|
 Vendég: 105
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
A vadász asszony/1.
A Berettyónál/2.
A fenyves erdőn zúg a szél3.
Keringőt táncol a falevél/4.- fejezetek
 V
A Berettyónál
A tél hófehér bundája, cafatokban lóg rajta. Régi szépsége elveszett a jeges viharok során. Duhajkodó ereje lassan meg szelídül, nem akar betyárkodni széles-e határban. Csontjaiban érzi a mulandóságát, érzi, hogy ideje lassan lejár. Át kell adni a helyet az ifjúságnak, hagy nyargaljon a tavaszi szél. Vidáman, pajkosan, szerelmetes vágyakkal. Minden reggel a föld és az ég ketté szakad, és tűzpiros színben ömlik a fény. Lávafolyam árad a látóhatár peremén. Hatalmas felhő gomolyog a reggel teraszán. Félelmetes gyorsasággal szétrendeződnek. Alig egy percig tart a kápráztató jelenség. A Nap reggeli születése mindig fájdalommal, vajúdással jár. A démonos éjszaka bele döf egy utolsót a Nap csodálatos, védtelen testébe. Ebből a sebből ömlik a vörös vér, majd a szürke felhők szépen letakarják, enyhítik a fájdalmat. Minden nap feltámad a reggel, elhozza éltető sugarát nekünk, embereknek. A hálátlan, komisz embereknek, akik észre sem veszik a fény áldozat vállalását.
A fény fűszáltól- fűszálig oson, bele kukkant a madárfészkekbe, szeretettel ébreszti az alvókat. A jóság árad szét belőle, egyenlőn jut gazdagnak, szegénynek. A hortobágyi juhász kalapját is félre billenti kedvesen. A tanyaudvart bearanyozza sugaraival, Bodri nyöszög a küszöbön. Ezzel jelzi, hogy mindjárt körbe szaladja a portát. Az éjszaka sok baja volt a rókákkal. A Fény akadálytalanul jut a Berettyó partjára, előre tudja, hogy várja ott egy férfi. Sándort kisgyermekkorától jól ismeri, látta, minden kínját, baját, örömét.
A folyó ezen a szakaszon egy nagyot kanyarodik, szinte megöleli önmagát. A Fény alámerül a hűsítő vízben és megpacskolja az orcáját. A partról fűzfák ágai simogatják a víz felszínét. A kanyar, szinte leállítja a folyó mozgását. Remek horgásztanyája van itt Sándornak. Minden szabad percében ide menekül az emberek elől. A Fény megpihen a férfi mellett és figyeli, hogy mit farag a bicskájával. Egy vadásznőt formáz az ujjai között, érzékien, szerelmesen.
A feltámadó szél muzsikál a fűzfaágakon, gyorsan ébred a madárvilág. Vitorlázó repülésben forognak a csillogó folyó felett. Reggelit csipegetnek a korhadt fák mohás testéről. A férfi rövid időre felnéz a madarak mozgására, ám nem is őket figyeli. A tekintet nagyon messze jár, a hegyek felé néz, északi irányba. Ott van az Ő szíve, rábízta Karolára. Semmi keresnivalója nincs ezen a vidéken. Lassan megfordul és nézi a piros cserepes házat. Mártával, soha nem rezdültek egy húron. Kötelesség tudóan élnek egymás oldalán, több mint harminc éve. Semmit nem tud róla ez az asszony. Karola előtt nyitott könyv az élete. Nincs olyan, amit az az asszony meg ne érezne vele kapcsolatban. Színes ősz volt, amikor félre tárcsázta a telefont, most pedig a tavasz közeledik. A déli áramlattal közeledik a meleg levegő és ezüst ragyogású barkák születnek. Törékeny zöld szín az alj növényzeteken, virágszőnyeg terül el a réteken. Egyik héten sárga a másik héten lila a harmadik héten a fehér árvalányhaj csillog a szélben.
Pacsirta repül föl a kék égbe, a habos felhők közé. Ott dalolja ki a világnak a boldogságát. Párt talált magának, fészket raknak, szíve választottjával.
