|
 Vendég: 77
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 V
Miért van az, hogy...
Először is, hallom, hogy fordul a bejárati ajtó zárjában a kulcs, vagyis fordulna, ha valaki, akárki, mondjuk valamelyik szomszéd megcsinálta volna a zárat, mert az úgy maradt "ej, ráérünk arra még" formátumában. Tudtam, hogy ez lesz a vége, hogy előbb-utóbb nem tud rajta bejönni senki, de elővettem a célszerszámot - kalapács, véső, fúró, fejsze - már mind itt sorakoznak az előszobában, de az ajtó csak nem nyílik. Ki kell hívnom az "ajtómentő szolgálatot", cirka egy óra múlva itt is lesznek. No de addig kikandikálok, és látom, hogy Tündike-Gáborral állnak az ajtó előtt.
- Sziasztok kedveseim, gyertek az erkélyen keresztül, nyitom az erkélyajtót.- mondom nekik kissé hangosan, hogy jól hallják.
- Szia nagyi!- mondja Tündikém boldogságtól sugárzó arccal. (Gondolkodom, nagyi? No hát máris? Persze, ihleteknél a biológiai folyamat másképp zajlik, a peteérés is gyorsabb, pillanatok alatt, no jó nem pillanatok alatt, de jóval kevesebb idő alatt megszületik a magzat)
- Tündikém, csak nem várandós vagy? Gratulálok! Kislány vagy kisfiú?- kérdezem őszinte örömmel a lelkemben.
- Kislány lesz, azt mondta a doki, most jövünk az ultrahangos vizsgálatról.- mondja Tündikém sugárzó örömmel az arcán.
- Őszintén gratulálok Nektek, és tudod, tudjátok, hogy minden körülmények között számíthattok rám.- mondom Tündikémnek konyakos pohárral a kezemben.
(Muszáj innom erre az örömhírre, Tündikém már nem kap, Gábor pedig nem kér, ő absztinens, no meg egyébként is rohadt mérges vagyok a bejárati ajtóra)
- Kedves nagyi, már rohanunk is, mert még egy-két-három dolgot be kell szereznünk a csemeténknek, csak berongyoltunk hozzád, hogy elújságoljuk az örömhírt. Távozni továbbra is az erkélyen keresztül lehet?- kérdezi Tündike
kissé megrovó tekintettel. (Jól van na, tudom én azt magamtól is, hogy már régen meg kellett volna csináltatni, de addig amíg kínkeservesen valahogyan be lehet jutni, addig nem kell megcsinálni hanem most, amikor a célszerszámok sem segítenek és jön az ajtómentő cirka 25.ooo.-Ft-ért megoldják a problémát, no nem számít, ez van. Aki Pató Pál úr szerint gondolkodik, így jár.
Vessen magára!)
- Kedves Nagyi azért azt a rohadt ajtót csináltasd már meg, mire legközelebb jövünk.- mondja Tündikém és eltávoznak.
Oké, ajtó megcsináltatása folyamatban. No de nem is erről akartam én írni, hanem egy kicsit fontosabb dologról.
A hosszútávú memória sérüléséről.
Olvastam, hogy a kisgyermek arra nem emlékszik vissza ami 3 éves koráig történik vele.
De mi van azután? Szüleitől, az óvodában az óvónénitől, az iskolában a tanítónénitől (bácsitól) megtanulja többek között (most csak hármat emelek ki, mert ekörül forognak a gondolataim) azokat a szavakat, hogy KÖSZÖNÖM SZÉPEN, KÉREK SZÉPEN, és LÉGY SZÍVES, nagyon szép magyar szavak, nem kell félni, használni kell őket. Miért is nem használják egyes (kettes, hármas) emberek?
A fene tudja! Biztos, hogy van ennek tudományos magyarázata (is), de nem ismerem annyira a pszichológiát, az agy működését, csak sejtem, hogy ilyen esetben a hosszútávú memória sérülhetett, hiszen ilyenkor elfelejt az ember dolgokat, amit régen tanult.
Nos így jártam én egyik nap az egyik üzletben.
Vásárolni szerettem volna egy ajándékot Tündikémnek, gondoltam meglepem.
- Jó napot kívánok, legyen szíves mutatni nekem egy ajándéktárgyat, mely lakásdíszként funkcionál.- mondom kedvesen az eladónak.
Rám néz unott tekintettel (sőt, mit unott, szinte szikrákat szór a szeme, hogy egyáltalán be mertem lépni az ajándékboltjába).
-Ott vannak, nézze meg őket, de ne fogdossa össze, ott van például az a kristály váza, dekoratív, nem is olyan drága! Le ne vegye a polcról és eltörje nekem!- mondja majdnem hogy ordítva.
Nézegetem az ajándékokat, közben sasolom az eladót, megszeppenve járom körül óvatosan, szinte lábujjhegyen az üzletet. Gondolkodom, miért nem jön oda hozzám és veszi le ő az ajándéktárgyakat? De nem, nem jön oda, hagyja, sőt várja, hogy mikor hibázom és akkor lecsap!
Nem érzem jól magam, nem tudok nyugodtan szemlélődni, egyébként sem foghatok meg semmit, így meg mi a francot keressek én itt?
Egyébként sem tudok dönteni, hogy melyik ajándékot vegyem. Ki kell innen somfordálnom azt hiszem, de közben hátamon érzem az eladó tekintetét.
- No mi van, nem tudott dönteni? Akkor meg ne tébláboljon itt, mert még le ver valamit!- mondja határozottan.
