Sietősen rángatta fel a csukló fölött érő glasszé kesztyűjét, és türelmetlenül bíbelődött a sok sok kicsi gombocskával, míg ez a fontos kellék feszesen nem simult reá.
A Lónyai utcai polgárlakás fényűzéséből ezt a kis fészket kirabolta magának.Itt minden,s úgy volt mint azelőtt.Még a rozmaring illat is.A valamikor volt leányszoba fénye is, amit a fehérre pácolt,lakkozott bútorok felragyogtak ha a friss szellővel egy két napsugár is besurrant a tárt ablakszárnyakon.Az öltöző asztalon is olyan színes kavalkád volt , mint azelőtt. A házassága előtt.Rebbenő ujjakkal simított egy két rakoncátlan fürttőt a divatos frizurájához, ami tökéletes műremek, a fejtetőre halmozott hajzuhatagából formált, konty volt. Elégedetten nézegette a tükröződő képet, annak a 22 éves asszonynak a képét, amit mutatott a becsben tartott bútor darab.Fehér madeira blúz és a pasztell ripsz szoknya övcsokorral.Eddig csak feketét vett magára.Egy év gyászban, mert akkor tájt, jött az a tábori levél.A doberdói fronton hősi halált halt.Utána már csak, úgy használta az ura nevét özvegy Zednikné.
Lábujjhegyre perdült és egy két riszáló mozdulattal a helyére parancsolta a tornűrjét, ez nagyszerűen kihangsúlyozta a miderbe préselt derekát és csípőjét.Két karjának majdnem ájtatos mozdulatával emelte a fejére a a széles karimájú csipke kalapot. Elbűvölőnek érezte magát, és vágyódva gondolt arra a két lángolva ragyogó szempárra, ahonnan elragadtatott pillantások perzselték.A lakás délutáni fülledt álmos bágyadtsága, hirtelen zaklatott életjeleket adott.Több ajtón keresztül is érzékelte valahol a gyermeksírást a dajka csucsujgató szavát, az ebédlő felől az anyja, a Méltósága egreciroztató hangsúlyt hordozó parancsszavait.
Jó ég, már ozsonnára terítenek!
Finom ivű fülecskéje felfogta a porcelánok ütődésének diszkrét csörrenését a kanálkák rezzenését.
Egyenesen kiviharzott az ebédlőbe,parfümje üde illatát hagyva maga után, megzavarva, a frissen sült bukták, linzerek párolgásának,a tea aromás gőzével kötött, titkos harmóniáját.
-Édes Mama, sietnem kell!- lehelte csókjai közben, az anyja homlokának és fekete csipkekesztyűs kézfejének.Gyorsan perdült a pufók Murilló angyalát formázó kisfiához, és a dundi kacsók is meg kapták a puszicskájukat.
Egy gyors mozdulat, napernyő a hónalja alatt.A parányi selyem cipőcskék szökdelve iramodtak lefelé a márvány erezetű lépcsőkön.A boltíves kapu hűvösségéből, káprázó pillantással lép ki az utca forróságába.A gázlámpa alatt már ott várja a nyitott konflis, az ezüst kilincs, a fekete-lakk ajtón már nyitásra tárult, a gavallér már nyújtja segítő kezét a a beszálláshoz.A Stefániára kérem,mordul oda a hajtónak a lovag.Megfeszülnek, a hámok és szíjak ölelésében a lovak izmai, gondozott sörényük a mozgásukkal összhangban libbennek, miközben behajtanak a Calvin tér forgatagába.
Rendezgetek,hiába bealkonyodik, már mint nekem. Öregszem.Kezembe akadt egy eldugott sarokból egy intarziás ládika.A Dédi levelei, színevesztett dagerotipíák, fényképek, szalaggal csokorba kötött
cirkalmas, lila itt ott sárgasba fakult, betűkkel címzett levelek.Kornéli Úrhölgynek vagy bizalmasan Drágám,Nellykém!
Hát persze, mesélt neki a Gyuláról.
A tündér lovag, Krúdy Gyula!
Volt egy liezon, mondta belepirulva, huncutkás mosollyal.
Amit aztán nyugtáztam s elkezdtem oknyomozásként realizálni.s olvasni míg a varázsa el nem ért. Olvastam míg bele nem szerettem.Olvastam sokszor és később is mikor úgy gondoltam, az élet kiégetett,s akkor már értőn és beleérzőn.
Szindbád, a hajós, a magányos utazó.Ott van bizony a sorokba szőve Krúdy nyughatatlan szelleme.Férfiszóló és női hangok zeneműve, az örök idő festménye, vizuális kompozició tájakra, utcákra, szobákra, életre, halálra. A mese ejtett rabul... Egy gáláns lovag tette a szépet, ette a jót, kóstolt bele a fonnyadó avarba és a fanyar borokba. Az ódon városokat, szalonokat, kocsmákat, színes nyomatként raktározza az emlékezet... többszólamú, fátyolos közlése mögött akkor éreztem meg a férfias szemérmet. Mit akar Szindbád? Elsősorban élni, minden életközegben benne lenni - tájban, nőben, tárgyban, az ételek jóízében, kifakult borospoharak tükrében, temetők mohos kertjeiben... Nem hagy maga után mást csak a pillanat szétroncsolt emlékműveit.
