|
 Vendég: 93
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Haladás... de merre visz az Ember útja?
Póznák
Reggeli ébredés novemberben.
 M
Tegnap, - október utolsó napján-, mint nyughatatlan őrült, úton volt a szél. Süvítettek, fütyültek a telefonvezetékek, csikorogtak, nyöszörögtek a szurkozott oszlopok, amelyek lépésenként ballagnak föl a hegyekbe, s kerge táncot jártak fölöttem. Összesen kilencven darab fenyő lelte halálát. Az „okos ember” szinte mindenhová betelepíti ezeket a póznákat, hogy vigye a hírt –Ő utána. Tudni akar mindent, hogy mi történik a tőzsdén, és a bankokban:- semmiről sem akar lemaradni. –Lehet, hogy nem is szél miatt visítoznak, hanem a hír a vezetékekbe belegyömöszölve? - Felrobbantották, lelőtték, kigyulladt, összeomlott. Ezek a gyászos üzenetek mennek az ember után az erdők csodákkal megrakott világába.-
Gyöngyöstarján, amelyet most magam mögött hagytam, innen visszatekintve a dombról, mint egy húsvéti kötözött sonka a völgy mélyén bepácolva. Különböző vastagságú dróthuzalok tömkelege, már nem is látom a kutyaugatástól hangos portákat, rövidke utcákat. Hihetetlen mennyiségű elektromos vezeték himbálózik az emberek feje fölött.
Hátat fordítok a falunak, s a vállamra véve a reggeli napot, elindulok világot látni. Időnként előre taszogat a sűrű szél, lökdös, haladjak már gyorsabban, ne cammogjak, mint az öreg medve s belebújik a zsebembe, hogy én cipeljem. Mindig ezt csinálja, ha találkozunk! Pár lépésenként meg-megállok s látom a „mester” befejezte az őszi tájkép festését. Egyetlen színharmóniába áll össze a láthatár. A nyári hónapok színei, fényei a múlté, eltűnt az utolsó emléke is.
A lassan szétterülő napfény a „víz”, amely feloldja a sárga, a vörös, rozsdabarna s az okkersárga színeket. Megállva a hegyek csúcsain, óvatosan kiönti ezt az egyveleget és hagyja alácsorogni a völgybe. Hétről-hétre láttam, miként halad lefelé a festék, a természet zöld vásznán. Tegnap, végre elkészült a monumentális műalkotás. A természetfelelős álomszépet alkotott. A fajzati hegykoszorút új, estélyi ruhába fölöltöztette.
Itt állok a kereszt oldalán, e csodálatos tájkép előtt, képtelen vagyok tovább haladni az utamon, és rögzítem magamba az emlékképet. Az őszi csendélet fölé rideg, hideg kéklő eget tett. A Tót-hegyes és a Világos-hegy elmaradhatatlan glóriái a habos felhők. A festményt arany fényű széles keret határolja körül. Lelki szemeimmel fölszeleteltem e tájat, hogy mindent alaposan megfigyeljek és ezt a hatalmas méretű vásznat a fejembe sértetlenül a legbiztosabb helyre eltegyem.
A MOST egyszeri és megismételhetetlen!
A holnap majd teljesen más lesz. A mai éjszakával a varázslat eltűnik és a reggel új- vásznat készít elő, ugyanilyen alapos gondossággal mint a mai, hogy azt is feloldja majd egy később érkező esti sötétség.
Ez így történik nap, mint nap. Tegnap volt az ősz utolsó napja, végső búcsúzása!
S november reggelén beköszöntött a fehér tél, lassan szállingóztak a hópihék s a tölgyfalevélben hosszú útjuk véget ér.
Az „okos ember” pedig telepíti a telefonpóznákat, villanypóznákat, hogy:- egy méter magas betonoszlopokhoz csavarozza a hajdanvolt fenyőfákat. Hetvennyolc halálra ítélt fenyőfa, karjaiktól megfosztva –(amelyek nem is oly régen madárfészket őriztek.) Baglyok kaptak lomha szárnyaikra és lejtettek át távolabbi fenyőágakra. Időnként felzúgott a fenyves erdő, hogy a hírt továbbadja.
Most itt állnak csupaszon, meglopottan, HOLTAN. Időnként a póznák tetejét a harkály tévedésből megkopogtatja.
S az ember telepít minden eszement dolgot, röpke életében. S amíg telepít, nem veszi észre, hogy kihagyta az életét az életéből.
Figyelmetlenségből s véletlenül „munkája” közepette beleesik egy gödörbe.
Akik pedig kint maradtak, póznát állítanak föléje.
