|
 Vendég: 97
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Végre az ég alja ismét egy bíbor tengerre hasonlított leginkább... Lassan elosont a rejtekhely felé.
Gy.
– De gyönyörű! Mint egy piros üveggolyó. És milyen nagy! – gondolta. – De jó lenne játszani vele!
Csak öt éves volt a kislány, de milyen szépérzékkel volt megáldva! Gyönyörködve bámult a lassan alábukó, bíborba öltözött Napra. Tele volt az utca gyerekkel. Kisebbek, nagyobbak egyaránt játszottak. Testvérei is rohangáltak, visongtak, csak ő volt csendben. Gondolatai valahol egy másik világban játszadoztak, csapongtak, mint éjjeli denevérek valami csodálatos, láthatatlan fénnyel teli barlang mélyén.
– Majd holnap. – suttogta. – Holnap az enyém leszel. Aludni is veled fogok.
Lassan bealkonyodott, az utca elcsendesedett. A gyöngyház fényű hold lassan kúszott fel, hogy bearanyozza a gyenge párát az égen, s bújócskát játszott a lágy szellő szárnyán útra kelt felhőkkel. Harmatos csend váltotta fel a zsibongást, mely csak néha tört meg egy-egy kutya acélos hangján.
Odabent, a család kopott, de vaskos asztalán kukoricamálé gőzölgött, néhány sült szalonna szelet illata töltötte meg a konyha levegőjét. Hallgattak. „Magyar ember nem beszél, amikor eszik.“ – szokta mondani az apjuk, hát hallgattak, csak a kanalak kocogtak. Na, és néha az anya kedves hangja hallatszott: – Egyetek. Van elég, hála Istennek! – és keresztet vetett. Pedig nem mindig volt... de a gyerekeknek azért mindig jutott elég. Aztán eltették magukat holnapra.
– Holnap! – jutott eszébe a csöppségnek. – Majd holnap!
Ragyogó fényárban érkezett el a reggel. Megkezdődött a napi robot, mindenki tette a dolgát. A nagyobbak a szülőkkel munkálkodtak, megosztva: a fiúk az apjukkal, a lányok az anyjukkal. A két kicsi pedig felváltva lábatlankodott hol itt, hol ott. Mert ketten voltak kicsik, de ő volt a legkisebb. Egyre leste az eget, pislogott, hunyorgott, könnyeit törölgette. Néha eltűnt, saját kis rejtekét felkeresni. Aztán – amikor látta, hogy az este nem siet – minden erejét a játékba vetette. Az ebéd is váratlanul érte. Úgy belefeledkezett, hogy nem vette észre, hogy éhes. Bezzeg máskor! Hússzor is kérdezte, mikor ehet már.
A délután gyorsabban telt, egy-két testvére abbahagyhatta a munkát, mehettek együtt játszani. A Nap egyre gyorsabban csúszott le, s ő egyre többet pislogott frufruja mögül a rejtekhelye felé. Végre az ég alja ismét egy bíbor tengerre hasonlított leginkább, melyben egy gyönyörű tűzlabda himbálódzik. Lassan elosont a rejtekhely felé.
– Épp az utca legvégén ér földet! Ott biztos elérem! – motyogta csendben, nehogy elvegyék az ötletét. S ahogy a lába bírta, rohant az utcán végig, egy nagy bottal a kezében. |
|
|
- március 24 2011 21:36:02
Kedves Stapi!
Nagyon aranyos ez a kis életkép. Csak egy gyermek lehet ilyen ártatlanul naiv, és én meg tudom érteni, mert én is voltam kisgyermek. Ami tőlünk távol esik, legyen bármilyen nagy méretű, nekünk az sokszor igen közelinek, elérhetőnek tűnik. Ilyen a Nap is, amikor nyugovóra tér. Csak el kell indulni feléje, és hamarosan odaérünk hozzá.
A történetbeli kisgyermeket remélhetőleg még időben megállította valaki.
Amikor én még egészen kicsi lány voltam, elindultam világgá, és persze amikor már eléggé eltávolodtam a szüleimtől, akkor utánam jöttek. (Ezt csak elmesélésből tudom).
Tetszett!!!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- március 25 2011 12:33:19
Kedves Zsuzsanna, köszönöm szépen a látogatást! Úgy van, ahogy írtad, ez a kis történet is megtörtént a múlt század elején. Az egyik nagynéném volt, aki egy bottal akarta lepiszkálni a Napot. Persze egy kicsit mást is igyekeztem megmutatni közben...
Szeretettel: stapi
|
- március 25 2011 18:45:07
Kedves Stapi!
Nagyon aranyos történetet meséltél el nekünk, szinte átélve olvastam soraid. Kergettem Én is a Napot!
Marcsi
|
- március 26 2011 23:06:56
Kedves Marcsi! Köszönöm, hogy rám találtál és olvastál! Örülök, hogy azonosulni tudtál vele. Szeretettel: István
|
- március 28 2011 22:55:22
Kedves Stapi!
Már olvastam a történetedet korábban, már csak azért is, mert imádom a naplementét. Valamikor még a szivárvány alatt is szeretettem volna átszaladni. 
Nagyon szépek a képeid, a szóhasználatod, élmény olvasni, ahogyan írsz. A gyöngyházfényű holdhoz külön gratulálok.
Szeretettel: pipacs |
- március 29 2011 21:24:48
Kedves Stapi!
Egy kicsit visszavitt érzésben írásod abba a gondtalan, álmodozó gyerekkorba, amikor még gondolhattuk azt is, hogy megfogjuk a napot. Nagyon szép képekkel írsz, nagyon tetszett.
Szeretettel: Tara |
- április 01 2011 20:24:07
Köszönöm nektek, hogy olvastatok! Nagyon örülök, hogy ilyen jó véleménnyel vagytok róla. Most készülök még egyet feltenni. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
