|
 Vendég: 108
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Aki fél, attól mindet elvesznek!
 V
Gyöngybetűket fűzögetek
Az Író feladata, hogy a beteg ember lelkét meggyógyítsa, a hitét vesztett ember hitét visszaadja. Tiszta alázattal az irodalmat szolgálja, a gyöngyszemeket betűkké formálja, a szétgurult gyöngyöket összeszedje, kedve szerint fűzögesse, így születnek meg a művek. Prózák, versek, novellák, regények és drámák, aforizmák, mulattató paródiák. Az író is csak ember ő sem tévedhetetlen. Becsapni őt is szokták, szerelmei rútul elhagyták- gyorsan lehullt a vörös rózsa sziromlevele-
A hamis fénnyel csillogó kristálygömböt néki is a kezébe adták, amit darabokra törtek élete alkonyán. Fájni néki is tud az élet, talán jobban, mint bárkinek. Furcsa valamiből gyúrták az író lelkét - hiszen puha képlékeny, vagy hirtelen a gyémántnál is keményebb. Őrülten vad, tébolyodottan dühöngő embertársiért megküzdő. Megroggyan, megroppan, de ismét talpra áll ha jő a reggel, s a Napnak sugaraival együtt fölkel. Tud ő láthatatlan is lenni, meleg szellőként magányos embert simogatni, tölgyfalevél hangján megszólalni. Majd sötét, komor fenyves erdőként fölzúg időnként, lomhán mozdul bent a bagoly és huhogó hangot adva egy másik fenyőágra rászáll.- halálmadár-
De ugyanez az erdő egészen más tud lenni, ha a Fény átöleli az erdeifenyők lecsupaszodott derekát, és a tűleveleken fölkúszva a fenyőfa csúcsáig, ott fenn a magasban, a búzavirágkék égen megpihen, selymes zölden tündököl.
Lassan kígyózik a sűrű gomolygó köd, amely reá telepszik az író személyiségére, már önmaga előtt is titok a léte, fokozatosan növekszik misztikus félelme. Vakon lép be a színtelenségbe, egy, kettő, négy, az utadon egyedül mégy, magányos a lét. Félelem, szorongás, bizonytalanság érzed amint a belsőd megremeg. A fehérségen áthatolva, arcod kipirulva, füledben zúgó robajjal, beteges tüdődbe levegőt nyomatva, lépteidet megállítod és magad mögé visszanézel.- magadat hősnek érzed, legyőzted félelmed- de ni csak, az erdő fáit rajta rozsdabarna levelekkel kristálytisztán látod. A csudába is! Hová lett a köd? Az előbb még itt volt! Egy perce sincs, hogy átjöttünk rajta remegő gyomorral. Látod te buta, oktondi ember, a semmitől is félsz, mert az idők során beléd nevelték.
Aki fél annak csak holt akarata létezik, mindenét ellehet venni, hiszen magától is odaadja hitét-lelkét. Hát ne félj, és ne add azt, ami a tiéd!
A fekete esernyőm alatt lépkedek, minden csurom víz rajtam, rendületlenül jön az utánpótlás felülről, talán a héten abba se hagyja. Nem baj had essen, csak a szél ne jöjjön, maradjon otthon a sufnijába mert azt nagyon nem szeretem. A hegyi réten eltűnődöm, hol augusztusban enciánok nyíltak, kelyhükön illat mirigyek, mint igazgyöngyök csillogtak, bogarat, lepkét csalogattak. Most itt nincs virág, de ha lenne akkor se látnám meg az esőfüggönytől. A tölgyfa oltalma alá beállok, majd kiállok és úgy döntök, hogy odébb állok. Egy szomszédos rétre mint a muflon átvonulok. Tartom az ernyőt, valami furcsát hallok- hogy nem hallok- az eső a fejem fölött nem dobol. Az elhagyott rétre visszanézek, ott zuhog az eső a tűlevelekre. A harmadik tisztást, ahová most érek Jáger-rétnek hívják, itt leteszem a kabátom, napfény fürdőben fotózom a tengernyi lila virágot. Az őszi kikerics lepel szoknyácskáin vízcseppek gyöngyöződnek és a Napnak sugarai ezerfelé széjjeltörnek. Nem sietek, elidőzök a virágpompában gyönyörködök. A virágoknak ez az utolsó nagy felvonulásuk, majd nyugovóra tér a természet és csendes álmodásban várják a tavaszt, amelyet elődalolnak a madarak a csupasz fák tetejére kiülve.
