|
 Vendég: 89
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Ez volt az utolsó "kirohanásom" az ember ellen! Majd, szépen "elcsendesedtem." Vagy mégsem? Csak másképp fogalmazom?!
 V
Az elégedetlenség napja
Július 17.-én reggel, mikor otthonomban fölébredek, látom acél szürkék a fellegek. A konyhaablakból nézve a Sár-hegy felé, épp egy topolyafa végzi reggeli tornáját. Törzshajlítás jobbra-balra, majd karjait nyújtóztatja. Tornaóra ide vagy oda, úgy döntöttem útnak indítom magam. Én és a Gondolat! Kettesben igen jól megvagyunk.
A jó öreg Természet kihívását elfogadom.
A falu szélén meg állva- az utolsó parasztháznál, amely bizonyítottan magán viseli az idő múlását. Egy nagy lépéssel mögötte, már csak a temető következik…- elnézek a hegyek felé.
Lassabban-lassabban! Hová szalad előre ez a vakmerő tekintet!? – nem így működik komám-
Gyere csak szépen vissza a kis ablakos kis házhoz. LÉ-PÉ-SEN-KÉNT. Érted!?
Egyik lépéssel a másik után, elindulok a hegyek felé.
Sűreje van ilyenkor a szélnek. Nekiveselkedem a nagy semminek, úgy „haladok” előre.
Telefonpóznák kísérik utamat. Fütyül a szél a dróthuzalokon. Ilyen ítéletidőben a madár és dala messze jár. Lassan fogy az út a talpam alatt, szememmel hunyorítok, a fülemet befogom.
Szenvedek és élvezem, ahogy küzdök veled Természet.
Fáj! Minden porcikám fáj, ahogy haladok ahogy csontomat ropogtatod. Csináld te őrült és én akkor is megyek ha beledöglök.
Rejtjeles üzenetek jönnek-mennek mellettem.
Visít fütyül a drót mellettem, mikor mi jut bolondos eszébe. Belegerjed önmagába, ugráló kötelezni támad kedve.
Zúgva morajlik a felbőszült erdő. Ő is képes belevadulni s őrülten tombolni. Hullámzik a hang, mint tenger hulláma. Hallani amint a távolból útnak indul fejed fölött megtébolyul.
Egyik tölgyfa felkéri a másikat, táncol az erdő irdatlan.
Seregnek- forognak maguk körül a tölgyfák, kész csoda, hogy a földből lábukat ki nem húzzák.
Csodálom a tölgyfa kicsiny levélkéit, hogyan tudnak anyukba kapaszkodni. –tavasszal láttam őket megszületni, míly gyengék és védtelenek voltak! –
Nem látok most egyetlen „szelíd” fát sem.
Kitört a Forradalom! Lázadás az erdőn!
Hová lett a simogató lágy szellő? Szerelmetes halk suttogása a fülembe. Hányszor adtam oda arcomat, és a napnak odanevettem.
Megőrült a Világ! Kiáltják világgá!
Mert néha már nekik is SOKK a sok!!
Ilyenek is tudnak lenni a fák.
Odafenn az égben a felhők is szövetségre léptek. Világos szürkétől a fekete felhőkig minden elviharzik, hegyek tetején ugrándozik. Csoportosulnak a mélyszürke színek és megtámadják a Világos-hegyet. Eszüket veszejtve a tömegben erőt érezve, megbolondultak a széltelen fellegek. Át akarják rendezni a hegyeket. Mélyen alászállnak, ütést oldalról mérnek. Nézem a hegyeket, mérgükben miként füstölögnek.
Mi van veletek fellegek, fellegek!?
- Ó mit is beszélek?
- Ezek már nem fellegek, ezek éhes Szörnyetegek!
Itt állok fáradtan, kimerülten a Jézuska előtt és jönnek a „fura” gondolatok.
- Mi tartja vissza Őt, hogy Ő is fel ne lázadjon?
Mi lenne ha magán egy kicsit erőt venne, és a keresztről lejönne?
Oly rég van kifeszítve elgémberedett!
Egy kicsi mozgás igazán jól jönne.
A felgyülemlett indulat, CSODÁKRA képes!
Milyen jót tenne Neki ha feszültségét csökkenthetné!
Ne gondold, hogy a megváltót megzavarnám dühöngése közepette….