A póznák bosszúja:
Egy szép nyári délután a traktoros hazafelé tartott a kis falujába. Azon gondolkodott, hogy milyen jó, hogy a mai napra előjegyzett munkát sikeresen elvégezte. A hernyók, és kártékony lények a halálukat lelték a vegyszeres gyomirtás során. Holnap a szomszéd szőlejét teszi rendbe, már előleget is kapott. A Nap lemenőbe van a Havas-hegy mögé, harangszó kíséri színpompás útját. A férfi gyengén masszírozza a szívét, majd lassan irányt vált a traktor, és a tizenhármas jelzésű póznát kitörve nagy robajjal borul be az árokba. A középkorú férfi testét maga alá gyűri a nehéz jármű. A széles gumikerekek pörögnek a levegőbe tehetetlenül…
Minden nyáron, júliusban autóversenyt rendeznek a fajzati útszakaszon. Gyöngyöspata felől, a vasvázasnál Gytarján irányába fordulnak a versenyautók. Egy vegyes telepítésű erdő mentén száguldanak, egymás nyomát követve a versenyzők. A kereszt előtt, kettős kanyart követően, nyíl egyenesen suhannak a faluba.
A kettős kanyarban benn reked egy fekete versenyautó. Rabul ejti a negyvenhármas pózna. Összeölelkeznek. Recsegve-ropogva törik az ablaküveg, és a karosszéria. A kocsi felismerhetetlen, egy fiú lelke száll a tölgyfaerdő lombjai fölé…
Egy frissen állított kereszt, virág koszorúkkal elhalmozva. Szemközt a huszonegyes jelölésű pózna. Döbbenten állok, és keresem a választ. Miért halt meg ez a szerencsétlen? A veszélyes kettős kanyart már maga mögött hagyta. Az erdő mélyéről kiugró vad, nem lehetett a „bűnös!”
A földút jobb oldali szélét szakadékok szegélyezik. Védő korlátok nem védik az ismeretlen gépjárművezetőket, ha éjszaka járnak erre. Nagy sebesség mellett, könnyedén le lehet „repülni” a keskeny úttestről. Itt nincs közvilágítás, csak a Hold és a csillagok. Mámoros hangulatban az életével játszik, aki erre jár. Könnyen lehet, hogy „disco” járat lehetett a „kertek alatt.”
A két falu között ez a legrövidebb (rendőrmentes) szakasz hazafelé. De nem mindenkinek…
Fekete és szürke felhők gomolyognak, majd a hegyoldalnak neki rontanak, odébb akarják tolni. Vihar közeleg, fények cikáznak a messzeségből. Morajlik a széltelen égbolt, hordókat döngetnek az Istenek. Jön az elszámolás bűvös órája. A hegyek között besüvölt az északi szél, görgeti az ördögszekeret. Szinte szeletelni lehet a levegő sűrűségét. Ráhasalok, és kézzel-lábbal kapálózok, küzdök az esztelenül, tomboló viharral. Mögöttem marad a falu utolsó portája, az eget simogató akácfákkal. A völgy oltalmából, nyílt területre léptem, és szembevág a hűvös esővel bélelt szél. A zsebembe bújik, majd a bőrömet hasogatja. Az égre emelem tekintetem. Akkor látom, hogy miként suhognak ég és föld között a fekete dróthuzalok. Nyöszögnek, csikorognak a vaspántok, végre kiszabadítják magukat. Száz méter hosszant suhognak a vezetékek, telve villamos árammal. Jaj, csak el ne szakadjon, és derékon ne csapjon a szikrákat szóró kábel! Az öt kilométeres szakaszon, több helyen is elszabadul az életveszélyes vezeték. Szerencse dolga volt, hogy nem követelt emberáldozatot…
Amerre a szem ellát, minden fekete, és koromszagot áraszt. Valaki ismét fölgyújtotta a Mulató-dombot. Rendkívül veszélyes szórakozás, hiszen erre a területre, már július elejére beköszönt az aszály. Egy tenyérnyi zöld foltot nem találni. Gyorsan ugra-bugrálnak a lángocskák, fű csomóról, csomóra. A vadrózsabokorra olvad a műanyag szemét, amit a viharos kedvű szél a közeli szemétlerakóról fölkap. A koromtenger alján láthatóvá válnak a mezei egerek kitaposott útjai. Rengeteg barázda keresztezi egymást. A marószag csípi a szemem, és az orromat facsarja. Döbbenten haladok a ezen a holt pusztaságon a hegyek felé. A szurkos oszlopok egymást követően fekszenek a kormos földön. A betonoszlop csavarját elengedték az elszenesedett fenyőfák. Fekete kígyóként kúszik a dróthuzal az árokban, töltve árammal! Fajzatra kiérve, tizenegy csonka póznát számláltam meg. Az emberi felelőtlenség határtalan! Azon gondolkodom, hogy: Milyen barbár tud lenni az ember!? Föl sem mérte az eldobott, égőgyufaszál következményeit!
A „rendszeres” gyújtogató személye ismeretlen…
Glica |
|
|
- február 23 2011 10:22:33
Ecce homo!!
Az írás bízvást "elmenne" a "zöld" újság ünnepi számának vezércikkeként.
