|
 Vendég: 100
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Szörnyűségekről vidáman. szánj rá néhány percet
 MM
Amikor nem csak a nevetéstől fogja az ember a hasát
A történet az „átkos” korszak haláltusájának a kezdetén, a nyolcvanas évek közepén kezdődött. Andor azok közé a szerencsés emberek közé tartozott, akik 5 éves, türelmes várakozás után egy Trabant 601 személygépkocsi boldog tulajdonosává válhatott. Akinek volt már ilyen jószága, az tudja: a család egy új taggal bővült. Az ember azonnal elhalmozta a „kedvest” minden féle haszontalan pótalkat-résszel, és ha tehette volna, még az ágyba is maga mellé fektette volna, de ismerve a panellakások méreteit, ez akkoriban megvalósíthatatlan volt. Ma már más a helyzet… Ez oknál fogva, csak az egyik fontos szervét, az akkumulátort lehetett fölcipelni az emeletre, hogy a családi fészek melegében jó erőben átvészelje a kinti mínusz 10°-os hideget és a kocsiba visszaszerelve életre keltse a motort, ami aztán az indítást követő túráztatással és bűzzel felébresztette a környék lakóinak többségét is.
Ez az akkumulátor savval volt föltöltve, ami ha a ruhára kerül visszafordíthatatlan anyaghiányosságot okozott volna rajta. Ezt elkerülendő, Andor télikabát helyett egy vékony munkaköpenyben indult le érte. Technikai okok miatt, a súlyemelőknél alkalmazott térdrogyasztásos technikával történő emelést nem tudta kivitelezni. Míg ott 3 piros lámpa jelzi a gyakorlat érvénytelenségét, hősünknél ezt két kiguvadt szem és a derekába nyilalló késszúrás szerű érzés helyettesítette. Ráadásul jól meg is fázott a dereka. Így nem is lehetett rajta csodálkozni, hogy másnap reggel olyan pózban ébredt, hogyha kisebb lett volna, kiváló 90°-os vonalzó válhatott volna belőle. Így történhetett meg, hogy egy–kettőre egy orvosi várószobában találta magát.
A jó erőben levő doki, az asszisztensnő segítségével megpróbálta rásimítani Andort a vizsgáló asztalra. Szégyen ide, szégyen oda, 95°-nál már úgy kiabált, hogy attól féltek, hogy a kint várakozó betegek egy része bepánikol és hazamegy. Ezért fölhagytak az egyengetéssel. Rövid tanácskozás után, bibliai döntést hoztak. Miként anno Krisztus Urunkat a főpapok átküldték Pilátushoz, hasonló módon Andor is átkerült az orvosi gyógyeszközökkel a betegeken kísérletezők birodalmába.
A gyógyító szerkentyű egy vasúti indítótárcsához volt hasonló, a különbség csak annyi volt, hogy a fehér részt egy 2cm-re összenyomott üvegpogácsa helyettesítette, pirosat pedig pogácsa közepébe becsalt, piros színű nyáklap, a rá fölforrasztott elektródákkal, tranzisztorokkal stb. Ezt nyomták rá a derekára, hogy kikergessék a gonoszt belőle. A harmadik kezelés után már annyira ki tudott egyenesedni, mint a Verdi opera hőse: Rigoletto.
Ekkor vette észre, hogy szép élénk-pirosat pisilt. Kicsit elcsodálkozott, mi ez az ünnepélyes felhajtás? Karácsony már elmúlt, Húsvét még messze van, különben is annak a színe a lila. Miután szégyenlősen bevallotta, milyen különleges jelet kapott az Úrtól, kezelője levette a tárcsát a derekáról, és föltartva neki, mint egy állomásfőnök a vonatnak, útnak indította élete új állomására, az Urológiára.
Az Urológián kedvesen fogadták. Megkérdezték, volt-e már kisvécézni, és tudna-e nekik ebbe a kis utasellátó pohárba egy kis aranysárga színű nedűt kölcsönözni, abból a csodálatos forrásból, mely pillanatnyilag a szervezetében szunnyad?
– Még mélyen alszik, nem szunnyad, mondta vendéglátóinak. Ekkor az eddigi kedves hangulat egy pillanat alatt megfagyott, olyannyira, hogy félelmében kérés nélkül fölébresztette az illetőt. Teljesült a kérésük! Valami kis papirkát tunkoltak a pohárba, mire az szégyenében elpirult. Látszólag elégedettek voltak vele, mert kedvet kaptak egy kis börtönszexre. Egy vizsgálóasztalra lökték, és egy vazelines gumikesztyűvel, hátulról megerőszakolták. Újra megenyhült a hangulat, megveregették a vállát, és azt mondták: valami prosztata rendben van.(Akkoriban még nem tudta, mi is az tulajdonképpen. Bezzeg ma, 25 év multán! De hagyjuk ezt!)