Á dehogy!
Meghúznám magam itt a hársfa mellett.
Egyedül csak én hallanám, ott a hársfa oldalán Jézusunk mit kiabál.
Ezt már az Isten sem győzi idegekkel!
Ne herdáld el az Életed!
Hiába a szó mit mond az …………………….
Majd ha vége lesz a felkelésnek Jézusunk ismét visszamegy a keresztre!
És most itt én mit tegyek?! Nagy kérdőjellé vált az Éltem! Mi van itt? LÁZADÁS?
Most van itt az elégedetlenség napja?! Ha íj szépen belejöttünk mindannyian, én is azt teszem. Magam ellen felkelést szervezek! Szégyen és gyalázat! Életemet, hogy elherdáltam!
Becéző szavak mögött nem láttam a Sáros embert. Ahogy simogatott tetőtől-talpig besározott!
Hittem Embernek szavát! Elhittem fejem fölött a glóriát. Kifele láttam csupán. Térdet hajlítottam szavad előtt. Elhittem Te vagy az Isten –felettem. –
Lelkemet kezedbe tettem s a pokol tüzén elégetted. Ó te gyalázatos ember a föld legsilányabb teremtménye. Mit tettél velem, mikor visszaadtam Hitedet.
Kezedet nem imára nyújtottad, nyakamra reá szorítottad.
Én is lázadok, forr a vérem, követelem vissza nyomorba döntött énem!
- Hamis fénye volt a csillagoknak, mire odaértem mind a földre hulltak.
- Szőttük a boldogság hálóját, amit elsodort az ősz vad szele tovaszállt a messzeségbe.
- Az fáj igazán, hogy hazudott a rózsaszál. A rózsa és tövise szertefoszlott mint tetem a földbe. Lassan kúszik a tejfehér köd föléje.
- Vágyunk szerelmes táncot járt a rét fölött, a nap is szerényen tündökölt. Holt szavak.
- Szeretlek –Imádlak –Egyetlenem. – Most mind, mind a porban hever!
Századoknak tűnnek az elmúlt évek.
Életem! Életem! Életem!
Adja vissza valaki énnekem!
Majd Én!
Van még előttem út, nincs még vége! Szegeden a cigány tenyeremből jósolt, azt mondta meleg a kezed, szíved nyugtot nem talál 65 éves korodban meglátogat a Halál.
- Úgy legyen Cigány! -
Túl erős az akarat, mely bennem rejlik. A viharban egyedül kell menni. Ezt a csatát magammal kell vívni.
Egy útra csak egy Ember dukál, nyelje csak egyedül annak porát.
Nem kell, hogy neki is szíve szakadjon, arcán könnye csurogjon.
Szabadságom többé nem eladó, nem leszek én parádés ló!
Akkor álljon mellém, ha ellenem fordult a Világ.
Majd akkor ragyogjon mellettem, ha az ég be borult felettem.
Célegyenesbe értem!
Fölöttem esti fellegek. De ott! - távol a Káva domb fölött világos kék hajszál vékony csík dereng. Jönnek ég szín kék fellegek. Egyszer eljön a vég és magával hozza a kezdetet!
Láttam egyszer az életben, hol a köd széle. Amíg élek és eszemet tudom azt a csodálatos látványt mindig látni fogom!
Köd és napfénye egymás mellett. Élet és Halál egymás mellett. Te és Én egymás mellett.
- Azt kérdezed az ERŐT mi adja? -
- Az üres papírok, hogy tele Írjam! -
|
|
|
- július 01 2011 00:16:35
Kedves Glica!
Nagy érdeklődéssel és csodálattal olvastam „viharos” novelládat! Akár gyönyörű napsütésben, akár - mint most, a széltől lázított sötét felhőkkel körülvéve - indulsz a „dombodra”, azt mindig egy gyönyörű természet-leírás formájában teszed, és ajándékozod az olvasódnak. Kicsit olyan érzésem van, ez a domb nem más, mint hétköznapjaid, melyeket nap mint nap megélsz,- megmászol.
Külön kiemelném; az írás helyenként rímes formában jött a világra, és ez olyan különös - sima novelláknál hiányzó,- lüktetést ad az írásodnak. Gratulálok! Nagy élvezettel olvastam írásodat!    Andy |
- július 01 2011 06:56:00
Kedves Katikám!
