|
 Vendég: 10
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,204
|
|
A túlélők
(2011-03-10)
 M
Egy elhagyott katonai bázis valahol a világban.
Jocó és Gábor a parancsnokuk, az öreg Gyuri – akit csak Gyogyónak hívtak – keresésére indult. Akkor látták utoljára, amikor a hegyre készült, hogy megnézze a műszereket, mit jeleznek. Ennek már elmúlt 24 órája.
A kér férfi gyors tempóban kaptatott fel a hegyre, a zöldellő fák lombjai eltakarták őket mindenki szeme elől. Két óra múlva már a felállított műszerek mellett voltak, de az ezredes nem volt sehol. Körüljárták a hegycsúcsot, hangosan kiabáltak, ám semmi válasz nem érkezett. Jocó megnézte a műszereket, minden rendben volt.
- Te Gábor, valahol itt van az öreg, érzem minden porcikámban, tovább kell keresnünk.
- Rendben, te menj balra, én pedig megyek jobbra!
El is indultak. Jocó egy rendkívül magas és széles törzsű fa mellé ért. Ekkor látta meg, hogy néhány vastag fém darab van beleverve, mintha a felmászást segítené. Felnézett a fa tetejére, de nem látta a végét. Úgy döntött, felmászik.
El is indult, s ahogyan haladt felfelé, sűrű zöld leveles ágak ölelték körbe a testét, ám ő ment rendíthetetlenül, néhány ág le is tört. Talán 10-15 méter után világosabb lett, és a fának volt egy kis lapos része, ahonnan az ágak szétágaztak és ott feküdt a parancsnokuk.
Jocó hozzálépett, és beszélt hozzá. Az öreg kinyitotta a szemét, amelyben riadtság, félelem és düh keveredett, és hangosan, szinte üvöltve beszélt.
- Mit keresel itt? Azonnal el kell innen tűnnöd. Hamarosan megint itt lesznek, és én fel fogom robbantani ezt a helyet.
- Azt nem teheted Főnök, te is tudod, hogy olyan láncreakció indul be, ha itt robbantasz, hogy az egész Föld beleremeg. S kik azok, akik visszajönnek?
- Azok a lények, nem tudom mik, ilyeneket még sosem láttam, magasak és furcsák voltak. Babráltak a műszereinkkel. Akkor is a normális értéket mutatják, amikor pedig nem azt kellene. Ezért nem mentem vissza, hanem figyeltem, hogy mit csinálnak. De most menj innen, mert ezek rossz szándékkal jöttek, és tennem kell valamit.
- Nem teheted ezt, gyere velünk, s készítünk egy tervet és megbeszéljük a felettesekkel.
- Nem lehet, értsd meg, most kell ezt megtenni. Ki van még itt?
- Gábor.
- Gyorsan tűnjetek el, ez parancs.
- Rendben.
Mire lemászott, Gábor is a fához ért, és mondta, hogy nem talált semmit. Jocó gyorsan elmondta neki, mit tapasztalt, és futva indultak le a hegyről. Már a hegy lábánál, egy hegyi útra kanyarodva futottak, amikor valami különös dolog történt. Mintha egy energia hullám söpört volna végig a Földön. Jocó megállt. Azt érezte, hogy derékban kettészakad, s hogy az egyik lába leválik a testétől. Iszonyatos fájdalmat élt át, és remegett minden porcikájában. Gábor megfogta a kezét, és próbálta magával húzni, de Jocó ott állt két dimenzió között. Amikor végül is átesett, azt hitte, hogy már csak egy lába van, de megvolt mind a kettő. Elmesélte társának, hogy mit élt át.
Ekkor azt érezték, hogy az egész Föld remegni kezd, és a hegy felől egy láthatatlan hullámzás indul ki és minden irányban vonaglani kezd a talaj.
A két katona hasra vetette magát. Néhány pillanat múlva elcsendesedett minden, mintha nem történt volna semmi. Visszamentek a bázisra, azonban ott egy teremtett lélek sem volt. Elmentek a legközelebbi településre, az is kihalt volt. Nem volt áram a városban, az autók is üresen, működésképtelenül álltak az utcákon, és se ember, se állat nem volt sehol.
- Mi történhetett? – kérdezte Gábor.
- Gyogyó azt mondta, hogy robbantani fog, mert valami lények jönnek, akik ártani akarnak a Földnek. Azt hiszem, hogy a robbanás idézte elő. Már beszéltünk arról, hogy a hegyben lévő ércek radioaktívak, és hogy nem lehet tudni, mi történik, ha beindul valami, ami mozgásba hozza a hegyet. Az öreg ezt nem igen élte túl. Azért csak vissza kellene menni.