Ezután kapott egy menlevelet, amivel bebocsájtást nyerhetett a röntgen-osztályra. Itt minden esemény nélkül lezajlott a procedúra, csakhamar visszatérhetett az ott kapott lelettel a hóna alatt a kiindulási állomására. A doktor úr elvette tőle a magával hozott traffipaxot, és föltette egy hangulatvilágítást is magában foglaló faliszekrénykére. Érdeklődéssel figyelte a fekete celluloidot, majd mosolygós tekintete hirtelen elkomorodott. Ajjaj, baj van villámlott Andoron keresztül egy baljós érzés! És nem csalódott!
– Magának egy veseköve van a vesemedencéjében – mondta. Meg kell operálni! Mellbe vágta Andort a dolog.
– De hiszen egyáltalában nem okoz fájdalmat – mondta egy kis reménykedéssel a hangjában.
– Tényleg szükséges a műtét?
– Nézze! Maga még eléggé fiatal ahhoz, hogy egy vesével éljen – volt a válasz. Ez az utolsó pár szó olyan lelkesítően hatott rá, hogy azonnal ott akart maradni. Ha nem is azonnal, de három hét múlva már a patyolat tiszta kórházi ágyon szundikálva próbálta Andor bepótolni a munkás évei alatt felgyülemlett kialvatlanságát.
Ez csak részben sikerült, mert mindjárt az elején olyan izgalmas feladatokat kapott, mint amilyeneket a mesékben a legkisebb királyfi. Az egyik ilyen próba volt, hogy egyszerre be kellett lögybölnie vagy három kancsó teát, abból a célból, hogy megmérjék, milyen hamar ürül ki a szervezetéből a folyadék. Miután szintidőre eltűnt benne a nedű, magára húzta a takarót és jóízű álomba merült. Két óra eltelte után ébredt fel jókedvűen, mosolygós arccal, kipihent vesével. Mint később megtudta, a kedves nővér többször is aggódva figyelte, nem a matracokba tüntette el – mint egy neveletlen csecsemő, – az időnként esedékes folyadékrészleteket. Na de ezután egy csapásra végzett az akkorra már igen csak sürgős teendőivel.
A második próba az volt, hogy hitvány vénáján keresztül színes, nyomjelzős folyadékot juttattak el a csatornázási rendszerébe, és röntgen készülék alá fektetve, egy monitoron keresztül követték a folyadék útját. Ezt a próbát is kiállta!
Ezután következett a legnehezebb próba, a vesetükrözés. Gyengébb idegzetű olvasók most ugorják át a következő öt sort, és onnan folytassák az olvasást. Az eljárás lényege az, hogy férfiember számára a szaporodást, örömszerzést és anyagcsere végtermékének eltávolítására szolgáló szervén keresztül egy vékony drótot dugnak fel a vese irányába. A drót végére erősített kukucska hivatott a gonosztevő kő vélhető feltalálási helyének pontos meghatározására. A térfogatváltozásra képes, büszke tartású dalia, most olyan kicsire húzza össze magát, hogy a vizsgálódó azt hihetné, egy serdülőkori pattanást lát. Rögtön fölszólították, hogy lazítson, mert nem találják a bejáratot. Én lazítok, – mondta kétségbe esve, de ennek a frányának se most, se a normális állapotában nem tudok parancsolni. Na, hogy ne szaporítsuk a szót, végül csak sikerült a bejutás, és a drót hegye tüzes fájdalomérzetet okozva megindult végcélja felé, hogy küldetését teljesítse. A vizsgálat eredményét kiértékelve, már tudták, milyen nehézségi fokú lesz a műtét, mire kell felkészülniük. Mivel nem volt várható komplikáció, félszemmel még látta, hogy pénzfeldobással döntötték el, ki végzi az operációt, ki lesz az altatóorvos, és ki fog asszisztálni. A harmadik próba is kipipálva! Jöhet a jól megszolgált jutalom, a vesekő kiűzése!
A műtét reggelén Andor kapott még egy beöntést, így tiszta lélekkel és emésztőrendszerrel várhatta a betegszállító kocsin dideregve, hogy bekerüljön a műtőbe. Hogy erősítse magát, segítségkérően belekezdett egy Miatyánkba, de az Üdvözlégyig már nem jutott el, hatott az altató!
Az intenzív osztályon ébredt fel, az ágya szélén ücsörgő felesége aggódó tekintetétől kisérve. Andor sietve megnyugtatta, hogy ne aggódjon, mindene fáj. Ezen nem is lehetett csodálkozni, mert az akkori – mai szemmel kezdetlegesnek tűnő – módszerrel végrehajtott műtét lényege az volt – köznyelven elbeszélve, – hogy kettéfűrészelték, széthajtották, kiszedték a követ, majd mint a makrapipa tetejét visszacsappantották és leukoplaszttal körberagasztották A többit rábízták a természetre. Amint lábra tudott állni, elkezdett a természetnek segíteni. Bár fájt, még is elkezdett a folyosón föl és alá sétálni. Ki is került hamar az intenzívről, és az utókezelőbe került, ahol már egy TV- készülék is volt. Itt volt szerencséje először látni a „Tanú” című filmet. Annyira humoros volt, hogy a nevetéstől a hasát kellett fognia, nehogy kiszakadjanak a varratok, és hogy csökkentse a rázkódás okozta fájdalmat.
