|
 Vendég: 93
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 MM
Történetem lehet fikció is, de lehet akár megtörtént esemény is. Én az utóbbira szavazok, de ki-ki egyénileg ítél.
Hajnali három óra van, itt esz a fene megint, de most gyorsan kell cselekednem, hogy Tündike fel ne ébredjen, amíg megírom történetemet, mert különben elrángat a gép elől, mert tegnap egy kis nézetkülönbségünk akadt. Ugyanis ő most eléggé labilis idegállapotba került Barnabás miatt (hajnalfiú) ugyanis még látom a szívén a kis tátongó sebet, nem gyógyult még be teljesen amit Barnabás ejtett rajta. Most még alszik, bevallom adtam neki egy kis nyugtatót (Sedexen-t) az este, hogy kialudja magát, mert az alvás minden betegségre gyógyír. Honnan tudom, hát lehet, hogy olvastam, de lehet az is, hogy csak úgy jött kifelé a kútfejemből, no nem én találtam ki az biztos.
Történetem egy családról szól - mely akár lehet az enyém is, vagy bárkié, de lehet fikció is.
Ilonka néninek és András bácsinak két gyermeke volt. Ilonka néninek András bácsi a második férje, Ilonka néni első házasságából született gyermekét is együtt nevelték saját gyermekükkel. 13 év korkülönbség volt a két lány között, tehát amikor Rozika megszületett, Virág már serdülő lányka volt. Eléggé rossz tulajdonságokkal rendelkezett, nem fogadott szót szüleinek, csavargott, nevelőapukájának sok problémát okozva, de ettől függetlenül nagyon szerette. 18 éves korában férjhez ment Virág és elkerült a szülői házból.
Rozika 5 éves volt ekkor, tulajdonképpen nővérével kapcsolatosan semmilyen élménye nem volt, nyugodt lélekkel érezhette úgy, hogy egyedüli gyermek.
András bácsit apukáját - mely neki vér szerinti volt - nagyon szerette, mondhatni úgy is, (ha lehet ilyet mondani, márpedig miért ne lehetne, hiszen a gyermekeit sem teljesen egyformán szereti az ember én úgy gondolom) hogy nem jobban, hanem másképp, de ez úgy hatott rá, mintha jobban szeretné apukáját mint anyukáját.
Apukája végtelenül kedves, humoros, szelíd ember volt, intelligenciája mindig vonzotta Rozikát. Az anyukája egy kissé "vad" volt, talán ezért vonzódott jobban apukájához.
Nagy szeretetben éltek. A nővére mivel már családot alapított, elkerült tőlük, ő csak egy hónapban egyszer látogatta szüleit, azt is csak azért tette, hogy autójuknak csomagtartóját megpakolja a hazai élelmiszerekkel, mert a szülők tartottak némi baromfit, termeltek a kertben zöldségeket, gyümölcsöt egy keveset.
Ilonka néni és András bácsi szívesen adtak nem csak Virágnak (az első házasságából született gyermekének) hanem a szomszédoknak is, szerették őket az emberek.
Közben szép Rozika is felcseperedett, középiskolába járt, amikor megérintette szívét a szerelem. Olyannyira, hogy házasság lett belőle és ő is elhagyta a szülői házat, más helységbe költözött párjával.
A szülők élték csendes életüket, Rozika minden hétvégén meglátogatta szüleit, és nem csak azért, hogy szüleitől elhordja a baromfit.
Egyszer aztán beteg lett András bácsi. Az orvosok megállapították hogy érszűkület van a bal lábában, amputálni kell.
Rozika látva édesapja szenvedéseit, úgy döntött párjával együtt, hogy magukhoz veszik szüleiket, mert édesanyja Ilonka néni nem tudja egyedül ellátni a beteg embert.
Virág egyértelműen kijelentette, hogy ő nem tud ebből részt vállalni, mert az ő élete az utazgatás,(férje kamionsofőr volt, jól keresett, jól éltek) ő ugyan nem akar az életszínvonalából csökkenteni és egyébként is Rozika a közös gyermek, ez az ő feladata.
Ő csak megjelent a család életében néha-néha(amely elég sokszor volt ,havonta egyszer) de csak azért, hogy megebédeljenek és utána tűzzenek is, várt rájuk a boldog, gondtalan élet.
Időközben András bácsinak amputálni kellett a másik lábát is - mert az érszűkület nem áll meg (mondta az orvos, az alsó végtagok után a kéz következik) még több teher nehezedett Rozika és családja vállára. De Rozikának a szó szoros értelmében ez nem volt teher, hiszen minden körülmények között ember maradt. Végtelenül sajnálta nyomorék apukáját, akinek humorérzéke megmaradt, ekkor kezdett írni novellákat, verseket, mellyel elterelte figyelmét megkeseredett életéről. Lányának Rozikának soha nem mutatta fájdalmát, de éjszaka amikor aludt a család, sokáig zokogott csendben, halkan a szobájában. Rozika ezt érezte, sőt egyszer-két-sokszor hallotta is, a szíve szakadt meg ilyenkor.
Időközben anyukája Ilonka néni is beteg lett.
Rozika kérte volna nővére segítségét, de Viola elhárította magától a felelősséget olyannyira, hogy meg is szakította húgával a kapcsolatot.
Teltek az évek, András bácsi meghalt, Ilonka néni egyre betegebb lett, már olyannyira, hogy állandó felügyeletre szorult és gondozni kellett.
Ez a feladat is Rozikára várt, ott kellett hagynia szeretett munkahelyét, hogy anyukáját ápolni tudja.
