|
 Vendég: 104
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 V
Pro és Contra, avagy Pályazat Pályakezdőknek
- Úgy tartják, hogy a kultúra hazája Görögország egy igazán szép, sőt múzsákkal teli pontja, a Parnasszus. Innen aztán a virágszín ruhákba öltözött görög isteni lányok viszik szét egy kis csomagban a kultúrát, az ihletet. Őket hívjuk paraszti nyelven múzsáknak. Az ő ellentétjük azok a kis gonosz, komisz lények, kik elhitetik az emberekkel, hogy ők is múzsák, s a tudás hordozói. Ők hordozzák a tudatlanság magvait, azokat a magokat, melyek az emberi élethez sok keservet adnak. Amikor eme kettő már-már keveredik (ha egyáltalán keveredhet), akkor megszületik a tökéletes tökéletlenség. Ez főleg akkor igaz, amikor a tudás és a tudatlanság a két őr az emberi világ kapujában. – mondta a fiatal bölcsészetet végzett úriember, kiben égett a vágy, hogy valami nagyot, maradandót alkosson.
Eme nézetét nagy tapsvihar követte az egyetemi hallgatók, de főleg az akadémia professzorai között. Azt gondolták, hogy eljött az ideje annak, hogy kezdeményezzenek egy tudós találkozó létrehozását, ahol a fiatal, az írással mindössze ismerkedő hallgatók megmutathatják még csiszolásra váró tehetségüket. Két-három hét összevisszaság után sikerült elrendezni, megszervezni a találkát a huszadik-huszonegyedik század kulturális helyén: a kocsmában, ahol a tapasztalat mellett a cigaretta füstöt is magukba szívhatják a hallgatók, a modern értelmiség.
Az esemény százakat, sőt ezreket vonzott e falak közé, melynek falait Picasso helyett sörfoltok, hányásnyomok díszítik. Úgy tartják a mai értelmiség tagjai, hogy ez az új művészeti irány. Ez az amit egy művésztől nem várunk el, s pont ezért ennyire művészi. Ez az igazi alkotás, nem a szép, precízen megrajzolt, vászonra festett művek, mint például Aggházy Gyula festményei, vagy éppen Claude Lorrain remekművei. Ezek a nevek senkinek nem mondanak semmit, elértéktelenedtek a mai korban. Kit érdekel az, hogy hogyan nézett ki a táj száz évvel ezelőtt vagy akár régebben? Senkit, s ép ezért merültek el, váltak köddé az előbb említett művészek, vagy éppen művészkedni próbáló úriemberek. A mai korban az igazi művész Feri bácsi, ki minden nap valami szépet, valami elvontat hagy hátra a művészetek palotájában. Oly mélyen elmerül saját eksztázisában, hogy már-már elhagyni sem tudja művészetének központját, nem hogy abbahagyni művészetét. Ő az új sablon a feltörekvő alkotóknak, ő az, kit mindenki istenít.
Feri bácsi amúgy egy kedves ember, szeret viccelődni, szeret nevetni, de legfőképp az ivás művészetét szereti. Ennek tudatában egyike lett azoknak, kik elbírálták a művet. Amúgy ő egy jeles professzor az egyetemen, ki arra tanítja növendékeit, hogy hogyan kell mondatot újra és újra elismételni. Ő a reprodukálás nagymestere. Mondhatni ő az egyetemen működő szabadkőművesség legnagyobb alakja. A másik igazán nagy név Pöpeházy Csalkainé Gizella, kinek haja színe olyan, mint a Pokol lángjai: néhol vörösek, néhol meg kékek. Jól tartja magát. Úgy a hetvenedik-nyolcvanadik esztendejében járhat, s még nem akar távozni a földi létből. Ő képviseli a festőket, a nagy vonulatot. Jeles elnöke egy teremnek, hol mindenféle alkotói szemetet kiállítanak, bemutatnak, majd isteni rangra emelnek. A legutóbbi ilyen festmény ép az előbb említett Feri bácsiról készült, amikor ép nagyot alkot. Kicsit elvontan sikeredett, hisz a művész úr éppen kidől, hisz már annyira elkapta őt a múzsa keze. Kidőlt, kiesett a padból, egyenest a földre. A harmadik és egyben utolsó tag a jeles színművész, ki tényleg ért a dolgához. Ő tényleg művész. Egy el nem ismert művész, kit a kutya sem érdekel. Nem szereti ő a kutyákat! Hosszasan képes szónokolni, már-már Cicero módjára. A közönség pedig vár, vár és vár arra, hogy már vége legyen. Néha-néha belenevetnek, hogy a színészúr azt higgye, hogy ő egy igazi rétor. Azonban eme hitben való megnyugvást a HÖK egyik tagja megtöri, s ezt mondja: „Uram, elég lesz!”
