|
 Vendég: 43
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 MM
Hétköznapi történet, csak egyre gyakoribb...
Tara Scott
Rántott hús
Péntek délután volt. Miután lejárt a munkaideje, a közeli hipermarket felé indult bevásárolni hétvégére. Vidéki munkából jön haza a gyerek, a kedvencét fogja elkészíteni. Rántott sertésszeletet, petrezselymes krumplival. Egész héten azon aggódott, mit ehet Fecó ott a távolban. Olyan soványnak látta kéthete is, amikor itthon volt. Mondta is neki, hogy jobb lenne, ha minden hétvégén hazajönne, de az utazás sokba kerül. Annyira nem keres jól annál a Kft-nél. De a lényeg az, hogy ma este már a saját ágyában alszik. Holnap pedig frissensült meleg rántott húst tesz elé délben. Magában már látta, ahogy fia azzal a félig mosollyal, teli szájjal néz fel rá, míg ő a kezét morzsolgatva áll felette hátha kérne még valamit. Az ő arcán is halvány kis mosoly suhant át. Az üzlet előtt a bevásárlókocsi tárolóhoz ment, de hiába keresett százforintost. Egy jólöltözött, elegáns fiatal nő már a kiürített kocsit tolta vissza a helyére, s mosolyogva kérdezte odaadhatja-e? Ő még mindig az aprókat terelgetve bosszúsan nézett a kérdezőre, s mutatta, hogy nincs százforintosa. Majd megkérdezte a drága parfümtől illatozó nőtől, hogy kétszázast fel tudna-e váltani? De nem volt nála semmi, csak a kocsi. A kezéhez tolta, és még mindig mosolyogva legyintett egyet s csak annyit mondott, hogy hagyja csak! Ő zavarba jött, s meg akarta köszönni a kedvességét, de a másik meg sem várva megfordult, s csak a kezével intve mondott viszlátot míg elindult az autója felé. Ő a táskáját a kocsi tartójába téve, sietve indult az automata üvegajtó felé. Bent nagy volt a nyüzsgés, mint péntek délutánonként. Elindult a konzolok között, de csak egy-egy darab került a kocsiba. Sorban hagyta el azokat a termékeket, amire pedig szükség lett volna. A sütéshez valók között járt. „Olyan jó lenne a gyereknek sütni valamit” – gondolta, de az árakat nézve összeszorult a szíve. Nem megy. Ennyit nem tud adni érte. A múlt hónapban nem tudott villanyt fizetni, ebben a hónapban ki kellett fizetnie azt is. Levestésztát muszáj, csak nem tehet az asztalra üres levest. Leveskockája még van pár darab… Sorban állt a húsos pultnál. Az előtte álló férfi, több féle húsból több kilót tett a kocsijába. Közben az eladóval beszélgetett vidáman. Így hallhatta, hogy a barátainak szervez kerti vacsorát, azért kell a négy kiló pacal, és lesz gyros, saláták, s neki összefutott a nyál a szájában. Hiszen délben evett utoljára két kiflit vajjal, s parizerrel. Még meg is kordult a gyomra. Türelmetlenül nézett az órájára. Végre a férfi elköszönt, s ő a kinézett húsra mutatott. Négy szeletet kér mondta, s míg a hentes ránézett lesütötte a szemét. A húst tartalmazó nylonzacskóra vonalkód került, s ő a kocsiba tette. Még egy-két dolog a hús mellé került, s ő elindult a kassza felé. Körbe nézett, de minden pénztár előtt tömeg várakozott. Gyerekek nyűgösen nyafogtak, volt, amelyik csak fáradtan bámészkodott és látott apró csecsemőt, gyerekhordóban a kocsin áttéve mélyen aludni. Kicsit rajta felejtette a szemét. „Milyen jó neki. Még nincsenek gondjai.” Eszébe jutottak az álmatlan éjszakák. Mióta a férje elhagyta őket, nem volt egy nyugodt éjszakája. Folyton számolnia kellett, a kevéske pénzből hogy tudnak kijönni. Az árak egyre magasabbak lettek, a fizetés nem változott. De örülhetett, hogy az ő korában volt munkája. Az ötvenesekért nem kapkodtak, még akkor sem, ha már kisujjában volt minden, amit a könyvelésről tudni lehet. Míg ezeken gondolkodott, lassan haladt előre a sor. Már ott állt a futószalag végénél, s kezdte felpakolni a kocsiból a termékeket. Mire sorra került, elővette a pénztárcáját s a táskájára tette. Ahogy a pénztárosnő lehúzta a vonalkódokat, úgy pakolt vissza a kocsiba minden darabot. Végül hallott egy összeget, s a keze megállt félúton a pénztárcája felé. A gép kijelzőjére nézett. Nem tévedett, jól hallotta. De hát… Nála nincs ennyi pénz. Zavartan felvette a pénztárcát. Kinyitotta, belenézett mintha abban reménykedett volna, hogy valami csoda folytán mégis benne lehetne a gép kijelzőjén szereplő összeg. Érezte, hogy elvörösödik. Lángolt az arca. A szeme sarkából látta, hogy a sor mögötte várakozón néz rá.
- Sajnos nincs ennyi nálam. – mondta halkan a pénztárosnő felé.
Az ránézett, s bár igyekezett nyugodtan megszólalni, hangjából mégis kiérződött némi türelmetlenség.
- Mennyi van? – s a gépre nézett.
- Ezer forinttal kevesebb – pirult el még jobban, s hangja fakó volt.