Fejtsd le szemedről a fátyolt, hagyd hogy a te lelkedben is encián nyíljon és halld a madárhang dallamát, járd a hegyek oldalát, s fájdalmadra ott minden gyógyírt megtalálsz.
Aki fél annak csak holt akarata létezik, mindenét ellehet venni, hiszen magától is odaadja hitét-lelkét. Hát ne félj, és ne add azt, ami a tiéd!
Hókristály hullik alá az égből egyenként pelyhenként, pihe könnyedén, reggelre pedig fehérre vált a táj. A tűlevelűek ágai egyre mélyebbre hajolnak a hó súlya alatt, a bükkfák ezüst fényesek, a tölgyfalevelek bronzvörös foltokat alkotnak, a borostyánok zöld levelei a nyarat idézve az acélszürke égbe fölszaladnak. Ha eltűnnek a nyári utak és mindent a fehér lepel takar azt is jól látom, hogy milyen sokan jönnek mennek előttem. Csíkosan bordázott lenyomatok mintázzák az utamat, majd egy darabig együtt haladunk s az ismeretlen jobbra levált a patak irányába a völgy mélyére. Azt is szoktam látni, hogy különböző rajzoltatok találkoznak, majd együtt haladnak a fák közt át a kis rétre. A hegyoldalról állatnyomok is keresztezik utam, de ott messze vérfoltot látok. Hófehér és tűzpiros- lángol a hó- tűzbe rogy a vad és opálos szemekkel néz a távozó lelke után. Élet és Halál, már jönnek is a gondolatok; Ki milyen alapon olthatja ki a másik életét büntetlenül?
Az Író esze szünet nélkül pörög, formálja a gondolatait, építkezik, alkot és gyötrődik mert belefoglalja az embert. A csupa nagybetűs EMBER-t, aki gyalázatos, szégyenletes dolgokat tud cselekedni. Robbantások, merényletek, gyilkosságok. Leszúrtak egy 27 éves fiatalembert, és a kasszából elvittek 100 000 forintot. Mondja az esti híradó.
Az anyám már megint el akar tőlem venni valamit, amit a nagyon gazdag fiának akar átadni, mert én nem számítok, mert én sohasem számítottam neki…
Magukra hagyott kicsi emberkék akikről a szüleik nem gondoskodnak, vagy nincs miből gondoskodni. A gazdagok pedig milliós nagyságrendben vehetik fel a vissza nem térítendő pénzeket. Mi végre fordul a világ? Az Író pedig járja az erdőt, erőt merít a Természetből, és tanul élni, tanul túlélni.
Aki fél annak csak holt akarata létezik, mindenét ellehet venni, hiszen magától is odaadja hitét-lelkét. Hát ne félj, és ne add azt, ami a tiéd!
