|
 Vendég: 89
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Egy mára már társadalmi jelenségről...
 V
Tara Scott
Telihold
Az órára nézett. A mutatók majdnem felezték a számlapot. „Fél tizenkettő. Jó késő van. Nem baj, holnap csak délutánra megyek szolgálatba, nem kell korán kelnem.”- gondolta, míg beért a nappaliba.
A gyerekek már régen aludtak. Deske tíz óra körül fáradtan esett be az ajtón. Az esti focizás, a barátokkal kimerítette. A minap ballagtak nyolcadikból, de a barátok együtt maradnak, páran ősszel a gimiben is osztálytársak lesznek. Nóri nyafogott is, hogy milyen rossz lesz még két évig a suliban, a bátyja nélkül. De az élet megy tovább, és vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni.
A kényelmes, nagy fotelból ahol a tv-vel szemben ült, profilból látta a feleségét, Csillát amint a másik szobában az íróasztalnál tanult. Felnyitott laptopja diszkréten világította meg arcát, s mélyen dekoltált hálóingét. A tananyagba mélyedve észre sem vette, hogy Laci egy ideje őt nézi. A tv-ben új film kezdődött, s a férfi a képernyő felé fordult. A narrátor bemondta a címet. Nem volt ismerős. Ennek ellenére nem igazán érdekelte, de elhatározta, hogy megvárja Csillát, nem fekszik le, míg ő tanul. A nappali hőséget langyos este váltotta fel, s még éjfél közeledtével is kitartott. Egy kellemes szellő meglibbentette a függönyt a teraszajtó mögött, fűszeres virágillattal töltve meg a szobát. Laci felállt, s otthagyva a filmet, ami amúgy sem tudta igazán lekötni, kilépett a teraszra. Az ég bársonyos kék volt, s éppen vele szemben már magasan fent járt a telihold. Körülötte egy-egy fehér felhőpamacs szinte világított. Lenyűgöző látvány volt. Ebben nem lehet,- nem szabad egyedül gyönyörködni. Belépett az ajtón, s odaosont az asszony mögé. Gyengéden megérintette két vállát, s a fülébe súgta:
- Olyan gyönyörű az éjszaka. Gyere, nézd meg! Pihenj kicsit!
Csilla le sem vette a szemét a laptopján megjelenő táblázatról, rá sem nézett, s csak ki idő múlva szólalt meg:
- Jó neked, hogy ilyesmire van időd. – sóhajtott – Nekem azonban még van mit tanulnom, úgyhogy nem érek rá szórakozni.
A férfi úgy egyenesedett fel, mintha arcul csapták volna. Mindig segített a háztartási munkában, amikor csak tudott nem számított mosás, vagy éppen mosogatás. Mióta Csilla, tanulásra kényszerült, hogy megtarthassa állását még jobban odafigyelt, hogy amennyire csak lehet, tehermentesítse. Ezen az estén is miután Deske is megvacsorázott ő elmosogatott, és rendbe tette a konyhát. Egy pillanatra felesége vállára tette kezét, és csak annyit mondott:
- Bocs. Nem akartalak zavarni. Tanulj csak!
Visszament a teraszra, s leült az egyik kerti székbe. Lelkét égették felesége szavai, s hiába próbálta mentegetni fáradtsággal, túlterheltséggel. Mert az érzés ismerős, egy ideje már megszokott volt. Valami rágta már egy ideje, s a napokban egy rádióműsorban megerősítést kapott, bár akkor is igyekezett ellenérveket keresni. Akkor elgondolkodott hosszasabban.
Amíg a gyerekek kisebbek voltak, sok közös programot csináltak. Később, amikor Csilla is dolgozott, a szolgálaton kívüli időt a gyerekekkel töltötte. Este, azonban amikor a gyerekek lefeküdtek, mindig volt idejük egymásra. El tudta mondani a gondjait, a gondolatait s persze Csilla is elmesélte milyen volt a napja. Aztán ahogy a gyerekek nőni kezdtek, és már nem velük csináltak programot, Csilla tanulni kezdett, de mindig újabb és újabb tanfolyamok…
Már csak a gyerekekkel kapcsolatos, és a fontosabb dolgokat beszélték meg. Az ő problémái megmaradtak neki. Néha elmentek a barátaival sportolni, de ha ott, akkor jól is érezte magát valami hiányzott. Később a számítógéphez menekült. Az emlékezés folyamán jött rá, hogy sokszor a gépnél ülve várt. Otthon volt, és arra várt, hogy talán így újra beszélgetni fognak.
