|
 Vendég: 98
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Tragikus végű szerelmi történet, a szerző ajánlásával!
 V
A hajnal előtti óra ártatlan és tragikus kettősége még ma is, az események után egy évvel, mély, egész életére kiható, kitörölhetetlen nyomot hagyott Jánosban. Sokszor nem tudott elaludni és ilyenkor akarva, akaratlanul újra és újra lepergett behunyt szemei előtt annak a két napnak tragikus filmje, amikor megtalálta, és amikor elvesztette az igazi, pótolhatatlan, egyszer átélhető boldogságot.
Egy három műszakban dolgozó, informatikai eszközöket összeszerelő cégnél dolgozott éjjeli műszakban, mint műszakvezető mérnök. Nőtlen volt, és jól jött neki az éjszakai pótlék, mert nagy tervei voltak, egy lakást akart magának venni. Most egy bérlakásban lakott, amiért sokat kellett fizetnie. Függetlenségének ez volt az ára. Szokása szerint műszak végeztével utolsónak maradva, mindig végigjárta a műhelyt, leellenőrizve, hogy mindent kifogás nélkül hagytak-e maguk után hátra, a következő műszaknak. Ezután bekapcsolta a riasztót, és bezárta az ajtót, ugyan is csökkentett munkaidőben dolgoztak, és a következő műszak kezdetéig még egy jó óra volt hátra. Elmosolyodott, amikor a portásfülke mellett elhaladva, ott látta az öreg kapuőrt, amint előre billentett fejjel, félrecsúszott sapkájával, az asztalra borulva, jóízűen horkolva aludt. Tehette, mert hű társa, a filmbéli rokonához hasonlóan Rex névre keresztelt farkaskutya ott hevert lihegve, kinyújtott nyelvvel a porta bejáratánál, élő fenyegetésként minden betolakodó számára. Az üzemben dolgozókat ismerte, azokat egy halk vakkantással köszöntötte. Barátságukat a hazulról hozott csontok, és ételmaradékok alapozták meg.
A portás látványa mindig jókedvre derítette őt. Most is valami divatos tánczene dallamát dúdolgatva, gyalog vágott neki a hazafelé vezető útnak. Ilyenkor még olyan ritkán járnak a reggeli buszok, hogy a várakozás ideje majdnem hosszabb volt, mint a hazasétálásé, másrészt a hosszú – az üzemet határoló- drótkerítés melletti séta közben tavasztól-őszig mindig gyönyörködhetett az égbolton lejátszódó őrségváltásban. Az egyik oldalon a felkelő nap piros drapériával vonta be az égbolt felét, míg a másik oldalon a visszavonuló éjjel fekete felhői vívták reménytelen harcukat a nappali fénysugarakkal. Az egész reggel olyan megszokottan, ártatlan nyugalmat sugározva indult azon a napon is, mint máskor.
A kerítést elhagyva, váltakozva épült földszintes- és egyemeletes házak sorfala közt folytatatta az útját. Hirtelen a hajnal áhítatos nyugalmát vad veszekedés és ordítozás ricsaja törte meg. János tompa puffanásokat hallott, - erős ütések szoktak ilyen hangot hallatni a bokszmeccseken. Minden puffanást egy nőtől származó kétségbeesett jajgatás kísért.
- Te ringyó! Te cafat! Majd én megmutatom, hogy boldog leszel örökre! Hallatszott egy rekedtes hang. Mindjárt kapsz egy „boldog mosolyt”. Majd egy rémületet sugárzó női hangot lehetett hallani:
- Jaj, ne bántson! Azt ne… azt ne…! Kérem! Az utolsó szó már egy halálra készülő, megmenekülését valami csodában remélőnek a sikolya volt.
Jánosban elakadt a lélegzet. Ismerte ezt a kifejezést. Ennek a lényege az volt, hogy egyetlen vágással fölhasítják az áldozat száját a füléig, elcsúfítva ezzel örökre. Ott állt a földszintes régi építésű ház előtt, amelynek boltíves kapuja egy hosszú lépcsőházat sejtetett maga mögött, E kapu mögül szűrődött ki a veszekedés zaja. Hirtelen furcsa, szokatlan cipőkopogás vízhangzott az ajtó mögül, melyet megint a borízű hang ordítása követett:
- Hiába futsz te buta, falusi liba! Úgy is elkaplak! Ebben a pillanatban felpattant az ajtó és egy szakadt ruhás, bedagadt szeme körül veréstől származó monoklit viselő, vérző szájú, fél cipőjét a menekülés közben elhagyó nő esett ki rajta, egyenesen János lába elé.
