|
 Vendég: 14
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,217
|
|
Tudom lehangoló, de néha minden ember érezhet hasonlóképpen...
Lassú, mégis határozott léptekkel haladt a lány elõre a szürke betonköveken, melyeken már annyiszor végigment. Útja most mégis máshová vezetett. Távolba merengõ tekintete végtelen nyugalmat árasztott, mégis üresnek látszott. Mintha nem is ezen a világon járna, hanem egy MÁS-VILÁGON! Nem törõdött a körülötte zajló eseményekkel, nem nézett mellette haladó emberekre, csak ment a messzi végtelen felé monoton magabiztossággal, egyre közeledve sorsa beteljesüléséhez, célja eléréséhez.
Lassan elcsendesedett körülötte minden. Nem hallotta már az autók zúgását, az emberek kiabálását, a gyárak kattogását, és a világ jajveszékelõ, kérlelõ sóhajait sem. A fejében kavargó gondolatok és hangok morajlását is halkabbnak vélte. Hallotta viszont a madarak lágy énekét, a fák halk susogását, a szellõ suttogó hangjait, és a távolból már hallani vélte a csobogó hullámok pajkos csapkodását. És akkor megpillantotta a lustán elnyúló, hosszú víztömeget. Szemében most parányi szikra izzott, ajkának vonala lágyan ívelt felfelé, arcán halvány rózsaszirmok jelentek meg. Leült a partra, s meredten bámulta a gyermeteg habok részeges táncát. Õ maga is egészen megrészegült. Zsebébõl elõvette utolsó szál cigarettáját, melyet erre az utolsó alkalomra tartogatott, s rágyújtott-UTOLJÁRA!
Jól tudta, mit akar, s azt is, hogy mi fog történni, de amíg mély szippantásokkal mérgezte tüdejét, addig nem gondolt azokra a bizonyos dolgokra. Agya arra a rövid idõre kikapcsolt, elméje kitisztult. Nem gondolt semmire, szabadjára engedte érzéseit, melyek békésen ringatóztak körülötte, s úgy érezte, teste felemelkedik. Kezébõl kiesett az égõ cigarettavég, s a vízben landolt. Ekkor vette észre, hogy õ maga is a víz felett lebeg. Mély lélegzetet vett, karjait széttárta, fejét az ég felé emelte, és behunyta megfáradt szemeit. Csak szállt, szállt, egyre magasabbra, egészen beleszédült. Majd egyszer csak megállt, és visszanézett. Már távolról sem látta a víz színén lebegõ csikket. És akkor a távolból nagyon halk harangszó szûrõdött felé, és zuhanni kezdett. Érezte teste tehetetlenségét, a testét, mely nehéz volt és súlyos, s érezte lelke telhetetlenségét, a lelkét, mely könnyû volt és tiszta. Végül hatalmas csobbanás kíséretében teste eggyé vált a természettel, ahogy a mélysége ár magába fogadta. Aztán minden megnyugodott körülötte, a víztükör kifeszült, õ pedig még egyszer kinyitotta szemét. Homályosan, de újra látni vélte maga mellett a kiégett, szétázott cigarettaszálat, mely egyetlen társa volt utolsó perceiben. S elégedetten hunyta le szemeit, ezúttal végleg. Boldog volt, s megboldogult. |
|
|
- február 22 2008 19:29:51
Bizony elég lehangoló volt, de csak maga az esemény. Az oda vezetõ út vagyis a leírásod nagyon jól érzékeltette az állapotot. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. november 08. szombat,
Zsombor napja van.
Holnap Tivadar napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
