|
 Vendég: 86
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
novella
 V
Nos, akkor írjunk a cipőről. Ezt a feladat.
Előkészítek papírt, ceruzát, és leülök az asztalhoz. Töröm a fejem erősen, várom a gondolatot, ami nem jön. Mi jut eszembe a cipőről? Az égvilágon semmi. C. I. P.Ő… Hiába betűzöm, egyedül az ugrik be, hogy zsenge kiskoromban cipőmre kalucsnit húztak esős időben. A kalucsni gumiből készült, magasított szárán egy erős patenttel lehetett összefogni. De kit érdekel ez manapság?
Odateszek egy tollat is, hátha… Fél óra múlva meghegyezem a ceruzát, és eszembe ötlik, talán radírra is szükség lesz… Szórakozottan előveszem, majd készítek egy teát, és várakozóan nézek ki az ablakon, a csendes utcára. Várom az ihletet. Milyen jó ez a csend a gondolatoknak, ötleteknek, amik csak úgy sorjáznak az ember fejében…!
Már megint kukorékol az a nyomorult kakas! És a rigók is szokatlanul hangosak ma… tulajdonképpen, mintha ezer veréb csivogna, csivitelne, sőt még kakukkszót is vélek hallani…! Milyen csodás dolog a madárfütty, a természet, az élet harsogása…! Már ha lehet tőle írni…
E pillanatban feldübörög a szomszéd motoros fűnyírója.
Nem kétséges, az ember a legnagyobb állat. Tönkre teszi a Földet, a környezetét, embertársait! És főleg az én idegeimet. Gyűlölettel nézek át, és pokolba kívánom ezt az önző, tapintatlan majmot, miközben lelkes integetését hasonlóval viszonzom. Miért nem dolgozik ez?
Hogy lehet gondolkodni ilyen hangzavarban? Hoppá. Eszembe jut a gyerek egyik cipős meséje. Igazán tüneményes, rövid kis mese, ahogy Pif korcsolyázni megy, s hogy bebiztosítsa magát kék foltok és törések ellen, egyszerre hat pár korcsolyát erősít magára,a különböző testrészeire. Így még ha a fejére is esik, akkor sem töri össze magát, elegánsan tovább siklik a jégen. Ahogy felidézem a remek rajzokat, tele szájjal felnevetek. Hehehe….
Csak az a baj, hogy ezt már megírták… Üldögélek hát tovább, és fejemben makacsul kavarognak a százlábú lábai, melyeken vagy van cipő, vagy nincs, a viccekben. Már két órája gyötrődöm, veszem észre. Kinn ordít a fűnyíró, csivog a világ összes madara, és két óra eltelt az életemből…
Hirtelen elhatározással felpattanok, csomagolok gyorsan két szendvicset, üdítőt a táskába, és ráfirkantom egy cetlire életem párjának, hogy a horgásztóhoz mentem, ahol csend és nyugalom terjeng, néma halak és halászok várnak, hogy az ihlet rózsás ujjai arcomat simítsák… és még pár ilyen marhaságot. Majd felpattanok a kismotorra, és hajrá a vízpart.
A horgászok nem repesnek az örömtől, amikor közéjük berregek, sőt némelyik mintha csúnya szitkokat szűrne a fogai között. Vajon mi bajuk ezen a szép, csendes helyen? Érzem az ellenszenv hullámait, ezért gyorsan eloldalgok, és találok is egy üres stéget a nádasban, ahová kecsesen letelepszem pléddel, elemózsiával, papírjaimmal és ceruzáimmal. Jöhet az ihlet. Ez egy bányató, mély és hideg, de a stég viszonylag magas, lábamat a víz fölé lógatva ücsörgök. Micsoda idill, gyönyörű zöldek, fodrozódó hullámok, ihlet, ihaj, pastorále…!
Az a baj, hogy a víz nagyon viszi a hangokat. Egy pasas épp most kérdezi suttogva, hogy körbe a tóparton lehet hallani; hánykor indul a vonat…?
Vonat? Hopp! Hiszen erről eszembe jut az angol utazó esete, melyet valamikor egy szerencsés író vetett papírra, akit hagytak alkotni. Az angol a távoli Messinába utazott, s mert egyedül volt a fülkében, levetette cipőjét, és kitette a folyosóra tisztíttatni. Majd kényelmesen elhevert az ülésen, és elaludt. Csak Messina előtt vette észre, hogy a cipőt ellopták. Mivel csak ezt az egy pár cipőt vitte az útra, lóhalálában leszállt az első állomáson, hogy lábbelit vegyen. A faluban azonban nem volt cipőbolt, ráadásul a parasztok mind mezítláb jártak. Így csak egyet tehetett: felkereste a szállodát, hogy a következő vonat érkezéséig eltöltse ott az időt. Végigvonult zokniban a falu főutcáján, ahol a nők és gyerekek ujjal mutogattak rá, és szinte fetrengtek a nevetéstől. Senkit nem zavart, hogy ők is mezítláb voltak. A helyzet tragikomikumát fokozták a helybeli notabilitások, akik értesülvén a különc angol érkezéséről, maguk is levették cipőjüket, így vonultak elé tiszteletüket tenni. Az angol rohanvást szállt fel a vonatra. Végül egy utastársától kunyerált némi fekete cipőkrémet, mellyel bekenhette zokniját, azt a látszatot keltve, hogy cipő van a lábán. Majd megpróbáltatásait betetőzte, hogy jegyellenőrzéskor a kalauz szigorúan rászólt, vegye le cipős lábát az ülésről…
Csakhogy ugye ezt is megírták…!