- Az Isten szerelmére, könyörgöm! Mentsen meg ettől a vadállattól, nyögte és elájult. János épen le akart hajolni, hogy segítsen a nőnek, amikor megjelent az ajtóban a rekedtes hang tulajdonosa. Negyven év körüli, elhízásnak indult, zömök termetű ember volt, szőrös mellét koszos matrózcsíkos trikó fedte. Kezébe egy rugós bicskát pörgetve durván odaszólt:
- Takarodj innen vazze! Semmi keresnivalód itt.
- De hát ez a nő vérzik, gyors orvosi segítségre volna szüksége! Hangzott János válasza.
- Te kerested a bajt, nyálaskám, - hangzott fenyegetően a felelet, miközben egy rövid, éles csattanás jelezte, hogy a hosszú penge kiugrott a bicska nyeléből
- Mindjárt megnézzük a beleidet, mit adott anyucikád vacsorára. János nem ijedt meg. Valami hideg elszántság lett úrrá rajta. Meg kell mentenie a saját, és az összevert nő életét. Nem hibázhat. Hirtelen eszébe jutott, mit tanult gimnazista korában az önvédelmi órán. Első dolog megállapítani, alulról, vagy fölülről jön a szúrás.
Mivel a hasáról volt szó előbb, már tudta alulról kell várni a szúrást. Amikor szúrásra indult a gazfickó keze, bal kezét maga elé rántva erős, ütésszerű akadályt állított a kést tartó alkar közepére, majd a szabad kezével hirtelen ellenfele könyöke mögé kapott, egyidejűleg erősen előrenyomta a jobb karját. Egy meglepett, fájdalmas üvöltés, a kar reccsenése, és a földre hullott kés koppanása jelezte, az elsődleges veszély elhárult a feje fölül. Mikor egy – a környékbeli lakók által kihívott - rendőrautó szirénája is fölrikoltott a közelbe, a megsérül gazfickó törött karját magához szorítva, visszarohant a házba, és magára zárta, fájdalmas nyögések közt a nagy kétszárnyú kaput.
A kiérkező rendőrautó hátsó ülésére egy pokrócot terítettek, és erre emelték rá, a még mindig alélt nőt, mellette ült János, aki megfogta a nő kezét, és vigasztaló szavakat mormolt neki:
- Ne féljen, elmúlt a veszély, ne féljen! Hallotta, amint az intézkedő rendőr beszólt a rendőrörsre:
- Itt a 27-es. Mindjárt ott vagyunk, értesítsétek a rendőrorvost, jöjjön be, nagy szükségünk van rá! Mikor beértek, már ott volt az orvos, aki elővett a táskájából egy kis, szalmiákos illatú rudacskát, amit a nő orrához tartott, aki erre magához tért, és bágyadtan kikandikált, laposra vert, bedagadt szempárnái között. Míg az orvos vizsgálta, addig Jánost kihallgatták, jegyzőkönyvet vettek föl az esetről. Ezután egy fényképalbumot toltak elébe, amiből hamar kiszúrta támadóját.
- Már megint ez a bicskás Fecó, 2 hete szabadult a Gyorskocsis utcából, ahol garázdaság miatt ült, mondogatták egymásnak a rendőrök. Az orvos jegyzőkönyve szerint a nőt ért sérülések csúnyák, de nem nyolc napon túl gyógyulóak. Adott egy nyugtató és egy fájdalomcsillapító injekciót neki, amitől már egészen jól érezte magát, föl tudott állni, önállóan mozogni. Az örsparancsnok ekkor hozzájuk fordult:
- Elmehetnek! - mondta. Még egy figyelmeztetés, vigyázzanak, amíg Fecó szabadlábon van, az maga a megtestesült életveszélyes fenyegetés, mert bosszúálló típus. Kilépve a rendőrség kapuján a férfi a lányhoz fordult:
- Hívok egy taxit, és hazaviszem. A lány szomorúan felelt:
- Nincs lakásom, két hete vagyok még csak Budapesten, és azóta annál a szörnyetegnél laktam. Nincs hová mennem, nincsen pénzem se, és a monoklik sírni kezdtek. Jánosban fölébredt az emberbaráti szeretet, nem a nőt látta a maga mellett álló teremtésben, hanem a szenvedő embert, akinek segítséget kell nyújtani.