A másik asszociációm idegen tollakkal ékeskedik:
Émile Verhaeren:
A szél
A végtelen vad réteken
novembert trombitál a szél,
a végtelen vad réteken.
Zúg-búg a szél
garaboncásan útra kél,
és mindig új haragba fúj,
zúg-búg a szél,
a vad novemberi szél.
A kutakon viharra vár
a vaslakat, s a csiga, zár
csikordul:
az utakon viharra vár
a vaslakat s a csiga, zár
zordul
azt mondja, hogy halál.
A szél a vízen nyargalász,
levél röpül nyomába száz,
a vad novemberi szél,
a szél haragja szétszed
minden picinyke fészket:
vasvesszővel dörömböl,
agg lavinát tépáz szilaj örömből,
üvölt a tél,
üvölt a szél,
a vad novemberi szél.
A nyomorult kis kalyibák
megfoltozott ablakja sír,
röpül a rossz újságpapír,
a szél mível most galibát
- a vad novemberi szél! -
És mit se tudva az időről,
a vén malom csak jár le-fel,
villanva kattog, kelepel,
a bús malom most szelet őröl,
a lisztje most a szél, a szél,
a szél,
a vad novemberi szél.
A régi pajta nyöszörög,
a vén templomtorony mögött,
recsegnek régi cölöpök:
sóhajt a gátor, a sikátor,
a bátor
szél vad zajától,
a vad novemberi szél zajától.
A temetőn a sírkeresztek
holtak kinyúló karjai,
lehullanak, a fejfa reszket,
a szél, a szél csavarja ki.
A vad novemberi szél,
a szél
halljátok, hogy sziszeg a szél,
boszorkánylakta út a cél,
fagyot fütyöl, dühvel tele,
remegjetek, tarol a szél,
a félelem és jaj szele.
Láttátok éjjel őt, ki oly vad,
letépte az égről a holdat,
remegtek rozoga faluk,
a megriadt nép nem aludt,
csak vacogott az ugaron,
mint a barom.
A végtelen vad réteken
bömböl a szél,
a vad novemberi szél.
/Ford.: Kosztolányi Dezső /
Üdv.
Papon |
- február 23 2011 13:27:33
Papon-Köszönöm ezt a DRÁMAI-verset!!-Gyönyörű.
A saját szavaid is hálásan köszönöm....látom, van helye a megbocsátásnak..."vezércikk?" Nincs benne némi túlzás?
Szeretettel:Glica  |
- február 24 2011 18:27:40
Jaj Glicám ez borzasztó! Tudjuk, hogy nem lehetett másképp megoldani akkoriban a táv,-és hírközlést, de a karbantartásukra sohasem volt pénz, és talán a nemtörődömség is közrejátszott az elhanyagolásukban. A rendszerváltás óta meg minden az üzletről, a pénzről szól. "Építés" címszó alatt soha nem látott pusztítást végez az értelmes ember. Ott van, a legjobb példa Egerszalók. mikor még csak a forrás volt, és a természetes fürdési lehetőség, pár forintért bemehettél, a természetes környezetben pihenhettél. Most luxusszálló, luxusstrand, a hozzá tartozó árakkal. Megint csak egy bizonyos rétegnek. Abádszalók Tisza-tó szintén. "Építünk" az egyenlőbbeknek.
Szeretettel ölellek: Tara |
- február 24 2011 20:56:46
Tara-Kedves, köszönöm, hogy Olvastad. Most látom, milyen "szerencsétlenre" sikeredett a Cim-választás!!! Mire változtassam, hogy az Érdeklődést-fölkeltse?!
Gyilkos póznák az utakon! A "gyilkosságra" mindenki fölkapja a fejét? Az emberek fájdalom küszöbe nagyon magas lett...köszönhető az amerikai film világnak!!!
Szeretettel ölellek:Glica
Sajnos, mind kettőnknek igaza van.... |
- február 26 2011 12:37:28
Kedves Glica!
Nagyon szép ez a történeted is, hiszen mindent olyan jó helyismerettel írsz meg, hogy azt csak csodálni tudom.
Sajnálatos, hogy az emberek felelőtlenségéből, akarattal, rossz szándékkal elkövetett cselekedeteiből mennyi sok kára lesz a természetnek. S lehet, hogy egy erdő felégetése után hosszú éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy újra élet fakadjon a helyén.
Üdv.: Torma zsuzsanna
|
- február 26 2011 13:45:40
Zsuzsanna-Gondoltad volna, hogy a tölgy 1o-15 évig csak a gyökerével "foglalkozik?"....kezdi meg a fölfelé növekedést, évente kb.1ocm!!!
A legérzékenyebb fa fajta! Hidegre-melegre, esőre-szárazságra...ám ha túl éli, egy Csoda növekedik belőle!
Ez a Mulatódomb már a 6o-as években is pusztaság volt, legelőnek használták...Volt minden a faluban akkor!!!!
Köszönöm, hogy Olvastad.
Szeretettel:Glica |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