A pénztárosnő felvette a telefont, és valakit megkért, hogy jöjjön a kasszához. A sorban többen türelmetlenül sóhajtottak. Egy piros köpenyes nő sietett feléjük, s a kolléganője gyorsan vázolta a helyzetet. A nő belenézett a kocsiba, kivett két dolgot, megnézte a vonalkódot, s félretette az árut. Megbeszélték, hogy a gépben mi a teendő, s eltűnt a sorok között a kivett áruval. Az odaadott pénzből visszakapott némi aprót, s a többiek „végre” pillantásával kísérve elindult a kijárat felé. Csak akkor nézte meg mi hiányzik, amikor a szatyorba pakolt át a kocsiból. A hús. Nem volt a kocsiban a hús. A gyomra görcsbe rándult, és a buszon komoly erőfeszítésébe telt, hogy visszatartsa a könnyeit. Csak akkor törhetett ki belőle végre, amikor becsukódott mögötte a lakás ajtaja.
|
|
|
- október 18 2011 04:27:13
Kedves Tara!
Nagyon jó írás, szinte odaszegezi a tekintetemet soraidra, nem lehet abbahagyni. És ez a jó írás, ahol az embernek a gondolatai nem kalandoznak el közben másfelé.
Nagyon jó novelládnak a mondanivalója. Sajnos társadalomkritika a javából! Szomorú, de ez a valóság. Aki kilószámra vásárolja a kerti partihoz szükséges húsokat, halvány fogalma sincs a "másik"(árnyékos) oldalról.
De bizony mennyien vannak ilyenek, hogy az a legfőbb gondja, hogy a kerti grillezőt "üzembe helyezze" és kezdődhet a vigasság, felséges pompával körítve.
Hűen szemléltetted, hogy az egyedül maradt DOLGOZÓ NŐ (kevéske munkabérért) pénzéből milyen kevésre is futja (már ha futja).
Én biztos, hogy odaadtam volna azt az ezrest ami hiányzott, még ha az utolsót adtam volna oda akkor is. Megtehette volna a több kiló húst vásárló URASÁG is, de az ő empatikus képessége visszafejlődött csecsemőkorában, ha egyáltalán volt neki.
Nagyon tetszett az írásod, szeretettel olvastalak!
Ölellek: Évi. |
- október 18 2011 10:27:44
Kedves Tara!
Korrajzos írásodban kitűnően, érzékenyen ellenpontozod a való élet visszásságait. A stílusról ugyanaz a véleményem, mint előző elbeszélésednél. (Remélem nem veszed mindezt bántásnak)
Szeretettel:
Papon |
- október 18 2011 19:16:56
Kedves Tara!
Annak nem örülök, hogy szomorú történetet olvastam, de annak igen, hogy itt is olvashattam!
Nagyon sajnáltam én is a történetbeli asszonyt!
De nem kell ahhoz senkinek sem jóstehetségnek lennie, hogy azt mondja, lesz ez még így se!
Azt hiszem, az olvasók zöme abban reménykedett, hogy valaki még ismeretlenül is a nő segítségére siet. De azt hiszem, csodák egyre kevesebbszer fordulnak elő!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- október 18 2011 19:36:20
Kedves Tara!
Ismét egy megindítóan szép történetet olvashattam Tőled, a Te közérthető, "láttató" stílusodban.
Sajnos, nem egyedi a probléma, és még arra sincs semmi "garancia", hogy a közeljövőben jobb lesz...sajnos.
Szeretettel olvastalak:Zsike (Tényleg nagyon gusztusos az a rántotthús, ott fönn! ) |
- október 18 2011 21:21:24
Kedves Évi!
Egyetértek Veled, én is odaadtam volna, mert ahogy figyelem a dolgokat körülöttünk, amikor segíteni kell valakin akár egy gyermek műtétjéről, vagy valaki megmentéséről van szó a kisnyugdíjas hamarabb nyúl a pénztárcájáért, mint akinek meg sem kottyanna. Talán mert tudja, mi az a nincs. Másrészt nem ez lenne a megoldás.
Köszönöm szépen, hogy itt jártál.
Szeretettel: Tara |
- október 18 2011 21:25:22
Kedves Papon!
Köszönöm szépen, hogy időt szántál írásomra. Az előző hozzászólásodra is válaszoltam, és ott is, itt is köszönöm észrevételeidet. Őszintén.
Szeretettel üdv: Tara |
- október 18 2011 21:31:53
Kedves Zsuzsanna!
Nagyon találóan írtad, csoda kellene, hogy észrevegyük más problémáit. A nincs, még önzőbbé, zárkózottabbá teszi az embereket. Csak akkor figyelünk fel egy-egy problémára, ha a médiák harsogják. S mennyi ember viheti haza nap, mint nap a kiszolgáltatottságot, nincstelenséget, elkeseredettséget.
Köszönöm szépen, hogy nálam jártál.
Szeretettel: Tara |
- október 18 2011 21:37:15
Drága Zsikém!
Üdv. a Napos oldalon! Úgy örülök, hogy itt Vagy!
Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szántál rám. Hidd el, úgy szeretnék vidám dolgokról írni, olvasni. De elég, ha kimegyek az utcára, vagy egy üzletbe... Mosolygós arcot? Nem is tudom mikor láttam az utcán.
Szeretettel ölellek: Tara
Ahányszor látom azt a gyönyörű husit, éhes leszek. De ez titok!  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