Sok-sok esztendő eltelt mire megértettem, hogy minden perc mulandó vissza nem hozható. A négy évszakot végig járva hóban, fagyban, sárban, napsugárban jártam s rengeteg értékes dolgot találtam. Tudásommal, ismeretemmel együtt növekedett a Bánat! Sötét fejembe gyertyát gyújtottam s elég volt az a csöppnyi fény, hogy az életemből sok mindent meglássak én. Az Életet Élet ellen nevelni vétek! Kora tavasszal az erdőt járni, citromlepkével találkozni, gyönyörködni abban, hogy a fák oldalán megpihennek a pávaszemes lepkék. A hegy tetején a zuzmóval díszített szürke köveken, randevúznak az Atalanta lepkék, a szárnyaikba a Napból erőt merítenek, élteti őket az ébredező reggel. Titkon, jeltelen az erdőt járni, legbensőbb titkát meglátni nem mindenki számára adatik meg: -a hegyi úton álldogálni, a tölgyfák oltalmában szarvastehenet csodálni.- Lent a völgyben, ott az etetőnél muflonok csipegetnek, turkálnak, okos fejükkel felém figyelnek. Forrásvizénél vaddisznókonda oltja szomját, meztelen csigák után kutakodva, észre sem vették miként óvatosan közéjük sétáltam. Egyre inkább szűkül az életterük, szünet nélkül vágják a magyar Erdőt. Az utak mentén hosszan kígyóznak a kitermelt rönkök, fűrészpor illatát hozza felém a szél, s hallom amint visítanak a fák. Újabb területeken pöttyözik be az erdők derekát, ami jövőjüket illeti, rájuk nézve jót nem jelent! A hegyi réteken a tavaszi fényben réti iszalagok nyílnak, csipkebokor tövében pázsitos nőszirmok félősen megbújnak. Fönt a hegyoldalban a sziklákon fekete kökörcsinek bókolnak, majdnem a tetőn fönt sárga nőszirmok kis csoportja. A Sástó dombot szomorú esős időben körbejárva büszke állású sarkvirágot és gérbicset találok, szépségüket megcsodálom. Most nyugton van a fény, az erdőt nem pásztázza így a szórt fényben rögtön meglátni ezeket a virágszálakat. Legközelebb mikor arra jártam a játékos fény miatt ezekből semmit se láttam, ám biztos voltam benne, hogy ők is itt vannak mellettem.
De ne gondold, hogy mindez csak úgy az ölembe hullott. Nem! Nem! Gyermekkorom szép világából az örökösök kitettek: azt is mondták menj innen és a csodába elküldtek. Nem vitatkoztam, egy szót nem szóltam, hulló könnyeimmel az erdők mélyére bújtam. Addig-addig mendegéltem még könnyeim fölszáradtak és látni kezdtem a CSODÁKAT. Ott a nagy házban összesúgtak, jót röhögtek: már megint látták az eszelőst, zuhogott rá az eső kezében tartotta a fekete esernyőt.
Évek sokasága ment el, és befogadott az erdő meleg szeretettel. A jóságos Természet kézről kézre adott, a fejembe szép és okos gondolatot adott. Lépteimet odavezette hol féltett kincseit rejtegette, megőrizte.
Meg zendült az égnek hangja, a völgyeket bejárja morajlása. Dübörögve zsörtölődik, majd fülemhez odaérve mondd valami kedveset és fölszalad a dombtetőre. Bükkfák alatt álldogálok körülöttem sűrűn lecsapnak a cikázó villámok. Az erdőbe álomszép dolgokat rajzol a fény. A Természet és én kettesben vagyunk, eszembe sem jut félni.- Tudom milyen hatalmas az energia ami körülöttem tombol, már láttam miként tarol le erdősávokat és nyitott magának erdei utakat.- de most egészen más a helyzet, nekem parádéznak itt az égiek, látom miként vigad a Természet. Csipetnyit mozdul a szellő és a levélbölcsőből aláperegnek a vízcseppek, időről időre így kortyolgat a bükkfa erdő. Félelemre nincs okom, mert ott fönt Valaki féltőn vigyáz reám. Lelkemben hálát érzek, hogy a Föld nevű bolygóra megszülettem, s részese lehetek ennek a sok gyönyörűségnek. (Térj magadhoz ember!)
Aki fél annak csak holt akarata létezik, mindenét ellehet venni, hiszen magától is odaadja hitét-lelkét. Hát ne félj, és ne add azt, ami a tiéd!
Glica
|
|
|
- április 06 2011 15:50:17
Glica - ez csodálatos [i]Arc Poetica.[/i]! Nagyon jó. Elemezni nem akarom, nem irodalomelmélet órán vagyunk. De méltó Hozzád!!!
   |
- április 06 2011 21:41:20
Glica kedves! Remek írás! Nagy-nagy gratuláció!
Szeretettel: Piroska |
- április 07 2011 06:29:44
NDI,-Piroska54-Én hiszem azt, hogy nem vagyok egyedi eset, ebben a szép Hazánkban! Az utam során, találkozom olyan emberekkel, akik beszélnek az Életükről, fájdalmukról. Szétzilált családok, bár merre nézünk.Marakodó rokonság. Testvér háborúk! Ezeket a problémákat igyekszem a tollam hegyére tenni...
Köszönöm, hogy itt jártatok.