- Akkor eljön hozzám, mondta ellentmondást nem tűrő hangon. A lány csak bólintani tudott! Hatott a nyugtató, már majdnem állva elaludt.
János leintett egy taxit, és bemondta a címét. A taxis egy kicsit csodálkozott, mikor meglátta az összevert női arcot, de János sokat ígérő pillantásának hatására hazafuvarozta őket. János lefektette széles ágyára a nőt, hozott egy szivacsot, lemosta róla a vérfoltokat, könny-nyomokat, elkenődött sminket, és behozott egy hálóinget, amit évekkel ezelőtt kapott a nagynénjétől, de soha sem hordta. Olyan röhejesnek érezte magát benne, amikor egyszer fölpróbálta. Látta, hogy a nő ruhája menthetetlenül tönkrement, elszakadt, ezért hozott egy nagyollót, és kétfelé vágta hosszában. Így remélte, hogy nem kell össze-vissza forgatni a mélyen alvó lányt. Lehúzta a ruhát róla, és azonnal, jól nevelt kiscserkész módjára elfordította a fejét. De így nem tudta átöltöztetni. Visszafordította a fejét, és egy percig meg se tudott mozdulni, az eléje táruló látvány szépségétől. A testén éktelenkedő lila foltok se tudták elrontani ennek a pompás női testnek az erotikus hatását, amit tovább növelt az a tény, hogy nem volt melltartó rajta, és előre bukó kis kemény, transzplantáció nélküli mellek betetőzték ezt a varázst. János erőt vett magán és felhúzta a hálóinget az alvó lányra. Megágyazott magának a földön, és mély álomba merült. Őt is megviselték az átélt izgalmak.
Alig ébredt föl előre beállított karórája berregésére. Indulnia kellett a munkába. Végignézett a még mindig mélyen alvó lányon. Mit csináljon vele? Hagyja itt, kitéve magát annak, hogy a lány összecsomagol néhány értéket, és örökre eltűnik az életéből? És ekkor hasított belé a fölismerés, nem az értékeiért aggódik, hanem azért, hogy a lány eltűnik az életéből. Legyintett egyet, és elment. Reggel, hazafelé megállt egy éjjel nappali kis élelmiszer boltnál, és egy hétre való élelmiszert vásárolt össze. Valami ruhát is akart venni, de a használt-ruha kereskedés csak 9.-kor nyitott. Mikor beállított azonnal észrevette, a megszokott legénylakásából, egy otthonos, csinos kis fészket varázsolt a nő. A fürdőszobában talált rá, egy hidegvizes törülközőt szorított a szeméhez.