-„ Pacsirta, szép dalos madárkám, repülj el a hegyekbe és dalold el neki, mennyire szeretem. Reggel, ha fölébred és vadászni megy, szegődjél mellé, és mond el, hogy nélküle élni nem érdemes. Legyél a postásunk, és hozz hírt felőle. Hozd el szerelmes üzenetét. Mond el, hogy olyan boldog-e mint én. Drága kis pacsirtám vigyázz rá helyettem is. A Vadvirágnak üzenem, hogy bízzon bennem, és hamarosan átölelem.”-
A fény megsimogatja a férfi kezét, amelyben megszületett az asszony alakja. Szelíden surrog a Berettyó hangja, szinte vigasztalja a szomorú férfit. „- Fogtok ti még találkozni”- suttogja halkan. Sándor arcán mosoly születik. Nem időzhet tovább a folyóparton, be kell menni a házba. Lassú léptekkel halad a családi ház irányába. A mozdulatok sok mindent elárulnak róla. Szíve szerint, neki indulna a hegyeknek, észak felé, de még nem teheti, nem jött még el az ideje.
A műterem polcára helyezi a szobrot a többiek közé. Kész sorozatot faragott az elmúlt hónapok során. Az évszakok változnak, az érzelmek mélyülnek. Az idő és a távolság nem dolgozik ellenük. Alkotnak! Nincs elpocsékolt pillanat. Teljesen meg változott a lelkiéletük, Karolinával. Egymást éltetik és ösztönzik az Alkotásra. Sándor ma szabadnapos és elvégzi a rá váró munkákat. Egy családi háznak, mindig akad valami baja. Félre csúszik egy cserép, vagy az ereszcsatornát kell kipucolni. A kutya is elvárja, hogy fogócskázzon vele a gazdi. Micike a macska is belekapaszkodik a férfi lábszárába, és nyavíkol, hogy gyömöszölje meg egy kicsit. Természetesen a cica akarata érvényesül. A konyha is segítségért „kiált.” A férfi mosogatását, némi csörömpölés kíséri. Az edények nagyon virgoncok Sándor keze alatt. Hogyne lennének boldogok a finom érintéstől. Hamar hagyja ott a konyhát, és a szobában keres valami hivatalos papírt. A fiókot visszatolja a helyére. Az irat elbújt valahová. Bekukkant a gyerek szobájába, hogy minden rendben van-e? Soha nem lehet tudni…. Lassan telik az idő, messze még az este, hogy Karolát felhívhassa és a hangját hallja.
Megszaporázza lépteit és kimegy az udvarra, át a kertbe. A régi gallyakat, leveleket, szemetet lángra lobbantja. Nézi a tűz szépségét, mennyi szín és energia lakozik benne. A zsebéből előkerül a cigaretta és rágyújt. Játszik a füsttel és élvezi a dohány zamatát. Már csak ritkán gyújt rá. Az egészségét félti. Felerősödik a szél. A Berettyó szagát hozza az orra alá. Szereti a víz különös, testes szagát. Változatos arca van a folyónak. Mindig a rá vetődő fény ereje határozza meg. A halak mozgása is vízgyűrűket idéz elő a felszínen. Sok mindenkinek élettere a víz. Nem bírja megállni, hogy ne menjen le a folyóhoz. A tűz már elhamvadt, szürke hamu takarja emlékét, fény korát.
Csodálatos képtárul elé a délutáni lemenő Nap fényében. Millió ragyogásra törik a fény a folyó hátán. Bele káprázik az ember szeme. Milyen jó volna, ha az a vadász asszony is láthatná! Magához ölelhetné, és forrón megcsókolhatná a száját, a nyakát, a vállát, és mindenét, ami van. Tetőtől-talpig végig simogatná, ölelésre vágyó, forró testét. Istenem, még soha nem szerettem így senkit! Még a folyó vize is izzik, ahogy a Nap lassan eléri a horizontot. Nincs nagyobb ajándék az életben, mint a Boldogságból részesedni! A Hold vigyázz a csillagaira. Az este belopakodott a Berettyóhoz, különös formák születnek a vízparton. A fűzfák, akik Ázsia felől érkeztek, a gyengédség fái. A szeretetet szimbolizálják. Ha a villám hasítását is túl éli. A letörött ág, a földben megfogamzik. A fűz esti dalt nótáz a felerősödő szélben, tanyája a kuviknak.