Szeretettel:Glica |
- április 07 2011 10:24:10
Tanúságtételed, félelem nélküli életre hívó biztatásod, természetszereteted és ismeretd nagyon vonzó, és kifejező is. Erről gondoskodik a refrénként működő mondat.
Ettől persze még a világ pocsék (lehet)!
Egy asszociációmmal kapcsolatban, nézd meg a privát üzeneteidet!
Szeretettel:
Papon |
- április 07 2011 18:03:28
A "Figyelő" résen van! Le akarja leplezni a "nagy történetet" megérkezését! Megdöbbenve, de örömmel állapítja meg, hogy látja a "nagy történet" születését, mert ez olyan, mint egy pohár üdítő friss víz, vagy egy nyaklánc! Nem gondol arra az ember, hogy az a pohár viz, amivel a szomját oltja, ezer és ezer vízcsepből áll össze, és a divatos nyaklánc egészében gyönyörködik , elfelejtve, hogy azt hány apró gyöngyszem alkotja. E gondolatsor befejezéseként, most már látom, a "nagy történet" is ilyen! Egy csomó "Festő keze" szerű vízcseppekből és "Hitvallás" gyöngyszemekből összefonódva folyamatosan, naprakészen már régen előttünk áll a "nagy történet"! Szerintem! Szeretettel Andy |
- április 07 2011 20:08:19
Kedves Glica!
Kellemes erdei sétát tettem Veled az évszakokban, miközben gyöngyeidet fűzögetted, s megszületett megint egy nagyon szép műved, amit megint csak kitüntetett figyelemmel olvastam.
Tőled bárki bármit elvehetett (elvehet), de ezek a szép erdei élmények örökké a tiéid lesznek. Miközben a természetet kedvező olvasókat is gyönyörködteted!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- április 07 2011 21:11:08
A föld, a ház csak anyag. Amit cserébe kaptál, az az igazi kincs, érték Glicám. Sokkal gazdagabb Vagy mint akik kinevettek, mert Te még adni is tudsz belőle. Ők nem vihetik magukkal a birtokot, a házat, Te továbbviszed majd, hogy legyen mire tovább építened.
Nem beszélve a szeretetről, amit tőlünk, az olvasóidtól kapsz.
Szeretettel ölellek: Tara |
- április 08 2011 06:34:41
Papon- a Félelmet, már a kis baba is ismeri!! Az első félelemre "épitkezik" a többi. Jön az óvoda, iskola, az utca embere...a félelem, pedig növekszik egészen addig, mig személyiségi zavarnak kezdik mondani!
Egy ily módon fejlődött, fiatal felnőtt, már képtelen a problémák kezelésére...
Erről a félelemről rendeztem össze a gondolataim.
Nincs szándékomban a világot megváltani....a Napkelte ma is gyönyörű volt. Ez a nap is egy új lehetőség....
Köszönöm, hogy a "gyöngyöt" Te is fűzögetted.
Szeretettel:Glica |
- április 08 2011 06:42:39
Andy- Hálásan köszönöm, hogy Te is hoztál párszem szines gyöngyöt, és fölfűzted a lelkem szalagjára. Nézd csak meg egy kis gyermek örömét, miként Örül a műagyag gyöngysornak...később majd megtudja, hogy léteznek igaz gyöngyök, ám ő azt soha nem hordhatja!!!
Attól még szép lehet a világ számára!
Szavaidból rengeteg Erőt kaptam a holnapokhoz...mert én holnap is szeretnék Köztetek lenni!
Baráti szeretettel ölellek:Glica |
- április 08 2011 06:50:12
Zsuzsanna- Kicsit késve érkeztem, de sok felé jártam...
Te is értékes gyöngyöket hoztál magaddal, hogy nékem ajándékozd. Teljesen igazad van! Akkor...én is ezekre az erőt adó gondolatokra jutottam...Nem vehetik el tőlem....ezt a képességet amit a Teremtő adott. Az idő engem igazolt....Boldog vagyok a fekete esernyő alatt!!
Köszönöm, hogy rendszeresen Olvasod a munkáim.
Szeretettel:Glica |
- április 08 2011 06:52:27
Tara- Most csordultak ki a Könnyeim....
Isten Áldása szép szavaidban.
Szeretettel Ölellek:Glica |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
