|
 Vendég: 10
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,204
|
|
"-Tudod az Ember olyan oktondi...-"
 N
A TÖLGY SZÜLETÉSNAPJÁRA
Még igazán nincs vége a Télnek, nem szedte össze foltos, lyukas rongyait, ócska bundájának maradványait. A fejedelem gazdagsága, lassan a múlté. Rettenthetetlen erejétől már nem retteg senki sem az erdőn. A fekete Hollók is néha oda-oda szólnak, hogy induljon már, itt az idő.
- A mi fiókáiknak nincs szükségük a fagyos éjszakákra.- mondja az aggódó mama. Ilyenkor a cinkék is bele csipognak a nagy madár mondandójába. Ők is eleget fagyoskodtak, nem marasztalják a gyengélkedő Telet. Menjen mihamarabb, más távoli vidékekre.
- Tavaszt akarunk, Tavaszt!- csipogják, karatyolják a kis madarak.
A hegyek északi oldalán szürke hófoltok olvadoznak az egyre erősödő napsugaraitól. Egész idő alatt szerelmével ostromolta a fagyos lelkű hó kristályokat. Időnként azért sikerrel járt a csábítás, hiszen csillogott-villogott az elbűvölt, ártatlan, szűzies szépség.
Valami láthatatlan jelenség, meghozta a változást. A madarak ki ülnek a csupasz fák legfelső ágaira, és teli torokból zengik énekük. A déli áramlatok is a hátukra fektetik a falusi harangszót, és a hegyekig meg sem állnak. Repülőgépek, bodros, fehér szalagokkal díszítik föl a halovány kék eget. Március van, épp csak a hóvirág született meg. A rügyek is a rajtra várnak a langyosabb helyeken, hogy táncra penderülhessenek.
Az idei tél nagyon kitett magáért, egy szavunk se lehet, nekünk embereknek. Örültem a mesébe illő szép reggeleknek, amikor minden ágacskát a hó betakart. Nyikorgott, csikorgott a csizmánk alatt, ha rajta lépkedtünk sietősen. Csendesebb lett az utca zaja, tompította a pihe-puha fehér takaró. A Karácsony is ünneplőt öltött magára. Az éjszakai fények szemet gyönyörködtettek. Szép volt a Tél, de most már menjen Isten áldásával, én is, amondó vagyok. Az ablakunk előtti parkban is hangolnak a madarak. Turbékolnak a gerlék, beszélgetnek a fekete rigók. Az ezüst levelű hárson a cinkék parádéznak. Ébredezik a természet, lassan közeledik a kikelet.
- Gyerekek, majd estére jövök.- a hangom után, behúzom az ajtót, és boldogan megyek a hegyekbe.
Az idén ez lesz az első utam. A szívem kicsit gyorsabban dobog. Az úti cél is meg van pontosan. Az Öreg Tölgyhöz megyek látogatóba, hiszen ma van a Születésnapja! Különös és megmagyarázhatatlan a mi kettőnk kapcsolata. Tudom, érzem, hogy szeret engemet, és én is szeretem Őt. Mindent tud rólam, ami fájdalmas emléket a szívemben hordozok. A lelkünk kapcsolata szinte nem is e Világi. Az Idő, mint az emberi elme fogalma, és mint a Tér szintén a tudósok alkotta fogalom, egy fabatkát sem ér a mi esetünkben.
Az idén télen beteg voltam, sajnos rajtam is fognak a múló évtizedek. Az ifjúság ereje kopik ki a csontjaimból, izületeimből. Itt bizsereg, amott meg sajog valami. Majd elmúlik, és hasogatni kezdi máshol. Hát ilyen az öregedés kérem szépen. De hol van még az én korom az Öreg Tölgyhöz?
A gondolataimba teljesen bele temetkezve, mögöttem hagytam a falu utolsó kis házát. A kutyák megugattak, majd a gazdihoz szaladtak, dicsérő szavakért, simogatásért.