Aztán a gyerekek is belenőttek a számítógép világába, s neki már csak éjszaka volt lehetősége mellé ülni, míg felesége tanult. Ha pedig már ahhoz sem volt kedve, lefeküdhetett. A rádióműsorban a pszichológusnő az ilyen helyzetet, ami szerinte mára már társadalmi jelenséggé vált, társas magánynak nevezte. Akkor annyira megijedt, hogy újra próbálkozott egyszer-egyszer, hogy beszélgessenek, ha máskor nem vacsora közben, ha nem volt szolgálatban. De pár perc után erőltetettnek érezte, s hamar el is halt a beszélgetés. Aztán már nem is próbálkozott.
S most a fotelban ülve már nem is tiltakozott az érzés ellen, és nem is próbált rá mentségeket keresni. Mert a végtelenségig az volt. Magányos. Még egyszer felnézett a holdra, majd felállt s bement a hálószobába és lefeküdt. Egyedül.
|
|
|
- október 19 2011 17:50:39
Kedves Tara!
Szeretettel olvastam írásodat és nagyon jól megírtad, a mondanivalód is tetszik.
Azt hiszem, hogy nagyon sok házaspár éli így az életét, a gyerekek felnőnek "kirepülnek", lehetne gondok nélkül "kettesben" újra, de akkorra "elfárad" a kapcsolat. Úgy gondolom, hogy ha nem kellett volna Csillának folyton "továbbképeznie magát", hogy megtarthassa állását, több ideje jutott volna párjára és nem hűlt volna kis a kapcsolatuk.
De viszont, ha nem amiatt lett a "társas magány" akkor még rosszabb a helyzet, mert ott már talán a szerelem, szeretet is kihűlt.
De ha Csilla befejezi tanulmányait és több ideje lesz, talán ott még van egy kis remény, - gondolom én, szakember segítségét igénybe véve-, hogy újra régi legyen a kapcsolatuk.
Gratulálok!
Szeretettel olvastalak!
Évi |
- október 20 2011 08:55:38
Drága Tarám!
Remek kis írás, és milyen igaz!!! Sajnos!
A mai világban egyre gyakoribb "tünet".Észre sem veszük, és érdeklődés hiányában a családok negyede így jár. Aztán szépen lassan "meghal" a szerelem, és a megszokás már nem válhat szerettetté sem, az elmúlt szerelem hiánya miatt. Már csak a teljes elhidegülés és a "társas magány" marad. Nem minden esetben a pár a hibás, ebbe rendesen besegít a mai társadalmi helyzetünk is...
Most is mint mindig, nagy szeretettel olvastam írásodat.
Szeretettel:Zsike |
- október 20 2011 20:29:17
Korunkra jellemző problémát írtál meg figyelemreméltón.Akár tanulni is
lehet belőle.
Szeretettel olvastalak: zsuzsa |
- október 20 2011 20:41:19
Kitűnő hangulatú írás! A feszültség és a fásult közöny mindennapi jelenség napjainkban.Tudod a feleség hárító magatartása sok mindent elárul.. mennyire frusztrálttá tud válni két egymástól távol kerülő ember kapcsolata. remek demonstráció volt...szeretettel olvastalak.Etus |
- október 21 2011 09:36:55
Kedves Tara!
Nagyon szép ez a novellád is. Szerintem mindig tudsz olyan témákról írni, ami felkelti az olvasók figyelmét.
Amiről most is írtál, az nagyon is jellemző a jelen kor emberére, a családtagok egymáshoz való viszonyulásában.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- október 23 2011 11:56:47
Kedves Tara!
