|
 Vendég: 58
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 MM
volt egy boldog évtized - a kertünkben
Lakásunktól távol, a város szélén - a kertvárosnak nevezett negyedben örökségből adódó pénzünkön hétvégi kertet vásároltunk, részletre. A szerződésben hat havi törlesztési időt adott a tulajdonos, ezalatt kellett a vételárat előteremteni. Gyorsan múltak a hetek, de az örökölt házra nehezen találtunk vevőt, amiből a kert árát fizettük volna. A tulajdonos hetenként sürgetett, és csak az utolsó héten sikerült megoldani a vételt. Utóbb a szomszédoktól hallottuk, hogy mi voltunk a harmadik vevőjelöltek, mert előttünk már ketten elveszítették a foglalót. Jó bevételi forrás és pénzszerzési ötlet volt a kertet részletre árulni...
Meglehetősen elhanyagolt állapotban jutottunk végül hozzá, mert senki nem művelte az adás-vételi huzavona idején. Amikor mienk lett lelkesen és sok munkával, fáradozással először a derékig érő gazokat próbáltuk irtani - szinte kilátástalanul. Kemény és sok erőfeszítés után veteményes kertté változott. A fákat kivágtuk, újakat ültettünk, virágokat, díszcserjéket. Kezdett otthonossá és hasznossá válni. Magas nyírfa állt a kis nyári lak előtt, ágai szinte égig nyújtóztak, jó árnyékot tartott fölénk a nyári hőségben, mert hintaágyat is csináltattunk egy barátunkkal, ami sokkal kényelmesebb volt, mint a készen kaphatók.
A házikó téglából épült és három helyiségből állt..., de ez is felújításra szorult. megoldottuk lassacskán ezt is . Bebútoroztuk, az egyikben konyhát, a másik helyiségben nappalit, a lomkamrából fürdőszobát alakítottunk ki. Bevezettük a vizet - noha ehhez új kutat is kellett fúratnunk. Férjem új szerszámos kamrát épített a régi korhadt deszkás helyett és az illemhely is a fürdőfülkébe került a kerti budi helyett, aminek használata kész borzalom volt: pókok, darazsak és patkányok tanyája.
a házikó falát vadszőlővel futtattuk be..és a falak mentén virágoskert pompázott. Nyugdíjas éveink elején minden időnket itt töltöttük tavasztól késő őszig, de télen is gyakran kilátogattunk, néha kin is aludtunk.. Első unokánk, egy szőke fürtű aranyos kisfiú állandóan velünk volt és sohasem unatkozott.- gyíkokat fogott, kertet épített magának és a nagyapával lejárt a közeli patakhoz horgászni. Ebéd után - mert kint főztem - meséltem neki és elaludt a hintaágyban .
Életünk legszebb korszaka és a legnyugalmasabb. Kedves, dolgos, segítőkész szomszédainkkal baráti kapcsolatok alakultak ki. Megkínáltuk egymást egy-egy pohár borral, kávéval, palántát, magokat cseréltünk és kóstolót az első termésből, főleg gyümölcsökből.
Az egyik oldalon a kert új gazdát kapott hamarosan, és a kedves, velünk egykorú házaspárral - mintha rokonok lettünk volna - összebarátkoztunk. Döbbentem vettük tudomásul a hírt, hogy Ilona rákos lett. Megkapta a szükséges kezeléseket és úgy tűnt, megmenekült, meggyógyult.
Tudtuk, hogy két felnőtt lányuk és unokáik vannak , mint nekünk. Furcsa, hogy a kertben őket nem látogatták utódaik, míg minket a mi gyerekeink nyaranta gyakran. Ilona elmondta, hogy a kertet a megyében , de távolabb élő lányuk nevére íratták, hogy egyszerűbb legyen az öröklés. /Másik lányuk korábban meghalt / ...Beköltöztek a helyi öregek otthonába, lakosztályt vettek és jól érezték ott magukat saját bútoraik között, mert szabad idejüket a kertben - szépen gondozták - tölthették.
- Ám egy szomorú hír hamarosan szinte letaglózott bennünket. A kertet öröklő lányuk szüleik értesítése nélkül eladta a kertet. Váratlanul betoppant az új tulajdonod és követelte immár az ő tulajdonát képező kert átadását. A kis öregek sokat sírtak akkoriban. Ilona betegsége kiújult, egyre rosszabb állapotba került, már csak ritkán járt ki, hogy csomagoljanak a kertből. Homlokán hideg veríték gyöngyözött, arca sárgára fakult.
pap testvére végezte a temetési szertartást. A bácsi nehezen viselte a magányt...- gyakran kilátogatott a kerti barátokhoz, lakásunkba is meghívtuk. Ilona halálának első évfordulóján a lányuk - aki eladta a kertet - kiugrott az ötödik emeleti ablakból és szörnyet halt. Talán a lelkiismeret kergette halálba, talán a hír, hogy nála is rákot diagnosztizáltak..Íme a sorsbüntetése!- Flóri bácsi azon az őszön - lánya halála után pár hónappal követte szeretteit: agyvérzés vitte el hirtelen.
