Érkezett az éjjel az SMS Tündikémtől.
"Kedvesem, még egy hétig maradok - látom, hogy boldogulsz nélkülem is - nagyon jól érezzük magunkat, nem tudok (tudunk) még haza menni.
Ugye nem baj? Vigyázz magadra! Tündi és Barnabás"
Sejtettem, hogy nem lesz elég nekik az egy hét
hiszen Tündikém annyira boldog a hajnalfiúval, hogy ez a kapcsolat biztos, hogy örökre szól.
Őszintén örültem a boldogságának. Ránéztem a fényképére az ágyam mellett, és huncutul kacsintott rám, vagy csak képzeltem? Mindegy. Segít nekem így a messze távolból is.
Nikolett és Gábor egyik évben a Füredi Anna-bálon ismerkedtek meg. Gyönyörű este volt, ragyogtak a csillagok, egymást szorosan átölelve táncoltak. Érezték, hogy ez szerelem.
Nikolett egyre szorosabban bújt Gáborhoz, tánc közben szenvedélyesen csókolóztak. Nem volt baj, mert mellettük mindenki így táncolt, hiszen csak szerelmes párok voltak körülöttük és nem csak fiatalok, hanem idősebbek is.
Vágytól, izgalomtól fűtötten lettek egymáséi testileg is. Az izgalom tetőfokán, halk kis sikolyok hagyták el Nikolett ajkát, Gábor is úgy érezte,hogy soha nem akar kibontakozni a lány öleléséből. Szeretkeztek egész éjszaka, újra és újra megízlelték a szerelem minden egyes édes cseppjét.
Összekötötték életüket, nagyon boldogok voltak.El nem tudták volna képzelni egymás nélkül az életet.
Így éltek 15 évig, és akkor érezték, hogy valami nincs rendben a kapcsolatukban.
Nikolett munkahelyére egy fiatal kolléga érkezett, akkor volt a lány 35 éves, a kolléga pedig 25.
- Szeretnék bemutatkozni, én leszek a közvetlen kollégád, Bartha Tamás vagyok - mondta a fiú mélyen belenézve Nikolett szemébe. Nikolett érezte, hogy nagyon tetszik neki a fiú, de nem mutatta.
- Varga Nikolett- üdvözöllek, és kezet fogtak. Ahogy összeért a kezük, Nikolett megborzongott. (Mi van velem, nem szoktam én ilyen hirtelen elcsábulni) Melegség járta át egész testét, talán még el is pirult, mint tizenéves korában. Elhessegette magától a gondolatot, hiszen 1o évvel fiatalabb volt a fiú mint ő.
Nem, ezt nem szabad, dorgálta meg magát.
Tamásnak nagyon tetszett a fiatalasszony. Szeretett mindig a nyomában lenni, már csak
azért is, mert a munkakörében elvégzendő feladatokra Nikolett tanította be. Sokat túlóráztak együtt, és kialakult közöttük a szerelem. Nikolettnek rettenetes lelkiismeret-furdalása volt, hiszen őt minden este várta haza szerető férje, aki érezte ugyan, hogy elfáradt a kapcsolatuk, de elhessegette a gondolatot magától, hogy elveszítheti az asszonyt.
Egyik este, bevallotta férjének, hogy ő szerelmes egy másik férfiba, és kér egy kis időt, hogy gondolatait rendszerezze.
Gábor annyira szerette asszonyát, hogy megértette, és adott neki időt. Átköltözött a másik szobába és minden este zokogva aludt el. Gondolkodott, mi történhetett? Nem volt elég kedves Nikoletthez, meghalt a lány szerelme, de hát miért? Nem volt elég figyelmes, nem figyelt az előjátékra, hogy az kellő ideig tartson, sürgető vágya követelőzött, de nem kapott választ kérdéseire. Nikolett szerelmes volt Tamásba, és nem érdekelte most semmi más, csak vágyott a férfira. Tamást is elbűvölte az asszony szépsége, kedvessége, bája és nem utolsó sorban szexuális kisugárzása. Megőrjítette az asszony.
Egyik este munka után benéztek a közeli bárba.
Halk, romantikus zene szólt, táncoltak. Érezték, hogy vágyaiknak nem tudnak gátat szabni, végük van, meg kell történnie az együttlétnek.
A közeli apartmanban kaptak szállást, és kielégítetlen vágyuk egymás karjaiba sodorták.
Azon nyomban ledobálták ruháikat és szenvedélyesen szeretkeztek.
Amikor a mámor elszállt, rettenetes lelkiismeret-furdalást érzett Nikolett. Már megbánta, hogy ilyen gyenge volt és nem tudott parancsolni vágyainak.
Haza ment és elmesélt mindent a férjének.
Gábor érezte, megérezte, hogy megtörtént.Egész éjszaka egymás vállán zokogtak.
- Ne sírj kedves, én adok neked még időt, és csak reménykedni tudok, hogy újra visszatalálsz hozzám. Én annyira szeretlek Téged, hogy akár hónapokat is tudok várni Rád, csak még egyszer szerelmesen tekints reám.- mondta a férfi felesége gyönyörűséges zöld szemeibe nézve.