A pusztaságban föltámad a szél, elém szalad, bebújik a kabátom alá, majd a zseben mélyén helyet talál, hogy cipeljem én. Ismerem ezt a mókát, mindig ezt csinálja, ha találkozunk. Amott a mandulás fölött hollók kerengenek, reggelit keresnek a fejlődő fiókáknak. Szürke még a föld, a giz-gaz bozótokkal együtt. Bal oldalt a völgyben a kőbánya fölzabálja a hegyet, hiába rajta a Feszület. Az Isten se tudja meg menteni az emberek karmai közül. Lassan a fenyvesek közelébe érek, érzem a gyanta illatot. Úgy látom, hogy a fenyők már ébren vannak. Itt érzem elsőként a tavasz illatát. Hosszan, mélyeket lélegzem, érzem, amint a tüdőm megtelik gyógyító hatású levegővel. A komótos gyaloglás is meghozta az eredményét. A berozsdásodott, beszorult részek kiszabadultak fogságukból. Minden porcikám dolgozik, vége a lazsálásnak. Érzem az arcom kipirult, verejtékezik a testem, megint a régi önmagam vagyok. Pár lépés, és a forrásnál vagyok. Erdei asztalok, padok, és tűzrakó hely várja a kirándulókat. A kis híd elég rozoga állapotban, de nem csak az időjárás az oka. Az emberek vandálkodása, sajnos az erdőben is jelen van. Üvegeket törnek, zúznak. Műagyag flakonokat sem viszik haza, ha már egyszer elhozta magával.
A zöld hátizsák lekerül a vállamról, és első dolgom megnézni, hogy sértetlen maradt e az utas. A dobozfedelét fölemelve látom, hogy a virágok mosolyognak felém. Ez nagyszerű, akkor irány a forrás. Az egyszerű kis vázát, friss vízzel töltöm. A virágszálak, szomjukat olthatják. A fotóstáskámból előkerül a hű társam a pentax gépem, sok évtizede közösen „dolgozunk.” Éltünk át sok viharos napot is ezekben a csodálatos hegyekben.
Az előkészületeket megtettem, irány a rét, ahol a terebélyes tölgynek telnek napjai.
A tisztás szélén egy pillanatra megállok. A szívem nagyot dobban, hiszen akihez jöttem, tavaszt váróan itt pompázik előttem: A Tél Fejedelme nem tett kárt benne! Volt még egy nagy félelmem, hogy az emberek se találjanak Rá a fűrészgéppel. Az elmúlt években Holdbéli tájat taroltak ezen a békés vidéken.
- Szép jó reggelt, drága barátom!- ezzel a köszöntéssel lépek a Tölgyfa színe elé. Meg mozdulnak ágai, örömében, hogy ismét lát. Hosszú volt a jeges, és viharokkal tarkított tél. Most végre a déli áramlatokkal jön az ébresztő tavasz. A március, sok meglepetést tartogat a halandók számára. A lila ibolyát, a tavaszi héricset, és a tavaszi kankalint, gyakran takarja le vékony hólepel. Ezek a virágok igazi Hősök! Olyat is megéltem, hogy a völgyben a tavasz ünnepelt, a kopasz hegytetőn a tél parádézott egy utolsót.
- Úgy vártalak, és figyeltem a távolban, hogy jössz-e már? Oly sok fájdalmas dolgot láttam a hónapok során. A fekete muflon kos itt lehelte ki lelkét, és nékem ajándékozta, hogy őrizzem, hiszen én sokkal tovább lélegzem.- gyönge fuvallat kíséri a szavait. Kezemet, arcomat simogatja a szellő.
- Boldog Születésnapot kívánok a szívem minden szeretetével. Hoztam pár szál nárciszt, hiszen ő a kedves virágod. Ide teszem a közeledbe.- A tölgy redőkkel díszített derekára teszem a tenyerem, és a homlokomat hűsítem. Csak a Teremtő látja a gyöngéd mozdulatokat. Ő pedig mindent tud az érzéseinkről. A gyökerek az elmúlt évtizedekben rejlenek. Én még kicsinyke kis leány voltam, selymes vörös hajamat a szél kócolta. A Tölgy akkor már férfikorban számolta az idejét. Boldogságos ifjúságának emlékét idézem, ha találkozunk. Jó tanácsokért, vigasztaló szavakért ide jöttem, és a tölgyfa tövében elidőztem.
- Köszönöm a kedvességed, és a virágokat. Nézd, itt közeledik a citromlepke, mindjárt a fehér szirmokra telepedik. Ő a legelső, aki repülni kezd a közeledő tavaszban. Csoda, hogy meg nem fagy. Ha néha nálam éjszakázik, akkor melengető karjaimba zárom, és altatódalt dúdolok néki.- meséli a történetet a tölgy, majd mélyeket hallgat.