- Mi is egyre idősebbek lettünk, nehéz lett a szívünk és a távolság hosszúra nőtt a kertünkig. Eladtuk és azóta már csak emlékeimben él. Férjem még időnként látogatja ott élő barátainkat - bár azóta számuk megfogyatkozott.
|
|
|
- november 22 2011 14:11:56
Kedves Mamuszka!
Nagy érdeklődéssel olvastam történetedet, kertetekre visszaemlékezésedet!
Gondolom, tudod, hogy miért! Hiszen mi is már gyakorló szőlőhegy-tulajdonosok vagyunk, két telekkel (egyiket 1990-ben, a másikat 1993-ben vásároltuk. Minket is megáldott a sors olyan kerttulajdonosokkal, akik bár megvették (vagy örökölték) a telket, gyümölcsöst vagy erdőt, de bérbeadták másoknak, és így sem a tulajdonos, sem a bérlő nem fordított kellő gondot a telek gaztalanítására és kaszálására. Nekünk sokkal több munkánkba tellett, hogy a magunk területét mentesítsük a szomszéd telkekről átterjedő gazmagok miatt.
Azért is nagyon érdekelt visszaemékező írásod, mert hiszen csak a Jóisten tudja, nem kerülünk-e hasonló helyzetbe, mint a történetben írt szomszéd házaspár. Bár a telkek a mi nevünkön vannak. Ha megérjük azt, hogy már nem tudjuk művelni a szőlőt, a gyümölcsöst, az erdőt, már nem igen számíthatunk arra, hogy gyermekeink átveszik ezeket a feladatokat.
Én nagyon szeretek kint lenni, hiszen olyan, mintha a második otthonunk lenne. Addig leszek boldog (még ha fáradtan is), amíg kijárhatok (járhatunk) oda és művelhetem (művelhetjük) a földet, mindegy is, hogy mit termelünk benne.
Kívánom Neked is, hogy a szép emlékeidet tartsd meg szívedben, (én is megtartom), mert amíg emlékezni tudunk, addig jó nekünk!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- november 22 2011 14:42:39
Kedves Zsuzsanna!
tudom, hogy te is kertszerető vagy, és teljes szívvel értem ragaszkodásodat.
A mai fiatalokból ez már hiányzik - az én lányaim is jelezték, hogy nem tartanak rá igényt...sok eladó kert van, mert az idősek már nem művelik, a fiatalok meg is akarják...
A fiatalabbik lányomék tyúkokkal foglalkoznak - azaz tojással - nagy területen élnek szép családi házban, de a területen semmit nem termelnek, inkább a boltból vásárolják a zöldséget, gyümölcsöt...nem is tudják, mikor mit kéne tenni, hogy teremjen...szomorú, de így van a mai világban..
Bennem élni fog a kerthez fűződő szeretet, amíg csak élek, - talán azért is írtam le, hogy megörökítsem.
köszönöm, hogy kedves választ írtál. - mamuszka |
- november 23 2011 21:04:53
nagyon tetszett az írásod... |
- november 24 2011 12:31:21
Kedves Viktória!
Bárcsak én is falun lakhatnék, mindig arra vágytam, hogy nyugdíjas éveimet a Balatonhoz közeli falucskában élem, ahova nyaralni jönnek az unokák...
a sors másképp akarta - a kerttel is boldog voltam, de meg kellett válni tőle, mert beteg lettem és már nem tudtuk gondozni...
sajnos igazad van - a fiatalok nem szeretik a kertet... sok szépséget dobnak el maguktól, de az elgépiesedett világ ezt hozta magával...
köszönöm, hogy írtál - szeretettel üdv. mamuszka |
- november 24 2011 12:32:20
mse kedves!
Köszönöm, hogy elolvastad és véleményt is küldtél...
szeretettel üdv. mamuszka |
- november 24 2011 22:44:22
Drága Mamuszkám olyan szomorú szép történetet hoztál, meghatott. Annyi vigasztaljon, hogy van szép idő az életedben, amire jó szívvel tudsz visszaemlékezni.
Szeretettel olvastalak, mint mindig: Tara |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
