|
 Vendég: 25
Tag: iytop
Regisztráltak: 2,217
|
|
Radnai István:
Zazie avagy a szürrealizmus
(Írásom egy vitával kapcsolatvan a TúlpART.ning oldalon jelent meg 2011. március 1-én)
 M
Raymond Queneau: Zazie
Egy kis adalék a szürrealizmus-vitához
Megjegyzem a magyarítás - ez esetben különösen - függ a műfordító személyétől, értelmezésétől.
Eredeti, magyarul írott versek, a költő vagy író szándékát, kvalitását tükrözik. Egy izmus nem esztétikai kategória, a szerző stílusa, formai és nyelvi leleménye és annak összhangja a mondanivalóval - a meghatározó!
"A Zazie a metrón, (Zazie dans le métro), Raymond Queneau, francia avantgarde író, költő, esszéista regénye. A regényből a francia újhullám egyik meghatározó filmje készült (rendező: Louis Malle).
A magyar filmszakmában Zazie a beceneve egy filmrendezőnek, Szabó Ildikónak. Nem véletlenül."
Idézetek a regényből
– Mejixagosijenszörnyen – háborgott magában Gabriel. – Mégiscsak abszurdum, hogy sose tisztálkodnak. (A regény első mondata)
– Egy jó csapolt sört, Zazie – javasolta Gabriel –, mit szólnál hozzá?
– Nekem kakókaló kell, egyéb nem.
– Azért, mert hekus, még nem kell tőle berezelni – szavalta fellengzősen Zazie. – Egy ocsmány, undorító pofa, piszkos ajánlatot tett nekem, ha bíróság elé visszük, akkor hiába hekus, a bírók, márpedigénismeremőket, a bírók szeretik a kislányokat, halálraitélik a rondamocsokhekusát, és lefejezik, én pedig kiszedem a kosárból a levágott fejét, és beleköpök a piszkos pofájába, nna!
E kegyetlenkedések felidézésére Gabriel megremegett, és behunyta a szemét. A pacákhoz fordult:
– Hallotta – szólalt meg. – Jól meggondolta? A gyerekek borzasztóak tudnak ám lenni, tudjae!
– Igazán bűbájosak a bakfisok – mormolta szórakozottan Gabriel, vállalva a vértanúságot.
– Ha nem szereti a gyermekeket – szólt közbe az özvegy –, miért vállalja a nevelésüket?
– Ez meglehetősen hosszú történet – mondotta Gabriel.
– Mesélje el – nógatta a hölgy.
– Köszönöm – hárította el a mesét Zazie –, már hallottam.
– De én nem – szögezte le a hölgy.
– Arra meg szarunk. Na, bácsi, mi a válasz?
– Mondtam már, hogy nem, nem és nem.
– Eléggé következetes a gondolkodásmódja – jegyezte meg az özvegy, abban a hitben leledzvén, hogy valami eredetit mondott.
– Milyen makacs, valóságos kis öszvér – állapította meg elérzékenyülten Gabriel.
Ezután a hölgy a következő, az előbbinél nem kevésbé találó megjegyzéssel rukkolt elő:
– Úgy veszem észre, nem valami alaposan ismeri ezt a kislányt. Azt lehetne mondani, hogy most fedezi fel a jótulajdonságait.
A „jótulajdonságait” szót idézőjelek között gügyögte.
– A seggem lyukának vannak jótulajdonságai – dünnyögte Zazie.
[szerkesztés] Az utolsó fejezet
XIX.
Jeanne Lalochère hirtelen felébredt. Szakvéleményt kért az éjjeliszekrényre tett karórájától: hat óra elmúlt.
– Rohannom kell.
Néhány másodpercet mégis azzal töltött el, hogy szemügyre vegye a fickót, aki meztelenül horkolt mellette. Figyelmesen megnézte nagyban, majd kicsinyben, nevezetesen azt a tárgyat vizsgálgatva unottan és higgadtan, amely egy nap és két éjszaka annyit foglalkoztatta, s amely most inkább jóllakott pólyásbabához hasonlított, mintsem nyalka, tüzes gránátoshoz.
– És méghozzá buta is.
Gyorsan felöltözött, különböző dolgokat hajigált be a retiküljébe, és úgy-ahogy helyrepofozta az arcát.
– Nem szabad elkésnem. Ha meg akarom találni a lányomat. Ahogy Gabrielt ismerem, biztos, hogy halálpontosan ott lesznek. Hacsak nem történt vele valami.
Szívére szorította a szájrúzsát.
– Hacsak nem történt vele valami.
Befejezte az öltözködés műveletét. Még egyszer megnézte a mukiját.
– Ha újra eljön, és felkeres. Ha nagyon erőlteti a dolgot. Talán nem mondok nemet. De én nem futok utána.
Csendesen becsukta maga után az ajtót. A szállodaportás taxit szerzett neki, és félre a pályaudvarra ért. Egy kicsit elbámészkodott, majd átment az indulási oldalra. Rövid idő múlva megérkezett Zazie, egy férfi kíséretében, aki a táskáját vitte.
– Nini – üdvözölte Jeanne Lalochère –, Marcel!
– Amint látja.
– De hiszen ez a gyerek állva alszik!
– Nagyot lumpoltunk. Nézze el neki. És nekem is nézze el, ha most elpályázom. Nincs valami ragyogóan. Na, tűnök is el. Viszlát, kislány.
– Viszontlátásra, möszjő – köszönt el (lélekben egészen másutt járva) Zazie.
Jeanne Lalochère felsegítette a fülkébe.
– Na, és jól mulattál?
– Hagyján.
– Láttad a Metrót?
– Nem láttam.
– Akkor mit csináltál?
– Öregebb lettem.
***************************
Ha kedvet kaptatok az olvasáshoz, azt hiszem, könytár vagy antikvárium lehet a segítségetekre! |
|
|
- március 02 2011 13:32:30
A 196o-8o években nagy keletje volta francia irodalom és filmművészet
megújítóinak.Az új hullámosok!Én nem annyira kedveltem, akkoriban mert be kell érnie a személyiségnek,hogy megfelelően értelmezze vagy kövesse.
Aztán dekadens korszakra váltott.Ma végképp nem vonz az elvont moralitása! |
- március 02 2011 16:10:31
Kedves István!
Az tetszett nekem, ahogy írtál, és elnézem az egybeírt szavakat is, hiszen tudom, hogy nem véletlenül írtad így, tehát nem helyesírási hibák.
Sajnos, azonban nem kaptam kedvet semmilyen ehhez hasonló párbeszédek olvasására! Lehet azonban, hogy a film (ami a regényből készült) nem rossz.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- március 02 2011 18:11:25
Talán Cocteau a kivétel, bár nem eredetiben olvastam, a fordítások magukon viselik a fordítók zsenialitását is.
HŰTLEN BARÁTNŐM
Cocteau
Hűtlen barátnőm, ágyunk tetszhalottja,
milyen folyosók,
milyen folyosók termein bolyongsz, ha
álmod elnyomott?
Elhagyod arcodat, bár kulcsra zártad,
akár egy szobát,
s nem marad itt belőled semmi más, csak
fürtös koponyád.
Megcsókollak, átölelem a térded,
de te lebegőn
kiszöksz magadból, ahogy egy kísértet
száll ki a tetőn.
(Rónay György) |
- április 19 2011 20:34:32
ez szép........ ez a fordítás |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. október 22. szerda,
Előd napja van.
Holnap Köztárs. napja, Gyöngyi napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
