|
 Vendég: 85
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Budapest, aluljárók, Metró végállomások szomorú képei...
 M
Koszos paplanokon, dobozokon fekszenek, borvirágos képpel, üveges tekintettel merednek a világra. Ők már nem kéregetnek, megszólalni - sőt felállni - sem bírnak.
Van egy ember (hát, hogy ember-e még, maradt-e benne méltóság, azt kétlem) közöttük, elég fiatal, icurka-picurka értelmet még vélek felfedezni a tekintetében.
-Hé,Balázs! Hozzak még egy kis kannás bort?
Itt a Keleti pályaudvar mellett van egy italdiszkont, ócsóér' számíccsák', hozom!
Már el is viharzott!
Balázs elmereng. Már amennyire a delíriuma engedi. Volt neki egy asszonya, két szép gyermeke, no meg lakása is, munkája is.
De ez a fránya alkohol! Mindig behúzta a csőbe!
Haverok, menyecskék jöttek sorba, amíg lóvé volt, szerették őt nagyon. No de asszonykája nem igazán díjazta örökké szesztől bűzlő, ténfergő társát, aki mindig csak akkor akarta házastársi kötelességét teljesíteni, amikor totál részeg volt. (Melyik nő szeret egy részeg emberrel szeretkezni!? Ugyan már!)
Egy csúnya napon megkapta a végkielégítést a munkahelyéről és kezébe nyomták a kiléptető iratokat is.
Kirúgták, kellett a helye másnak, új főnök, új adminisztráció, új slepp!
Így lett Balázs munkanélküli!
Még mindig jól élet a kocsmában, mert amíg a végkielégítésként kapott pénzösszegből tartott, addig ismét ott tanyázott.
Igen ám, csak Ágnes asszony - a felesége -, továbbra sem nézte jó szemmel ura ténykedéseit.
Gyermekei segítségével összepakolták Balázs ruhaneműit egy zsákba, és kirakták a lépcsőház elé, a zárat pedig lecserélték a lakásukon.
Így lett Balázs hajléktalan.
- Hé, Balázs itt is vagyok mán', hoztam a lőrét!
Tarcsd a pofád, beleöntöm! Nagyobbra tácsd' mán', nem tanálok bele! - imbolygott a cimbora.
Közben járókelők, utasok, felnőttek, gyermekek,
munkából haza felé tartó emberek "látják", vagy már észre sem veszik szerencsétlen sorsú embertársaikat. (Nos, ez megint vitatott számomra, hogy emberek-e még?)
Kissé feleszmél Balázs, a pia már lecsúszott a torkán, és mesél.:
- Tudod Lakó fiam, volt nekem szép családom, szép, okos, rendes feleségem, gyermekeim, de én elittam az eszemet és ezzel együtt őket is elveszítettem.
Már csak ez van nekem - az önsajnálat - és ez az élet jutott, gyenge ember vagyok én!
Mindig is gyenge voltam!
No jól van, öntsél még a pofámba egy kicsit a kannásból, addig sem fáj semmi. Mert tudod fiam, így szól a nóta is, hogy "én úgy szeretek részeg lenni, nekem akkor nem fáj semmi"...
Eldőlnek a mocskos paplanokon, koszosan, büdösen, igénytelenül.
Ők már nem álmodnak semmiről! |
|
|
- augusztus 03 2011 16:15:50
Évikém!
Nagyon jól megírtad, én is írtam egy hasonlót a hajléktalanokról, megegyezik a véleményünk!
Nekem csak az volt a borzasztó, hogy mindenkivel tőrődünk, küldjük a
csomagkat kamionszámra mindenfelé csak a mi szerencsétlen embertársainkal nem törődünk, rájuk nem tellik!
Gratulálok jó kis írásodhoz: Pircsi barátnőd!
Puszillak! |
- augusztus 04 2011 05:58:26
Pircsikém kedvesem!
Mióta törvény szabályozza, hogy nem "lakhatnak" az utcán a hajléktalanok, egyre többen vannak!
A rend őrei és a felügyeletek már oda sem mennek hozzájuk, mert minden szabály annyit ér, amennyit be lehet tartatni belőle.
Köszönöm drága, hogy figyelmeddel és véleményeddel megtiszteltél.
Szeretettel Barátnőd: Évi. |
- augusztus 05 2011 11:45:03
Kedves Évike!
Igen, jól írtad, "Ők már nem álmodnak semmiről!", ha csak arról nem, hogy mindig legyen valaki, aki néha egy kis kannásborral megédesíti a napjaikat. Az ő életszemléletüket nem tudná más megváltoztatni, csak egy olyan hathatós segítség, amire valójában nem számíthatnak senki részéről.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- augusztus 05 2011 16:48:47
Kedves Zuszika!
Nagyon szépen köszönöm, hogy figyelmeddel és véleményeddel megtiszteltél.
Sajnos. Egyszer - pár hónappal ezelőtt - láttam egy filmet, arról szólt, hogy egy nagyon gazdag öreg hölgy - egyedül élt palotának is beillő
luxuskörülmények között. Befogadta az utcájában fellelhető összes hajléktalant - no persze ez amerikai film volt -tisztán tartotta őket, munkahelyet intézett nekik, szóval rendbe hozta az életüket. Végül amikor meghalt végrendeletében a hajléktalanokra hagyta a "palotáját". Valami ilyesmi kellene nálunk is, de hát ez utópia.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel: Évi. |
- augusztus 10 2011 17:27:10
Itthon kellene először rendet tenni, segíteni, azután küldeni a segélyeket világszerte. Egyetértek.
A mi aluljárós, panelbe behúzódós hajléktalanjaink semmivel sincsenek jobb helyzetben, mint az afrikaiak.
Vagy igen...? |
- augusztus 12 2011 05:07:41
Kedves Irénke!
Köszönöm, hogy figyelmeddel és véleményeddel megtiszteltél.
Igazad van, nálam is "kiveri a biztosítékot", amikor látom a televízióban, hogy küldjük a segélycsomagokat a "rászorultaknak",
holott a "mieinknek" is elkelne a segítség.
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