Vissza is mentek. Ami furcsa volt, hogy semmilyen rombolási nyomot nem találtak. A műszerek ott álltak, nem volt semmi jele, hogy robbantottak volna. Jocó felmászott a fára, s az ezredes most is ott volt, de már alig élt. Szemei kitágultak, s nehezen vette a lélegzetet.
- Én megtettem Jocó, robbant, aztán mintha valami elfojtotta volna a robbanást. Ilyent még nem láttam. Jöttek azok az izék és valami készülék volt náluk, megnyomtak egy gombot. Erős nyomást éreztem, majd elájulhattam. Mire magamhoz tértem, már nem voltak itt. Mi történt?
- Minden élőlény eltűnt. Se a bázison, se a városban nincs egy teremtett ember sem, állatot sem láttunk, s nem működnek az elektromos dolgok sem és áram sincs. Le tudsz innen jönni? – s egy kis vizet adott neki a kulacsából.
- Igen, azt hiszem, le tudok menni. Jocó nagyot tévedtem. Ezek a lények nem ártani akartak, hanem segíteni.
- Biztos igazad van, majd lent megbeszéljük, gyere, segítek.
Mikor a fa tövében álltak hárman, úgy érezték, hogy valami rendkívüli dolgot éltek meg. Visszamentek a bázisra és hosszú útra pakoltak össze, mert úgy döntöttek, hogy elindulnak, kell, hogy éljenek valahol emberek.
Gyalogosan sokáig tartott az út, de egy északi településre értek, ahol nagyon fehér bőrű emberek éltek, szőkék és vörösek, és csak maroknyian voltak. Két család. Egy fiatal pár és egy másik két kis gyerekkel. Azt mesélték, hogy nem értik mi történt, s hogy hová tűntek a többiek, de minden faluban vannak túlélők.
Innen nyugat felé mentek, ahol több nap után elértek egy nagy városba. Hatalmas neon táblák sötétlettek minden felé, és üres járművek álltak egy dugóban. Bementek egy áruházba, hogy feltöltsék a készleteiket, amikor az egyik osztályon találkoztak néhány emberrel, akikkel kutya is volt.
Tehát vannak túlélők valószínűleg mindenhol. – futott át Jocó agyán a gondolat.
Hamarosan megtudták, hogy találkoztak több emberrel is, s senki sem érti, hogy hová tűntek a többiek, s hogy mi történhetett.
Innen délnek mentek a katonák, ahol egy kis fogadóba tértek be. Itt már több ember volt, és gyertyák, mécsesek világították meg az arcukat. Olyan volt, mintha a középkorban lett volna, de az embereken XXI. századi ruhák voltak. Finom ebédet is kaptak, s úgy döntöttek, hogy megszállnak ott. Jocó beszélgetésbe keveredett az egyik pincér lánnyal, szinte sistergett körülöttük a levegő. Nem volt meglepő, amikor késő éjjel a panzió egyik szobájában találták magukat, amint egy ágyon hemperegnek, izzó vágytól hajtva. Kéjes nyögések közepette, vadul mozgó kezek simogatták egymást és két mohó ajak tapadt egymásra, amikor kopogtak az ajtón.
- Jocó, gyere, indulnunk kell! – hallotta az ezredes hangját.
A férfi nagyot sóhajtva elengedte a lányt és egy szürke boxer alsóban a székhez lépett és magára rángatta a ruháit.
- Nem hagyhatsz itt így? – mondta szinte sírva a lány.
- Nem tudom, mi történt, de ha az öreg megzavart, pedig tudja, hogy nem vagyok egyedül, erre nyomós oka van. Ne haragudj, mennem kell.
- Találkozunk még?
- Nem tudom.
Még gombolta a ruháit magán, amikor kilépett a szobából, a folyosón azonban a két társa türelmetlenül várta.
- Mit történt?
- Nem tudjuk. A bárban voltunk, és a szemünk látta eltűnt néhány ember. Úgy gondolom, ideje továbbállnunk innen. – mondta Gyogyó.
- Rendben, s merre megyünk?
- Keletre. Itt a csomagod, induljunk azonnal. Sikerült lovakat szereznem, így most gyorsabban tudunk haladni.
Hamarosan lóháton folytatták az útjukat, ami nem volt olyan könnyű, mert egyikük sem ült még lóháton. Erre nem képezték ki őket, azonban a három katona lassan hozzászokott a helyzethez, s a lovak is hozzájuk és békésen haladtak új úti céljuk felé.
