|
 Vendég: 110
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
önzés, érzelmekben sivár ember típus.
 V
Öt éve nem találkoztam Maricával. Pedig akkoriban, amikor együtt dolgoztunk, igencsak jó kollégák voltunk. Megörültünk egymásnak.
- Gyere, meghívlak egy kávéra, itt a sarkon nagyon jó kávét főznek abban a presszóban.- mondta Marica, közben beszélt.
Helyet foglaltunk és ő beszélt.
- Nekem nagyon szépen alakult az életem, összejöttem egy nálam húsz évvel idősebb férfival és együtt élünk. Tudod, a Tibortól elváltam (honnan tudnám ugyan, 5 éve nem találkoztunk) szemét volt a pasi, mindenkivel megcsalt.
- És Te hogy vagy, hogy élsz? - kérdezi félvállról, mire válaszolhatnék, már ő folytatja:
- Tudod, volt több kapcsolatom is, de engem senki nem szeretett igazán, pedig én maximálisan odafigyelek mindenkire, hagyom érvényesülni, szóhoz jutni (no persze, most is ezt bizonyítod) empatikus képességekkel jól el vagyok látva. (Isten mentsen bárkit is a Te empátiádtól).
- No de mesélj már magadról kedvesem, ülsz itt nagy csendben- mondja és nagyot kortyol kávéjából. No most talán - gondolom én - van annyi időm, hogy belekezdjek mondandómba, de tévedtem, mert már folytatja is tovább. Már nem is próbálkozom.
- Tudod én már nem ott dolgozom, vagyis nem dolgozom sehol, a mostani páromnak jó fizetése van, megtehetem, hogy csak otthon vagyok, és várom Őt haza. Te még ilyen csodálatos szeretőt nem láttál. Hú, de elszaladt az idő. Drágám mennem kell - időpontom van a kozmetikushoz, ne haragudj, majd máskor többet beszélgetünk, adjál egy névjegykártyát, majd hívlak.
- De jó, hogy találkoztunk, milyen jól elbeszélgettünk! - puszit nyom arcomra és már el is viharzik. (No igen, milyen jót beszélgettél)
Kifizettem a kávékat, a névjegykártyámat visszasüllyesztettem a táskámba és kilibbentem a presszóból.
A másik egypercesem, egy élelmiszerboltban történt viszontagságos körülmények között létrejött mosolyról szól, mely lefagyott az arcomról, pedig nyár volt.
Beléptem a kis üzletbe - egyszemélyes -köszöntem illedelmesen, mert ugye annak kell köszönni először, aki belép valahová.
- Jó napot kívánok- mondom érthetően, magyarul, elég hangosan. Az eladó a pulton félig fekvő helyzetben keresztrejtvényt fejt - nem volt nagy forgalmú az üzlet-, semmi reakció.
Még egyszer próbálkozom, de már közelebb osonok hozzá (hát ha nagyot hall, vagy én nem ejtettem magyarosan a magyar szavakat)
Félszemmel rám sandít "hogy a francba mersz megzavarni rejtvényfejtés közben", ezt olvasom ki megvető tekintetéből.
- Jó napot kívánok, - mondom újra és mosolygok. De rögtön meg is bántam a mosolyt és rettenetesen szégyelltem magam, (mit mosolygok én itt, kire, hiszen egy porcelán csibében több kedvesség, báj, intelligencia van, mint ebben az eladóban)
Arcomra fagyott a mosoly.(De hát ki vagyok én, térjek már észhez, Gwynplaine, (Victor Hugo: A nevető ember művében, igaz, hogy ő azért nevetett állandóan, mert gyermekkorában megcsonkították, és felnőtt korában is mindig torz vigyor ült az arcán, mely nevetségessé tette)
De hát én nem vagyok Ő, mégis arcomra fagyott a mosoly.
- Mit adjak?- szólt ilyen kedvesen, intelligensen, bájosan az eladó, közben föl sem nézett a rejtvényéből. Szemkontaktus, tekintet találkozása, ugyan, mi a fenét képzelek én.
Mondjam bele a semmibe, hogy "mit akarok", és húzzak onnan kifelé, ne vigyorogjak.
Tipródom még egy kis ideig, nem szólalok meg, mert nem tudok kihez beszélni. (Én a pultnak, vagy a falnak nem beszélek, egy az, nem tud válaszolni, bár lehet, hogy több érzelem lenne a tárgyakban mint ebben a "porcelán csibében".
- No mondja mán' mit akar? Nem érek rá magával foglalkozni egész nap! - néz rám, szeme szikrákat szór, (no végre ez is egy fajta megnyilvánulása érzelmeinek)
Döbbenten nézek rá, eltűnt a mosoly az arcomról, szánom ezt az érzéketlen embert, nagyon szánom.
Nem szólalok meg többet, (egyébként sem néz rám többé, újra újságjába mélyed) óvatosan, nehogy megzavarjam kisomfordálok az üzletből.
Mint akit forró vízzel öntöttek nyakon.
(Mosolyogtál, az anyád mindenit, most megkaptad, mi a fenének kell neked állandóan vigyorogni. Ejnye, nem szép dolog! Berontani bunkó módon az üzletbe, ellentmondást nem tűrő hangon ordítani, hogy mit akarsz venni, (nemhogy mit szeretnél) nem, meg sem köszönni semmit, és most nem égne a pofád a forró víztől) |
|
|
- szeptember 13 2011 15:51:06
Életképek a hétköznapjainkban..A csak az önmaga hangját halló monológokat gyártó "kedves ismerős" van bizony mindenki gyűjteményében.
A Kereskedő szerűség már, a múlt zenéje, a tulajok a kis boltokban bizony igényesek, a multikról nem is beszélve.. |
- szeptember 13 2011 18:44:06
Kedves Etusom!
Köszönöm, hogy figyelmeddel és véleményeddel itt voltál velem.
Szeretettel: Évi. |
- szeptember 14 2011 10:32:56
Barátnőm!
Nagyon jó kis egyperceseket írtál!
Van ilyen ismerősöm nekem is, aki nem hagy szóhoz jutni, meg ilyen
bunkó eladó is a nagy bevásárlóközpontokban is, ahol fél óra kell, mire megtalálsz valakit a két őrön kívül, aki az eladóhoz küld,ha nem találsz valamit!Szörnyű! Sokszor olyan dühösen jövök ki!
Gratulálok, puszillak: Pircsi |
- szeptember 14 2011 12:20:38
Kedves Barátnőm!
Köszönöm, hogy figyelmeddel és véleményeddel megtiszteltél.
Szeretettel: Évi. |
- szeptember 15 2011 12:19:46
Kedves Évike!
Mindkét esetet nagyon jól írtad meg. A volt kolleganődről és a bolti eladóról. Szerencsére, mindig vannak kivételek.
De én is már éreztem magamat kellemetlenül mások miatt.
Sok emberre nem érdemes vesztegetni sem a mosolyunkat, sem a jóságunkat.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- szeptember 15 2011 13:34:16
Kedves Zsuzsikám!
Nagyon szépen köszönöm, hogy figyelmeddel és véleményeddel megtiszteltél.
No igen, csak amikorra az ember erre rájön, hogy "nem érdemes vesztegetni sem a mosolyunkat, sem a jóságunkat", akkorra annyi forró vizet kap a nyakába, hogy leég az összes hajszála.
Mert ugye, én - meg szerintem mindenki - mindig magamból indulok ki.
Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