A kiértékelés előtt a tagok felszólaltak, elmondták, hogy mi volt eme találkozó célja és hogyan értékelték az irodalmi alkotásokat. Először Gizi néni fogott bele a beszédbe:
- A prózai és lírai valamik egészen jók voltak, főleg egyeseknél. Nagyon tetszettek az irracionális megoldások, s így mi is főleg az irracionális gondolkodást részesítettük előnyben. Én magam főleg a képekre helyeztem a hangsúlyt, s ezt leghosszabban a prózai alkotásokban találtam meg. A versek rövidek voltak, míg a prózák legalább egy oldalasak. Egyszerűen több volt benne a kép, mint egy nyolc soros kis versikében. A versek témái sem tetszettek, valahogy túl fennköltek, valahogy számomra idegenek. Amúgy sem hiszek Istenben!
Ez után Feri bácsi mondandója következett, aki mint professzor elmondta véleményét.
- Az összekötő elemek a prózákban (csuklott egyet) nagyon jók voltak, a versekben ezeket nem találtam meg. Az igazság az, hogy rühellem a verseket, mik túlságosan kötöttek, mik egyfajta normát igyekeznek betartani. Számomra azok nem versek! A versek célja ne az legyen, hogy megfelelni próbáljanak, hanem az, hogy jók legyenek. Ennyi az egész! – eztán a HÖK tagjai felé fordult. – A zsűri ezért is találta nagyon jó munkának a prózákat, mivel azok igazán különlegesek voltak a számomra, hiszen megírásukban én is kivettem a részemet. Száz százalékkal merem állítani, hogy eme művek mellett Boccaccio, Montaigne, Cicero, Hérodotosz, Titus Livius, Josephus Flavius, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán művei semmiségek. Sőt kimerem jelenteni, hogy mellettük a Biblia is csupán egy paraszt ember műve, s nem isteni kijelentés! Amúgy sem hiszek Istenben!
Az utolsó zsűri tag csak ennyi mondott:
- Nincs mit mondanom!
Ezt követően elhangzottak az értékelések, hogy ki lett a harmadik, ki a második, s ki az első. A bírák közül az egyik, a kopasz fejű felolvasta, s elmondta véleményét a helyezettekről:
- Harmadik helyen Moxi végzett.
Felállt a harmadik helyezett, az ott lévők megtapsolták, majd ismét visszaereszkedett ülőhelyére: a kerevetre.
- A második helyet nagy örömömre az egyik legjelentősebb írónőnk végzett, akinek már-már elég tapasztalata van a versírásban. Ő Expertiarína, aki most harmadikos. Nagy tapsot neki!
Erre mindenki tapsolt. Törvényszerűen csapódtak egymáshoz a két lapos testrészek.
- Az első helyen még nagyobb örömömre egy olyan hallgató végzett, akinek már van kiadott könyve, s kiforrott tehetség. Ő Coctum! Itt van?
- Nincsen itt! – felelik a jelenlévők. – Elment!
- Nagy kár, de a díj az övé. Köszönjük minden hallgatónknak, hogy aktívan részt vett a pályakezdőknek meghirdetett pályázatunkban! A jó évben is várunk benneteket.
Ezzel véget ért, elcsendesült minden, ismét a kultúráé lett a főszerep.
|
|
|
- november 08 2011 18:16:28
Hmmm... Gyilkos irónia...
Csak remélni tudom, hogy a fantázia szüleménye... |
- november 08 2011 18:47:55
Jó fricska............
Szeretettel Joli |
- november 08 2011 20:19:05
Kedves Oratus!
Valóban, a történet bővelkedik az iróniában.
A "tudós találkozó létrehozását" már kitalálták az egyetemeken, főiskolákon, ezt nevezik Tudományos Diákköri Konferenciának. Én magam ilyenen ugyan nem vettem részt, csak remélem, hogy az arra érdemesek kapják meg az I., II. és a III. helyezéseket.
De nem zárnám ki annak a lehetőségét sem, hogy vannak olyan irodalmi társaságok, alkotókörök, ahol nem minőségi a felhozatal, és a "zsűri" sem mindig áll a tudás legmagasabb fokán.
Azért az már valamit elárul, hogy aki első helyen végzett, nem várta meg az "eredményhirdetést".
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- november 09 2011 19:06:01
Azt a mindenit de jó írás! Remek a stílus is. Gratula!
Üdv: Tara |
- november 09 2011 20:41:39
Köszönöm mindenkinek, aki eddig elolvasta! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