Egy kolostor körvonalai bontakoztak ki a távolban, ahogy a három utazó átvágott egy erdőn. Mikor leszálltak a lóról, otthagyva azokat egy templom elé értek, ahová beléptek. Az épületben kevesen voltak, ám rengeteg fehér virág volt mindenfelé, és mennyei illatuk lengte be a termet.
A három katonát átjárta a nyugalom és leültek az egyik padra és szinte látható volt, amint az illat átjárta őket, és felszívódott az orrlyukaikon át.
(Reggel mikor felébredtem, az álmos füzetbe kezdtem írni, de aztán bekapcsoltam a gépet és egyből ott írtam le ezt a történetet. Az este is bekapcsolódtam egy közös meditációba a földért. Nem néztem semmiféle katasztrófa filmet, s nem is akarok egy újabbat kitalálni. Az álom így történt, s most nem is annyira érdemes megfejteni, mert úgy érzem, nem rám vonatkozik, a tudatalattim közvetített ismét valamit, ami talán egy lehetséges jövőkép. Néha volt olyan érzésem, hogy a Jocó katona én vagyok, mikor az a rengés volt, s úgy érezte, hogy egyik lába odavan, akkor átéltem, mintha én lettem volna, fel is riadtam. Ám utána mikor visszaaludtam, folytattam az álmot.
Én nem hiszek a világvége, katasztrófa elméletekben, de abban biztos vagyok, hogy 2012 év végére nagy változások történnek, s az is látható, hogy sajnos az emberiség száma csökken, mind a természeti katasztrófák, mind a háborúk, hatalmi harcok, konfliktusok, mind pedig betegségek által.
A Föld rezgésszintje emelkedik, akár a miénk is, azonban nem mindenki lesz majd képes erre, vagy, mert nem hisz ebben, vagy pedig nem akar tenni semmit sem. Hogy mi is történik majd valójában, azt nem tudom, s nem is akarom tudni, csak segíteni szeretnék az embereknek és a Földnek. Talán ez az álom is azért jött.)
|
|
|
- March 10 2011 13:35:59
Ezért jó téged olvasni. Mindig tudsz újat mutatni. Sajnos elég lassan olvasok, de próbálom a prózákat is pótolni. Micsoda misztikum, időutazás és erotika egyvelege!!! |
- March 10 2011 14:11:19
Szia nagyon jó a novellád, akkor gondolom fáradtam ébredtél
Üdvözlettel:Éva. |
- March 10 2011 14:32:37
Léna!
Nem szoktam fantasztikus dolgokat olvasni, de mivel Te írtad,elilvastam és nagyon érdekesnek találtam. Sok mindent lehet hallani a földönkívüliekről, de hogy feltevések, vagy van -e valóság
alapjuk, azt egyértelműen még nem publikálták!
Nagyon jól leírtad, élveztem olvasni! Jó kis izgi álmod volt!
Gratulálok ircsi |
- March 11 2011 11:15:24
Kedves Bea, Eva, Pircsi koszonom, hogy olvastatok. Ilyen almaim vannak, ez sincs veletlenul... |
- March 19 2011 09:30:04
Kedves Mist, Viktória, köszönöm, hogy itt jártatok. az álom utólag már egyértelmű, mert a japán katasztrófát jelezte előre. Még 2 éjszaka folytatta az álmot, ahol szintén katona voltam, és férfiként. Most már tudom, hogy tudat alatt valamiért Japánt katonai hatalomnak tartom. A vulkánkitörést, az újabb földrengést és az atomerőmű katasztrófát is előre jelezte az álom.
Egy új műfajjal kísérleteztem, hogy érdemes-e leírni az álmaimat, több oldalra is feltettem, sok helyen válaszra sem méltatták, így nem tudom, hogy mennyire van erre igény. Ide sem teszek fel többet.
Szeretettel. Léna |
- March 19 2011 15:24:54
Kedves Lena!
Nagyon érdekes volt ez a történeted is, és örülök, hogy végre ideértem. Két honalap alkotásait olvasom, és hiába vagyok már nyugdíjas, az itthoni munkák mellett sincs sok időm mindent naprakészen elolvasni, amit igen sajnálok. Így néha-néha elmarad egy-egy szép vers vagy novella olvasása.
Te valószínűleg "kiválasztott" vagy az emberek között, hogy ilyen és ehhez hasonló álmaid vannak, amik több mint valószínű, hogy sok mindent előrejeleznek, de a jelenlegi természeti katasztrófák és a nemzetközi politikai helyzet is olyan, hogy semmi jót nem lehet várni a jövőre nézve.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. May 13. Monday,
Szervác, Imola napja van.
Holnap Bonifác napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