Cipő, cipős szekrény, hoppá. Mi lenne, ha mesét írnék? Hamupipő és a cipő. Vagy kalandos történetet? Egy bagaria csizma viszontagságai. Vagy románcot: A cúgos cipő, és a szalagos, masnis báli cipellő esete… Mi lehet az a cúg? Hogy lehet egy cipőnek cúgja? Cúgja van, azaz huzata… Elképzelem a cipőt, amint meghúz egy pálinkás butykost, majd nyelvével megnyalja… mit is? Felnevetek. Hangosan. Mire felháborodott tekintetek keresnek a túlpartról.
Ha eddig utáltak, most már komplett idiótának néznek.
Egy kutya sündörög oda mellém. Már épp megsimogatnám a drága kis állatot, amikor felkapja a szendvicsemet, és elrohan a ronda dög.
Hagyján, legfeljebb koplalok. De, ahogy utána kapok, egy szálka a stégről belefúródik a nemesebbik felembe. Aúúúúú! Visítok, mint a fába szorult féreg, mire a szomszéd stégről átrohan egy horgász. Kapása van? kérdi izgatottan. Igen, kaptam egy szálkát, mondom, a fenekembe. Kihúzná? Mert nagyon fáj! Feküdjön hasra, dirigál a pasas, és legelteti a szemét, míg a szálkát keresi. Ebben a percben érkezik a férj.
Paprikavörösen, mert ebéd helyett cetli várta. Meglátja a szituációt, és céklaszínre vált.
Eltelik egy kis idő, mire kimagyarázkodom, elküldjük a pasast, és életem párja elvonul a büfé irányába, csapzott idegeit sörökkel nyugtatni.
Tehát, kaland? Vagy esszé csizma és papucs különbözőségéről? Élménybeszámoló Pantufliról, aki fölöttünk lakott, és papucsával verte a padlót, ha hangosabban hallgattuk a tévét, mint tetszett neki?
A szögedi papucs…! Arról kéne írni! Milyen szép volt a népitáncosok lábán, és hogy kopogott! Milyen szép lábuk volt a népitáncosoknak… vajon nekem hogy állna? Kinyújtom a lábam, hogy tetszelegve végignézzek rajta. Egyik laza, magassarkú cipőm ekkor a vízbe hull, potty…
Ahogy utána kapok, beesem a vízbe. Mély és hideg, mint említettem, bányató. Úszni nem tudok, a nádas eltakar. Blutty, blutty. Néhány karcsapás és elsüllyedek. Mire kihúznak, kész, végem, megfúltam, eltemetnek, porrá válok…
Legyen ez örök mementó azoknak, akik a cipőt, mint irodalmi témát kitalálták…!
|
|
|
- június 17 2011 12:14:52
Gratulálok! ... [b]dehogy fúltál meg[/b]! Jön megint a horgász és mesterséges légzést ad neked! Aztán jön megint a férjed lila fejjel...!  Megkérdezitek: hogy akar fürödni, vagy inkább mesterséges lélegeztetést kér...? |
- június 17 2011 12:30:11
Kedves haaszi-Irénke!
Csodálatos! Egyszerűen olyan élmény volt olvasni, magukkal ragadtak a soraid.
Nagyon jó a novellád.
Szeretettel: Évi. |
- június 17 2011 13:50:35
Nagyon jó írás!
Magával ragadja az ember képzeletét, és végig ott van veled a vívódásaid során.
Egyébként eddig nem tudtam hogy mi is pontosan az a kalucsni.
Azt gondoltam, hogy ugyan az, mint a kapca... |
- június 17 2011 14:05:41
Ez egy igazi "nemlehetabbahagyni" az olvasást stílusú írás!
Egyszer nekem kellett (volna) a kánikuláról írni, és hasonlóan jártam. |
- június 17 2011 14:11:29
Kedves Irénke!
Nagyon jól szövögetted történeted fonalát, még akkor is, ha minduntalan megakadtála "cipőnél". Amúgy, végig arra gondoltam, vajon miért akartál éppen a cipőről írni, míg aztán a végén rájöttem: a cipőd után Te is a vízbe estél. Így aztán megírtad a horgásztóra menés előzményeit is.
Placebo említi a kapcát...Nekem most erről a "kapcabetyár" szó jutott eszembe. Vajon az milyen lehet? No, de nem akarom, hogy a kíváncsiság furdalja az olvasók oldalát, így utánanéztem, és ezt találtam:
"A kapcabetyár főnév többféle jelentést is hordoz. Régen az olyan hitvány, megbízhatatlan betyárra mondták, aki a nála gyengébbekkel erőszakoskodik, gaztetteinek a következményeit másra hárítja, akinek még betyárbecsülete sincs. Ennek alapján más ilyen jellemű emberre is vonatkoztatják, különösen olyan férfira, aki nők futó ismeretségét keresi és helyzetükkel aljasul visszaél. A népnyelv az olyan embert minősíti kapcabetyárnak, aki a nagystílű bűnözőkkel szemben kisebb anyagi jellegű visszaéléseket, vétségeket követ el."