- Kicsit kitakarítottam, mondta! Ugye nem haragszik? Dehogy haragudott, egy új érzést ismert meg, a szép otthon utáni vágyat. Megreggeliztek, és közben hosszasan elbeszélgettek. János megtudta, Kata - így hívták a lányt, egy kis faluban élt, tanítóképzőt végzett, de nem tudott elhelyezkedni sehol. Árva gyerekként került nevelőszüleihez, akik szeretettel fölnevelték, de most már szerették volna, ha a lány elmegy dolgozni valahová. Ekkor született meg benne az elhatározás, fölutazik Budapestre valami jó állást szerezni. Amikor a Keletiben kiszállt a vonatból, tanácstalanul álldogált ott, elgondolkozva azon, hogy kezdjen neki az új életének. Ekkor lépett hozzá régi ismerősünk, Fecó, aki elhitette vele, tud neki albérletet és munkát szerezni, sőt fölajánlotta, elaludhat nála egy éjszakára a lány. A tapasztalatlan falusi lány hitt neki, és követte a gazfickót. Na, igyunk egyet a találkozásunk örömére mondta és két pohár borral jött vissza. A lány előbb szabadkozott, hogy ő soha nem iszik bort, de Fecó addig erősködött, hogy megitta a felét a bornak. Bár ne tette volna! Az italba altató volt keverve, és rögtön hatott. Amikor a lány aléltan az asztalra borult, fölnyalábolta a férfi, ledobta az ágyára és megerőszakolta. Ezt az utolsó momentumot nagyon szégyellte a lány – nem is említette ezt meg Jánosnak. Fecó elvette az igazolványát és csekély készpénzét. Látva a lány szépségét, úgy érezte egy kincsesbányához jutott. Ha majd futtatni fogja, rengeteg pénzt fog neki hozni. A lány fölismerve a veszélyt megpróbált ellenállni. A férfi megverte, de ennek nem volt hatása. A lány megszökött volna, de az iratai nélkül nem mert. Egy hét telt el, amikor a verekedés odáig fajult, ahol János bekapcsolódott a történetbe. A fiú ámulva hallgatta a történet azon részét, amit szabad volt neki tudnia, és elhatározta, a lánynak soha nem szabad többé szenvednie. Szinte észrevétlenül lett fülig szerelmes a lányba, aki a sérülések elmúltával egy gyönyörű tündérré varázslódott. Szóba sem került, hogy elváljanak. A lányt sem hagyta érintetlenül a fiú iránta érzett rajongása. János egyetemista korában vízilabdázott, és ez meglátszott rajta, széles vállai voltak, és kemény szögletes energikus arca. Így semmi csodálatos nem volt abban, hogy az egyik reggel, amikor a fiú hazajött a munkából, egy rendhagyó, gyertyás pezsgős, virágcsokorral díszített reggeli fogadta. János azonnal megértette, ez jeladás arra, hogy egymásra találásuknak többé semmi akadálya nincsen. Izzó, teljes odaadással lettek egymáséi.
János elintézte, hogy átkerüljön délelőtti műszakba, és egy könyvtárba szerzett egy négy órás munkát a lánynak. Már öt hónapja éltek együtt, amikor a férfi magához húzta a lányt, és a fülébe súgta: Ma befizettem egy két és félszobás lakásra. Már semmi akadálya nincs, hogy családot alapítsunk. Majd sokat sejtetően hozzátette, kis ravasz mosollyal az arcán,
- én három gyereket akarok. Kató elmosolyodott, majd kicsit aggódva odasúgta a férfinak,
- az első már útban van, az első egymásra találásunknak mindjárt meg lett a gyümölcse. Nagy megkönnyebbüléssel látta, hogy János egy pillanatra meglepődve ránézett, majd boldogan, mint egy gyerek elkezdett körbe ugrálni a szobába. Apa leszek, apa leszek! - kiabálta. Elhatározta, hogy megkéri a lány kezét, és ehhez a legjobb alkalom egy jó hírű, fölkapott vendéglőben elfogyasztott kitűnő vacsora. Másnap estére foglalt egy kétszemélyes asztalt a híres Napkorong étterembe, ami arról volt nevezetes, hogy, nagy költők és irodalmárok kedvelt találkozóhelye volt. Amikor kiléptek a kapun, boldogan átkarolták egymást, összeigazították a lépteiket, és vígan, igazi szerelmespár módjára mentek tovább, csak egymással törődve. Nem érdekelte őket a park egyik padján ülő a két öregasszony se, akik meglátva a boldog párt, fejcsóválva egymásra néztek. Pedig nem ártott volna egy kicsit a külvilággal is törődni, mert akkor észrevették volna azt a sötét alakot, aki 5 méterre lemaradva követte őket. Fecó volt az! Az alkalomra várt, egy kevésbé