|
 Vendég: 34
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
 V
Tara Scott
Régi történet
A bolond
A kis völgyben épült falu egyetlen boltja előtt három asszony beszélgetett. Két, ötvenes éveiben járó és egy fiatalabb, aki távoli vidékről nemrég került új asszonyként a falu közösségébe. Az egyik idősebb miközben a kerékpárja csomagtartójába pakolta a vásárolt holmikat visszapillantott az útra. Majd a két nőre nézve lehalkította hangját, s közelebb hajolt.
- Jön a bolond! – s fejét kissé oldalra biccentve szemével is jelezte, hogy nézzenek hátra.
Majd megfordította kerékpárját.
- Menek, mert az uram hamarabb hazaér, mint én oszt ebéd meg sehó. Hónap talákozunk.
Intett, még mormogott valami köszönés félét, mire a másik kettő válaszolt és elkarikázott. Még hallgatták egy ideig, ahogy nyögve tekeri a kerékpárt miközben a bolondnak titulált idősebb asszony elhaladt mellettük halkan motyogva magában, rájuk sem nézve. Kezében egy kopottas szatyorban vitt valamit, a ruhája is viseletes volt ezért eléggé feltűnt másik kezében a rongyból varrt baba, ami vadonatújnak látszott. A fiatalabb asszony bizonytalanul ráköszönt, de az meg sem hallotta csak kissé meggyorsította lépteit.
- Hagyd kislyányom! Nem lehet vele beszéni. Én is próbátam má. Sajnálom szegént.
- De hát mi történt vele? Vagy mindig ilyen volt?
A másik felakasztotta a teli szatyrot a kerékpárja kormányára, miközben a „bolond” után nézett, aki már a hegyre vezető kaptatón haladt. Majd lehajolva a nyeregre könyökölt, s a fiatal szemébe nézett.
- Szomorú története van annak az asszonnak kislyányom. Valamikó ott étek a hegyen a férjévee meg a csodaszép kislyányukkaa. A férje a falubeliekkee fát vágni, meg napszámba járt. Egy nap hirtelen szörnyű vihar gyött a hegy mögűű. Az asszon kiment a ház mögé, hogy beszeggye a száradó ruhákat. A kislyányuk akkor vót úgy három éves. A ház körű játszott, s tán megijjedt a vihartó, vagy nem taláta az anyját ki tudje méé elindút az úton lefelé. Hogy miéé, de leűt egy fa alá. Oszt abba a fába, meg belecsapott a villám. Ott taláták meg a kis testét. Az asszon a fődre vetette magát úgy őrjöngött. Állítólag aztán nem csináát semmit. Nem főzött, nem mosott, csak el vót magában.
Nagyot sóhajtott, majd folytatta.
- A férje nem tudta tútenni magát a történteken, az asszont hibáztatta s eement. Hogy, hogy történt senki nem tuggya, de az asszon kórházba kerűt. Azt suttogták akkoriban, hogy tán végezni akart magávaa. Évekig valami intézetben tartották. Mikó meg kigyöhetett a házuk meg má tönkrement, berogyott a fala. Így tán rokonokhóó kerűt. Hogy ténleg rokonoknáá lakik-e, vagy hóó nem tudni, mee a falu szélén buszra száll. De sokszó gyön, felmegy oda ahó a kisjány…
A fiatalasszony látta, ahogy a másik szeme könnybefordult, s az ő torkában is gombóc kezdett nőni.
- Szóvaa valaki látta mán, hogy leül ott, és valamiket kipakó miközben beszééget mintha valaki űne mellette. De a hómik mindig eetűnnek. Hogy ki viszi ee? Ki tuggya? Na menek én is, mee még szó éri a ház elejét, hogy sokáig oda vótam. Na, Isten álgyon kisjányom!
- Csókolom Kati néni. És köszönöm, hogy elmesélte.
Az asszony a kezével hátra intett, miközben imbolyogva próbálta kerékpárját egyenesbe kormányozni.
A fiatalasszony felnézett a hegyre. Már nem látta a falu által csak bolondnak titulált asszonyt.
Nagyot sóhajtva felült kerékpárjára, s elindult hazafelé.
|
|
|
- április 01 2011 17:12:32
Kedves Tara!
Nagyon tetszett a novellád - az egyedi stílus, ahogy a falusi emberek
beszélnek -no meg ahogy érzékelteted a "bolond" asszony veszteségét.Nagyon megható történet, ugyanis biztos, hogy bele lehet őrülni, ha az ember elveszíti a gyermekét.
Szeretettel olvastalak: Évi. |
- április 01 2011 17:46:30
Nagyon tetszett, régies nyelvezetű novellád! 
Gratulálok!
Szeretettel: Vali. |
- április 01 2011 18:12:28
Tara!
Szépen megírtad ezt a szomorú történetet!
Sajnos van ilyen, hogy beleőrül aki gyenge idegzetű az ilyen tragédiába!
Gratulálok: Pircsi |
- április 01 2011 19:06:08
ez nagyon ott van... mind a stílus, mind a nyelvezet, mind a történet... én is láttam ilyent... sajnos.
Palóc faluban éltem 48 évig...
Szeretettel. Léna |
- április 01 2011 19:44:23
Kedves Évike!
Úgy látom, egyként gondolkodunk. Mindig arra kértem az Istent, hogy bármit elvehet tőlem, túl élek mindent csak a gyerekeimet tartsa meg nekem! Azt nem tudom, hogy lehet túlélni. Köszönöm szépen, hogy időt szántál rám.