Lehet, hogy férjed kapcabetyárnak vélte a segítőkész horgásztársat??
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- június 17 2011 17:11:49
Kedvesem, visszajöttem, mert annyira tetszik az írásod, hogy többször is el kellett olvasnom.
Még, hogy nem lehet írni a cipőről?
Drága Irénke, még egyszer gratulálok, nagyon tetszett.
Szeretettel: Évi. |
- június 17 2011 20:10:42
Szuper! Lendületes, sodró, tényleg nem lehet abbahagyni!
Szeretettel Piroska |
- június 18 2011 16:48:47
Kedves irénke,
Te már tovább is gondoltad a novellát...! |
- június 18 2011 16:49:39
Kedves Évi, örülök, hogy tetszett! |
- június 18 2011 16:52:09
Kedves Placebo, kalucsni és kapca - ég és föld.
Mondjuk, mindkettőt lábon hordták...
Most már legalább tisztában vagy vele, mik ezek... ennyi haszna volt az olvasásnak!
Nagyon örülök, hogy tetszett! |
- június 18 2011 16:53:38
Kedves Líra!
Csak nem beleestél a vízbe...?
Tudom ám, hogy nem... |
- június 18 2011 16:56:32
Kedves Zsuzsanna,
egy pályázatra írtam ezt a novellát, nem estem vízbe... még itt vagyok...
Örülök, hogy tetszett, és még pontosan meg is tudhattuk, ki az a, mi az a kapcabetyár! |
- június 18 2011 16:57:26
Kedves Varika,
megörvendeztettél, nincs mese!
Puszillak!
Köszönöm! |
- június 18 2011 16:58:22
Kedves Piroska,
örültem kedves szavaidnak, köszönöm az olvasást! |
- június 19 2011 12:12:59
Kedves Irénke!
Leültem én is avval a szándékkal, hogy írok valamit a cipőről. Na nem arról, amit az emberek lábbal taposnak, hanem erről a kis remekműről amit hoztál nekünk! Hál' Istennek, nekem nincs már szükségem papírra, kihegyezett ceruzára (de útáltam ceruzát hegyezni, mindig kitört a hegye!). Ez nálam úgy kezdődik, hogy a két mutató ujjamat 90°-ban begörbítve a billentyűzet fölé helyezem, és azok ott is maradnak egy darabig, mint a pocokra leső, egyhelyben lebegő réti sas. A föntiekhez hasonlóan várom a GONDOLATOT, ami csak nem akakr jönni! Kéz le az asztalra. A ceruzás módszerben ilyenkor csak az állt a papíron: Bírálat a Cipőről. Irta A.J. Papir összegyűrve, be a szemétkosárba! Nos példámban delete, kéz újra lebeg, le, majd delete folyamat ismétlődik... Mire elkezdem ezeket a sorokat írni, a képzeletbeli szemétkosár színültig tele volt összegyűrt papírlapokkal. Úgy teszek, mint az idősebb Bush elnök a 70-es években magyarországi látogatásakor tett, a szemerkélő esőben. Az átázni készülő, érkezését követő ünnepi beszédét tartalmazó levelét a magasba emelve, összetépte, és szeretettel integetett az őt ünneplő tömegnek. Ez a gesztus többet ért minden ünnepi beszédnél. Ezért én se teszek másként, nem dobok több megcímzett virtuális papirlapot a szemétkosárba (nem is férne már bele töb , csak fejet hajtok az író előtt: Remeket alkotott! Az én magánpályázatomon első helyezet!
Szeretettel Andy |
- június 19 2011 19:53:18
Drága Andy Jazz!
Nagyon szeretem a stílusodat!
Most is olyan élvezetes hsz.-t írtál, hogy mosolyogva, élvezettel olvastam végig, és megtisztelve érzem magamat, hogy vetted a fáradságot olvasásra, írásra!
Elárulom, hogy igazán, szívből írni csak papír felett tudok, ez valami ősi vonzalom lehet köztem és a nádfélék között, mással nem tudom magyarázni... Próbálkozom én de nyögvenyelős az.
De legalább vigasztal, hogy megtudtam, másnak sem megy könnyebben...
Persze ez nem igazán vigasz, csak ha irigy kutya vagyok.
Összefoglalóul csak azt mondhatom: Köszönöm szépen a kedvességed, figyelmed, és a legjobbakat kívánom Neked! |
- június 20 2011 18:29:56
Á, nem estem a vízbe, csak sehogy sem jött az ihlet! Jött viszont a víz, zápor formájában. Aztán vihar lett és áramszünet, úgyhogy elég nehezen született meg az az írás. Erre gondoltam, amikor azt írtam, hasonlóan jártam. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
