|
 Vendég: 104
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Töri órán írtam:)
Aznap ismét korábban ébredtem a szokásosnál. Megint rosszul aludtam. Kikászálódtam az ágyból, felvettem magamra a legközelebb es? ruhadarabokat és elindultam a konyha felé, hogy megigyak forró kávét. Minden reggelemet így kezdtem, reméltem talán a kávétól felébredek. Míg kortyolgattam, kezdtem gondolkozni, hogy mit is kellene ma csinálnom. Délutános vagyok, így a délel?ttöm szabad. Végre egy kis változatosság a 2 hét éjjeli m?szak után.
Arra jutottam, hogy mosnom kellene, elmosogatnom, talán még ebédet is f?znöm. De el?bb elmegyek a boltba, gondoltam. És ezúttal gyalog, hogy szívjak egy kis friss, ?szi leveg?t.
Általában autóval járok mindenhová, még a szomszéd utcába is, de ma meg?rültem volna, ha be kell ülnöm a kocsiba. Felkaptam magamra a kabátomat, a zsebébe belegyömöszöltem a pénztárcám és a telefonomat, hátha felhív a f?nököm. Jól is tettem, mert alig tettem meg 10 lépést, már csörgött is. Felkaptam és vártam azt az egyáltalán nem különleges és nem egyedi hangot, mely a f?nökömet jellemezte. Köszönt, beszélt hozzám, de nem fogtam fel a szavait, mert nem tudtam másra figyelni, csak az idegesít?en szürke és unalmas hanglejtésére. Minél gyorsabban próbáltam befejezni a társalgást, mondtam, hogy persze, beviszem a kért iratokat délután. Majd gyorsan elköszöntem és kikapcsoltam a telefont is, csendre vágytam.
Sétálgattam, de már nem is a bolt felé jártam, csak mentem és próbáltam nem a munkára gondolni. Sem arra, hogy mi lesz holnap. Évek óta végre akartam egy napot, mely más, mint a többi és most tettem is ezért valamit.
Mióta egyedül vagyok, 18 éves korom óta, egyfolytában dolgozom, 12 éve minden napom ugyan olyan: felébredés, munka, haza, alvás és újra ugyanez.
De ma, ma talán nem fogok úgy élni, mint 12 éve minden egyes napja... 12-szer 365 napja, rengeteg id?...
És csak sétáltam, át a parkon és végre nyitott szemmel, néztem a leveleket, a fákat és a felh?ket. Az ?sz idejét érz? kismadár halk csipogását is hallottam. A fák mintha nyúltak volna éppen a földre hulló leveleik után, hajladoztak... talán ez az utolsó ?szi nap.
A park után az utcára tértem, egy csendes kis mellékutcába, sz?k járda, egysávos út. S láttam, ahogy egy kisgyerek nevetve szalad el mellettem, egy falevelet kergetve, melyet zörögve fúj el?tte a szél. Pár pillanat múlva kacagva rohant utána egy fiatal n?. Mikor gyermek voltam talán még én is figyeltem a falevelekre.
Az utca után a folyó jött, a város szélén haladt keresztül... nem is folyó, inkább kis patak. Koszos viz?, az emberek semmire sem vigyáznak a nagy rohanás közepette, sietnek és még a nevet? gyermeket is fellökik, csak egy perccel érjenek el?bb a célhoz.
Undor fogott el, én nem akarok ilyen lenni, gondoltam... Leültem a f?be, a zörg? színes levelek közé, majd a hátamra feküdtem. Néztem a kopaszodó ágak között halovány fénnyel rám világító napot... behunytam a szemem és figyeltem. Csend volt és nyugalom, ahogy hozzászokott a fülem, megindult az élet. A távoli zajok, madarak, levelek, f? susogása, minden mintha beszélt volna hozzám.
Lassan kinyitottam a szemem, hidegnek éreztem a leveg?t körülöttem... és sötét volt. Elaludtam, úgy gondoltam. Talpra ugrottam hirtelen, kiráztam a hajamból a faleveleket, és rohanni kezdtem hazafelé. Elkéstem a munkából, ki fognak rúgni, rohantam zihálva, nehezen kapkodtam a leveg?t és hamar ki is fáradtam, de csak rohantam tovább. Arra felé, amerre jöttem, arra futottam. Hirtelen az enyémmel együtt csattogó talpak zaját hallottam felém közeledni a sötétb?l. S lám, a reggel látott kisgyerek volt az, még mindig rohant, fel sem t?nt, hogy mit kereshet éjjel az utcán, nem álltam meg elmosolyodni rajta, csak futottam haza, és mikor egymás mellé értünk véletlen meglöktem. De rohantam tovább, hallottam közben, ahogyan a földre esett, és a feltör? sírást.
Erre a hangra eszméltem fel és torpantam meg. Megfordultam és rohantam visszafelé. A földön ült, térde vérzett és keservesen zokogott. Indultam felé, ránézett a csillogó könnyes szemeivel, közben melléguggoltam, kinyújtottam felé a karomat... és ? egyszerre csak elt?nt...
A f?ben feküdtem, szemem égette a fény mikor kinyitottam... nappal van. Vajon mennyi lehet az id?? Feltápászkodtam, kiráztam a hajamból a faleveleket és hirtelen eszembe jutott minden. Megdermedtem. Benyúltam a telefonomért a zsebembe, bekapcsoltam és türelmetlenül vártam... 2 órája indultam el otthonról, nem késtem el, nem is volt még éjszaka.
Lassan lépkedve menni kezdtem. Rájöttem, hogy én is rohanó ember vagyok, nem tör?döm senkivel sem, és meg akartam változni. Többet soha nem akartam már rohanni, elhatároztam, hogy minden egyes percet kiélvezek ami még hátra van az életemb?l.
Délután dolgoztam, talán életemben el?ször élveztem is. Próbáltam a jót látni és keresni a munkámban, beszélgettem a munkatársaimmal, ha mást nem legalább egy mondatot.
Aznap óta már évek teltek el, közben tanultam, tapasztaltam: már tudom, hogy mindenki életében eljön a gyermek, vagy akármi más, ami megváltoztathatja az ember életét. Csak észre kell venni, hinni a jöv?ben, és merni változni.
Én változtam. Már új munkám van, egym?szakos... 4 éve dolgozom egy gyermekotthonban. És azután a nap után másfél évvel újra láttam a könnyes, síros, csillogó szemeket és mikor odamentem, már nem t?nt el a gyermek... hagyta, hogy átöleljem...
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