Ekkor döntött úgy, hogy írásra adja a fejét, verseket, novellákat írt, de csak úgy a saját szórakozására és végtelen öröm töltötte el, ha másoknak is örömet szerezhetett vele.
Jaj, hallom Tündikém mocorgását a vendégszobából, gyorsan kikapcsolnám a gépet és visszaosonnék az ágyamba, de ő a gyorsabb.
Már itt ül a nyakamban vidáman, kipihenten mosolyog rám.
- Tudtam, hogy belekezdesz nélkülem is a történetedbe, nem baj, nem haragszom, de holnap azt írod amit diktálok, ugye? Rendszereztem a gondolataimat, Barnabás emlékét megőrzöm - de csak a szépeket - még egy párszor meghallgatom Szécsi Pali gyönyörű dalát amit küldött nekem és hidd el kedvesem, nem sokára helyre rázódom lelkileg. Úgy látom, hogy Te már kiheverted a zöldszeműt, - no őt könnyebb volt, mert ő szemét, csak egy kicsit elvarázsolt, valld be, nem, ne valld be, láttam én rajtad - túl vagy rajta ez a lényeg.- mondja Tündike aranyos hangján.
- Nos, főzöm a kávét, előtte bedobunk egy konyakot?- kérdezi rám kacsintva, és már tölti is a talpas pohárba a rőtbarna színű nedűt.
|
|
|
- november 16 2011 11:42:17
Kedves Viki!
Gondolom, rájöttél, hogy ez élettörténetem egy része, az András bácsi az apukám (volt) a Virág pedig a féltestvérem, akinek, akiről szólt
BÚCSÚZOM TŐLED c. versem (2o11. október 11.-én) itt a Korongon elolvashatod, ha van annyi időd.
Nem valószínű, hogy ennek a történetnek lesz folytatása, hiszen l4 évvel ezelőtt meghalt apukám, de anyukám még él, úgy hogy itt a folytatás élőben.
Minden esetre minden helyzetet csak akkor tud átérezni az ember, ha saját maga is megtapasztalta ugyanazt a szituációt. (Mint ahogy írod, hogy a Te nagypapádnak is amputálni kellett a lábait.)
Köszönöm szépen, hogy időt szakítottál rám, és véleményeztél.
Szeretettel: Évi.  |
- november 17 2011 16:33:28
Kedves Évi!
Megható, szép történetet írtál. Én átéreztem, és tudtam, hogy ez a Te történeted. Milyen jó is, hogy írni kezdtél. Nekünk és az Olvasóidnak is. Rólad nem is beszélve. Jó erőt, és egészséget kívánok Neked tiszta szívvel, hogy Édesanyádról gondoskodni tudjál!
Szeretettel ölellek: Tara |
- november 17 2011 17:38:09
Kedves Tara!
Nagyon szépen köszönöm értékes véleményedet és empátiádat.
Nem szoktam magánéleti dolgokat írni, főleg ha az szomorú, de ez most így alakult. Hiszen annyi sok keserűség van az emberek életében, lelkében, olvasom itt a Napkorongon a verseket, novellákat, nem akarom még én is tetőzni szomorú történetekkel az emberek hangulatát. Inkább maradok a vidámabb történeteknél, lehet, hogy azok nem annyira "lélekemelők", de azok is az enyémek, és ha egy kicsit vidámabban néznek az emberek a világra, vagy ha csak egy kis mosolyt csalok az arcukra, már megérte megírni, úgy gondolom.
Aki véleményt alkot írásaimnál, nyilván azért teszi, mert tetszik a történetem, vagy a stílusom ahogy megírom. Számomra ez mérvadó, és ösztönzőleg hat a következő napi prózám megírására.(Egyébként is megírnám, mert engem szórakoztat és "kikapcsol", csak akkor nem tenném fel a korongra, ha nem kapnék "visszajelzést".
A hozzászólásokon kívül - melyet nagyon köszönök - az olvasók felől jövő tetszési index is motivál. Mert gondolom, hogy nem azért nyitják meg 2oo-4oo-szor, mert olyan rossz, számomra ez evidens. és a hozzászólásoknak a megerősítése.
Nagyon szépen köszönöm jókívánságaidat és empátiádat.
Szeretettel ölellek: Évi. |
- november 18 2011 08:42:09
Kedves Évike!
Nekem úgy tűnik, hogy egy életrajzi novellát olvastam, még ha nem is egészen úgy történtek az események, ahogy leírtad.
Egy helyen Virág helyett (a vége felé) Violát írtál: "de Viola elhárította magától a felelősséget olyannyira, hogy meg is szakította húgával a kapcsolatot."
Láthatod, hogy figyelmesen olvasom töténeteidet!!!
Én meg látom, hogy "ihleted" nélkül is nagyon jókat tudsz írni, hát még ha Ő is veled van!
Az emberségről annyit, sajnos, nem vagyunk egyformák!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- november 18 2011 10:04:46
Kedves Zsuzsika!
Tudom, hogy Te figyelmesen elolvasod történeteimet, igen észrevettem a Violát én is, ki is akartam javíttatni, de mivel rögtön nem tettem meg, később cavinton híján el is felejtettem kérni a javítást.
Nagyon szépen köszönöm, hogy nyomon követed prózáimat és értékes véleményeddel megtisztelsz. És arra is emlékszem, hogy amikor 8 hónappal ezelőtt beléptem ebbe a klubba, Te voltál az első, aki azt írta az egyik versem véleményezésénél, hogy "érdemes odafigyelni a szavaimra, verseimre."
Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a prózámat is véleményezted.
Szeretettel: Évi. |
- november 18 2011 15:11:22
Kedves "külső" olvasóim!
Nagyon szépen köszönöm az érdeklődést.
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