- Kérem szépen azt a csodálatos kaspót, ott a baloldalon.- mondom óvatosan.
- Hát nem szívesen mászok fel oda, mert ki kell hoznom a létrát, nem érem el, de várjon! (Nem legyen szíves várni, á dehogy, elfelejtette, pedig biztos, hogy megtanulta régen, de hát sérült a memória, az már csak ilyen, olvastam, hogy megsérülhet agyrázkódás következtében is, lehet hogy az eladónál ez történt, nem tudhatom, így nem is haragudhatok rá. Nem is haragszom.)
Várakozok, eltelik tíz, tizenöt perc, nem jön, nincs senki más az üzletben, mitévő legyek?
Menjek be utána a raktárba? Félek, hogy rám üvölt és kizavar, no de már eltelt egy fél óra és csak nem jön. Mi lett vele, rosszul lett? Döntöttem! Lesz ami lesz, megnézem, legfeljebb megszégyenülten elkullogok.
Beosonok a raktárba, látom, hogy ott beszélget a kolléganőjével.
- Maga meg mit akar itt, ide nem szabad bejönni - közli velem hidegen.
Látom rajta, hogy halvány rózsaszín fogalma sincs arról, hogy ki vagyok, és hogy miért vagyok ott, és hogy ő miért ment a raktárba.
Megállapítom, hogy nem csak a hosszútávú memória sérült, hanem a rövidtávú is.
Kisomfordálok az üzletből és nem gondolkodom tovább. Minek? Még nekem is megsérül a memóriám és akkor hogyan keverek haza?
Ajándékot majd máshol veszek. |
|
|
- november 21 2011 12:04:43
Drága Barátnőm!
Olyan jót nevettem a történeteden, csodálatosan írod a prózáidat!
Egyébként azt olvastam valahol, hogy a korunk előrehaladtával az
agy sajnos sorvad és ez memória zavart okoz! Van akinél jobban, van akinél kevésbé! Akinek volt valami agyi történése, annál hamarabb!
Remekül szórakoztam, puszillak: Pircsi
Ja és még valami a gyerekek köszönése is kimaradt a tanításokból,
jónapot köszön egy óvodás v. kisiskolás? Na de kérem, a szülei biztos nem így lettek tanítva, de nincs idő a gyerekekkel foglalkozni! |
- november 21 2011 13:21:27
Drága Barátnőm!
Jól ráéreztél a prózám mondanivalójára, illetve a lényegre. A memória-zavar történetemben csak "fűszer", következtetés.
Én úgy gondolom, hogy akit egyszer - most teljesen mindegy, hogy szülő, óvodapedagógus, pedagógus, vagy akár mind a három együttvéve, mert így kerek - megtanítottak az alapvető illemszabályokra, soha nem felejti el. Valahogy leszoktunk ezekről a szavakról (már aki) pedig a kommunikáció legalapvetőbb eszközei. Nem nagy, eget verő (mit verő, döngető )
téma, de fontos.
Ja, a gyerekek köszönése (no meg lehetne még sorolni azt hiszem napestig)
Van alattunk egy kis ABC, a múltkorában jön egy anyuka olyan 6 év körüli gyermekével és hallom, hogy suttog a fülébe mielőtt belépnek a kis üzletbe (egy személyes) "köszönj szépen a néninek, tudod, köszönni kell" a kisgyermek csodálkozva néz az anyjára és megkérdezi hangosan:
- Kinek köszönjek anya?-
Mondanom sem kell, én süllyedtem szégyenemben a föld alá, (biztos, hogy volt már másoknak is ilyen érzésük) hiszen ha többször elismételte volna az anyuka a gyermeknek, hogy illik köszönni, ha belépünk valahová, nem igazán fordult volna elő ez velük.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, és, hogy véleményeztél.
Szeretettel: Évi. |
- november 22 2011 09:32:51
Kedves Évi!
Nagyon jó történet, s jó hogy megírtad! Lehet rajta csemegézni!
Az eladónő biztosan azért maradt a raktárban és beszélgetett a kolleganőjével, hogy TE időközben majd elfelejted, miért is mentél a boltba vásárolni, s neki nem kell kihozni a létrát a raktárból, majd fellépegetni a kaspóért!
Szerintem nem volt ő olyan feledékeny, mint gondolod, csak taktikázott!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- november 22 2011 10:49:28
Kedves Zsuzsika!
Lehet, hogy igazad van és csak huncutkodott velem az eladó, lusta volt fellépegetni a létrára.
És most jut eszembe, hogy én még meg sem köszöntem neki a kedvességét, no nem baj, majd visszaugrok!
Köszönöm, hogy olvastál és véleményeztél.
Szeretettel: Évi. |
- november 24 2011 05:29:44
Köszönöm szépen Viktória, hogy "meglátogattál".
Türelemből jól állok!
Szeretettel: Évi. |
- november 24 2011 21:36:28
Kedves Évi!
Felháborít ez a viselkedésforma, ami ma a kereskedelemre jellemző. A hipermarketekben ne adj Isten, hogy találj egy eladót. A kék betűs hip.marketben a leveskocka van olyan magason, hogy esetleg ledobni tudnám valamivel. Már gondoltam rá, mert arra várni, hogy egy eladó arra téved... Ma ez így működik: Költs el nálunk minél több pénzt, de hagyj békén minket! A hangnem? Katasztrófa. Igazad van. Remekül megírt történet kár, hogy igaz.
Szeretettel olvastalak: Tara |
- november 25 2011 09:19:43
Kedves Tara!
Nagyon szépen köszönöm, hogy "meglátogattál" és véleményeztél.
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