Amott a távolban a nyírjes derekát festette halvány rózsaszínre a búcsúzó Nap. A nyírfa magoncot a tundra küldte felénk. A Nyír ünnepélyes gyöngédséget, szeretetet hirdet. A nyírjesekben csak a daloló madár él meg. Karolina megbecsülné azokat a varázslatos dallamokat. Sándor testét különös, érzéki melegség árasztja el. Mindig így jár, ha a gondolatai életre hívják azt az asszonyt. Szereti ezt a Földön kívüli, misztikus állapotot. Belépni a negyedik dimenzióba, és ott szeretkezni az ő igazi asszonyával…
Vágy
Vad érzelmek dúlják lelkemet,
Gondolatok pihenni nem engednek.
Vágyom utánad, mint virág a napfényre,
Szomjazom szíved, lelked, tested melegét.
Vadvirágom!
Lelkemnek oly fontos.
Vezess az érzelmek mezején,
Követlek, szívem Tiéd.
Ha egyszer átölellek, testünk-lelkünk
Összeforr.
Repülünk a kék égig, mámortól kábultan
TE és ÉN egyek leszünk,
Mert Szeretünk, szenvedéllyel.
Sándor a papírost a vallomással, összehajtja, és zsebre teszi. Itt az idő, hogy visszamenjen a műterembe és meghallja Karolina hangját. Egész nap arra áhítozott a lelke.
- Szervusz, Vadvirágom! Régen hallottam, kedves hangodat.
- Felétek is olyan szépen lopakodik a tavasz?
- Igen! A folyó megszépült, felébredt álmából. A vizek is alszanak téli álmot, nemcsak az erdők.
- Gyönyörűek lehetnek a fények és a színek. A vizek különös hatással vannak rám, nem tudom miért. Pedig félek a sok víztől. Anyu mesélte, hogy a megáradt patak a házunkba is benézett. A szomszéd bácsi menekített ki a bátyámmal közösen. Egy-egy gyereket kapott föl a rácsos ágyból. Fejszével verte szét a bejárati ajtót. Anyu a megtébolyult patak, másik oldalán kiabált a gyerekeiért.- ezért félek minden víztől.
- Ezek tényleg szörnyű emlékek. Ám a víz tud nagyon kedves is lenni.
- Volt szerencsém, megtapasztalni az elmúlt nyáron. Egy csodálatos horgászparadicsom partján, tölthettem pár napot. Az ébredő Nap a vízparton talált. Szép fotókat készítettem a fákról, amelyek a tóban tükröződtek. Nehéz feladat, jól megfesteni az árnyékokat.
- Én is új feladatok elé állítottam magamat. Szeretem a kihívásokat. Addig sanyargatom magamat, míg végre sikerül, amit akarok. Szeretlek!- mondja a férfi, suttogva. A hatás tökéletes. A nő testét melegség cirógatja végig, az arca is belepirul.
- Én is! engedd, hogy oda bújjak hozzád, amíg beszélgetünk.
- Már rég itt tartalak a karjaimban, és soha de soha nem engedlek el. Örökre az enyém maradsz. Nem tagadom meg magamtól a Boldogságot, amelyet Te hoztál el nekem. Imádlak, Édesem!- a hang őszinte, igaz. A lélek tükre, amelyről visszaverődik a szeretet.
- Keveset alszom, hogy én irányíthassam a gondolataimat. Tökéletesen látlak, látom a mozdulataidat, érzem a gondolataidat. Te és Én, ugyan azon lélek, két testben.
- Drágám, le kell tenni a telefont. A szívem hasad meg, ha nem hallhatom a hangod.
- Jó! Most letesszük a kagylót, de ne engedj el a karjaidból.
- Magamhoz szorítalak, jó éjszakát Vadvirágom.
- Néked is. Szeretlek!- kattan a készülék, a vonal megszakad. Ám ők ketten, szétválaszthatatlanul együtt maradnak, és ábrándoznak a holnapról. A nő a festőállvány elé áll és kifesti szívéből a vágyakat. A férfi, érzékien megsimogatja a megformázott női testet, ami Karolina formás idomait rejti.