- Ugye megtudsz nekem bocsátani. Nem tudom mi van velem, azt sem tudom, hogy miért tettem, egyelőre semmit nem tudok.-mondta Nikolett és belefúrta fejét párnájába.
Teltek a hónapok, kezdte összeszedni magát, Tamás nem értette, hogy miért nem találkozhatnak többé. Nagy barna szemeivel kérdőn nézett Nikolettre. Nikolett érzelmi viharok tengerében evezett, nem magyarázkodott, tudta, hogy Tamás ezt úgy sem értené, mert neki Nikolett volt az első kapcsolata. Ennek véget kell vetni, nem szabad tovább hülyítenie a fiatalembert.
- Gábor, be kell fejeznünk azt, amit igazán még el sem kezdtünk. Nem tudok kettős életet élni, hiba volt, hogy megtörtént közöttünk, nem tagadom, én is vágytam Rád, de nem szabad folytatnunk.- mondta Nikolett csendesen.
Tamás megértette, szép volt, jó volt, de tényleg tiszteletben tartotta az asszony döntését.
Elköszöntek egymástól, és Nikolett megkönnyebbült lélekkel indult haza felé.
Már a lépcsőházban hallotta a halk zenét, ami férje "ideiglenes" szobájából kiszűrődött.
"Nem tudok élni Nélküled, engedd, hogy élhessek Veled, esküszöm mindent megteszek, hogy ezt soha ne bánd Te meg..."
Halkan belopózott férjéhez és átölelve egymást hallgatták tovább a dalt, és kizokogták magukból a fájdalmakat.
Biztos vagyok benne, sőt tapasztaltam is, hogy néha az "ember lánya", vagy "fia" el-elcsábul, de a visszafordíthatatlan félrelépés nem minden esetben történik meg. Úgy is mondhatnám, a hirtelen fellángoló vágyak nem mindig lesznek kielégítve, beteljesítve". Vannak, akik azt mondják, hogy később megbánhatjuk, amit nem tettünk meg, de én mégis azt mondom, hogy amit nem tettünk meg, azt biztosan nem kell megbánnunk.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
pircsi47 - november 08 2011 13:38:56
Barátnőm!
Nagyon jó kis történet, szinte minden munkahelyen van ilyen, főleg, ha egy szobában dolgoznak! Én is így mentem másodszor férjhez,
jelenlegi férjemhez 30 évvel ezelőtt.
Sajnos a mintaházaságok is el tudnak romlani, ha nem vagyunk tekintettel a másikre!
Gratulálok,puszillak: Pircsi
gyongyszem555 - november 08 2011 15:45:50
Kedves Zsuzsi!
Igen, abban igazad van, hogy "amit nem tettünk meg, azt biztosan nem kell megbánnunk".
Ez a történet egyébként egy nagyon régi barátnőmről szól, igaz történet. És én akkor megfogadtam, hogy soha nem török pálcát senki fölött, főleg nem olyan témában amit én saját magam nem tapasztaltam, mert véleményt lehet mondani róla, de az nem reális. Nem tudhatom, (mert én nem éltem át) hogy miért, hogyan történt a "félrelépés", de azt tudom, hogy rettenetesen megbánta és ő sem tudta megmagyarázni, hogy mi volt vele abban a szituációban. Egyszerűen csak megtörtént. Nem lehet azt mondani, hogy a dolgok csak fehérek és csak feketék. Van egy átmeneti szín a kettő között, és valószínű, hogy ebben a színben tobzódva, vagy éppen élvezve azt, megtörténnek dolgok.
Mindenesetre a férj nagyon szerette a nejét, de ugyanakkor Nikolett is szerette a férjét. Az a lényeg, hogy kisírva magukból a gyötrelmeket - mert a lelkiismeret-furdalás is nagyon gyötrő tud ám lenni és a bűntudat - újra egymásra találtak és még boldogabban éltek mint azelőtt. De természetesen boldogságuk csak úgy lehetett teljes, hogy ha soha többé nem volt vádaskodás és a férj nem vágta neje fejéhez - mondjuk egy kisebb veszekedés közben - a történteket. Ez csak is így működhet tovább.
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt jártál és véleményeztél.
Szeretettel: Évi.
gyongyszem555 - november 08 2011 15:48:17
Barátnőm kedves köszönöm szépen, hogy itt jártál és véleményeztél.
Szeretettel: Évi.
gyongyszem555 - november 09 2011 10:32:29
Kedves Viki!
Köszönöm szépen, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi.
Tara Scott - november 09 2011 17:20:23
Kedves Évi!
Tanulságos, szép történetet hoztál. Talán aki épp ilyen helyzetben van, elgondolkodik írásodat olvasva, hogy megéri-e? Lehet, épp ez tartja vissza.
Szeretettel olvastalak: Tara
gyongyszem555 - november 09 2011 17:30:47
Kedves Tara!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és véleményeddel megtiszteltél.
Szeretettel: Évi.
gyongyszem555 - november 10 2011 16:33:57
Kedves Sanyi!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi.
gyongyszem555 - november 11 2011 18:32:20
Kedves "külső- belső" Olvasók!
Nagyon szépen köszönöm, hogy figyelmetekkel "itt jártatok"
Szeretettel: Évi.