forgalmas helyre. A vendéglő utcája ilyen volt. Utánuk szaladt, és a kabátjából előrántott késével hátba szúrta Jánost. A férfi nem esett azonnal össze, megfordult, és amikor meglátta, hogy a félelmében karjait maga elé emelve sikoltozó Katára támad a gazfickó, megpróbált a nőt védelmezve közéjük ugrani, de a súlyos sebe megakadályozta ebben, és lerogyott a lány lábai elé. Fecó nem akart félmunkát végezni. Háromszor szúrta mellbe a lányt és többször csak azért nem, mert a kiáltozásra kijött a vendéglő kidobó embere, és egyetlen ökölcsapással a földre küldte a késelőt, azonnal ráült a kést markoló karjára, és a legkisebb mozdulatára a gazfickó kézfejét maga felé rántva olyan fájdalmat okozott Fecónak, hogy az jobbnak látta mozdulatlannak maradni. Amikor megérkezett a rendőrautó, az intézkedő rendőr bilincset rakott a kezére, és betuszkolta az rendőrautó hátsó ülésére. Bár őt is megérintették az események, még is a hivatása győzött. Gondolatban megelégedve gondolt arra, hogy egy rosszfiúval kevesebb van a körzetében. A szirénázva megérkező kocsiból hárman szálltak ki: a mentőorvos, az ápoló, és egy civil személy. A civil személy egy újságíró volt, aki épen riportot készített a mentősök életéről. Ő volt az, aki ezt a szomorú esetet egy novellában megírta. Az orvos letérdelt Jánoshoz, és megvizsgálta
- Na, időben jöttünk, a fickó sebe nem halálos, a szúrás hál’ Istennek nem talált nemes szervet, de sok időbe telik majd, mire felgyógyul. Intett az ápolónak, akinek nem kellett magyarázni, mi a teendője, nyomókötést helyezett a sebre, bekötötte az infúziót, föltette a nyakmerevítőt, csak a hordágy behelyezéséhez kért segítséget. Közben az orvos a nő szívhangjait vizsgálta. A francba! Káromkodta el magát! A nő terhes, és csak percei vannak hátra.:
- Kérdezze meg a lányt, ki a gyereke apja! – mert bele kell írnunk a jelentésbe, aztán menjünk, mert még a srácot is be kell vinni a kórházba, nehogy kritikusra forduljon a helyzete, figyelmeztette halkan a doktort az ápoló. Az orvos ránézett a vérveszteségtől életjelet már alig mutató lányra. A szája szélén megjelenő, és egyre terjedő vékony vércsík mutatta, a lánynak megállíthatatlan belső vérzése van. Csak percei vannak hátra. Egy gézdarabbal óvatosan letörölte a szája szélét a lánynak, és egészen közelhajolva a nő füléhez megkérdezte:
- Látom terhes! Ki a gyerek apja, kit értesítsünk a balesetről? Meglepődve látta, hogy a nő szemei megrebbennek, és csak rövid szünet után mondja:
- János, igen János! Erősítette meg magát, mint ha kételkedett volna kijelentésében. Előbb tisztán látta maga előtt az izzadt, kivörösödött borostás arcot, amint nagyokat nyögve a csúcspontra ért, majd feltűnt előtte János szerelemtől átittasult arca, aki úgy szerette, hogy egy időben sikerült lebágyadniuk. Mind a kettő lehetett az apja a gyerekének! Már nem volt képes értelmesen beszélni. Mielőtt lement a függöny a szemei előtt, utolsó gondolata ez volt: nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ismeri az igazat
|
|
|
- június 22 2011 13:37:05
Kedves Andy!
Nagyon szomorúan végződő, de igen szép szerelmi történet írtál! És mennyire igaz a történeted befejező mondata is!
Örülök, hogy időt szántam az elolvasására!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- június 22 2011 15:18:06
Kedves Zsuzsanna!
Gratulálok, hogy mint egy túlélőverseny sikeres résztvevője a dzsungelen, te is olyan győztesen küzdötted át magad a 4 oldalas irodalmi betürengetegen! Nem hittem volna, hogy ez valakinek sikerülni fog, épen ezért nagy az örömöm.
Nem szeretnék más tollával dicsekedni, ez egy novella pályázatra készült írás,ahol meg volt adva 2 mondat és azok közé kellett egy novellát írni. Igy a dicsért mondat nem az én művem
Szeretettel Andy   |
- június 22 2011 19:49:43
Olvastam, már valahol az elmúlt hetekben....máshová is Föltetted?!
Majd igyekszem kideríteni....(talán, hsz. is írtam!?)
Sajnos, ilyen esetek a valóságban is történnek!!!
Gratulálok:Glica |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