A Mindenható nagyon megszerette ezt a két érző lelket. Hamarosan letelik a próbaidő, és új feladatot kapnak, a harmadik próbát is ki kell állniuk. Minden esélyük meg van, hogy a vágyuk valóra váljon. A tavasz a szerelem hónapja. Fellobbannak az érzelmek, szép kalandok várnak az egész világra. A fenyves erdő madarak dalától zeng, a tölgyes pedig a szerelemről suttog az újszülött leveleivel. A vadász asszony, nyugalomba helyezi a Remingtont és járja a hegyi réteket. Boldog, amikor a tavaszi hérics sárga bimbói megjelennek. Volt rá példa, hogy a szemtelen tél még visszanézett és hópihéket küldött az ibolyára, a tavaszi héricsre. Különösebb baj nem történt. A völgyben már a madarak daloltak a virágillatos tavaszról, a hegytetőn pedig betakarta a hózápor Karolint. Májusban megszületik a réti iszalag, az agár kosbor, a pázsitos nőszirom, amelynek sárgabarack illata van. A hegyekben zöld virágot pöndörít ki a kontyvirág. Minden napra jut ajándék a jó Isten szívéből. A hegyi patak visszanyeri hangját, és százféleképp szólal meg a hegyek hátán. Ember még nem komponált szebb dallamot, mint ami ott felcsendül. A Boldogság sugárzik minden irányból. Karolina is boldog és szerelmes.
|
|
|
- szeptember 27 2011 19:07:40
Kedves Katica!
Nem sokat "gurult" előre a történet: maradt, ill. tovább erősödött a plátói epekedés. Kezd a dolog megrekedni, unalmassá válni, noha "túlcsorduló" képeid most is szépek. Történjen már valami, ha kérhetem!
Szeretettel:
Papon  |
- szeptember 29 2011 08:04:14
Papon-Szerintem sokat "gurult" előre a történet! A hegyekből lementünk a folyópartra, és ismerkedünk Sándor környezetével, és lelkivilágával. Fontosnak tartom bemutatni, hiszen súlyos döntéseket hoz a későbbiekben...
Az IDŐ egy különleges dolog! Ha VÁRAKOZUNK lassan telik...a Boldog pillanatok gyorsan tova libbennek.
Ja' még egy apróság! A fejezetekben föltöltött írásoknak ez a "hátulütője!"
Tapasztalat: Az első hsz-on sok múlik! Az Olvasók "hallgatása...véleménye!"
Az életünk gyakran "parkolópályára" tesz.....majd ismét nekilódul!
Köszönöm, hogy Olvastad: Glica |
- szeptember 29 2011 12:00:27
Kedves Glica!
Itt vagyok ám, és nem felejtettelek el, csak tudod, a hosszabb lélegzetű írásokhoz több idő kell, és a Te szép történeteid olvasását nem szeretném elkapkodni.
Pogácsasütés közben (után) visszatérek!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- szeptember 29 2011 12:35:38
Kedves Glica!
Mint már írtam, idő kell ahhoz, hogy szép történeteidet figyelmesen elolvashassam. Most értem a végére!
Annyira szépen írtad meg ezt a részt is, nem hiszem, hogy szebben lehetne! Az asszony, mintha Te lennél a történetben, de lehet, hogy tévedek. Annyiban biztos hasonlít Rád, hogy az erdőt járod, és fotókat készítesz a gyönyörű természetről!
Nekem nem volt unalmas, hiszen jó, ha az olvasó mindkét fél (nő és férfi) életét is megismeri, és csak idő kérdése, biztosan a történések is hamarosan elkezdődnek!
Várom a folytatást!
Üdvözlettel:Torma Zsuzsanna
|
- szeptember 29 2011 15:31:16
Zsuzsanna KÖSZÖNÖM! Kis hazánkban nemcsak parlagfű található! Fontosnak tartom a Magyar táj bemutatását. Én komolyan veszem az ÍRÓ-i munkámat...Természetvédelem...egy-egy növényre, állatra fölhívom a figyelmet! A fejezetekben változnak a szereplők, és az évszakok. Nem az a legfontosabb, hogy mikor bújnak ágyba! A várakozás az alkotás öröme a legfontosabb számukra.
A férfiak érzelmeit is tisztelni kell! Az Ő lelki fájdalmaik is nagyon sajognak....
Hamarosan küldöm a folytatást!
Szeretettel:Glica |
- szeptember 29 2011 19:55:30
Egyetértek viszont-hozzászólásoddal, kedves Glica!
Igazad van abban, hogy nem az a legfontosabb, hogy mikor bújnak ágyba! Ha az "előjáték" hosszabb, nagyobb lesz az élvezet!
Köszönettel: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