- Tudod az ember olyan oktondi… mindent szavakba akar foglalni, és sokszor nem sikerül neki. Szeretek Hozzád jönni, mert nagyokat tudunk hallgatózni. Kölcsönösen érezzük a testünkben a Boldogságot! Szép, vagy szomorú képeket látok a fejemben, Te pedig pontosan tudod, hogy milyenek az álmaim. A szívem szakad meg időnként a fájdalomtól. Megértő vagy és átérzed az életem sajgó sebeit. Szerelemmel gyógyítod a lelkem mély sebeit. A délutáni napfénye költészetet csempész az egész lényembe. Be- balzsamozza gyógynövényekkel, a sajgó helyeket. Tarka lepkék libbennek, vadvirágok illatoznak, a madarak szerelmes dalokat zengedeznek. Már semmi se fáj! A holnapi csatára ismét készen állok! A Természet Gyógyász TE vagy nékem, kedves Tölgy.- a gondolataimat, apró könnycseppek születése erősíti meg.
- Ugyan már, nem vagyok én olyan CSODA-bogár. Minden kincs a Te asszonyi szívedben rejlik. Gyermekeid vesznek körül, sokan Szeretnek, Én is! Amikor az első verseket rendezgetted, akkor a szemedet nyitottad ki. A novelláid születésénél a belső hangokat kezdted hallani. Most, hogy itt vagy azt jelenti, magasabb szférákba emelkedtél. Ez az egyetlen járható út a Fény felé. Valamennyien az Ő teremtményei vagyunk. A növények és az emberek unokatestvérek ezen a kék bolygón. A hír-szolgálatunk, oly tökéletes, hogy mindent tudunk az emberekről, állatokról, és egymásról.- ismét elhallgatott, és a messzeségbe tűnődött. Sok-sok mindent láttam. Mérhetetlen fájdalom, többségében az emberek okozzák maguknak a felelőtlenségükkel….
- A mai napra szánt időm gyorsan tovaillant. Ha meg engeded, készítek pár fotót. Észre vetted, hogy üvegzöld levélkéid születtek? Holnap még erősebbek, és szebbek lesznek. Már nem hagylak magadra, ilyen hosszú időre. Elfészkelem magam itt a lábaidnál, és közösen alkotunk szép irodalmat. Tolmácsolom az emberek világában, mind azt, amit nékem elmesélsz. Te óriási termet vagy, és látod a horgásztavakat, hallod a sirályokat. A nádasok tövében elmélkedik egy férfi, és időnként verseket komponál. Bal kéz felől egy csodálatos nárcisz kolónia virul, minta fehér szárnyú lepkék lennének. Szereti ezeket a tündér virágokat. Tudod mi a latin nevük? NARCISSUS POETICUS.
- Már itt a búcsúzás pillanata?-
- Igen! Az ember időszámítása már csak ilyen. Remélem Boldog Születésnapod volt.
Egy szép könyvben a következő sorokat olvastam:
„ Az emberiség történelmében valószínűleg a Tölgy volt a legmegbecsültebb az összes fa közül.
Szinte a világ összes népének az egyik legtiszteltebb fája volt, és gyakran szent fának is tekintették.
A Tölgy az erdők királya, az erő, a hatalom és a hosszú élet szimbóluma.”
A lemenőnap vörös fényében ballagok az erdei úton a falu felé. A gondolataimra továbbra is az „ÖREG” TÖLGY vigyáz!
|
|
|
- March 08 2011 13:26:00
A Tölgy és a Hölgy románca időtálló érzelem. Add át az utódaidnak is. A Tölgy megvárja őket. |
- March 08 2011 15:40:02
Papon-Teljesen Magadba Varázsolsz! Meggondoltad Te ezt?
Hálásan köszönöm a figyelmed...
Szeretettel ölellek:Glica
Látod, igy változnak a dolgok!!! |
- March 13 2011 09:59:34
Megragadó részben panteisztikus írás. Mert a tölgy a TÖLGY... |
- March 13 2011 11:03:25
NDI-KÖSZÖNÖM!
Szeretettel gondolok Rád:Glica |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. May 11. Saturday,
Ferenc napja van.
Holnap Pongrác napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