Nagyon szépet írtál megint. Csak ámulok és bámulok, hogyan tudod ilyen szépen leírni a természetet, meg úgy összességében MINDENT.
Gratulálok! Igen a rímeket én is felfedeztem, csodálatos!
Szeretettel: Évi. |
- július 02 2011 15:50:46
Glicám!
Már sokat olvastam írásaidból, talán mind, amit ide feltettél,remek lett ez is, de az a kutyás, szivem csücske!
Gratulálok csodálatos természeti képedhez: Pircsi |
- július 02 2011 16:24:55
Kedves Katalin!
Annyi biztos, hogy ilyen sok csapongó gondolatot nehéz lenne rímes formába írni, de Neked sikerül prózában megírni sok helyen rímes mondatokban.
Egy kicsit az utóbbi prózáid eltérnek a Tőled régebben megszokottól, nekem azok a régiek sokkal jobban tetszettek.
De Te tudod az okát, hogy ez miért van.
Most már én is kíváncsi lennék rá, hogy ezek a kirándulások mindig megtörténnek-e a valóságban is, vagy csak a képzelet szüleményei?
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- július 02 2011 19:24:18
Kedves Andy! Köszönöm az értékes Gondolataid, amellyel kiegészítetted az írásom. A szülői házban, senki nem foglalkozott "Művészettel." Így a család szemében "naplopónak" minősültem! Az anyám sem állt mellém, pedig szeretett olvasni....Tudtam, hogy csak magamra számíthatok. LÉ-PÉ-SEN-KÉNT!!! Magammal vívtam az első csatát. Tanultam, képeztem, csiszoltam az elmém. Itt már bizonyítványt nem adtak!! Ez az Élet Iskolája volt! Erős alapokat tettem le, és arra építkeztem....születtek a munkáim. Minden gondolat csiszolt rajtam egy parányit. Az Eredménnyel, már volt szerencséd találkozni.
Köszönöm, hogy Olvasod, és Értékeled a novelláim.
Szeretettel ölellek:Glica |
- július 02 2011 19:34:47
Drága Évikém! Valóban itt-ott rímelnek a sorok, gondolatok. A kezdetekben, szerencsétlen versekkel gyötörtem magam....borzalmasak voltak. A lelkem teljesen fejre állt, egy válópert követően. Talán, 15 éve született "Az elégedetlenség napja"
Akkoriban írtam a "Bagoly" című verset. Itt is olvasható...
Nehezen Békéltem meg magammal, és a világgal. Idővel a Gyermekeim sokat segítettek!!! Valóra váltsam Álmaim. BOLDOG EMBER lettem.
Köszönöm, hogy Olvastad és Olvasod a munkáim.
Szeretettel:Glica
ui: Csilla vizsgái remekül sikerültek. |
- július 02 2011 19:45:53
pircsi47- A "kutyás történetek" jóval később születtek. "Az elégedetlenség napja" egy nagy lelki káosz közepén íródott ki belőlem. Három gyermekemmel Vállaltam, egy nehéz utat, amely tele volt Felelősséggel! Megoldottuk...A nagylányom akkoriban volt 18éves, a fiam 11éves, a kicsi lányom 5 éves. Büszke vagyok Rájuk! Remek felnőttek lettek!!
Csilla lányom is szeret írni, alkotni. Neki is taposok egy halvány ösvényt...talán, könnyebb lesz az Irodalom útján haladni. Nekem semmi nem volt. Sokat számít, hogy hová születik az ember!!!
Köszönöm, hogy Olvasod a munkáim.
Szeretettel:Glica |
- július 02 2011 19:55:40
Torma Zsuzsanna- Azok a "régiek" az Újak!!Lassan bontakozott ki a bizalom...most már a korábbi, válságokkal teli időkről is merek vallani. (Napkorongon) Talán sikerül segíteni másoknak...Ne keseredjenek el...ragyognak még azok a csillagok! (Hitvallás) Őszinte vallomások életem fájó napjaiból. 17 éve írok, éjjel és nappal, ha úgy hozza a sorsom.
Köszönöm, hogy szorgalmasan, és sok szeretettel Olvasod munkáim.
Szeretettel:Glica |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