Ma már csak a hosszú, vízszintes heg emlékezteti erre a „kis” kalandra, mert a ronda, kis – kálcium oxalátos nevű, – szilánkos vesekövet nagy ívben a szemetes kosárba dobta. Hogy az ilyen kellemetlen találkozásokat a jövőben elkerülje, negyed évenként megbízik egy Rov…ex kapszula nevű örző–védő szert, hogy járja be a vesekövektől fenyegetett területeket, és még az írmagját is űzze ki belőle a gazfickónak. Ez a mai napig is sikeres eljárás. Andor buzgón ajánlgatja minden hasonló fenyegetéstől tartó sorstársának. Na persze hozzáteszi: használata előtt mindig kérdezze meg patikusát, vagy kezelő orvosát.
|
|
|
- április 26 2011 07:01:33
Ott az elején, bizonyos vizsgálatok ismerősek voltak...a derékszög sem ismeretlen...
A napokban néztük meg a "Tanú"c. filmet a lányommal....
Őrző-védő kapszula nevét küld el priviben!!!
Te, én el is felejtettem nevetni...sanyarú éveimre gondoltam, amikor az eü. vendége voltam!
Megint kaptunk egy kis okositást egészségügyből.
Köszönöm:Glica |
- április 26 2011 11:56:05
 ezt a kőoldót én is kipróbálnám, hátha másutt lakó köveimhez hozzájutok, hogy elvigyem egy ékszerésznek!
hátha kapok érte valamit! |
- április 26 2011 20:56:10
Kedves Andy!
Megint egy jól megírt történetet olvashattam. Andor, a főszereplő olyan volt, mint egy mesehős, aki sok mindennel nem volt tisztában, és ennek bemutatására nagyon jól összeválogattad a szavakat, kifejezéseket. Ez a bizonyos Andor talán csak nem alias Andy?
Más okból kifolyólag én is voltam kínos helyzetben, bélproblémák miatt, de én csak a vastagbéltükrözésen estem túl szerencsésen, amennyiben a beavatkozás végi rosszullétet annak lehet nevezni, ami felért egy epeömlési rosszulléttel.
S ezért a történet olvasása közben én sem tudtam mosolyogni!!
Ugye, elnézed nekem?
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- április 26 2011 21:21:41
Ismét megcsillogtattad remek humorodat. Annál is inkább tetszett, mert remekül elvetted a dolgok élét.
Amit most mondok, kipróbált dolog, rá lehet keresni a Googliban: cseresznyeszár tea. Bármilyen hihetetlen, kiváló kőoldó. Nekem szárítva, több befőttes üvegem van tele, és mióta volt egy kőrohamom, időnként kúraszerűen iszom. Minden évben összegyűjtöm befőzéskor a cseresznyeszárat. A meggyszár, szíverősítő.
Szeretettel: Tara |
- április 27 2011 06:39:04
Köszönjük Tara az infót!
Puszika:Glica |
- április 27 2011 10:49:33
Remek humorral megírt történet, ráadásul nagyon jó tippeket is ad. Nevetni igazán nem tudtam rajta, érintettségem miatt. Szeretem az írásaidat. Szeretettel gratulálok: Piroska
Tarának köszönöm az infót, ki fogom próbálni. |
- április 27 2011 16:45:00
Andy-nyissál itt egy Klinikát. Szined elé járulunk....már úgyis tudod, kinek mi a baja!
Puszi:Glica |
- április 27 2011 19:04:42
Kedves Barátaim!
Hozzászólásaitokat olvasva, beigazolódni látok több jelentős magyar közmondást, úgymint "Sírva vigad a magyar", vagy "Az egyik szemem sír, a másik meg nevet". Ez örömmel tölt el engem, - amit nagyon köszönök nektek! Nem fenyegetésként megemlíteném: Van még! A Jóisten annyi kütyüből állította össze az embert, hogy mindig elromolhat benne valami. Mikor erre rájött a Teremtő, rögtön a földre küldte Murphyt, hogy törvényeivel megmagyarázza a megmagyarázhatatlant!
Remélem, nem számít reklámnak, ha elmondom, a kipontozott részbe beírva "atin", megkapjuk a gyógyszer nevét! Melegen tudom még ajánlani a centrifúgán való lovaglást, ahol akad még ilyen jószág! Szeretettel Andy |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
