Eltelt pár nap , hogy kedvesemet nem láttam.Elmentem hozzá .Nem volt aki erkély ajtót nyisson . El voltam keseredve .Kiderült Larisszám a padon ült kint egy magában és sírdogált . Közel mentem hozzá és megöleltem . Kérdeztem tőle , hogy miért szomorkodik ? A szomszéd éjszakai zajokat halott és az apja ebből rájött , hogy a lánya már nem szűz . Szerintem még ott kiderülhetett a kórházban.
*
Larissza azt mondta velem akar együtt élni . Én persze felvázoltam neki hogy halandóként ez nem valami jó ötlet .Na meg miből gondolja hogy velem jobb lesz neki az élete .Fel ajánlottam neki legyen ő is vámpír ,de ellenkezett velem .Rá világítottam neki milyen előnyökkel jár ha ő is vámpír volna , nem beszélve az örök fiatalságról és egészségről . Szegény még jobban rákezdett sírni kár volt megszólalnom.Kérdezte milyen módon fog találkoznia szüleivel amikor vámpír lesz . Azt feleltem neki , hogy ez akkor már nem lehetséges .
Bizonytalanság látszott a szemében .Pedig én már tudom mi lenne neki a jobb .Szerettem volna ha feltétlenül igent mond az ajánlatomra, de majd azt fogja mondani teszek én róla.
*
Megöleltem és megcsókoltam, azután elvittem a szállodába .Rendeltem ételt kettőnknek és megnéztünk egy vámpíros filmet,nem sokat beszélt velem gondolom az ajánlatomon törte a fejét .Larissza elaludt . Én sem tétováztam tovább ,véremet belekevertem az üdítőjébe .Felébresztettem és megitattam vele .Azt kívántam egyetlenem könyörögjön , hogy vámpír lehessen .Így is lett . Könnyes szemmel kérlelt tegyem meg vele .
Magamhoz öleltem az ágyon és megharaptam . Szegénykém fájdalmában majd elájult remegett a teste . Félig kiittam a vérét . Ereje elhagyta próbáltam ébren tartani . Megharaptam a csuklómat és a véremmel itattam. egyre csak győzködtem , hogy igyon. Nagy nehezen kortyolgatott .Biztattam kitartás .Ne adja fel,nyomó kötést tettem a nyakára mert még nem olyan gyorsan gyógyul a sebe mint egy vámpírnak és addig itattam amíg csak tudtam.Végül kimerülten elaludt .
*
Kikeltem az ágyból és leeresztettem a redőnyt a függönyt elhúztam és visszabújtam az ágyba szerelmem mellé , mert ő már az enyém .Lelke örökre a véremhez ragadt ,védeni fogom mellőlem soha senki el nem választhatja még önmaga sem.Gyermekem és feleségem örökre . Szorosan öleltem magamhoz .Szeretlek Larissza örökre .
iytop 21/10/2025 12:20 Szép napot kívánok Mindenkinek!Hogy napi négyet lehet beküldeni...fejedelmi, elsőrendű, nagyszerű! KiberFeri 21/10/2025 10:56 Üdvözlet mindenkinek!
Hó végéig napi 4 -t lehet beküldeni! Mi van? KiberFeri 18/10/2025 19:56 Üdvözlet mindenkinek! gyula1948 15/10/2025 13:42 Szia Vali 75. Tiberius 12/10/2025 18:20 KI tanyája ez a nyárfás.
nem hallatszik a kurjantás,
vagy alusznak,vagy nem hallják,,vagy talán,nem is akarják. Tiberius 11/10/2025 18:43 Pianista barátom !
AZ e-mail cím amit küldt él nem mükodik
visszajött : címzett ismeretlen
Üdv, Tibor iytop 01/10/2025 12:11 Szép napot kívánok Mindenkinek.1975 óta, Yehudi Menuhin javaslatára minden év október elseje a zene világnapja · Az Idősek világnapja (1991 óta). iytop 09/09/2025 11:50 Gondmentes örömteli szép napot kívánok Mindenkinek! iytop 27/08/2025 11:47 Szép napot kívánok Mindenkinek! vali75 24/08/2025 16:15 Szép napot! vali75 14/08/2025 05:15 Szép reggelt kívánok! vali75 13/08/2025 08:18 Szép napot! Megkérek mindenkit, hogy ne küldjétek be ugyanazt a prózát, verset többször. PiaNista 10/08/2025 20:39 Nem sürgôs, csak kérdem: Nyári szünet van? PiaNista 10/08/2025 11:42 Bocsánat, régen küldtem be írást. Most kettô ment . Lehet, hogy valamirôl lemaradtam? iytop 10/08/2025 08:17 Csodálatos szép jó reggelt és szerencsés vidám napot gondtalan hétvégét kívánok sok szeretettel mindenkinek