|
 Vendég: 88
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
És újra és újra csak jár az agyam. Ki ne halotta volna gyerekkorában a nagy hõs tetteket, miket a múltban vittek végbe. Mikor háromszáz hõs görög halt meg egy szent célért, mikor elnyomás alatt lévõ népek lázadtak fel a zsarnok ellen, mikor maréknyi katona gyõzött sokakat, és így tovább r11; és így tovább. Megvallom gyermekkorom nagy részében én is hõs akartam lenni. Mi is az a hõs? Ki életeket ment, ki másokért hal meg? Az idõ múlásával rá kellett jöjjek arra, hogy nem ezt jelenti hõsnek lenni. Vagy ezt is, de ez elérhetetlen, sõt csak mítoszok sokasága. Így minél tovább nõttem, cseperedtem, megpróbáltam a mindennapok hõse lenni. Segíteni, ahol csak tudtam, mindent megtenni, ami másoknak fontos, jó lenni egy veleéig romlott világban.
Aztán egy napon mikor hazaértem, átlagos napból érve haza, furcsa dologra lettem figyelmes. Nem éreztem semmiféle illatot, pedig olyan jó illatok szoktak terjengeni a konyhából, hogy még a hátam is beleborsódzik. Most pedig nem, semmi illat, semmi és semmir30;
- hahó, hahó r11; kérdeztem elég erõteljes hangon.
Semmi válasz sem jött, levettem cipõm, ugyanis elég sáros volt, kinn szakadt az esõ. Ahogy egyre közeledtem a konyha felé, az esõ cseppek az ereszen egyre hangosabban és hangosabban kopogtak, semmi mást nem halottam. Eléggé rossz érzés keringett bennem, de mit volt tennem, beléptem a konyhába. Halkan nyitottam az ajtót, az pedig nyikorgott, mint egy kutya, kinek harapófogóval húzzák a fogát. Beléptem, feloltottam a villanyt. Katt. Egy lágy szellõ simította meg az arcom, hirtelen olyan érzés volt, mint édesanyám meleg érintése. De nem, ez a ködös, mámoros álom gyorsan tovaúszott. Csak a huzat volt. Sehol egy árva lélek sem. Odaléptem az asztalhoz. Ott hevert a régi konyha asztalon, egy öreg már-már sárga papíros, élénk dohos szaggal, ami némi kávé illattal is vegyült. Félve vettem kezembe a fecnit, tudtam, hogy valami megváltozott, tudtam, hogy valami rossz történtr30; tudtamr30;
- Sajnálom fiam, nem bírtam tovább, véger30; - aláírás: édesanyád
Ez állt a papíron, ez és semmi más. Édes és anyámr30; rögtön ez ugrott bele a fejembe, milyen anya ez? Egyáltalán mi ez? Mi ez? Mi ez? És üvöltöttem és csak üvöltöttem, és ordítottam és csurgott a szemembõl a könny. Nem tudtam mire vélni a dolgot, mint egy dúvad kezdtem járni a szobákat, konyhától a nappaliig, fürdõtõl a mellék helységig. Semmi, sehol senki. Õrjöngtem, téptem le magamról a ruhám, a vizes kabátot, a vizes nadrágot. Egyetlen fehérnemûben ültem le padlóra. Törökülésbe csaptam a lábaim és mélyen bukott fejem a mélybe. Nem jutott eszembe semmi, sem egy tekintet, sem mosoly tõle, semmi. Pedig mindig vidám és jó kedélyû volt, sohar30; mióta eszemet tudom nem láttam õt szomorúnak, soha. És most és most ez mit, mi ez itt? Nem tudtam gondolkodni. Tán csak a tréfáját járatja vele, nem mily tréfa is lenne ez, gyilkos és otromba, de akkor mi, mi? Magamban éreztem a feszítõ kínt, mint egy láncravert oroszlán, aki próbál szabadulni ketrecébõl, semmi nem volt ehhez fogható. Láttam már ilyet filmen, olvastam ilyet, de nem éltem át, rohadtul nem, fáj, pokolian fáj. Talán az én hibám, talán miattam ment el, én vagyok az oka, csak én csakis én lehetek. Nem bírtam tovább, el kellett mennem a kín tanyájáról, el kellett, hogy jöjjek az otthonomból. Magamra vettem egy melegítõt, egy pólót, pulóvert, cipõt. És elindultam, nekivágtam az esõnek. Nem érdekelt, hogy elázom, elcsapnak, meggyilkolnak, csak mentemr30; mélyen fejemre húzva kapucnimat, csak egy dolog járt a fejemben a régi móló, a felette átívelõ régi, öreg vasúti sín, ami 30 méter magasan tornyosult a tenger felettr30;
Szar egy világ ez, igazából nem is érdekelt anyám, nem tudtam rágondolni, csak egyre dühösebben és dühösebben mentem elõre, nem láttam, nem halottam. Az esõ meg csak esett és esett, minden honnan folyt a víz, ott seftelték a drogot az utca végén, de nem érdekelt, nem féltem, nem volt bennem semmilyen érzés. Kevesebb, mint egy óra alatt változott meg az életem, amit eddig elértem, amiért eddig küzdöttem, s ez mind-mind már csak a sivár múltr30; |
|
|
- április 14 2008 13:56:09
Szia qnasir!
Nagyon jó lett az irásod. Ahogy olvastam, úgy fokozódott bennem a feszültség. Nem is értem, hogyan lehet igy kilépni egy család életébõl. Fõlag ahol gyerek van. Szinte éreztem a te idegállapotodat is, a dühöt, a megdöbbenést. Egyszóval, nagyon tetszett: szeretettel zsuzsu |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