A férj belső monológjában ugyan tényleg előfordulhat a "rádiós" pszichológus társas magányra adott szakszerű definíciója, de mindez az írásodban teljesen felesleges "szájbarágás", mert a felnőtt olvasó pontosan érti, sőt esetleg át is élte ugyanazt valamilyen formában. Itt is csak felsejlik a későbbi, esetleges éleződése a konfliktusnak, a válásig. Kortünetekkel foglalkozol. Ez dicséretes. de a "hogy"-jaid még mindig túl sokan vannak!
Szeretettel:
Papon |
- október 24 2011 15:09:11
Kedves Évi!
Nagyon jól látod, a probléma több rétegű, és többféle megoldása létezik. Azt hiszem ezt a helyzetet órákon át lehetne elemezni, és lehet, akkor sem jutnánk megoldásra. Köszönöm szépen, hogy itt jártál.
Szeretettel: Tara |
- október 24 2011 15:13:18
Kedves Zsike!
Látod? Te is egy más szemszögből látod, mint Évi. A környezetemből vettem a példát, sajnos több is van. Van ami válással és új családalapítással végződött, van ahol még nem jutott a kapcsolat a végére. Ami pedig a legnagyobb probléma, hogy az adott párok az intelligenciájuk szerint kezelik, és attól függ az is, hogy a gyerekek menyire sérülnek. Köszönöm, hogy időt szántál rám.
Szeretettel: Tara |
- október 24 2011 15:16:13
Kedves Zsuzsa!
Talán ha valaki olvassa, és ilyen helyzetben van, elgondolkodik azon, hogy ha már társadalmi jelenségnek számít, ezzel dacolva elkövet-e mindent, hogy összefogva mentse a házasságát. Én bízom benne, hogy igen. Köszönöm, hogy olvastál, szeretettel: Tara |
- október 24 2011 15:20:46
Kedves Zsuzsanna!
Amikor az ember környezetében egy "álompár" hirtelen elválik és a döbbenettől hirtelen lebénulunk, akkor rákényszerülünk, hogy mi, barátok elemezzük mi történt? Talán nekünk is példa lehet, hogy jutottak idáig. Mert azt gondolom ebbe az esetben, hogy ha annyi időn múlik a jó vizsga amit Csilla itt vesztett volna, akkor elég ingatag lábakon áll az a sikeres vizsga. Én valami mást gondolok az ilyen esetek mögött.
Köszönöm, hogy itt jártál. Szeretettel üdv: Tara |
- október 24 2011 15:30:01
Kedves Papon!
Úgy érzem, most nem jól értelmezted az írásomat. Mondom ezt azért, mert a többi portálon olvasott hozzászólásokból, és az itteniekből leszűrve azt tapasztaltam, hogy bár mindenki mást érzett fontosnak, de a lényeget mégis jól érezték. Az írásomban főleg azt a pontot szerettem volna kiemelni, hogy az ember sokáig magának sem akarja, -meri bevallani, hogy baj van. Még amikor társadalmi jelenségként emlegetik, akkor is mentségeket keres, de eljön a pillanat, amikor muszáj szembenéznie vele. Lacinak ez az este volt az, amikor be kellett látnia, hogy már nem mentegetheti tovább azt, amiben hónapok óta élt. És ez az a pont, amikor el kell gondolkoznia azon, hogy mit kezd a helyzettel. Ez a fordulópont. A hozzászólásokból úgy tűnik, hogy a legtöbben jól látták szándékomat az írással. Sorsdöntő pont, mert most dől el, hogy így él tovább, vagy keres egy külső kapcsolatot, vagy új családot alapít. Megköszönöm, hogy időt szántál rám. Szeretettel üdv: Tara |
- október 25 2011 17:26:29
Kedves Tara!
Én meg úgy érzem, egyet beszélünk. Tökéletesen megértettem, nem viszed szakító pontig a konfliktust, rábízod az olvasóra, mit gondoljon: széna, vagy szalma. Ezt írtam le, minden hiányérzet nélkül. Emlékezz, csak a "szájbarágást" kifogásoltam. Ebben most sem változott a véleményem. Ezt is rábízhattad volna nyugodtan az olvasó értelmi képességére.
Szeretettel:
Papon |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