Szeretettel ölellek: Tara |
- április 01 2011 19:50:55
Valikám hidd el, nagyon féltem feltenni. Nem tudtam, hogy fogadjátok, féltem, nehogy valaki megharagudjon éppen a nyelvezete miatt. De én úgy gondolom, hogy ez is a mi sajátunk, az értékünk. Én sajnálnám, ha eltűnne. Köszönöm szépen, hogy nálam jártál.
Szeretettel: Tara |
- április 01 2011 19:52:46
Pircsikém köszönöm szépen, hogy időt szántál rám. Hiányoztatok, jó újra Közöttetek lenni.
Szeretettel ölellek: Tara |
- április 01 2011 19:55:39
Kedves Léna!
Köszönöm szépen. A legrégibb, legjobb barátnőm Salgótarjánból származik, és Ő már nem, de az Édesanyja még a palóc nyelvet beszélte. Imádtam hallgatni! Ha valami szép...
Szeretettel: Tara |
- április 02 2011 06:55:50
Tudod, mi jutott az eszembe? Valamikor egy "bolondja" volt a falunak, azt vigyázta a közösség! Mára rengeteg "bolond" kószál körülöttünk...úgy magányosan!!
Fájó történetet dolgoztál föl, csodálatosan.
Szeretettel:Glica |
- április 02 2011 09:50:25
Megható, szívhezszóló írás, abból a fajtából, amelynek elolvasása után az ember egy könnycseppet szokott eldörzsölni a szeme sarkában! |
- április 02 2011 12:07:12
Kedves Tara!
Megrendítő történet és sajnos , azt hiszem, igaz. Szinte minden faluban volt bolond, még kislány koromban én is ismertem néhányat, bár azok férfiak voltak, némelyik veszélyes tudott lenni, ha csúfolták, mert sokan azt tették - pedig szegény nem tehetett róla - ilyennek született...
Az emberek gonoszsága nyilvánul meg ebben..
Írásodban remekül érzékeltetted a falusi emberek beszédének utánzásával annak a világnak a hangulatát..
szeretettel olvastam
Sarolta - mamuszka |
- április 02 2011 15:54:08
Kedves Tara!
Nekem is nagyon tetszett, ahogy a történetet megírtad, a régies, parasztos tájszólással. Nekem nem furcsa, mert az én nagyanyáim is hasonlóan beszéltek.
A legnagyobb veszteség egy anyának, ha a gyermekét kell eltemetnie. Nem csodálom, hogy ebbe némelyek belebetegszenek, vagy megbolondulnak.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- április 04 2011 15:45:59
Drága Tara,
olvastam az írásodat, és összeszorult a szívem, mert ez akár igaz történet is lehetne, olyan hű képet adtál.
Szeretettel gratulálok és puszillak: Mila |
- április 04 2011 20:30:35
Glicám köszönöm szépen, hogy nálam jártál. Mi emberek olyan könnyen ítélkezünk mások felett, anélkül hogy időt szánnánk rá, hogy miért viselkedik valaki furcsán. Akkor ahelyett, hogy bolondnak titulálnánk megtanulhatnánk tisztelni a fájdalmán keresztül. A fiatalasszony távoli vidékről jött a faluba, más korosztályba tartozik, másképp,-mégis egy nyelvet beszél Kati nénivel. És amíg ez így van, nagy baj nem is lehet. Jó a Kati néniket meghallgatni, sok mindent megőrizhetünk általuk.
Szeretettel ölellek: Tara |
- április 04 2011 20:33:36
Kedves Andy Jazz!
Milyen jó, ha egy megkönnyeztető írás után olvashatunk egy gyöngyszemet Tőled. Visszaáll az egyensúly. Hiszen a világ hál' Istennek nem csak szomorúságból áll. 
Szeretettel ölellek: Tara |
- április 04 2011 20:46:19
Kedves Sarolta!
Érdekes amit írtál. Valamikor szegény férfiak közül sokan tértek vissza a háborúból úgy, hogy légnyomást kaptak, egyéb akár mentális sérülésekkel... A gyerekek csúfolták, vagy féltek tőlük, a felnőttek összesúgtak a hátuk mögött. Ami a nagyobb baj, hogy évtizedek teltek el, és iskolákban, közösségekben előadást kell tartani a fogyatékosokról, hogy elfogadják őket az egészségesek.
Ez szomorú. Hogy erre szükség van. Köszönöm szépen, hogy nálam jártál.
Szeretettel ölellek: Tara |
- április 04 2011 21:03:11
Kedves Zsuzsanna!
Egyszer majd eltűnik végleg a nyelvezetünkből ez a beszédstílus, a tájszólás, és fel sem fogjuk mekkora értéket veszítünk el. A mögötte meghúzódó bölcsességről nem is beszélve. Mindenféle emberi veszteség aminek ez a végkifejlete sajnálatra, segítésre méltó. Az egymáshoz való hozzáállással van a baj. De a gyermek elvesztése, a lélek egy darabkájának az elvesztése.
Üdv: Tara |
- április 04 2011 21:05:44
Milácskám, ha nem is épp ez számtalan hasonló történetet találnánk ország szerte. Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel ölellek: Tara |
- április 05 2011 10:53:36
Jajj, hát ez iszonyú...
Nekem is van két kicsi gyerekem, és annyira féltem őket... Nem lehet ennél szörnyűbb, mint elveszíteni egy gyermeket...
Nagyon szívszorító írás, Kedves Tara! |
- április 05 2011 21:02:40
Kedves Chatrine!
Köszönöm szépen, hogy időt szántál írásomra. Bizony azt nem tudom, hogy lehet túlélni. Örülök, hogy itt Vagy!
Szeretettel: Tara |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. december 03. kedd,
Ferenc napja van.
Holnap Barbara, Borbála napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
