|
 Vendég: 100
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 MM
Szomorú történet.....
Együtt jártunk középiskolába. Nagyon jó barátnők voltunk, szerettük egymást, jókat nevettünk tanárainkon is, meg úgy összességében nagyon jól megértettük egymást.
Egyik nap nem jött iskolába. Kérdezték tőlem az osztálytársaink, hogy hol van Vera? Nem tudtam kérdésikre felelni. Nagyon aggódtam érte, hiszen, ilyet nem szokott csinálni.
Másnap reggel iskolába menet felugrottam hozzájuk, az anyukája nyitott ajtót, vörösre sírt szemekkel zokogta, hogy Vera nem ment haza.
- Barbara, Te vagy a legjobb barátnője, nem tudod, hogy hol lehet? Már minden ismerőst megkerestem és senki nem látta.
Most már tényleg aggódtam én is.
Gondolkodtam. Kivel is láttam utoljára beszélgetni?
Igen, a rossz hírű Mariannal. Utáltam azt a lányt. Közönséges volt, szabados, és kicsapongó. Nagyon szerette a fiúkat, holott 17 éves volt még , de nem tudta fékezni magát, nem tudott parancsolni nagy természetének.
Igen, vele láttam utoljára beszélgetni, most már világos a kép. El is mentek együtt vihogva, Vera kissé szomorkásan nézett felém, de ez csak egy pillanat volt, lehet, hogy csak én láttam szomorúnak.
Teltek a napok, Vera nem jött iskolába, senki nem tudta, hogy mi van vele.
Köztudott volt, hogy Vera szülei nem élnek jól, apja részeges volt, ütötte verte a családját ha ittasan haza támolygott, ami sajnos mindennapos dolog volt.
Sokszor sírt a vállamon szegény leány, hogy az apja még most is, amikor már 17 éves, meg szokta verni.
Eltelt két hét, Vera megjelent az iskolában.
- Gyere át hozzánk délután - szólt nekem - elmondok mindent. Végtelen szomorúság tükröződött szeméből.
És mesélni kezdett, közben patakokban ömlött a könnye, vállait zokogás rázta.
Mariannal stoppoltunk az M7-es autópálya előtt, simán elvittek bennünket Budapestre.
Kitettek a Váci utcában - mert az volt az úti céljuk-.
Felénk sétált egy jól szituált középkorú úriember, szivar a kezében, illatfelhő áradt az egész lényéből. Látta, hogy tanácstalanok vagyunk, beinvitált a "palotájába".
Nekünk vidéki lányoknak, palotának látszott.
Gazdag volt, az meglátszott a ház berendezésén.
Ott éltünk két hétig, nem mondom, hogy rossz körülmények között, sőt!
Egyik este bejött hozzám, ellentmondást nem tűrő hangon, érzéketlenül, de mohó vággyal a szemében mondta nekem, hogy "vetkőzz!"
Eljött az idő, hogy megköszönd a jóságomat, amiért befogadtalak ide Titeket.
És megtörtént. Elvette a szüzességemet, kegyetlenül, minden érzelem nélkül belém hatolt, nagyon fájt, de nem mertem kiabálni, hiszen tudtam, hogy senki nincs rajtunk kívül a
"palotában".
Másnap a rendőrök kopogtattak az ajtón, velük volt anyukám, és így kerültem haza.
És csak folytak a könnyei, rázta a zokogás, szemében és szívében mérhetetlen fájdalom és szenvedés tükröződött...
Még ma is itt él az emlékeimben....
|
|
|
- augusztus 12 2011 19:51:54
Sajnos, ez ma már nem mondható ritka történetnek, esetnek. Mindig fölmerül bennem a kérdés: kinek a hibája, hogy ilyen megtörténhet? A szülők, a tanárok, a gyenge jellem, netán a társadalom vállrándító, a téma fölött könnyen átsikló beállítottsága. Egy kérdés, melyre ezer féle válasz adható! Hogy most ilyen súlyos kérdések jutottak eszembe, az a jól megfogalmazott, kerek írásnak köszönhető! Szép munka! Andy |
- augusztus 13 2011 07:26:32
Kedves András!
Köszönöm, hogy véleményeddel és figyelmeddel megtiszteltél.
Ez tényleg megtörtént 1972-ben.
Én elsősorban a szülőket teszem felelőssé, hiszen ha egy gyermek nem érzi jól otthon magát -bármilyen okból kifolyólag, ebben az esetben az alkoholizáló brutális apa miatt -az egyértelmű, hogy a szülő felelőssége. Véleményem szerint a tanárok csak akkor tudnak segíteni, ha a szülő együttműködik.
Gyenge jellem? Valószínű. Könnyen elcsábult ez a kislány és nagyon befolyásolható volt. Azóta is sokszor gondolok rá, így kezdeni egy fiatal lánynak az életet, ilyen emlékei maradtak az első "szerelemről", ez katasztrófa. Középiskola befejezése után elváltak útjaink, annyit hallottam felőle, hogy újfent rossz társaságba keveredett, de végül is mi lett vele nem tudom.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel: Évi.  |
- augusztus 13 2011 16:36:16
Drága Barátnőm!
Valóban gyakori történet, befolyásolható naív kislány, a barátnő meg biztos tudta előre, hogy mi lesz, rafináltabb volt, jártasabb a sexben!
Lehet, hogy pénzt is kapott érte, hogy odavitte a kis szűzlányt!
Nagyon jól megírtad, gratulálok: Pircsi barátnőd |
- augusztus 13 2011 22:01:21
Kedves Évike!
Nagyon szomorú ez a történet. Nagy a szülők felelőssége, de a közösség rossz felé húzó ereje is.
Sajnos, voltak régen is ésé vannak manapság is, akik nem tudnak ellenállni a kisértésnek, és amikor már elindulnak a lejtőn, nincs visszaút.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- augusztus 14 2011 07:47:17
Kedves Zsuzsika!
Köszönöm, hogy figyelmeddel és véleményeddel megtiszteltél.
Szeretettel: Évi. |
- augusztus 15 2011 05:41:59
Pircsike Barátnőm!
Köszönöm, hogy olvastál. Valóban nagyon naív volt - no de hát milyen egy 17 éves kislány, főleg még a '7o-es években -, no és nem beszélve arról, hogy nem figyelt rá senki. Igaz, hogy volt két bátyja, de azok már elmenekültek otthonról az alkoholista apa durvaságai miatt. Az, hogy az anya miért nem figyelt a lányára, szintén az apa miatt. Nehéz dolgok ezek én úgy hiszem, biztos, hogy ma is léteznek ilyen kapcsolatok, elkallódnak a gyerekek a szülők felelőtlenségéből kifolyólag. Mert elsősorban a szülő felelőssége. Nagyon sokan vannak akik inkább egyedül nevelik gyermekeiket, mint egy ilyen rossz házasságban. No persze ez is bonyolult, ha az anya függ - anyagilag - még egy alkoholista apától is, akkor nagyon nehéz kilépni egy ilyen szituációból.
Mindenesetre örök "élmény" maradt számára az első "együttlét" szegénynek és megpecsételődött a sorsa.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel: Évi. |
- augusztus 17 2011 13:48:06
Érdekes volna tudni, hogyan alakult később az élete...
Látod, jól írtad meg, Évike, érdekes a további sorsa is... |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
