyan "férfiatlan", ha egy fiatal ember az őt jogosan megillető háláért - dícséretes szerénységből -, köszönetet "rebeg". Hebegjen, habogjon, makogjon, szabadkozzon, de ne rebegjen, azt pl. elgyengült, imádkozó pillanatunkban szoktuk tennei, hogy rebegünk.
Szeretettel:
Papon |
- február 08 2011 13:07:56
Tara!
Nagyon jól megirt teljesen életszerű történet. Pontosan ez az ami sokunkból hiányzik. egy jó szó türelem megértés. Pedig mennyivel másképpen mennének a dolgok. De mindenki azt hiszi, hogy az a másik a hibás abban hogy neki nem intéződnek az ügyei. Nem láthatja nem tudhassa, hogy az illető akivel beszél mennyire vágyik egy kicsit közvetlenebb emberi hangra. És itt a bizonyiték mennyi erő lehet egy ilyen beszélgetésben. Most, hogy kórházban vagyok és sajnos rengeteg ilyen sorsuakat láthatok tudom mennyi erővel birhat egy kis biztatás megértés türelem. Tetszett |
- február 09 2011 11:35:25
Igen drága Tara!
A szavak is csodákra képesek, az erő bennük van. Nagyon megérintő történet, csodálatosan megírva. Nincs benne semmi feladás, mert ott a jövő útja. Gratulálok!
pipacs  |
- február 09 2011 13:08:04
Glicám!
Veled reménykedem kisebb és nagyobb dolgainkban reménykedjünk, hogy talpra tudunk állni! Én ha jó dologról van szó, mindig hajlandó vagyok az első lépésre.
Köszönöm, hogy időt szántál rám.
Szeretettel: Tara |
- február 09 2011 13:13:20
Kedves Papon!
Így olvasva igazad van, azonban akivel én beszéltem nem gondolt evvel, mert annyi hála volt a hangjában pár jó szóért, hogy én jöttem zavarba. Biztos, hogy ritka eset, hogy akár csak egy köszönömmel
illessék a segítőkészségét. Akkor ez a szó jutott eszembe. De tudom, hogy igazad van. Köszönöm. Talán a körülmények miatt már ezek az erkölcsi sémák is elsikkadnak. Én is sajnálom.
Szeretettel: Tara |
- február 09 2011 13:18:03
Avikám először is gyógyulást kívánok Neked! Remélem, nincs nagy baj! Igyekezzél kifelé onnan, mert a barátnőm kertjében 5 cm magas a liliom, már akkorára nőtt az idei virágja, tegnap megszólaltak a cinkék, és konkrétan kergetőztek. Úgyhogy fogadj szót a dokiknak, szedd be a gyógyszereket, aztán futás haza! Nehogy már ott érjen a tavasz! Köszönöm, hogy így is rám figyeltél.
Szeretettel ölellek: Tara |
- február 09 2011 13:24:49
Drága Pipacsom!
Nem tudom megérteni, az embereknek miért könnyebb bántani a másikat, mint egy jó szót, mosolyt küldeni felé. Főleg, amikor mindannyian bajban vagyunk. Miért nem tudunk legalább egymás felé fordulva enyhíteni valamit a gondokon. Azzal, hogy még én is "rúgok egyet" a másik emberen nekem nem lesz könnyebb. De ha mosolyt küldök, esély van rá, hogy mosolyt kapok. És lehet, hogy attól a mosolytól, jó szótól valaki talpra áll.
Köszönöm szépen, hogy elolvastad.
Szeretettel ölellek: Tara |
- február 10 2011 20:45:03
Visszatérek! Ezt vagy hasonló történetet hallotam..
Állítólag az életben maradt művészeti vezető, a [b]jászberényi táncosok [/b]vezetője, örül, ha raklikkelnek egy bizonyos linkre!
Megkeresem a linket és ide is felteszem!
[b]Avinak is jobbulást![/b]
Még egyszer átolvasom! |
- február 11 2011 06:41:25
Nagyon szép és tanulságos történet !
Bizony néha egy mosoly,egypár kedves
szó, mindennél többet ér !Amikor cukorbeteg
ségem miatt rosszul lettem,az emberek érzelem
nélkül elmentek mellettem,részegnek titulálva,
a részvét teljes hiányával,nagyon szomorú lettem !
Bizony ,ma itt és így élünk ! Nagyon tetszett Drága Tara !
Szeretettel Csaba. |
- február 11 2011 18:53:37
István én ezt megkaptam röviddel a baleset után emailben, most átküldtem Neked. 70 embernek küldtem tovább, vannak közöttük tanárok. Nagyon szép kezdeményezés, ezért nem tiltom le a körleveleket, mert volt tanáraimtól nagyon szép, értékes dolgokat szoktam kapni. De jót nevetni is szeretek némelyiken.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel üdv: Tara |
- február 11 2011 19:04:08
Kedves Csaba!
Én alapból szívesebben küldök egy mosolyt bárki felé, mint egy morcos tekintetet. Meg is kaptam már többször, hogy szeretnek körülöttem lenni. Nekem sem jó, ha morcos arcokat látok magam körül. De ennél tovább menve ki tudja, egy építő jellegű szó, mondat mit üzenhet annak, aki kapja. Mindenki megpróbálhatja. Mosolyra, legtöbbször mosoly, jó szóra, jó szó a válasz.
Szeretettel üdv: Tara |
- február 11 2011 23:13:40
Figyelmes olvasás mellett, átgondoltam, amit a sérült fiatalember!
A fgylaltoslány és az ügyfél is érdekes és szerencsésen felbukkanó szereplői történetnek.
Az érintettek, pl Heine-Medinesek elbeszéléseiből tudom, hogy nem hamisítod meg a valóságot, ha folytatod a történet
Valahogy éreztem benne e gy második rész csíráját..
Kicsit, mintha beleláttál volna a kerekesszékes fiú életébe!
Érdemes ilyet írni! |
- február 12 2011 17:33:59
Nagyon szépen köszönöm, István. Gondolkodom rajta. A Pusztító szerelem írása nagyon megviselt. Éppen azért, mert bele kellett bújnom a német pilóta bőrébe, aki a megszállt Franciaországban lett szerelmes egy francia lányba, de a lány bőrébe is bele kellett bújnom, aki egy ellenségbe szeretett bele. És bele kellett bújnom a másik két pár bőrébe. A kerekesszékes fiú sorsába könnyebb volt, mert elég közel kerültem ahhoz a székhez, és hiába volt a térdprotézis műtétem, mivel nem sikerült a mozgásom továbbra is erősen korlátozott. A kiszolgáltatottságba is belekóstoltam 6 hétig. Azt senkinek nem kívánom!
Szeretettel ölellek: Tara |
- február 14 2011 08:18:15
Kedves Tara! Az én lelkem büszke azokra a barátaimra akik egy hasonló baleset után a kerekesszék ellenére lelkileg talpra tudnak állni. Én is lehetnék ilyen helyzetben, csak szerencsém volt. Amikor olvasok, vagy hallok ilyen történetet, mindig eszembe jut.
A legjobbakat kívánom: Hajdu Mária |
- február 14 2011 15:47:52
Kedves Marcsy!
Én is olyan vagyok, hogy megpróbálom a rosszból is a lehető legjobbat kihozni. De minden elismerésem azoké, akik ilyen helyzetből is talpra tudnak állni. Aki egyszer belekóstolt a kiszolgáltatottságba, az tudja mekkora erőt, kitartást jelent. Köszönöm szépen, hogy itt jártál.
Szeretettel üdv: Tara |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