Szindbád, tündérmesék lovagja lét és nemlét határán bolyongva keresi az élet értelmét. Az organikusan átlényegülő természetben, érzéki örömökben, kulináris élvezetekben véli megragadni a szépséget. Életre kelnek emlékei: megbarnult fényképek, elszáradt virágok, elsárgult szerelmeslevelek. Sorra látja a szívének kedves asszonyokat: Florentint, Lenkét, Fruzsinát, a kis virágáruslányt és a többieket. Felrémlik, hogyan mesélt a diszkrét Vendelin pincér a feleségéről velőscsont és fácánsült között, s hogyan átkozta az ismeretlen urat - őt, Szindbádot -, aki megszöktette és az öngyilkosságba hajszolta az asszonyt. Szindbádot autonóm szelleme, tökéletességvágyó keresése nem engedi egyetlen nő tartós szerelmében megállapodni.
Sokáig emészgettem ezeket az idézet sorokat, magától Krudytól kiragadva..
„Nagyon jók voltak hozzám a nők, mert sohasem szerettek… Senki nem volt kíváncsi arra, hogy mit hordok a kabátom alatt.”
Máshol így kezdődik egy monológja:
" Isten áldjon meg benneteket, drága jó nők, asszonyok és szüzek, grófnék, kereskedőnék és félbolond zsidónék, akik remegő ajakkal, hitetlen mosollyal, de vágyakozó, elámult szívvel hallgatták, ha Szindbád jókedvében, halkított hangon, mintha csak a maga mulattatására tenné: tele hazudta a fejeket, a lelkeket, a szíveket hangulatokkal, színekkel, elgondolkozásra való szavakkal... Olykor ablakon ugrott ki elátkozott kastélyokból, és hazamenet egy másik nőért sírt. Máskor szinte kábultan, az arató mit sem látó szemével járt közöttük, egyformán nyúlt a tearózsa után és az útszéli bogáncsért, és reggelre elfelejtette a neveket – elfelejtette hangjukat, amelybe szinte egész életüket öntötték –, elfelejtette végtelen önfeláldozásukat, a veszélyeket, amelyeknek magukat alávetették, és különös, drága esküvésüket, amelyet egy szent barát gyakorlottságával vett ki Szindbád belőlük. Mind esküdtek boldogan a szerelmi órában... Igazán mindegy, hogy volt-e egyetlenegy is, aki megtartotta esküvését? És ó, hányszor kínálták ékszereiket, pártfogásukat, jövő életüket."
Így vall magáról Színdbád és így is élt Krúdy! Az majdnem évtizedekkel idősebb és korán elhagyott-írónő, első feleséggel, és a ténylegesen 24 évvel fiatalabb másodikkal, a romantikus lányszöktetés után a Margitszigeti szállódában és az óbudai ódon házban.Így élt, a szeretőből avanzsált anyóssal és a sok névtelen, meghóditott asszonnyal tarkított, fülledt éjszakákon át, az igazi bohém!
Gavallér volt és rémesen elszegényedetten.Ma úgy gondolnánk korai halált halt, mikor 55éves korában megállt a sok vihart és gyönyört átélt,megviselt szíve.
Felidézhetnénk a kor hangulatát egy Zerkovitz nótával
Tara Scott - február 15 2011 20:34:17
Érdekes téma, érdekes írás. Különleges hangulat, amiben jól éreztem magam. Köszönöm szépen az élményt.
Szeretettel: Tara
Eta-Etusom - február 15 2011 21:10:47
Kedves Tara, az én kedves aprócska és törékeny Nagymamám, 90éves korában úgy szenderedett el, egy Agatha Christie krimivel a kezében, hogy többé nem tudtuk felébreszteni.Persze ez a légyott merő fikció, de van némi valóság magja!Mindenesetre a Matild Dédi, az öreg Méltosága az örökség rendezésekor a hagyatékot a kis Emilre hagyta,a Nagyi csak a kamatok haszonélvezője volt.Emilke az apukám bátyja viszont 15 évesen tűdővészben meghalt.Beszakadt alatta a Duna a soroksári Malomgátnál.Paál László tanítványa volt nagy tehetségnek ígérkezett.Fantasztikusan vonz ez a korszak,a kuplék világa a költői és próza írói, festői , a művészeti korszakai.
Eta-Etusom - február 15 2011 21:22:02
Talán nagyanyai örökség az is, oda-vissza vagyok a bajuszos férfiakért,csak nem vagyok olyan pirulós!
Nagyon szépen megírtad a visszaemlékezést a Krúdy-korabeli női öltözetről. Nagyon szépek voltak azok a csipkés ruhadarabok és kiegészítők, ha bár a "miderbe préselt derekat és csípőt" egyáltalán nem irígylem tőlük! Az én leánykoromban is divat volt a derekat széles övvel kihangsúlyozni, de az sem volt igazán kényelmes viselet.
Örömmel olvasok máskor is hasonló írásokat, hiszen sokat lehet belőlük tanulni, vagy feleleveníteni a régen olvasottakat, tanultakat!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Tara Scott - február 16 2011 17:23:23
Drága Etusom!
A kuplék világa... Bizony régen a tv-ben remek irodalmi estek, fantasztikusan jó műsorok voltak versekkel, zenével, kuplékkal. Ma ránk zúdítják azt a sok mocsok filmet, erőszakkal, kábítószerekkel... De senki nem kérdezte meg, hogy kell-e ez nekünk, természetesen ennek is megvan az oka. Én hálás vagyok a sorsnak, és annak az illetőnek, aki meghívott egy irodalmi portálra. Itt értékek születnek, felemelnek, szépséget adnak. Nem süllyedhetünk le. Őrizzük a régi, és mai értékeinket. Mint ez az írás is.
Szeretettel ölellek: Tara
